Szerkesztő:KeFe/Tesztlapok/Teszt4

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Csicsóka[szerkesztés]

A csicsóka méltatlanul mellőzött növényünk, hiszen sok oldalú hasznosíthatósága és ellenálló képessége révén a mainál nagyobb szerepe lehetne, főként a teljes-vertikumú farmgazdaságokban, de nagyüzemi viszonyok között is. Eredeti élőhelyén, Észak-Amerikában, az őslakosok burgonyához hasonlóan, gumóját fogyasztották. Európába francia közvetítéssel került be; máig itt van legnagyobb termőterülete Európában. Hazánkban Lippay János a Posoni kert című munkájában már leírja kedvező tulajdonságait, talajjal szembeni közömbösségét, de a burgonyáról nem tesz említést, hiszen azt csak akkoriban kezdték Magyarországon megismerni, feltehetően német diákok révén. Később mégis a burgonya terjedt el, bár 1888-ban végzett összehasonlító vizsgálatok során megállapították, hogy különösen szélsőséges talajokon a csicsóka sokkal jobb termést hoz, mint a burgonya. Jelentős szerephez csupán a világháborúk éhínsége idején jutott, amikor csaknem egyedüli élelemforrássá vált. A háborúk után visszaszorult termesztése, csupán kisgazdaságokban foglalkoztak vele. A mellőzés oka minden bizonnyal az, hogy termesztése nem volt teljesen gépesíthető, különösen a kiszedés jelentett gondot. A talajban maradó gumókról kihajtva a szántóföldi kultúrák kellemetlen gyomjává válhat. A nemesítés révén ma már fajtákkal rendelkezünk, melyek termesztése zömében a burgonyatermesztés gépsorával megoldható.

Felhasználása sokrétű, hiszen a már említett emberi fogyasztáson kívül alkalmas gyógyszergyártási alapanyagnak (része cukorbetegek diétájának is), használja az édesipar, szeszipar és ami a leggyakoribb felhasználása napjainkban: kiváló takarmány alapanyag. Hajtásai kaszálhatók, szénaként vagy silózva is alkalmas takarmánynak, de fő értékét gumója jelenti, mely értékes takarmány kéredzik állat fajaink és a lovak számára egyaránt.

Azonos területen háromszor annyi hasznos zöld tömeggel és közel ötszörös mennyiségű fehérje hozammal számolhatunk, mint a burgonya esetében. Fruktóz tartalmánál fogva szirup készítésére használják, mert a fruktóz édesítő hatása a szacharózénak másfélszerese, azonos édesítő hatás 25%-kal kevesebb energia bevitelével érhető el, ami diétás felhasználását indokolja.


Jellemzése[szerkesztés]

A csicsóka (Helianthus tuberosus L.) a fészkes virágúak családjába (Asteraceae) tartozó évelő, dudvás szárú növény. A mi éghajlatunkon magot nem érlel, teljes hajtásrendszere minden évben megsemmisül, csupán gumója él tovább. Szaporítani is erről, vegetatív úton lehet. Akár 5-10 évig is helyén maradhat, de a burgonyához hasonlóan is termeszthető, "egy évesként".


Gyökérzet[szerkesztés]

A gyökérzete a burgonyáénak megfelelő. Az elültetett gumó járulékos gyökérzetet fejleszt. A sztólók, majd gumók kialakulása csak 3 hónap vagy több után kezdődik meg. A kezdeti fejlődés során alacsony tápanyag ellátottsági szint és kevés nedvesség esetén a gyökérzet hamar a mélybe nyúlik és nagyobb területet hálóz be, mint kedvező környezeti feltételek esetén, ami képessé teszi a szélsőséges helyzetek elviselésére is. Száraz, homokos talajon mindig jellemző, hogy gyökere nagy mélységbe is lehatol. A burgonyához hasonlóan meghálálja a töltögetést, de ezt nem alkalmazzák csak a vetőgumó előállítás során. A gumók formája alapján 4 típust különböztetünk meg: körte, tojásdad, orsó- és szabálytalan-alakú elágazó gumókat, de főképpen kötött talajon számtalan átmeneti forma is megtalálható. Elhelyezkedésük a bokor alatt, azaz a sztólók hossza, típus és környezet függő. A gumókat csupán vékony periderma borítja, betakarításkor pedig nagyobb köldökseb keletkezik, mint a burgonyán, ami eltarthatóságát rontja.

