Ugrás a tartalomhoz

Zilahy Ágnes/Tészták/Túrós-tészta

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.


Recept mérete: 2025 bájt
A túrós kocka-tészta.

Egy kiló finom lisztet tegyünk deszkára, a közepébe egyengessünk gödröt és abba tegyünk 4 deka kipróbált jóságú élesztőt, három kanál cukorport, egy kávéskanál sót, 6 egész tojást és annyi tejet, hogy a tészta sem kemény sem lágy ne legyen, vagyis egy liternyi meleg tejnél valamivel többet öntsünk bele; továbbá egy jó nagy tojásnyi fagyos zsírt is tegyünk közé; ezeket gyúrjuk össze, legalább jó félóráig kell gyúrni; mindaddig, amíg hólyagot vet és a kezünkről könnyen leválik.

Ekkor a deszkát hintsük be liszttel és a tésztát tegyük reá pihenni, a tésztát fedjük be egy tállal, a melyet csak egy negyed óra múlva vegyünk le róla. Ezután nyújtófával nyújtsuk el a tésztát ujjnyi vastagságra, és fél kilónyi fagyos zsírt kenjük el rajta egyenlően.

Ezek után a tésztát hajtogassuk össze négy felől, hogy négyrétű, illetve négyszegletű csomóban maradjon; hagyjuk ismét negyed óra hosszáig pihenni, és újra nyújtsuk ki, de ezúttal már nem olyan vékonyra mint legelőbb. Mindezek után harmadszor is hajtogassuk össze, de több zsírt ne tegyünk bele. Miután már háromszor megrétegezve kinyújtottuk, tenyérnyi nagyságú kockákba, tegyünk minden egyes kocka közepére: egy bádogkanálnyi tojással, tejfellel és cukorral összekevert jó, édes, friss tehéntúrót.

Miután a túrót beleraktuk, a tészta négy csücskét fogjuk össze egy csomóba és szorítsuk meg, hogy össze álljon és a túró ki ne csorogjon belőle.

Végül kenjük be tojással, rakjuk zsírral kikent tepsibe; süssük ki benne egyenlő, de nem lassú tűzön.

Ezt a tésztát, (mely általában igen kedvelt és jó) lehet vajjal is készíteni, akár miféle cukros gyümölcs ízzel is lehet tölteni.

Ha szép gyenge, friss és ki nem száradt, akkor szedjük ki a sütőből.”