Szerkesztő:KeFe/Tesztlapok/Teszt-18

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

tavi szivacs[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Spongilla lacustris)

Kéregszerű alapból kiinduló, elágazó, bokorszerű telepek. Sekélyebb édesvizekben élnek. 1 m is lehet.

közönséges Hydra[szerkesztés]

(Hydra vulgaris)

Többsejtű állatok országa (Regnum Animalia) Álszövetes állatok (Subregnum Parazoa)Szivacsok törzse (Porifera)Kova- és szaruszivacsok osztálya (Demospongia)

Valódi szövetes állatok (Subregnum Eumetazoa)Sugaras szimmetriájúak (Radiata)Csalánozók törzse (Cnidaria)Hydraállatok osztálya (Hydrozoa)

2 cm, szürkés állat. 7-12 fogókarja van, melyek testhosszúságúak. Csendesebb állóvizekben. A Hydra a csalánozók (Cnidaria) törzsébe hidraállatok (Hydrozoa) osztályába tartozó nem, ami egyszerű, édesvízben élő, sugaras szimmetriájú ragadozó életmódú állatokból áll. Jelenleg családjának az egyetlen neme.

Előfordulásuk

A Föld számos részén, tavakban, folyókban élnek édesvízi hidrák. Közép-Európában a Hydra-nem öt faja található meg. A tápláléktól függően más-más színűek. A különböző hidrafajok nagy számban fordulnak elő élőhelyeiken.


A Hydra-nem fajainak hossza 6-13 milliméter között van. Testük szürkésbarna, fehéres vagy pirosas. Az állatok, veszély esetén össze tudják rántani magukat, és apró gömb alakot vesznek fel. Az állatok üreges henger formájú gasztrális üregét kettős sejtburok veszi körül, a köztes részt kocsonyás, nem sejtekből felépülő réteg alkotja. Az emészthetetlen anyagok a szájnyíláson keresztül távoznak. A szájnyílás egyben tágulékony gyomornyílásként is működik. A szájnyílás körül elhelyezkedő hat tapogató mindegyikén egy-egy csalántok található. Az állat zsákmányszerzésre, önvédelemre valamint helyváltoztatásra használja őket. A talpkorong segítségével növényeken, köveken kapaszkodik meg. A fajok többségénél a testfalban levő speciális sejtek termelik a spermiumot és a petéket.

A hidrák többnyire tárgyakon kapaszkodnak meg, és magányosak. Táplálékuk akár több centiméter hosszúságú ebihalak, vízibolhák, férgek, halivadékok és rovarlárvák.

A hidrák kétivarú állatok. A Hydra-fajok kétféleképpen szaporodhatnak. Az ivartalan szaporodáskor (bimbózás) az állat törzsének külső falából egy kis polip (bimbó) nő ki, és leválva önálló egyeddé válik. Az ivaros szaporodáskor a peték egy másik egyed spermája által termékenyülnek meg, majd leválnak a gazdaállatról.

A nembe az alábbi 40 faj tartozik:

   Hydra baikalensis Swarczewsky, 1923
   Hydra beijingensis Fan, 2003
   Hydra canadensis Rowan, 1930
   Hydra cauliculata Hyman, 1938
   Hydra circumcincta Schulze, 1914
   Hydra daqingensis Fan, 2000
   Hydra ethiopiae Hickson, 1930
   Hydra hadleyi (Forrest, 1959)
   Hydra harbinensis Fan & Shi, 2003
   Hydra hymanae Hadley & Forrest, 1949
   Hydra iheringi Cordero, 1939
   Hydra intaba Ewer, 1948
   Hydra intermedia De Carvalho Wolle, 1978
   Hydra japonica Itô, 1947
   Hydra javanica Schulze, 1927
   Hydra liriosoma Campbell, 1987
   Hydra madagascariensis Campbell, 1999
   Hydra magellanica Schulze, 1927
   Hydra mariana Cox & Young, 1973
   Hydra minima Forrest, 1963
   Hydra mohensis Fan & Shi, 1999
   Hydra oligactis Pallas, 1766
   Hydra oregona Griffin & Peters, 1939
   Hydra oxycnida Schulze, 1914
   Hydra paludicola Itô, 1947
   Hydra paranensis Cernosvitov, 1935
   Hydra parva Itô, 1947
   Hydra plagiodesmica Dioni, 1968
   Hydra polymorpha Chen & Wang, 2008
   Hydra robusta (Itô, 1947)
   Hydra rutgersensis Forrest, 1963
   Hydra salmacidis Lang da Silveira, Souza-Gomes & de Souza e Silva, 1997
   Hydra sinensis Wang, Deng, Lai & Li, 2009
   Hydra thomseni Cordero, 1941
   Hydra umfula Ewer, 1948
   Hydra utahensis Hyman, 1931
   Hydra viridissima Pallas, 1766
   Hydra vulgaris Pallas, 1766
   Hydra zeylandica Burt, 1929
   Hydra zhujiangensis Liu & Wang, 2010

A hat alábbi taxon név meglehet, hogy nem ebbe a nembe tartozik:

   Hydra brunnea Templeton, 1836 (taxon inquirendum)
   Hydra hexactinella von Lendenfeld, 1886 (taxon inquirendum)
   Hydra orientalis Annandale, 1905 (taxon inquirendum)
   Hydra rubra Lewes, 1860 (taxon inquirendum)
   Hydra tenuis Ayres, 1856 (taxon inquirendum)
   Hydra verrucosa Templeton, 1836 (taxon inquirendum)

füles planária[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Euplanaria gonocephala)

Kétoldali részarányosak tagozata (Bilateria)Ős-testüregesek (Subdivisio Archicoelomata)Laposférgek törzse (Platyhelminthes)Örvényférgek osztálya (Turbellaria)

10-25 mm-es sötét színű (barna, zöld) féreg. Elülső része tompa háromszög alakú 2 fül alakú tapogatója szemek mögött ered és oldalra irányul. Patakok alsó szakaszában gyakori.


simafejű galandféreg[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Taeniarhynchus saginatus / Taenia saginata)

Galandférgek osztálya (Cestoda)

4-10 m hosszú, 10-12 mm széles. Fej (sorex) gombostűfejnyi, nincsenek rajta horgok. Köztesgazdája a szarvasmarha, melynek izomzatában borsóka alakul ki. Nyers hússal jut az emberbe, ahol ivaréretté válik. Ürülékkel kerülnek a szabadba peték (proglottisban)


májmétely[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Fasciola hepatica)

Közvetett fejlődésű mételyek osztálya (Trematoda) 20-30mm hosszú. Test elülső vége kúp alakú, tüskékkel borított. Petéi tojásdadok, aranysárgák. Juhok és szarvasmarhák világszerte elterjedt parazitája, de más gazdákban is képes megtelepedni (kecske, szarvas, ember…). Férgek élettartama több év is lehet. Juhban naponta kb. 20000 pete/nap. Petékből nedves körülmények között miracidium lesz, amely úszva keresi meg köztigazdáját a törpe iszapcsigát (Lymnea trunkatula), szerpét más rokon fajok is átvehetik. Csigában a lárva több lépcsőben átalakul, felszaporodik. Az aktív mozgásra képes, farokkal rendelkező cercariák a csigák testét elhagyva a növényzetre tapadnak (metacercaliák). Legelés, takarmányozás során metacercaliák fertőznek. Elfogyasztás után a bél falát átfúrva a hasüregbe, majd onnan a májba, majd az epébe jutnak, itt válnak ivaréretté.

közönséges kerekesféreg[szerkesztés]

(Rotatoria rotatoria)

Kerekesférgek törzse (Rotatoria) Araszoló kerekesférgek osztálya (Bdelloidea)

Vízinövények között vagy vizek aljzatán él. Kozmopolita.

sávos bödöncsiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Theodoxus transversalis)

Valóditestüregesek (Subdivisio Eucoelomata) Puhatestűek törzse (Mollusca) Csigák osztálya (Gastropoda) Keresztezett idegűek (elölkopoltyúsok) alosztálya (Prosobranchia)

Bödöncsigák háza vastag falú, köldökük nincs. Boltozatuk lapos, lemezszerű. Kisméretű, édesvízi csigafajok. Szürkés vagy sárgás alapszínű, 3-4 hosszanti sötét övvel díszített, amelyek olykor elmosódottak. A Duna folyamrendszerének jellemző faja. VÉDETT


fiallócsiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Viviparus contectus)

3-7 cm, zöldesbarna. Elevenszülő (peték anyaállat testében kelnek ki), tipikus édesvízi faj. Operkulumuk van.

májmételyes csiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lymnaea truncatula / Glabra truncatula)

Tüdőscsigák alosztálya (Pulmonata)

A mocsári csigák (Limnaeidae) kicsi vagy nagy termetű, tornyosházú, esetleg gömbded csigák. Jobbra, nagyon ritkán balra csavarodnak. Szájadékuk két szárát a boltozaton vékony zománcréteg köti össze. Legtöbbjük alak, nagyság és színezet tekintetében is nagyon változékony. Tavak, mocsarak, tocsogók közismert csigái. A májmételyes csiga. 7-8 mm nagyságú, kúpos, tornyosházú faj. A héj varrata nagyon mély, kanyarulatai lépcsőszerűek. Elsősorban kis és apró vizek lakója, nedves sziklákon is megél. Nagyobb vizeknek csak parti zónájában fordul elő. A májmétely köztes gazdája. Ez a parazita amikor elhagyja a csigát, fűszálakra húzódik és ott betokozódik. A szarvasmarha vagy juh szervezetébe legelés közben kerül, és súlyos betegséget idéz elő.

nagy tányércsiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Planorbarius corneus)

A tányércsigák (Planorbidae) háza lapos, korong alakú, közel egy síkban felcsavart. A tekercsük sohasem emelkedik ki, sőt általában besüppedt. Látszólag jobbra csavarodott házú csigák, azonban a belső szervek szerint a balra csavarodottak. (Házukat jobbra csavarodóaknak tekintjük.) Lassan folyó és állóvizeink igen elterjedt, gyakori csigái. Legtöbbjük vízinövényekben gazdag helyeken él. A nagy tányércsiga a család legnagyobb hazai faja. Zöldesbarna vagy vörösbarna színű háza alul kevésbé, felül erősebben mélyed be. Kanyarulatai hengeresek lennének, mivel azonban minden kanyarulatba az előző benyomul, azok veseformát öltenek. Ilyen alakú a szájadék nyílása is. Gyakori, igénytelen csiga, még az erősebben felmelegedő mocsárvízben is megél.


zebracsiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Zebrina detrita)

Csavarcsigák közé tartozik, melyek megnyúlt héjú, aprótermetű vagy közepes nagyságú csigák. A zebracsiga. nagyobb termetű, 20-28 mm hosszú vastag héjú. faj. Alapszíne fehér, gyakran szarubarna harántcsíkolattal díszített. Ezek a csíkok nem a periostracum színeződései, hanem a ház fala itt áttetsző, egész vastagságában szaruszerű. Szájadékában nincsenek fogak, illetve lemezek. Kimondottan melegkedvelő, szárazságtűrő csiga. Nem csak a talajon, hanem fűszálakon is megtalálható.


kórócsiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(avarcsiga) (Helicella obvia)

Háza lapított, vastag héjú, fehéres meszes, néhány barnás-feketés hosszanti lefutású sávval. A sávok gyakran redukálódtak, néha egészen hiányzanak. Köldöke elég tág, nyitott. A szájadék szegélye éles. Melegkedvelő faj. Egyike a legszárazságtűrőbb csigáinknak. Délies lejtőkön, napsütötte füves helyeken is él. Itt gyakran csoportosan találhatók a fűszálakon.

pannon csiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Cepaea vindobonensis)

17-27 mm. A háza felülete kissé erősebben vonalkázott. Alapszíne fehéressárga vagy barnássárga, és rendszerint öt hosszanti sávot visel. Ezek az alig látható halványbarnától a feketéig a legkülönbözőbb árnyalatúak lehetnek. A szájadékának kihajló pereme barna. Az egész országban elterjedt, melegkedvelő. Fák törzsén, bokrokon, utak szélén nagyon gyakori.


éti csiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Helix pomatia)

A legnagyobb szárazföldi csigánk. Háza gömbded, alapszíne világosabb vagy sötétebb barna vagy fehéresszürke, s rendszerint néhány elmosódó, sötétebb, hosszanti sávot visel. Fás, bokros helyeken, ligetekben, kertekben él. Zöld növényi részekkel táplálkozik. Tápláléka után főként nedves időben jár. Petéit földbevájt kis üregekbe rakja. Telelés céljából maga is a földbe vagy avarlevelek alá húzódik vissza. Ilyenkor a házának szájadékát kemény mészlemezzel (zárófedő, epiphragma) zárja el. (¹ operculummal! Az operculum a ház állandó kiegészítő része, az epiphragmát pedig a tavasszal aktív életet kezdő állat löki ki.) Már a középkorban étkezési célra tenyésztették. Egyes európai államokban (Franciaország, Spanyolország) ma is fogyasztják. Nálunk jelentős, mint exportcikk. Közösségi védelem alatt áll, korlátozottan szedhető.


nagy meztelencsiga[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Limax maximus)

A meztelen csigák (Limacidae) háza nagymértékben redukálódott, amennyiben az kívülről nem látható, csupán a hátoldalon, a bőr alatt elhelyezkedő csenevész meszes lemez formájában maradt meg. Testük hosszú, megnyúlt, farki részük kihegyesedett és a hátoldalán hosszanti lefutású bőrtaraj szokott kialakulni. Köpenyük elülső részét, mely ráborul a nyaktájék hátoldalára, pajzsnak nevezzük. A köpenyüregükbe vezető nyílás (légzőnyílás) a pajzs közepe mögött jobb oldalon helyezkedik el. A test kiszáradását megakadályozó héj hiányában erősen nedves környezethez kötött állatok. Ezért nappal legfeljebb esős időben láthatók, egyébként párás rejtekhelyekre húzódnak vissza. Táplálék után éjszaka járnak. A kiszáradás ellen csak részben védi őket erőteljes nyálkaképződésük. Növényevők, olykor növényi kártevők. A Limax genusba tartozó fajok hátoldala, de legalább is "farokvége" tarajos. A nagy meztelencsiga elérheti a 15 cm-es hosszúságot is. Kertekben, pincékben nem ritka.


spanyolcsiga[szerkesztés]

/spanyol csupaszcsiga

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Arion lusitanicus)

Csupaszcsigák légzőnyílása a pajzs közepén helyezkedik el. Gesztenyebarna, világosbarna, téglavörös, narancssárga, szürke és fekete változata létezik, oldalán gyakran sötét oldalsáv húzódik. Talpa fehéres, nyálkája színtelen. Az Ibériai-félszigetről származik, az 1990-es évek elejére északon elérte Skandináviát, keleten Ausztriát.A szúrós, büdös növényeken kívül minden zöldet lerágnak, ráadásul májustól egészen a fagy beálltáig pusztítanak.

vándorkagyló[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Dreissena polymorpha)

Kagylók osztálya (Bivalvia vagy Lamellibranchiata)

30-40 mm hosszú. Teknői háromszögűek, elölfekvő búbbal. A többi hazai kagylóval ellentétben vízben lebegő életmódú vitorláslárvája van. A kifejlett állat viszont helyhez kötött, bisszuszmirigyének váladékával valamilyen aljzaton (gerendán, kövön, hajófenéken, más kagyló héján) rögzíti magát. A Fekete-tenger és a Kaszpi-tó vízrendszerében őshonos faj, a hajózás révén azonban ma már Európában széles körben elterjedt. A Dunában és mellékfolyóiban sokfelé gyakori, 1930-as években a Balatonba is bekerült, és ott nagyon elszaporodott.


festőkagyló[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Unio pictorum)

Nadájok (Unionidae) családba soroljuk nagy kagylóinkat, melyek teknői 50 mm-nél hosszabbak. Jellegzetességük, hogy petéik először az anyaállat kopoltyúlemezei közé kerülnek, itt kezdik fejlődésüket. A fiatal lárvák (glochidiumok) később halak testére tapadnak, ott élősködnek, továbbfejlődnek, majd átalakulnak, s mint apró kagylók hullanak le azokról. A najádok nagyon változékonyak. Érzékenyek környezetük hőmérsékleti, kémiai viszonyaira, a víz áramlásának sebességére stb.. Ezek a tényezők a kagylók nagyságát, alakját jelentősen módosíthatják. A festőkagyló teknője mérsékelten vastag falú, és kb. kétszer olyan hosszú mint magas; hátsó fele kissé kihegyezett ék alakú. A zárának fogai lapítottak, ék illetve késpengeszerűek. Teknőjét gyöngyház gomb készítésére használják. Ebből a célból hazánkban kiterjedten halásszák. Álló- és folyóvizeinkben egyaránt előfordul.


tavi kagyló[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Anodonta cygnea)

Legnagyobb kagylóink 7-20 cm hosszúak. Héjuk vékony, törékeny. A zárókészülék fogai nem alakultak ki. Tavakban, mocsarakban és lassan folyó vizekben élnek, az iszapos aljzatba beágyazódnak.

csővájóféreg[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Tubifex tubifex)

Gyűrűsférgek törzse (Annelida) Nyeregképzők osztálya (Clitellata) Kevéssertéjűek alosztálya (Oligocheaeta)

Vékony vöröses színű, kb 4-6 cm hosszú gyűrűsféreg. Tágtűrésű bentikus faj, csatornákban, iszapos vizekben, ahol magas a szervesanyag-tartalom nagy mennyiségben megtalálható. Iszapból csövet épít. Az akváriumi halak számára kiváló fehérjedús tápláló élőeleség, ami egész évben beszerezhető, méltán az egyik legnépszerűbb élőeleség.

közönséges földigiliszta[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lumbricus terrestris)

Testhosszúsága 9-30 cm közötti. Táplálékát a talajfelszínről szerzi be. Kozmopolita, főleg emberi települések körül, parkokban fordul elő.


orvosi pióca[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Hirudo medicinalis)

Piócák alosztálya (Hirudinea)

Piócák külső szelvényezettsége nem felel meg a belsőnek, szeptumok nem alakultak ki. Elülső talpkorongjukban van a szájuk, mellyel vér szívnak. Orvosi pióca 10-15 cm hosszú. Sötétzöld hátán barnásvörös csíkos hosszanti sáv. Juvenilis egyedek ragadozók vagy halak vérét szívják. Ivaréretté emlősök vérének felvétele után válnak. 18-27 évig élnek. Hirudin ® seb 6-8 óra múltán is vérzik! Másfél évig képesek koplalni.

barna százlábú[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lithobius forficatus)

ízeltlábúak törzse (arthropoda)soklábúak altörzse (Myriapoda)Százlábúak osztálya (Chilopoda)

2-5 cm vörösbarna színű. 15 pár lába van. Nőstény sárgásfehér petéit váladékkal és talajszemcsékkel burkolva egy ideig hátsó lábai között cipeli. Lárva 3 hónap alatt éri el teljes szelvényszámát, de csak 3 éves korára válik ivaréretté.

avar-vaspondró[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Ophyiulus fallax)

Ikerszelvényesek osztálya (Diplopoda)

Vaspondrók családjára (Julidae) jellemző 30-nál több törzsszelvény, az utolsó szelfény farkocskát visel. 16-42 mm, nagytermetű fekete vagy sötétszürke, vörösbarna állatok. Hím első lába igen nagy, horogszerű.

karimás ezerlábú[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Polydesmus complanatus)

Karimás ikerszelvényesek (Polydesmidae) 19 testszelvényének hátlemezei szárnyszerűen kiszélesedtek. 15-30 mm. Teste lilásbarna, esetleg a hátlemezek széle világosabb. Erdőkben általánosan elterjedt.

könyvskorpió[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Chelifer cancroides)

csáprágósok altörzse (chelicerata)pókszabásúak osztálya (Arachnida)Álskorpiók alosztálya (Pseudoscorpiones)

Álskorpióknak nincs méregtövisben végződő utópotrohuk. Lábukon karmok között tapadókorongjuk van. Könyvskorpió 2,5-4,5 mm, világosbarna színű. Főleg lakásokban él, portetvekre vadászik. Lapos testével könnyen elbújik a repedésekben, résekben. Gyorsan fut hátrafelé. Kb. 5 évig él.

fali kaszáspók[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Opilio parietinus)

Kaszáspókok alosztálya (Opiliones)

Kaszáspókok lábai sokkal hosszabbak testüknél. Lábfejízeik másodlagosan ízekre tagolódnak. Lábaikat könnyen levetik. Fali kaszáspók 5-8 mm. Hím világosbarna, nőstény szürke. A test két oldala a háton sötéten pettyezett, a nőstény potrohán hosszanti hátsáv is lehet. Házak, melléképületek falán gyakori.


