Címerhatározó/Tomassich címer
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Tomassich (olv. Tomasics) család címerével foglalkozik.
A Tomassichokról megállapítatott, hogy azok a régi horvát Mogorovics (Mogorović) nemzetséghez tartoztak, s hogy azoknak jelenlegi utódai. Ez a Mogorovics család pedig ama tizenkét ősi horvát család egyike volt, amelyiket már abban az időben is megemlítik, amikor Horvátországban horvát nemzeti királyok uralkodtak. Történeti feljegyzéseinkből ismeretes az is, hogy akkor, amikor 1102-ben a horvátok királyukká ismerték el Kálmánt, amikor perszonálunióba léptek Magyarországgal a 12 horvát nemes között, kik a horvát nemzetet képviselték, ott volt Péter főispán is Mogorovics "de genere Murithorum" nemzetségből.
Fennmaradt legrégibb írásainkban a Likában élő Tomassichakról van említés téve. Ez a család a sziklás Velebit hegység aljában lakván, onnan ágazott szét a Modrusba (Modruš) Senjtől a Kupáig egészen a Korana alsó folyásáig.
A Tomassich család már a XIV. családban gyakran használja Mogorovics előnevet, így többek között 1380-ban említettek egy Miklóst (Nikola) aki a Mogorovics Tomassich István (Stjepan Tomašić od Mogorovića) fia, 1503-ban pedig a likai Lagodusicsban (Lagodušić) említenek egy Tomassich Tamást, akinek előneve Mogorovics.
Egy ága ennek a Tomassich családnak korán elköltözik a Kupa és a Korana közé, a régi Gorica (Gorička) megyébe, ahol már a XIV. században birtokokkal rendelkezik. Már 1337-ben Recsicában (Rečica, Radchicha) nagy birtokaik vannak. Iván, Miklós és Drak (Drač) Sámson fiai gazdag birtokosok, míg István, Mihály és Tomassich Tamás fiai ebben az évben 22 márkáért eladják földjeik felét Recsicában Andrásnak és Ivánnak, kik Beke fiai voltak.
1462-ben és 1465-ben írások említést tesznek Tomassich Péterről, aki Sztrelcse nemesi községnek nemesi bírája volt ("iudex generationis de Strelchan"). Ez a Péter 1464-ben már Belaj vár és bírtok ura volt, melynek nyomai még ma is láthatók a Belaj melletti dombon, nem messze a Korana-tól. Tomassich Péter mint a s Sztrelcse nemesi község bírája a községi okmányokat állítja ki, azokat a község nemesi pecsétjével látja el, amely félholdban csillagok között nyilat ábrázol címeres figuraként.[1]
Tommassich címer 1622
A XVII. sz. elején élt egy Kristóf (Krsto) nevű Tomassich ki Miklósnak fia volt. Ennek felesége nemes Zmailovics (Zmailović) Margaréta volt kivel 1615-ben Karlovac melletti Hrnjeticsben (Hnjetić) nemesi udvartartást vezetett. Testvére István ennek felesége Kata volt. Hogy ennek az Istvánnak utódai voltak-e, azt ebből megállapítani nem sikerült. Tomassich Miklósnak, aki fia volt Györgynek gyermeke volt Iván, Gáspár, Borbála (Barbara) és Péter. Ennek II. Ferdinánd 1622. május 24-én Sopronban címert adományoz,II. Ferdinánd által adományozott, amelyet a horvát országgyűlésen 1624. május 24-én hirdettet ki. A címer megosztása, leírása a következő: kék pajzson, zöld talajon egy férfi áll horvát népviseletben (arany paszomány fehér nadrág arany csizmában, kalappal a fején aranysarkantyúval) karddal, kinyújtott jobb kezében egy repülésre kész sólyommal. Rojtok: kék, arany, vörös és ezüst szinüek.
A Tomassich család ez időben elég szapora és ez kényszerítette őket arra, hogy elköltözzenek részben arra a földre, melyet nekik Frangepán kenéz (fejedelem, herceg) ajándékozott Bosziljevo (Bosiljevo) környékén. Itt találkozunk is velük a 17. sz. környéke táján.[2] Egyes Tommassichok Bosiljevo környékére költöztek, valószínűleg azért, hogy Frangepán kenéz védőszárnyai alá kerüljenek. Ismeretes, hogy Tomassich Pál és Iván testvérek voltak, Bosiljevoban éltek a XVII. század közepe táján. Címeres nemesi levelük, amelyet a Tommassichok 1622-ben kaptak, valamiféleképen elkallódott, s ezt a helyzetet a Frangepánok ki akarván használni ezeket a Tomassichokat jobbágyaikká akarták megtenni. Tomassich Pálnak sikerül elérnie, hogy Frangepán György vezér, 1654 november 1-én Bosiljevóban kiadott okmányban ezt a Tomassich Pált szabad embernek ismeri el, földjét megszabadítja mindennemű jobbágyi terhek viselésétől, és minden alárendeltségtől Bosiljevo várával szemben.
Kétségtelen az is, hogy Frangepán vezér fáradozásainak eredménye volt, hogy Tomassich Pál és testvére Iván (Iván fiai) I. Lipóttól 1661 május hó 3-án Bécsben újabb nemesi levelet (okmányt) kaptak. Ezt a nemesi levelet 1662-ben hirdették ki a horvát országgyűlésen. A címer a következő: kék pajzson, zöld talajon áll egy kék farkú jobbra forduló oroszlán jobb karmában görbe kardal, a sisak dísz ugyanolyan növekvő oroszlán, rojtok: kék, arany, vörös, ezüst színűek.[3]
Tomassich cimer 1661
Tomassich Péter aki Györgynek fia és unokája annak az Ivánnak, aki 1661-ben újból nemesi levelet kapott, a XVIII. század elején plébános volt Szent Péteriben Mrezsnice (sv. Petar na Mrenici) mellett.
