Zilahy Ágnes/Tészták/Réteges pogácsa

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.


Recept mérete: 1507 bájt
A réteges (élesztős) pogácsa.

Egy kiló liszttel keverjünk el hat tojást, 3 deka élesztőt, megfelelő sót, két tojásnyi zsírt, fél pohár, 2 deciliter tejfelt és annyi tejet, hogy a tészta sem kemény sem igen puha ne legyen. Mindezeket deszkán addig kell gyúrni, a míg hólyagzani kezd; kinyújtás után aztán be kell az egész tömeget kenni fél kilónyi fagyos zsírral, vagy lehet összevágott tepertővel is.

E tésztát úgy hajtogassuk össze, hogy négyrétű legyen. Ekkor 15 percig hagyjuk nyugodni. Később ismét nyújtsuk el nyújtófával lehető jó vékonyra és újra hajtogassuk össze. Közben 15 percnyi időközönként a tésztát háromszor egymásután nyújtsuk ki és hajtsuk össze.

A tésztát végül két ujjnyi vastagságúra nyújtsuk ki; ennél sohasem vékonyabbra, sőt inkább vastagabb legyen, mert akkor nő fel szép magasra, akkor lesz szép réteges.

Ha megfelelő vastagságúra elnyújtottuk, vágjuk ki középnagyságú fánk-metszővel vagy kisebb pohárral, a formából kimaradt tészta darabokat újra gyúrjuk egybe és elnyújtva azt is vágjuk ki pogácsának, kenjük meg felül tojással és késsel cifrázzuk meg koczkásan, aztán tepsibe rakva süssük meg, nem igen forró sütőben.

A sütőbe tétel után negyedóra múlva rakjunk alá erősebb tüzet, hogy felül szép barnapirosra süljön a pogácsa.”