közönséges kullancs[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Ixodes ricinus)

Atkák alosztálya (Acari) Kullancsok szájszervéből fejszerű képződmény (capitulum) alakult. Csáprágójuk ollós. Tapogatólábuk szívóormányt alkot. Vérszívók. A közönséges kullancs testét vastag elasztikus díszes kutikula fedi, ricinusmaghoz hasonló. A hím hátát egységes kitinpáncél fedi, nősténynek csak előteste vértezett. 2-4 mm nagyságú. Egy lárva és egy nimfaállapot van. Fejlődése során 3 alkalommal kell vért szívnia. 1-1,5 év alatt fejlődik ki. Kifejlett hím nem táplálkozik.

bíboratka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Trombidium holosericeum)

A bársonyatkák (Trombidaae) család tagjainak többsége a talajon vagy a talajban élő szárazföld állat. A lárvák mindig paraziták, a kifejtett állatok pedig ragadozók. Bíboratka 4 mm élénk skarlátvörös színezetű. Főként a talaj feslő rétegeiben él, elsősorban rovarpetékkel táplálkozik.

Pókok alosztálya (Araneae)

koronás keresztespók[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Araneus diadematus)

1,5 cm. Alapszíne világos sárgától a piroson keresztül a lilásbarnáig minden színárnyalatú lehet, viszont mindig jól felismerhető rajta a keresztrajzolat. Bokrok, fák ágai közt, padlásokon, eresz alatt szövi hálóját.

darázspók[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Argiope bruennichi)

Hím 3mm, nőstény 8 mm. Fejtora fekete, sűrű fehér szőrzettel. Potroha élénksárga, fekete harántcsíkokkal. Vizenyős, nedves területeket kedvel. Hálóján X alakban kereszteződő fehér beszövés látszik az egész átmérőn keresztül.

bikapók[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Eresus niger)

Bikapókfélék zömök testűek, lábuk vastag és rövid. A bikapók nőstény 1,5 cm, egyszínű fekete. A hím fele akkora, potrohának hátoldala világosabb vagy sötétebb élénkvörös 4 kerek, fehéren szegett fekete folttal. 6-10 cm mély, fonállal bélelt üregében lakik, melynek bejáratánál tölcsér alakú háló és fogóháló van. Védett!

búvárpók[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Argyroneta aquatica)

szürkésbarna színű. Lábain úszószőrök vannak. A potroh hátoldalán 6 bemélyedő pont látszik. Az egyetlen pókfaj, amely egész életében víz alatt él. Minden sűrű növényzetű állóvízben megtalálható. víz alatti búvárharangjába a potroh szőrei között szállítja a levegőt. A harangban fogyasztja el táplálékát, itt párosodik, petéit is itt őrzi. Védett!

szongáriai cselőpók[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lycosa singoriensis)

Farkaspókok dús szőrzetűek, 9 szemük 3 sorban áll (4 kicsi +2-2 nagy). Talajon élnek, nem készítenek fogóhálót, zsákmányukat lerohanják. Szongáriai cselőpók térdízei, a lábszár töve és csúcsa fekete. Függőleges aknákat fúr, amelyet laza szövedékkel bélel. Javarészt sáskákat eszik. Nőstény petecsomóját a lukban őrzi, néha megnapoztatja. Hazánk legnagyobb pókfaja. Alföldön jellegzetes. Védett!

szürke gömbászka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Armadillidium vulgare)

rákok altörzse (crustacea) Felsőbbrendű rákok osztálya (Malacostraca)/Edriophthalma rend/Ászkarákok alrendje (Isopoda)

Ászkarákok hát-hasi irányban lapított, ovális testalkatú állatok. Tor első szelvénye a fejjel összenőtt. Potrohuk utolsó szelvényei rendszerint potrohpajzzsá forrtak össze. Kutikulájukban igen sok mész rakódik le. Szürke gömbászka 12-15 mm. Tökéletesen összegömbölyödhet. Színe általában sötét, lehet foltos vagy márványozott. Farokláb külső ága lemezszerű. Napos, száraz helyeken kövek alatt, avarban gyakori.

közönséges víziászka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Asellus aquaticus)

Víziászkák első pár csápja jól fejlett. Utolsó 5 potrohszelvény nőtt össze potrohpajzzsá. Köz. víziászka 8-15 mm szürke vagy barna színű. Faroklába hosszú, torának első végtagpárja fogóláb.

folyami rák[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Astracus astracus)

Tízlábú rákok rendje (Decapoda)

Tízlábú rákok hátpajzsa összeforrt a torszelvényekkel, oldalt befedi a kopoltyúkat. Három elülső torlábuk álkapcsi láb lett (felsőrendű rákoknál 8 torszelvény van). Folyami rák zöldes színű 25 cm-re is megnő. Keskeny rostrumának szélei csaknem párhuzamosak. A csáp pikkelyén alul fogatlan léc van. Éjjel jár kagylókból álló zsákmány után, melyet erőteljes ollójával tör fel. Emberi fogyasztása jelentős.

hosszúcsápú ugróka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Tomocerus longicornis)

hatlábúak altörzse (hexapoda)Parainsecta osztály*Ugróvillások rendje (Collembola)

Ugróvillások apró (<10 mm) állatok. 4. potrohszelvényen kétágú ugróvilla. Csápjaik hosszúak, vastag ízekből állnak. Fénykerülők, avarban, felsőbb talajrétegekben élnek. Magas páratartalmat igényelnek. Leginkább elhalt növényi és állati anyagokkal táplálkoznak, agy fontos humuszképzők. Hosszúcsápú ugróka 5-6 mm, ólomszínű. Csápja testénél hosszabb. Erdei avarban, mohában, gombán gyakori.

ezüstös ősrovar[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lepisma saccharina)

Rovarok osztálya (Insecta)/Elsődlegesen szárnyatlanok tagozata (Apterygota)/Pikkelykék rendje (Zygentoma)

Egyszínű szürke, fémfényű. Előtor nagyobb a középtornál. Lakásokban, a szabadban főleg meleg fekvésű területeken, kis üregekben található. Mindenevő. 10. vedlés után lesz ivarérett, de több mint 40-szer vedlik, 2-5 évig él.

tiszavirág[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Palingenia longicauda)

/Elsődlegesen szárnyasak tagozata (Pterygota)/ Kérészek rendje (Ephemeroptera)

Kérészek törékeny testű rovarok. Kis fejükön ár alakú csápok, nagy szemek. Imágók nem táplálkoznak, szájszerveik visszafejlődtek. Potrohvégükön 2 cercus és filium terminale található. Tiszavirág a legnagyobb európai kérész. 2,5-3,8 cm. Agyagos medrű, lassú folyású vizekben 3 évig fejlődik lárvája. Ásó típusú lárvája van, fúrásra alkalmas rágókkal. Az iszap szerves korhadékét fogyasztja. Júniusban rajzik (Tisza virágzás). Védett!


