A zene története/Németalföldi iskola

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A zene története

Középkori többszólamúság

Németalföldi iskola[szerkesztés]

XV. század. Az 1400-as években új többszólamú stílus alakul ki, melynek helye a Németalföld. (Hollandia, Belgium, Flandria, Burgundia, Franciaország egy része, stb.) Itt alakultak ki különféle énekiskolák a székesegyházak mellett. (Antwerpen, Liège, Cambrai, stb.) Az 1400-as évek legkiválóbb zeneszerzői, kórusvezetői (pap-zeneszerző-kórusvezető) nyomán tovább fejlődött az éneklési mód. Három generáció alakult ki. Első a század első harmadában, második a század közepén, a harmadik pedig a végén.

1./ Gilles Binchois (Bensoa)(1400. k. - 1460.) a burgundi udvari zenekar tagja. Chansonjai és miséi kora egyik legjelentősebb komponistájává avatják.

Megközelítően vele egy időben működik Antoine Busnois (Bünoa)(?–1492), ki burgundi Merész Károly és Burgundi Mária kórusában énekelt. 77 művéről tudunk - köztük 3 mise és 2 magnificat. Művei három és négyszólamúak.

John Dunstable (angol), Dönstebl, (1380-1453) az első vezéregyéniség, a betfordi herceg szolgálatában állott és hosszabb ideig volt a Németalföldön. Kevés műve maradt hátra, melyek szigorúan egyházi jellegűek - misék, zsoltárok, motetták. Feltűnő, hogy nem az orgánumra, hanem a fauxbourdonra támaszkodik, de már komplikáltabb, mert szabadon kolorál.

Guillaume Dufay (Düfé)(1400. k.-1474. Cambrai). Ő az első klasszikus zeneszerző. Cambrai-i kanonok volt, a schola vezetője. Főleg egyházi műveket komponált, mellette kevés világi művet. Mint Dunstable tanítványa, átvette annak stílusát, és tovább fejlesztette. A szólamok melodikusabbak, bennük zenei szépségre törekszik. A szólamok számát egy kompozícióban nem tartja meg. Ezt a liturgia nem írta elő, tehát válogatott az eszközökben, ellentétekkel dolgozott (kontraszt). Hangzásban kezd közeledni a dúr-tonalitás felé. A modális hangnemekkel szemben előnyben részesíti az iont és az eolt, de művei még nélkülözik a funkciórendszert. Tudat alatt már a vezérhang kezd szerepet kapni. Sajátságos a misekompozíció-technikája. Megalapítója a chanson-mise típusnak. Népi jellegű intonáció is felfedezhető nála. Két népdalt előszeretettel használ fel. Az egyik: L’home armée (fegyveres ember v. rabló katona), a másik: Se la face ay pale (Ha arcom sápadt). Ezeknek dallamait megfelelő egyházi szöveggel látta el - applicatio. Több mint 100 év múlva is divatban voltak. (A zeneirodalomban több mint 50 L’home armée mise van, Palestrina is írt ilyet. Itt visszautalok a fentebb más szempontból példaként feltűntetett de la Rue által komponált misére.)

Dufay bizonyos szólamokat hangszerre képzel. Ezt onnan tudjuk, hogy nincs alattuk szöveg, és olyan effektusokat alkalmaz, melyek csak hangszeren oldhatók meg. Olyan hangszerrel játszottak, amely éppen kéznél volt és hangterjedelme megfelelt. A hangszín iránti érzék abban az időben még nem fejlődött ki. Elnyeri a Princeps musicae - a zene fejedelme - címet.

2./ Johannes Ockeghem (1430. k.–1495). Dufay technikáját folytatja és tökéletesíti. Műfajaik is azonosak, misék gregorián témára, sanzonmisék, motetták, zsoltárok, kisszámú világi mű. Polifon (polifon = sok hang) műveket írt. Nála alakul ki a dallam rák, tükör és tükörrák formája, valamint az imitáció.[1] Az imitáci Időnként kadenciát épít be, hogy a zenei frázis be legyen fejezve, s hogy az énekes lélegzetet vehessen. Jellemző rá, hogy elkerüli a kadenciák különböző szólamokban való együttes megjelenését. Egyszerre csak egy szólamban van kadencia. Elve: ha minden szólamban egyszerre van kadencia, akkor cezúra jön létre. Ez stílussajátsága. Ez a sajátsága átment a másik generációra, sőt azon túl is. Szövegválasztása igényes, figyel arra, hogy a zene visszaadja a szöveg hangulatát. Ebben ő az első. Kortársai Princeps musicae–nek nevezték.

Jacob Obrecht - Hobrecht, Oprecht - (1452-1505) Okeghem művészetének folytatója. Új momentum, hogy holland népzenei anyag is található műveiben - jellemző motívumok, ritmikai elemek. Bevezette a discantkolorálást: a legfelső szólamban jelentkező dúrkolorálás, mely igen feltűnő. Az ő idejére esik a hangjegynyomtatás feltalálása, mely Ottaviano Petrucci (1466.-15399.) nevéhez fűződik. Igen nagy jelentőséggel bírt, mert meggyorsult a zeneművészet fejlődése. Eddig féltékenyek is voltak egymásra, titkolták a technikai fogásokat, ezért csak szólamokat írtak le, partitúrákat nem. A szerzők műveiket kiadják nyomtatásban - először szólamokat, később már partitúrákat is -, így a zeneművek gyorsan terjednek más városokban, országokban is. Petrucci képzett muzsikus volt, nyomtatás előtt bírálat alá vetette a zeneműveket. Csak modern műveket adott ki! Így a művészet nem halt meg szerzőikkel együtt.

3./ Josquin des Prés (1450.k.-1521.) Legnagyobb művésze a németalföldi iskolának. Szövegkezelés szempontjából fontos, hogy tekintettel van a helyes prozódiára, zene és szöveg hangsúlyának egybeesésére, hosszúság és rövidség helyes alkalmazására. Megszűnik a hangszerrel való szólamhelyettesítés, nem engedi a hiányzó szólam pótlását hangszerrel. Ő az első, aki alkalmazza az V7-VI álzárlatot, de ez nem funkció, hanem polifonikus szerkesztés. Megsejtette a funkciós szerkesztéstechnikát.

Heinrich Isaac (1450. k.–1517.) már Insbruckban működik, de teljesen átveszi a németalföldi zenei stílust. A frottola - népies hangulatú többszólamú dal, a madrigál és villanella elődje - műfajának első jelentős művelője.

Clément Jannequin (1485.k.-1560.) francia mester - Josquin des Prés tanítványa - a programatikus, leíró jellegű, illusztráló madrigál - program-chanson - megteremtője és legkiválóbb művelője. Ilyen jellegű mintegy 400 kórusműve közül kettőt említsünk meg: A csata, Majális. Ezeken kívül zsoltárokat, miséket is írt. A zenei gótikát kb. eddig számítjuk.


◄--- Előző lap:A középkor egyszólamú világi zenéje                             ---► Következő lap:Renaisance

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Az imitációról bővebben Palestrinánál