Zilahy Ágnes/Pecsenyék/Szalonnás kappan

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.


Recept mérete: 1203 bájt

Zilahy Ágnes:Valódi magyar szakácskönyv

Szalonnás kappan

Szalonnával sütött kappan.

Vegyünk egy szép nagy kappant, tisztítsuk meg gondosan; a belét vegyük ki, a májat és zúzát tegyük a szárnyába, sózzuk meg kívül is belül is; kevés borssal is hintsük be. Cérnával néhány szelet szalonnát is erősítsünk reá.

Azután tegyük a kappant egy olyan lábasba, a melybe már eleve egy kanálnyi zsírt tettünk; majd öntsünk reá két deciliter ecetet; továbbá tegyünk mindenféle fajta karikákba vagdalt zöldséget is reá, el nem felejtve egy fő vöröshagymát, mert ez okvetlenül szükséges. Ezt a sültet be kell fedni s egy óráig kell párolni.

Akkor vegyük ki a kappant és tegyük más lábasba; a levet, a melyben főtt, szűrjük újra reá; a szalonna szeleteket pedig szedjük le róla, tegyük a levébe és pirítsuk meg sütőben fél óráig.

Tálaláskor vagdaljuk fel és tegyünk a levébe egy kevés tejfelt, körítsük apró zsemlye gombócokkal.

Ez a pecsenye hidegen is nagyon ízletes; vacsorára illetve tea mellé pláne, csupán hidegen szokás asztalra adni. Ilyen alkalomra aszpikkal és citrom-szeletkékkel díszítsük fel.