Vita:Wittich Zsuzsanna írásai/Veszekedés Elleni Pirulák (VEP)

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Veszekedés Elleni Pirulák (VEP)‎‎

A szerző ismeretlen:Rátkai János:
Bocs, hogyan kellene ezt a hozzászólást elhelyeznem? Konfliktuskezelés kérdőív, tréning: azzal lenne fontos(abb) foglalkozni, h egóként vagy tudatosan, reflektáltan, kontrollálva, a belső Énemből vezérelve, rálátva veszek-e részt a konfliktusszituációban? Ki vagyok ott én: az egóm vagyok, az egómként érzem, hiszem magam, az egómként élem meg magam, vagy pedig a belső Énemként? (milyen arányban (egyrészt egy szituációban milyen arányban élem meg magam egóként/Énemként, másrészt a konfliktusok (attól is függ kivel) mekkora hányadában vagyok benne alapvetően egóként/Énemként megélve magam))
Ha már arra is tudok figyelni, gondolni, reagálni, h vajon miért teszi ezt, milyen érzelmek, szándékok, rejtett motivációk vannak benne, mit nem mond ki, akkor ezzel valahogy mintha az egó helyett az Énemnek jutna nagyobb szerep. Vagy lehet simán csak okos az egó?
Más oldalról viszont pont a tudatos rész az okos, tudatos, és a tudattalan az ösztönös, türelmetlen, érzelemvezérelt, a következményekkel nem törődő, gyermeki, csak a saját szükségletei által vezérelt ösztönlény. Itt ellentmondás van ezzel: „A tudatalattiban csak szeretet van. Önzetlenség, bizalom.” Mintha az agykéreg vs. limbikus rendszer, gondolkodó vs. érző, tudatos vs. tudattalan, egó vs. Énem, bal vs. jobb agyfélteke felosztások összekeverednének. Részben meg lehet feleltetni őket egymásnak, részben más felosztást jelentenek.
?

–Hogy van ez? -81.183.87.33

– Hogy van ez? -81.183.87.33

Köszi a hozzászólást, ill. a kérdést. Jól gondolod. Az ego és a belső, tudatos Én, amit valóban a spirituális irodalom a nagy É betűvel jelöl, legtöbbször konfliktusban van egynmással. Az ego, vagyis a (kis) én, szeretne nagy lenni. Aviszonyuk ideális esetben az, hogy az ego a tudatos Én szolgája. Tehát szükség van az egora, meg sem élhetnénk nélküle, de a (nagy) Én kell, hogy a parancsnok legyen. ha az ego szabadságot kap, megoldhatatlan élethelyzetekbe visz bele. Ha az ego "térdrekényszerül" (Madách, utolsó szín, a Sátánnnak "a porba, féreg!")és az Én (az isteni részünk) átveszi a rendelkezést, akkor a szeretetünk a másik ember iránt újra éled (hiszen szerettük, csak az ego elfelejtett) empátiánk, azaz a másik ember érzelmeinek magunkévá tétele megérteti velünk a jó megoldást. Az ego kénytelen önző és bizalmatlan lenni, mert így őrzi magát másoktól. Az Én így godnolkodik: "a másik ember is én vagyok" Nem különbözteti meg magát. Ezért önzetlen, és úgy bízik a másik emberben, mint önmagában. Ez szép dolog, de itt az anyagi világban néha "ráfázhat". Ezért szüksége van az egora, de a vezető szerepet nem szabad az egonak átengedni. . Tehát, hogy pontosan a kérdésedre válaszoljak: Az ego nem uralkodhat, hanem szolgálhat. A tudatos Én az ego fölött áll, az egot használja, de uralkodik felette.