A Tomassichoknak elkallódott az 1622-ben adományozott nemesi levele. Ezt a nemesi levevelet Tomassich Péter plébános találta meg valahogyan Dubovácon Karlovác mellett, és azonnal átadja ezt Lescsében levő rokonainak. Így jutottak a Tomassichok első nemesi levelük birtokába.
Amikor 1771-ben Zágráb vármegyében a nemesi levelek hitelesítése történt a Lescsei Tomassichok levelekkel és bizonyítványokkal igazolták kétségbe vonhatatlan nemességüket, s beigazolták azt is, hogy egyenes leszármazottaik azoknak a Tomassich Ivánnak és Pálnak, akik 1661-ben újabb nemesi címeres levelet kaptak.
A XVIII. század második felében a Tomassich családnak egynémely tagja elköltözik Magyarországra Szabadkára, s ezek ivadékai 1792-ben nemesi bizonyság levelet kérnek Zágráb vármegyétől, amelyet aztán meg is kapnak. 1794-ben a szabadkai Tomassichok névszerint idősb Iván szabadkai lakos, ifjabb Iván, Máté és Mihály újabb nemesi bizonyság levelet kérnek amelyet aztán meg is kapnak, melyben igazoltatik, hogy egyenes leszármazottai azon Tomassich Ivánnak ki 1661-ben Pál testvérével ismét nemesi címeres levelet kapott.[4]
Tomassich cimer 1779
Tomassich Paulai Ferenc a kereskedői pályára lép és folytatja atya mesterségét Fiuméban. 1761-ban szerződést köt a kincstárral a kamarai sószállítása tárgyában Djevina Szent Ivánban (Tybiein). Ezen kívül élénk kereskedelmet folytat Németországgal és Olaszországgal, aminél fogva idővel nagy vagyonra és tekintélyre tesz szert. Mint ilyen vagyonos és tekintélyes polgár Buccariban (Bakar) élt nyugalomban. Érdemei elismeréséül Mária Terézia királynő nemességet adományoz neki, címerrel és az "Edler von " jelzővel. A nemesi levél 1779-ben augusztus 21-én Bécsben kelt.
A címer a következőképen néz ki: a pajzs kétfelé osztott, mely keresztül szel jobbról balfelé felfelémenően ezüstös sekély patakocska. A jobboldali két mezőben fen is lent is egy-egy hatágú csillag van félholddal körülövezve. A bal oldali arany mezőben fent két, lent egy stilizált kék liliom van. A sisakon három strucc toll ékeskedik, egy arany, egy kék és egy fehér toll. A címerpajzs és sisaktakaró kék és ezüst vonalakkal, kék és arany lepellel és ugyanilyen vonallal vannak rovátkázva.
Érdekes ennél a címernél az, hogy ebben ugyanazt a folyócskát látjuk, amely folyócska a Mogorovich nemzetség címerében is látható.[1] Ez a tény az igazolja, hogy a Tomassichokban még a XVIII. században is élt a hagyomány, hogy a régi Mogorovich féle nemesi címer az övék volt.
Tomassich Paulai Ferencnek mint tudjuk József, Xavér Ferenc és Miklós testvérei voltak. Józsefről semmit nem tudunk, legalább eddig. Miklós katona őrnagy volt és testvérével Xavér Ferenccel 1808-ban bárói rangra emeltetett. Miklós 1802-ben nőül vette györöki Edelspacher Antóniát (szül. 1777. febr. 25-én), ki Trieszt város kormányzójának Lovasnak unokahúga volt.
Tomassich Xavér Ferenc Zadar elfoglalásánál vitézségével és kitűnő magatartásával oly nagy szolgálatot tesz Ferenc császárnak, hogy ezért a császár saját kezűleg Freiburgban 1813. december 26-án kelt levelet ír neki, amelyben a Mária Terézia parancsnoki keresztjét s az altábornagyi méltóságot adományozza neki, s egyben kinevezi őt Dalmácia ideiglenes kormányzójává. 1816-ban kinevezi őt a császár szicíliai Lipót herceg nevét viselő a 22. gyalogezred második tulajdonosává.[5]
Miklós lemondott később őrnagyi rangjáról, és Csanád vármegyében a táblabíróknak elnöke lett Aradon. Gyerekei voltak Julianna, Miklós, Imre, Károly, Amália és Klára. Imrének László volt a fia, ki Hankiss Vilmát vette el. Utód nélkül halt meg 1876-ban. Atyja túlélte ezt az Imrét mert 1886 február 24-én halt meg. Velük halt ki Tomassichok bárói ága férfiúi ágon.[6]
- Irodalom:
E. Laszowski: A Tomassich család. Genealógiai-történelmi tanulmány. Horvát nyelvből magyarra fordította Tomassich Ernő. Zágráb, 1910
A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Laszkowsi: grb plemena Mogorovića, hu sv. II. nove ser vjesnika Hrvatskoga arkeologičkoga društva. [Viestnik Hrvatskoga arkeologičkoga društva]
Lásd még: