Wittich Zsuzsanna:Folyóparti hangulatok

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Wittich Zsuzsanna:Folyóparti hangulatok


Folyóparti hangulatok[szerkesztés]

Bodrogkeresztúr

A kerékpár nagy kaland. Azt hiszem 2000-ben volt a nagy árvíz, amikor a Bodrog parti rétek sokáig víz alatt voltak. Az következett ebből, hogy gyönyörű volt minden augusztusban. Valamilyen hagymás növényke, - nem medvehagyma volt, hanem szebb annál - rózsaszín virágszőnyeggel borította be a réteket, és ez úgy elvarázsolt engem, hogy a biciklit nem is kellett hajtani, a föld fölé emelkedtem, és repültem. Ebben azért van egy kis túlzás, viszont az igaz, hogy Balassi verse jött az agyamba a végvári életről, de olyan erősen, hogy azt hittem, magam is egy lovon száguldozok, és én vagyok a végvári vitéz. És persze a költő. Nem öldöklök, csak gyönyörködöm, és verset írok.



Wittich Zsuzsanna


Bodrogkeresztúr

Talán kerékpár ez itt a nyereg alatt?
Vagy egy tüzes csikó?
Nem is motorcsónak hallatszik messziről,
Hanem lovas száguld, s dübörög a patkó?
És a dobozos hal,
Mit a réten ülve előtarisznyázunk?
Talán boltban vettük?
Vagy most fogtuk éppen hálóval, varsával?


Vitézek, mi lehet e széles Föld felett
Szebb dolog a réteknél?
Holott jár a Bodrog, sok szép virág hajlong,
Festőt és ecsetet kér.
Testünknek frissesség, lelkünknek üdvösség,
Gyerünk tehát pajtásim,
Járjuk be lóháton, vagyis kerékpárral.


E sorokat szerzé Zsuzsi Endre költő
Az ő víg kedvében
Az Úr alkotásán gyönyörködésében,
Bodrogkeresztúrnál, legszebb virágzásnál,
Augusztus havában
Az Úrnak valamely árvizes évében,
Midőn kalandozott élete párjával.


2000..

* * *
***


A Zsuzsi Endre művésznevet még akkor találtam ki magamnak, amikor festő voltam. Néha valósággal kikényszerítette belőlem a festést egy-egy virágos mező, vagy a folyóparti őszi fák. Az az érzés volt, hogy kezembe mászik az ecset. Viszont azt gondoltam, hogy csak a férfi művészek festhetnek igazán jó képeket, ezért férfinevet kellett kitalálnom.
Mára már túljutottam a festő korszakon, és szerencsére, az előítéleteken is. Most már felvállalom, hogy nő vagyok, Wittich Zsuzsanna. A Wittich lenne a valódi nevem is, mert ez az apám eredeti családneve. Viszont művésznévnek én választottam a magyarosított név helyett, amivel születtem.
A Zsuzsannát a szüleimtől kaptam, dallamos hangzású szép név, szeretem.
Most író vagyok, ritkábban költő, néha műfordító. Megmaradt bennem a kalandvágy, és az Univerzum megértésének ellenállhatatlan vágya.