sávos szitakötő[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Calopteryx splendens)

Szitakötők rendje (Odonata)Egyenlő szárnyúak (kis szitakötők) alrendje (Zygoptera)

Egyenlő szárnyúak karcsú testűek, potrohuk vékony, két pár szárnyuk majdnem egyforma. Szárnyukat nyugalmi állapotban potrohuk felett tartják. Szemeik kerekdedek. Röptük lassú, erőtlen, csapongó. Szánypárjaikat felváltva mozgatják. Sávos szitakötő 45-48 mm. Hím szárnyának szélén fémesen csillogó sötétzöld vagy kékes sáv van. Szárnyaik tövüktől kezdve szélesednek. Nőstény szárnya zöldes árnyalatú. Álló és lassú folyású vizek mentén közönségesek.

szép légivadász[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Coenagrion puella)

29-35 mm. Szárnyuk színtelen, nyeles, a szárnyjegy egy sejtnyi. Második potrohszelvényen U alakú rajzolat van, ami nem éri el a szelvény hátulsó szélét.

közönséges acsa[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Libellula depressa)

Egyenlőtlen szárnyúak (nagy szitakötők) alrendje (Anisoptera)

Egyenlőtlen szárnyúak szárnyaikat nyugalmi helyzetben testükre merőlegesen széttérják. Szárnyak nem egyformák, hátsók alapjuk közelében erősen kiszélesednek. Szemeik nagyok, szinte mindig összeérnek. Jó repülők (max. 100 km/óra). Mind a 4 szárnyukat egyszerre mozgatják. Közönséges acsa 38-45 mm. potroha lapított. Hátsó szárnya tövén sötét folt van, ami a szárnyháromszöget is magába foglalja. Nőstény és a fiatalok potroha sötétsárga, idősebb hímeké kék.

közönséges fülbemászó[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Forficula auricularia)

Fülbemászók rendje (Dermaptera)

10-16 mm hosszú, gesztenyebarna, feje vörös, lába sárga, szárnyfedője is sárgás. kozmopolita. Alkonyatkor, éjszaka aktív. Mindenevő: növényi részeket, algákat, gombákat, legyengült ill. elpusztult rovarokat is fogyaszt. Farokfogójuk táplálékszerzésben nem játszik szerepet. Fejlett az ivadékgondozásuk, petéiket, lárváikat 2. vedlésig őrzik.

imádkozó sáska[szerkesztés]

= (ájtatos manó)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Mantis religiosa)

Fogólábúak rendje (Mantoptera)

Egyik legelterjedtebb fogólábú. Magyarországon az alföldi és dombvidéki napos, száraz részeket kedveli. Mindenféle mozgó állatot megragad. Környezettől függően halványsárgától élénkzöldig különböző színűek lehetnek.

közönséges svábbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Blatta orientalis)

Csótányok rendje (Blattoptera)

Csótányok többé-kevésbé lapított, ovális testalkatú állatok (alkalmazkodás résekben megbújásra). Nagy, vese alakú összetett szemeik sötéthez alkalmazkodtak. Csápjuk vékony serteszerű. Fedőszárnyaik kemények, erezettek.

Svábbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

19-25 mm. Gesztenye vagy sötétbarna színű. Hím szárnyai a potroh kétharmadát fedik be, nőstényeké csak is lebenyek formájában látható. Synathrop (=emberrel együtt élő, többé kevésbé semleges).

zöld lombszöcske[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Tettigonia viridissima)

Tojócsövesek rendje (Ensifera)Szöcskék alrendje (Tettigoniodea)

Szöcskék csápja mindig hosszabb a test félhosszánál, több mint 30 ízből áll. Tojócsövük is hosszú. Hangadószervük az elülső szárny tövében vannak, Nagyrészt ragadozók rágógyomorral. Zöld lombszöcske 3 cm, egyszínű zöld. Szárnyai túlnyúlnak a potrohon. Napközben bokrokon, magasabb növényeken, éjszaka fákon tartózkodnak. Apró rovarokat, lárvákat, nedvdús növényi részeket esznek. Nőstény a petéket egyesével talajba rakja.

mezei tücsök[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Gryllus campestris)

Tücskök alrendje (Gryllodea)

Tücskök teste többé-kevésbé hengere, nyakpajzsuk széles, négyszögletes. Mezei tücsök 20-26 mm, fekete, a 3. comb alul vörös. Hímeknek saját lakó és vadászterületük van, amit védenek. Nőstény a petéit a lakójáratokba rakja. Kikelő lárvák egy ideig társasan élnek. Ősszel mindegyik saját lakócsövet és, ott telel át.

lótücsök[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Gryllotalpa grillotalpa)

33-50 mm, sárga vagy sárgásbarna. Elülső lábai rövid, széles, fogazott ásólábak. Testük vaskor, hengeres, bársonyosan szőrős. Előtoruk megnagyobbodott. Hátsó láb ugróképességét elvesztette. Föld alatti járatokban tartózkodnak, hátrafelé is ügyesen mozognak. Nőstény a petéknek külön üreget kapar, azokat egy ideig őrzi. Táplálékuk túlnyomórészt állati eredetű, de gyengébb növényi részeket is fogyasztanak.

kékszárnyú sáska[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Oedipoda coerulescens)

Tojókampósok rendje (Orthoptera)

Sáskák csápja a test felénél rövidebb. Hangadásban a hátulsó comb és az egyik fedőszárny vesz részt. Csak növényi táplálékot esznek. Kékszárnyú sáska 15-18 mm. Hátsó szárnya kék alapszínű, rajta barna haránt sáv. Általánosan leterjedt.


olaszsásáska[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.
(Calliptamus italicus)

15-38 mm. Harmadik pár lábszára piros, combján belül kék sötét folt van. A hátsó szárnya töve rózsaszín. Hazánkban mindenütt elterjedt.


nagy búvárpoloska[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Corixa punctata)

Poloskák rendje (Heteroptera)

Poloskák szájszerve szipóka, fejen elöl ered, nyugalmi állapotban hasoldalra csapott. Előhát nagy pajzsot alkot, amely trapéz vagy négyzet alakú. Középhátat a nyakpajzs fedi be, csak a pajzsocska nyúlik ki alóla. Két pár szárnyuk közül az elülső a félfedő. Repüléskor a két pár szárny összekapcsolódik. Utómellen bűzmirigyek nyílnak. Vízipoloskák csápjai rövidek, felülről nem láthatók. Nagy búrvárpoloska 13-15 mm teste csónakszerű, felül fényesbarna foltos rajzolattal. Szipókája rövid, 1. láb lapátszerű vagy hengeres, 2. kapaszkodó, 3. úszó. Sís növényzetű lassú vagy álló vizeket kedvel. Algákat, elhalt növényi részeket szívogat. Jól repül. petéket vízinövényekre ragasztja.


víziskorpió[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Nepa cinerea)

Víziskorpiók 8. potrohszelvénye két hosszú nyúlványban végződik, melyek légzőcsövet (szifó) alkotnak. Első lábuk bicskaszerű fogóláb. Álló vagy lassan folyó vizek aljzatán vagy vízinövényeken mászkálnak. Ragadozók. 16-22 mm. Szélesen lapított, ovális testű. Potroha a szárnyak alatt piros. Petéit vízinövényekre rakja. Imágó nem tud repülni. Vérmes ragadozó, halivadékokat is megtámad. Imágó vízparton telel át.


sárga hanyattúszó poloska[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Notonecta lutea)

Hanyattúszó poloskák szárnyai tetőszerűen fedik potrohuk. Vízben háton úsznak. Hasuk középéle és a potroh szegélyszőrei szállítják a levegőt. Hátoldaluk világos hasuk sötét. Repülése előtt megszárítják szárnyukat. Ragadozók, szúrásuk fájdalmas. Közönséges hanyadt úszó poloska 15 mm. Gyakran zöldes árnyalatú, egyébként barnássárga.

közönséges molnárpoloska[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Gerris paludum)

Molnárpoloskák teste karcsú, mindkét végén kihegyesedő. 1. lábuk fogóláb, 2. és 3. pár lábuk igen hosszú. Víz felületén futkosnak. Ragadozók. Közönséges molnárpoloska 14-16 mm. Fején és az előhát elülső részén sárgásvörös hosszanti vonal húzódik. Petéit vízfelszín alá, vízinövényekre ragasztja. Avarban, kéreg alatt telel.


verőköltő bodobács[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Pyrrhocoris apterus)

Szárazföldi poloskák csápja fejlett, hosszú, felülről látszik. Verőköltő poloskák élénk színű szárazföldi poloskák. Nincs szárnyhártyájuk és pontszemük. Növényi nedveket szívogatnak. Verőköltő bodobács elő háta szélesen pirosan szegélyezett, a potroh pereme is vörös. A félszárnyfedők közepén egy-egy kerek fekete folt van. Elsősorban hársak és mályvák termését fogyasztja. Petéit talajba, avarba rakja. Imágó telel át az avarban.


közönséges karimáspoloska[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Coreus marginatus)

12-15 mm, legnagyobb pajzsospoloska. Potrojh karimája kiszélesedett kissé felfelé hajlik. Fahéjbarna színű. Feje csúcsán, a csápok között két tüske van. Növényi nedvekkel táplálkoznak. Néha kultúrnövényekre is rámegy.


csíkos pajzsospoloska[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Graphosoma lineatum = G. italicum)

8-11 mm. Teste fekete-vörös hosszanti csíkokkal. Főleg ernyősvirágzatúakon közönéges. Növényevő.


bogyómászó poloska[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Dolycoris baccarum)

10-13 mm címerespoloska. Szürkésbarna, háta sötéten pontozott. Pajzsának csúcsa világossárga. Mirigyváladékával élvezhetetlenné teszi a gyümölcsöket.


vérpettyes kabóca[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Cercopis sanguinolenta)

Színkabócák rendje (Auchenorrhyncha)

Kabócák szipókája egészen hátul ered. Szárnyaik egyformán hártyásak, nyugalomban háztetőszerűen tartják potrohuk felett. Növényi nedvekkel táplálkoznak. Vérpettyes kabóca 8-10 mm. Kékesfekete színű, első szárnyán vérvörös foltok vannak. Lárvák föld alatti hasadékokban élnek.

aranypettyes futrinka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Carabus hortensis)

Bogarak rendje (Coleoptera)Futóbogarak családja (Carabidae)

Futóbogarak zömök testű, fonalas csápú, szőrözött bogarak. Előhát gyakran szív alakú. Lábuk ásó vagy futó típusú. Gyorsmozgású, falánk éjszakai ragadozók. Veszély esetén savas váladékot (metakrilsavat) bocsátanak ki potrohuk végéből; szembe jutva rövid ideig tartó, erősen égető érzést okoz. Aranypettyes futrinka 22-28 mm. 3-5 aranyos gödörkesor látható a szárnyfedőjén. Őszi szaporodású, erdőlakó faj. Kisebb rovarokkal, rovarlárvákkal, hernyókkal, földigilisztákkal és csigákkal táplálkoznak. Hazánkban a Dunántúl és az Északi-középhegység zárt erdeiben fordul elő. A Bakonyban az egyik leggyakoribb erdőlakó futóbogár faj. Védett!


sárgaszegélyű csíkbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Dytiscus marginalis)

Csíkbogarak családja (Dystiscidae)

Csíkbogarak áramvonalas testű ragadozók, felül domborúbbak, mint alul. Lábaik úszósertések, a 3. párat együtt mozgatják. Sárgaszegélyű csíkbogár 3,5 cm. Szárnyfedők és nyakpajzs szegélyén sárga csík. Mindenféle vízben élnek, sokféle zsákmányt ragadoznak. Lávájuk is ragadozó, lárva testen kívül emészt. Levegőt hátsó végükkel veszik fel. Fasúlyukat változtatják. Fűrészes tojócsövükkel vízinövények felhasított szárába rakják petéiket.


közönséges temetőbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.
(Necrophorus vespillo)

Dögbogarak családja (Silphidae)

Dögbogarak nagy termetű, bunkós csápú bogarak, öt lábfejízzel. Temetőbogaraknak igen fejlett az ivadékgondozásuk: a dögszagot messziről megérzik és több bogár is odasereglik az elhullott állathoz, majd a legerősebb hím-nőstény páros elzavarja a többieket. Mintegy 2-3 óra leforgása alatt tíz cm mélyre elássák a dögöt (nagy termetű fajok akár 60 cm-re is) úgy, hogy a földet kikaparják alóla, a kikotort födet pedig köréhordják. Ezt követően párzanak, majd a nőstény elkergeti a hímet és hozzálát a peterakáshoz. A petéket a döghöz vezető földalatti járat falába vájt oldalkamrákba rakja, utána a döghöz visszatérve rágóival kis lyukakat rág bele és ezekbe emésztőfolyadékot bocsát. Ezt követően a lyukakat lezárja és ürülékével megkeni. Így tehát előemésztett táplálékról gondoskodott utódai számára. Öt nap múlva a nőstény ciripelve többször végigmegy a járaton és kitisztogatja azt, miközben a lárvák kikelnek. A nőstény kis táplálékcseppet bocsát ki a szájából és odatartja nekik, a lárvák pedig felszívják, és a későbbiekben már önállóan táplálkoznak a dögből. Közönséges temetőbogár 12-23 mm. A csápbunkója utolsó 3 íze vörös. Előtorán hosszú, sárga szőrzet, szárnyfedőin két, széles, vörösessárga, szabálytalan harántsáv van.


aranysújtásos holyva[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Staphylinus caesareus)

Holyvák családja (Staphylinidae)

Holyvák apró állatok. Szárnyfedőik többnyire csak két első hátlemezt fedik. Potrohuk igen mozgékony a szárnyak megrövidülése miatt. Talajon, avarban élnek, de gyakran más állatok (madarak, kisemlősök, darazsak, hangyák) fészkébe húzódnak. Aranysújtásos holyva Nagytermetű, 17-25 mm, alapszíne fekete, szárnyfedői barnásvörösek. A potroh hátlemezeinek szegélyén kétoldalt 5 pár aranysárga szőrfolt található, erre utal a neve. Hártyásszárnya fejlett, kiválóan repül, ragadozó, trágyában élő rovarokat és azok lárváit fogyasztja. Legelőkön és földutak mentén gyakori.


nagy szarvasbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lucanus cervus)

Szarvasbogarak családja (Lucanidae)

Szarvasbogarak lemezescsápú bogarak. Az imágók csápja mindig térdes, az utolsó ízekről rövid lemezek erednek, amelyeket nem tudnak legyezőszerűen széttárni. A hímek rágója rendszerint nagyobb a nőstényekénél. Lárváik évekig fejlődnek. A fiatal pajorok humuszrészecskéket fogyasztanak, az idősebbek korhadó farészeket rágnak belülről. Bábozódás előtt összecsócsált fából és talajból kemény bölcsőt készítenek. Az imágók virágnektárt vagy fák kicsorgó nedvét nyalogatják. Trópusokon sok feltűnő színű képviselőjük él. Nagy szarvasbogár a legnagyobb európai bogárfaj, hímje a rágókkal együtt 3-8 cm, néha akár a 10 cm-t is eléri. Fekete, szárnyfedői és a hím rágói barnák. A hím feje általában szélesebb, mint a tor, rágója csúcsán két, az első harmadánál 1 erős fog látható. A rágók csupán a hímek vetélkedésekor kapnak szerepet. A nőstény elülső lábszára erős ásólábbá alakult. Lárvakora 6-8 évig tart. A kifejlett bogár a nyári hónapokban lelhető fel, tölgyfák kicsorgó nedvével táplálkozik és alkonyatkor repül. Egyre ritkább, ennek oka az, hogy az öreg tölgyfák száma - amelyekben fejlődik - jelentősen megcsappant. Védett!


kis szarvasbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Dorcus parallelepipedus)

17-32 mm. Fénytelen fekete. Az ivari dimorfizmus kevésbé szembetűnő, a különbség a rágók alakjában van: a hím rágóján levő felfelé álló fog a nősténynél hiányzik. A lárva korhadó tölgyben és bükkben fejlődik, imágója május-júniusban esténként rajzik. Védett!



tavaszi ganéjtúró[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Geotrupes vernalis)

Álganéjtúrók családja (Geotrupidae) 1,4-2 cm. Csillogó világoskék vagy zöldeskék színű állat, a szárnyfedőin nem találunk hosszanti barázdákat, finoman pontozottak. Utódai számára függőleges járatokat ás a talajba, melyeket elsősorban trágyával tölt meg, ha ez nincs „kéznél” megelégszik gombával vagy bomló avarral is. A bogarak ősszel kelnek ki, de tavaszig a kb. 50 cm mélyen található bábbölcsőben maradnak. Hazánk hegy- és dombvidékein mindenütt elterjedt és gyakori, főként a nyíltabb erdőket kedveli.


májusi cserebogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Melolontha melolontha)

Ganéjtúrók családja (Scarabidae) Cserebogarak légzőnyílásai a haslaemezek kitines oldalszélén jól láthatóan helyezkednek el. 3-7 széttárható ízből álló csáplemezeik fényesen csillognak, a hím csáplegyezője nagyobb. Erős ásólábaik vannak. Egyes fajoknál a testvég hegyes nyúlványba fut ki. Lárváik és imágóik növényevők, sok mezőgazdasági kártevő. Májusi cserebogár 23-30 mm. Fejtetője, tora fekete, szárnyfedői kávábarnák. Potroh oldalán 5-5 háromszög alakú fehér folt. Tömegesen előforduló kártékony faj.


aranyos rózsabogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Cetonia aurata)

14-23 mm. Nagy, fémeszöld színű rezes árnyalattal (sok színvariánsa lehetséges), szárnyfedőin apró fehéres foltok láthatók. Leginkább rózsafélék virágain rág, de fák kicsorgó nedvét is szívesen felnyalja. Főleg napsütéses időben repül áprilistól októberig. Lárvája fakorhadékban, komposztban vagy hangyabolyban fejlődik két éven át, miközben korhadékot eszik. Gazdasági szempontból általában nincs jelentősége.


bundásbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Epicometis hirta) 8-13 mm. Testét fekete alapon sárgásfehér szőrzet borítja. Szárnyfedőin fehéres foltocskák vannak. Laza talajú vidékeken él, időnként tömegesen jelenik meg, imágója kora tavasztól júliusig látható, különféle virágok belső részeit rágja (sokszor látható például tavaszi héricsen, martilapun, boglárkákon, gyümölcsfákon, stb.). A lárva korhadó növényi anyagokon él, már őszre kifejlődik, de csak a következő év tavaszán jön elő.

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.


nagy szentjánosbogár[szerkesztés]

(Lampyris noctiluca)

Szentjánosbogarak családja (Lampyridae)

Szentjánosbogarak feje a potroh alá mélyen behúzott, felülről nem látható. Előtoruk lapos, elöl félkör alakú, hátul lemetszett. A hímek szárnyfedője jól fejlett, lapos, végén kihegyesedő. A nőstények csaknem mindig szárnyatlanok, a szárnyfedő csökevénye olykor látható. Minden faj világít (legalábbis a nőstények). A világítószerv a potroh utolsó szelvényeiben, azok hasi oldalán található, módosult zsírtestekből áll. A fény egy luciferin nevű anyag oxigén hatására történő átalakulása révén keletkezik. A folyamat igen jó hatásfokú, mert a kisugárzott energiának kb. 98 %-a fény és csak 2 százaléka hő (biolumineszcencia). A kibocsájtott fény színe fajspecifikus, sárgászöld és narancsvörös között lehet. A két hazai fajé sárgászöld. A világítás a nemek egymásratalálásában játszik szerepet, időtartama és frekvenciája is fajra jellemző. Éjszakai állatok. A nőstény nappal az avarban vagy a fűben tartózkodik, éjjel felmászik a fűszálakra. A hímek éjszaka rajzanak. Ragadozók, csigákat, apró rovarlárvákat esznek. Lárva alakban telelnek, tavasszal bábozódnak, az imágókkal nyáron találkozhatunk. Nagy szentjánosbogár hímje 10-13, nősténye 9-17 mm. Csápja rövid. Feltűnő az ivari kétalakúság: a nőstény lárvaszerű, szárnya csökvényes, a csonkok középen gyakran összenőnek és eltakarják a pajzsocskát. A hímnek mindkét pár szárnya megvan. Nedvesebb réteken, ártéri erdőkben, mocsaras vidéken él. Hazánkban elsősorban az Alföldön figyelhető meg, a sötétség beálltával rajzik.


suszterbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Cantharis rustica)

Lágybogarak családja (Cantharidae)

Lágybogarak csápja hosszú, fonalas. Kitinpáncéljuk lágy, testük karcsú, nyúlánk. A szárnyfedők széle párhuzamos lefutású. Lábaik hosszúak, vékonyak. Színük általában sárgás, pirosas, a népnyelv találóan huszárbogárnak hívja őket. Nappal aktívak, csaknem valamennyi faj ragadozó, más rovarokat fogyaszt. A lárvák megnyúltak, sötét színűek, erősen szőrözöttek és szintén falánk ragadozók, talajközelben, korhadó növényi anyagok között keresik zsákmányukat. Az imágókkal tavasszal és kora nyáron fűféléken, virágokon, fák fiatal hajtásain, virágain találkozhatunk. Olykor nagy tömegben figyelhetők meg. Hazánkban közel száz fajuk él. Suszterbogár 11-15 mm. Hosszú, fekete szárnyfedői a finom szőrzet miatt szürkések, alóluk a rozsdavörös potrohvég egy kicsit kilóg. Előtorának közepén szív alakú fekete folt található, és elülső szegélye is gyakran keskeny sávban fekete. Lábain a combok töve többé-kevésbé sárgáspiros. Erdei tisztásokon, erdőszegélyeken, réteken lágyszárú növények és cserjék virágain tartózkodik. Gyakran tömeges.


feketevégű lágybogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Rhagonycha fulva) 7-11 mm hosszú, vörösesbarna színű állat, amelyen csupán a lábfejek, a csápok és a szárnyfedők végei feketék. Az imágókkal tavasszal vagy kora nyáron nyílt, napsütötte tisztásokon, virágos réteken találkozhatunk, ahol mindenféle virágon megtalálható. Mindenütt gyakori vagy közönséges. Az imágók gyakran fogyasztanak magas tápértékű eledelt (pl. nektárt vagy levéltetveket). A nőstények a petéket a talajba rakják.

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.


hétpettyes katicabogár[szerkesztés]

(Coccinella septempunctata)

Katicabogarak családja (Caccinellidae)

Katicabogarak hátoldala félgömb alakú, csápjuk bunkós, aprók. Többségük színes, a szárnyfedők piros vagy sárga alapon fekete pöttyösek (vagy fordítva). A pöttyök összeolvadhatnak, eltűnhetnek. Ha megfogják őket vérfröcsköléssel védekeznek (akár fél méternyire is kifröcskölhetnek, ilyenkor testfolyadékuknak mintegy a tíz százaléka is elveszhet). A lárva és a bogár egyaránt levéltetvekre vadászik. A bábozódás a növény felszíni részén történik, az utolsó lárvabőrt védekezésképpen nem vetik le. Hétpettyes katicabogár teste 6-8 mm hosszú, fekete. Narancssárga szárnyfedőin 3-3 teljes és 1-1 fél (de egy egész pöttyé összeolvadt) folt látható. Magyarországon mindenfelé előfordul. és nemigen válogat az egyes növénytársulások között. Az imágó és a campodeoid típusú lárva is levél- és pajzstetveket fogyaszt, de kisebb hernyókat is elpusztít.


kétpettyes katicabogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Adalia bipunctata)

Az imágó 3,5-5,5 mm hosszú, kevésbé domború, teste fekete és az előtorának két oldalán 1-1 fehér sáv figyelhető meg. A törzs szárnyfedői sárgásvörösek 1-1 fekete folttal. Hazánkban szinte mindenhol közönséges, de előnyben részesíti a lombos erdőket, ahol mind az imágó, mind pedig a lárva főként levéltetvekre vadászik A kifejlett egyedek telelnek át (gyakran lakóházakba húzódva).


22-pettyes katicabogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Psyllobora vigintiduopunctata)

3-4,5 mm hosszú, sárga alapszínű állat, előtorán 5, a szárnyfedőin 11-11 fekete folt figyelhető meg. Az egyik leggyakoribb katicabogarunk, nedves réteken, nádasok szélén közönséges. A lárvák és a kifejlett bogarak is lisztharmatgombákkal táplálkoznak, ill. esetenként levéltetveket is fogyaszthatnak. A telet az imágók fák kérge alatt, száraz fűcsomók és a talaj közelében lévő növényi részek között vészelik át.


közönséges nünüke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Meloe proscarabeus)

Hólyaghúzó bogarak családja (Meloidae)

Hólyaghúzó bogarak csápja rendszerint fonalas, szemük gyakran vese alakú, hirtelen elkeskenyedő fejük az előtorhoz hengeres, nyélszerű résszel kapcsolódik. A szárnyfedők sokkal szélesebbek, mint az előtor, a potrohot többnyire befedik, a varrat kissé szétálló. Lábaik erőteljesek, hosszúak. Lárvakora egy szakaszát sok faj méhek fészkében tölti, mások egyenesszárnyúak vagy egyéb hártyásszárnyúak petéin, lárváiban élősködnek. A nünükék (Meloë) fémeskék vagy fekete, nehézkes mozgású, röpképtelen bogarak. Potrohuk megnyúlt, ovális alakú, rövid szárnyfedőjük alól kilátszik. Hártyás szárnyaik hiányoznak. A nőstények potroha peterakás előtt még jobban megduzzad, azt követően pedig rövidesen elpusztulnak. Lárvakori fejlődésük hipermetamorfózis. Fejlődésmenetük: a petéből igen mozgékony lárvák kelnek ki, a lábukon három karom van. Felmásznak virágzó mezei növényekre és az odaszálló méhek lábára kapaszkodva azok fészkébe vitetik magukat, ott fejlődnek tovább. A fészekbe került lárva egy petét tartalmazó, mézzel teli sejtbe pottyan, és megeszi a petét.. Átalakul másodlagos lárvává amely pajorszerű, kurta lábú és a sejtben levő mézet fogyasztja. A harmadlagos lárva hasonlít a legyek tonnabábjára, mozdulatlan, nem táplálkozik, ún. álbáb. Ez vészeli át a telet. A hosszú, bonyolult fejlődés alatt a lárvák nagy része elpusztul, csupán néhányból lesz bogár, ezért van olyan sok petéje a nősténynek, hogy duzzadt potroha miatt a szárnyfedők csak a tövüknél érintkeznek. Közönséges nünüke 11-35 mm hosszú, kékesfekete színű bogár, amelynek nőstényei jóval nagyobbak, mint a hímek. A hímek 6. és 7. csápíze deformált, ettől a csáp középtájon megtörtnek tűnik. Rövid szárnyfedői alól legalább 5 potrohszelvény kilóg. Réteken, erdőkben, erdőszéleken ill. nedves szántók mezsgyéin tavasszal helyenként gyakori. A nőstények potroha igen tágulékony, ami lehetővé teszi, hogy több részletben 4000-10000 petét is rakjanak.


nagy hőscincér[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Cerambix cerdo)

Cincérek családja (Cerambycide)

Cincérek általában karcsú testű, hosszú, fűrészes csápú, élénk mozgású bogarak. