A zene története/Impresszionizmus

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A zene története

Impresszionizmus

Impresszionizmus[szerkesztés]

Az a stílus, melyben a festő, költő, zeneszerző a külvilág által a személyére gyakorolt behatásokat fejezi ki művészetében. Impresszió=benyomás, behatás. Fő ismertetője a programmatikus légkör, a misztikus elmosódottság, gondolati összefüggések helyett hangulati benyomások. A festészetben, költészetben hamarabb jelentkezett.

A zenei impresszionizmus kezdetét az 1890-es évektől számítjuk, mert 1892-ben jelent meg Claude Achille Debussy (1862. St. Germaine en Laye-1918. Párizs) Mallarmé Egy faun délutánja c. híres költeményéhez írott zenekari Prélude-je, amely a költemény eredeti címét kapta előadásai során: Egy faun délutánja. Ezzel vonta magára a figyelmet, valamint egy évvel később komponált Vonósnégyesével.

Az impresszionista zenében nincs már funkciós összefüggés. Így minden harmónia önállóvá válik, felhívja magára a figyelmet. Elsősorban a szín hat a hallgatóra. A funkció-elmosás módjai:

  1. A modális- és pentaton hangsorok alkalmazása;
  2. Az egészhangú skála alkalmazása. Ez már feltűnt Mozart, Glinka, Rimszkij-Korzakov és Liszt műveiben is, de a harmóniai következtetéseket még nem vonták le. Itt már nincs tonika, szubdomináns, domináns, tehát megszűnt a tonalitás.

Melódiáiban nincsenek témák, csak motívumok. Sok és rövid motívum, melyek egymás után vannak felsorakoztatva, és nincs kidolgozásuk. Alapelv: nincs fejlődés, hanem örökös változás. Ezért nincs visszatérés, hanem csak ismétlés, de mindig más harmonizálással. Későbbi műveiben ezek az elemek mindig tisztábban és gyakrabban fordulnak elő. Kb. 15 év után D. látja, hogy a zene lassan formátlanná válik. Élete utolsó 10 évében az expresszionizmus felé fordul. (Expressionizmus=egyéni érzelmek érvényre juttatása.)

Középső korszakából iskola fejlődik ki. Ez időben komponálja La mer - a tenger hangulati benyomásai tükröződnek benne - és Ibéria c. műveit. Három noktürn c. zenekari művének három tétele: Felhők - alaktalan téma , Ünnepek - szertartásos tánc - Szirének - Odysseus utazásából ismert hajóscsábítás, melynek zenei ábrázolásában énekkart is alkalmaz, de szöveg nélkül, csak vokalizálva. Hasonlóan használja az énekkart Magas hegyek éneke c. művében is. Kiemelkedő alkotása Pélléas és Mélisande c. operája, melyet Maeterlinck szövegére komponál. Ez a modern zene, modern opera bibliája. Hadat üzen a wagneri vezérmotívum-technikának. Az áriák helyett az énekbeszéd jön létre. Kis- szekundban és tercben mozgó recitativókat alakít ki, melyekben bizonyos hangcentrumok jönnek létre. Ezekből gyakoriak a le és fel irányuló terclépések. E hangcentrumoknak formailag stabilizáló szerepük van, helyettesítik a funkciórendet. Maeterlinck szövege többféleképpen értelmezhető gondolatokat tartalmaz. Fél mondat, utána …..(pontok), de a zene folytatódik. Hasonló a jelenetezés is, nincs befejezés, csak hosszú kicsengés (intermezzo) - ezek a részek a legszebbek. Az igazi hangulat akkor kezdődik, amikor a függöny legördül és a zene tovább szól.

Hangszerelésében új az ún. vattába burkolt zenekar. Hangszerei majd mindig szordináltak, ezzel új hangszínt hoz létre

Impresszionista korszakának kiemelkedő művei még a zongoraművek, különösen a Prélude, melyek bizonyos értelemben Chopin prelűdjeinek továbbfejlesztése impresszionista fogalmazásban. D. prelűdjeinek címe is van. Amit ki akar fejezni, az gyakran kottaképekben is megjelenik. Példa erre Az elsüllyedt katedrális, melyben a katedrális timpanonját a hangjegyekkel megrajzolja.

A basszus-szólamban összekötött egészhangok között a timpanon-háromszög befogóinak irányában kisebb értékű hangok haladnak balról jobbra fel- majd lefelé.

Zenetörténeti példa-d.jpg

Zongoraművei között kiemelkedik a Childrens Corner (Gyermekkuckó), melyet Chou-chou (Susu) nevű kislánya számára írt.

