Ugrás a tartalomhoz

Zilahy Ágnes/Befőttek/Körte befőtt

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.


Recept mérete: 1292 bájt
A körte befőtt.

Akár az apró, akár a nagy körtét egyformán jól belehet főzni. Az apró körtéket egészben kell hagyni, a kis szárával együtt, de a héjától szépen megtisztítva.

Ellenben a nagy fajta körtét tisztítás után négyfelé kell vágni. De akár kicsi akár nagy körtét használunk, a kajszin baracknál leírt mód szerint kénkővirág füstje felett kell megforgatni, azután ki kell mosni.

Nem baj ha barna lesz is, mert a kifőzés után megfehéredik. Rakjuk üvegbe, de arra ügyelni kell, hogy mikorra a körtét üvegbe rakhatjuk, a forró cukorlé készen legyen.

Amint a körtéket csinosan elhelyeztük az üvegben és jól lezártuk, hogy minél több gyümölcs férjen el benne, azonnal öntsük tele forró cukorlével.

A cukor levet minden befőtthöz a következő módon kell készíteni: egy kiló cukrot lábasba téve, öntsünk reá másfél liter vizet, főzzük fel és bármely befőttre azon forrón öntsük.

Az üveg száját rögtön kössük be hólyaggal szorosan; többszörös vékony zsineget csavarjunk az üveg nyakára.

Főzzük ki vízben a barack és dinnye leírásánál előadott mód szerint.”