Zilahy Ágnes/Tészták/Csöröge

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.


Recept mérete: 1772 bájt
Csöröge kétféleképpen.

Deszkára tegyünk egy kiló szép lisztet a közepébe egyengessük lyukat, abba üssünk belé 10 tojás sárgáját egy tojásnyi vajat, egy pálinkáspohár fehérszínű rumot vagy konyakot, kevés sót, egy tojásnyi porcukrot, végül annyi tejfelt keverjünk a liszt közé, hogy az egész tésztát könnyen össze gyúrhassuk; ha jól meggyúrtuk szakítsuk ki három darabba, azután minden tésztát nyújtsunk el nyújtófával jó vastag késfoknyi vastagságúra, ha kinyújtottuk szabdaljuk ki derelye metszővel egy tenyérnyi nagyságú rézsútos kockákba, minden kockának a közepét vagdaljuk be a metszőacéllal háromszor egy-egy ujjnyi közt hagyva a bevagdalások között. Arra főleg ügyelni kell nehogy a tésztakockák széthulljanak.

Egy három literes lábasba, egy kilónyi zsírt kell erős tűzre tenni, ha a zsír igen jó forró lesz, csakhamar rakjuk a tésztát bele; egyszerre 4-5 darabot is lehet kisütni.

A sütésre nagyon kell ügyelni, mert rendkívül hamar pirul és ezért hamar meg is éghet, de igen gyorsan kell sütni, mert a csöröge csak akkor ropogós ha hamar sül.



A másik fajta csöröge sokkal könnyebb és olcsóbb és azért mégis igen jó tészta.

Egy kiló liszthez illőleg sót és annyi egész tojást kell tenni, a mennyivel jó puha tésztát gyúrhatunk; ezt a tésztát is szakítsuk ki három darabba, nyújtsuk el késfoknyi vastagra, vagdaljuk fel derelye metszővel, éppen úgy mint a hogy fent leírtam, egyébként is úgy kell eljárni evvel a tésztával is.

Így készítve a csöröge hihetetlenül jóízű és könnyű tészta.”