Szent Sebestyén vértanúsága c. oratóriuma már túlesik D. impresszionista korszakán. Formája már szilárdabb, nagyobb ívű melódiák a jellemzői. Az I. világháború halottainak emlékére írja Feketében és fehérben c. kétzongorás művét. Formája szilárd, még egy korál is megjelenik benne. Harmonizálásban és ritmikában nincs visszakanyarodás, e téren előrehalad az expresszionizmus felé.

Az impresszionizmus sok követőre talál. Egyik legnevezetesebb ezek közül Maurice Ravel (1875. Ciboure-1937. Párizs) francia zeneszerző, anyai ágon spanyol, ezért több népzenei hatás éri. A párizsi Conservatoire növendéke, ahol tanára GabrielFauré. 1901-ben elnyerte a római díjat. Debussytől csak a zeneszerzés technikáját vette át, formabontását nem. Néhány korai művétől eltekintve formálása szilárdabb.

Hangszerelésben jóval előbbre mutat D.-nél, s e téren nagyobb a hatása a későbbi zeneszerzőkre. Ebből a szempontból tekintve legjelentősebb műve a Bolero. Virtuóz mű. A basszusban domináns és tonika váltakoznak, az egész mű két periódusra épül, állandóan ezt színesíti a felhangokkal. Jóformán minden hangszerelési eszköz benne van, ami a modern zenében jelentkezik. (Rubinstein Ida táncosnő számára komponálta.) Zenekari művei még: Pavane egy infánsnő halálára, La valse. Utóbbi a Strauss-féle keringőből kiinduló magas színvonalú szimfonikus tánc. Egyéb zenekari darabjaiban, pl. a Spanyol rapszódia -ban kiütköznek a spanyol népzenei fordulatok. La zigane c. virtuóz hegedűműve magyaros hangulatú. Balettje a Daphnis és Chloe, melyből két önálló szvit készült. Egyfelvonásos operája a Pásztoróra. Két zongoraversenyt írt, az egyik Zongoraverseny balkézre, melyet Zichy Géza gróf számára írt, aki 14 éves korában vadászbaleset során elvesztette jobb-kezét, mégis kiválóan zongorázott. Dalai közé tartozik a Seherezádé-ciklus. Komponált még zongoraműveket, kórusokat.

Paul Dukas (1865-1935) (Düka) francia-görög származású (Dukas Mihály görög császár volt III. Béla királyunk idején) zeneszerző az új francia zeneszerző-gárda egyik legképzettebb és legbecsültebb képviselője. Fiatalkori műveiben sok a wagneri hatás, de szakít vele s az impresszionizmus felé halad. Vigyázott, hogy egyéni stílusát megőrizze. A bűvészinas c. zenekari-scherzojában az impresszionista elemeket ötvözi a Da Capo formával. Operája - Arianna és a kékszakáll - Debussy Pelleas-a mellett a francia modern opera legjelentősebb műve.

Manuel de Falla (1876. Cadix-1946. Alta Gracia - Argentina) spanyol zeneszerző kezdetben teljesen a könnyűzenével foglalkozott. Párizsban megismerkedett Debussyvel, Ravellel, Dukas-val, átvette stílusukat és ötvözte a spanyol népzenével. Ettől kezdve kb. az a szerepe Spanyolországban, mint nálunk Kodálynak. A granadai konzervatórium tanára, majd igazgatója. Az impresszionizmuson és a népzenén kívül a flamenco-stílus művelője.

Ennek jellemzői:

  1. Állandó basszus és mindegyik fölött dúr akkord. Ez a raga- és a makámrendszer folytatása, a cigányok és a mórok révén került Európába.
  2. Bővített másod-lépés a melódiában és erős vonzódás a frig felé.
  3. 3/4 és 6/8 változata ugyanazon metrummal.

Ezek az elemek leginkább balettzenéiben jelentkeznek, melyek túlnyomóan spanyol hatásúak. Legjelentősebbek: A háromszögletű kalap és Bűvös szerelem. Sokszor megszólal szóló és kórus is. Hasonló sajátosságú Rövid élet c. operája is. Éjszakák a spanyol kertekben - három impresszió zongorára. Csembalóversenyében újra előveszi a régi hangszert, a csembalót, melyet kamarazenekar kísér. Egyéb kamarazeneművei főleg fúvós-hangszerekre készülnek. Számos gitárra komponált darabja és népdalfeldolgozása van.


◄--- Előző lap:Utóromantika                             ---► Következő lap:Utóimpresszionista stílus

Jegyzetek[szerkesztés]