A héj színe fehér, pirosas, bronzszínű illetve ezek közti átmeneti lehet. Általában a színesek jobban eltarthatók, sima felszínűek, de kevesebbet teremnek, mint a fehéres színűek.

Szár[szerkesztés]

Szára elfásodó, többé-kevésbé elágazó, melynek mértéke típustól és a környezeti tényezőktől függő. Szőrözöttsége miatt a szarvasmarha nem kedveli zöld állapotban, csak a fiatal növényi részeket. A szárat tagoló csomókból fejlődnek ki levelei. Szára felálló típusú, sűrű állomány alkot, magassága változó, 1-5 m is lehet.


Levélzet[szerkesztés]

A haragoszöld levelek egymással szemben helyezkednek el, de szórt és örvös levélállás is megfigyelhető. Fiatal korában magas fehérjetartalmánál fogva lényeges, hogy levél szár aránya legalább 50:50 legyen, ha zöld-hasznosítás a cél.


Virágzat[szerkesztés]

A napraforgóéhoz hasonlító fészekvirágzata azzal azonos felépítésű. Nálunk virágzása szeptember végén, október elején várható, ezért termést nem érlel. Mediterrán vidékeken, illetve növényházakban hazai viszonyok között is, sikeres magkötés esetén 7-8 g ezer kasztatömegû, apró napraforgóéhoz hasonlító, mozaikfoltos termést hoz.


Éghajlatigény[szerkesztés]

Hazai termesztését éghajlati tényezők nem korlátozzák, az ország egész területén sikeresen termeszthető, jó szárazság és fagytűrő. Gumója a talajban hagyva többnyire hótakaró nélkül is átvészeli. Friss hajtásai is jól tűrik a fagyokat, esetleges elfagyás esetén újrahajtanak. A késő őszi fagyok csak -5 °C alatt károsítanak, de az ekkor besilózott hajtásrendszer a húshasznú marhák számára hasznosítható.


Talajigény[szerkesztés]

Talaj iránt csaknem teljesen közömbös növény, de köves, erősen szikes talajokon csak tömegtakarmány céljára érdemes termeszteni. Laza homokon is kiválóan termeszthető, bár ekkor hosszú, mélyre nyúló sztólókat növeszt, ami a gépi betakarítást nehezíti. Ez azonban erózióvédő hatását nem befolyásolja (futóhomok!)


Vetésváltás[szerkesztés]

A hagyományos termesztésben extenzív viszonyok között irtásban, szabálytalan alakú táblákon, szegélyeken termesztették és vagy disznókkal túratták, vagy vadföldként hasznosították. A vetésforgóba négyféleképpen kapcsolható be:

1. forgón kívül extenzíven (5-10 év)
2. forgón kívül intenzíven (3-5 év)
3. két évesként intenzíven forgóban
4. egy évesként intenzíven forgóban

Az első változat a hagyományos, ma ritkán, főként vadgazdálkodási egységekben és hobbi kertekben fordul elő. Az intenzív változatban (2.) első évben gumótermesztés a cél, a továbbiakban zöldtakarmány. Minden évben talajerő utánpótlást és mechanikai művelést végzünk. Ha több évben célunk a gumótermesztés, töltögető munkát is kell végeznünk tavaszonként. A harmadik változatban a vetőgumóköltség csökkentése mellett megtarthatjuk a vetésforgó előnyeit is. Előveteménye istállótrágyázott kapás vagy csillagfürt legyen, utána erőteljes növekedésű, kaszálható takarmányfélét, pl. szudáni füvet válasszunk. A csicsóka gyomosítóhatását az idejében alkalmazott vegyszeres gyomirtással gátolhatjuk meg. A negyedik változat főként a vetőgumó előállítás célját szolgálja. Ekkor előveteménye gabonaféle pl. zab vagy őszi árpa, utóveteménye pedig valamilyen takarmánynövény: csillagfürt, bükköny, vörös here stb. lehet.


Tápanyagellátás és trágyázás[szerkesztés]

A szerves-trágyát nagy, 30 t/ha adagban meghálálja valamennyi termesztési módban, ami a talajállapot és istállótrágya beltartalom figyelembevételével intenzíven termesztve kiegészíthető műtrágyával. Ilyen esetben tápanyagigénye 10 t gumóhozamra 30-40 kg N, 13 kg P és 75-80 kg K.


Talaj-előkészítés[szerkesztés]

A csicsóka szereti a mélyen fellazított talajt de a nyers talajra nem érzékeny, így az őszi mélyszántáson kívül ha szükséges a mélyítő szántás is elvégezhető alá. A továbbiakban a burgonyánál szokásos talaj-előkészítést lehet alkalmazni.


Ültetés[szerkesztés]

3-6 cm-es gumókat válasszunk, amit 75 cm-es sortávolságra és 50 cm-es tőtávolságra 5-8 cm mélyre a ültessük. Optimális ültetési idő március eleje - április közepe 26000 tõ/ha sûrûségre. Szükség esetén a gumók felezhetők.


Ápolás[szerkesztés]

Legfontosabb ápolási munkája a sorköz kultivátorozás. Töltögetni nem szokták. Ritkításra csak túl sűrű állományban van szükség. Gyomirtásra a talaj-előkészítés, vetés és általában egy kultivátorozás elegendő a sűrű állomány gyomelnyomó hatása miatt. Vegyszeres védekezést csak talajlakó kártevők ellen alkalmazzunk, ha azok nagyon felszaporodtak, bár számottevő kárt nem okoznak. Gondot okozhatnak évelő kultúra esetén a pockok. Betegségei közül csak a polifág lisztharmat és peronoszpóra említésre méltó, de általában a károsítás mértéke nem indokolja a vegyszerezést. A vadkár (vaddisznó, szarvas) ellen csak a vetésterület helyes megválasztása illetve az okszerű vadgazdálkodás segíthet.


Betakarítás és tárolás[szerkesztés]

A gumótermesztésnél nagy tömegű hajtás miatt a betakarítás első teendője a szárzúzás, utána következik a gumó kiemelése a földből.

A gumók a burgonyabetakarító gépekkel szedhetők fel ezután. A betakarítás tavasszal is végezhető. Rossz talajon 10-15 t/ha, jó talajon 40-60 t/ha gumótermés érhető el.


Tömegtakarmány-termesztés[szerkesztés]

Ekkor a kedvező levéltömeget adó típusokat kell termeszteni ami 2-3 alkalommal lehet kaszálni 35% szárazanyag tartalommal. Ha csak kétszer kaszálunk, az első időpontja július a másodiké szeptember szokott lenni. Betakarítható mennyisége 40-60 t/ha.

Kettős hasznosításra nem célszerű számítani, mert 70%-os gumóveszteséget jelenthet. Háztáji viszonyok között kézi szedésre csak kis területen vállalkozzunk a terjedelmes gyökérzet és nagy gumótermés miatt (1,5 kg/tõ).


Tárolás[szerkesztés]

A vékony héj (periderma) és a nagy köldökseb miatt minőségét nehezebb megőrizni mint a burgonyáét a tárolás során. Üzemi felhasználás esetén földes, így kevésbé sérült gumókat prizmában vékony rétegben sikeresen lehet tárolni. Vermekben a burgonyagumóhoz hasonlóan 5 hónap alatt 3-10% veszteséggel tartható el.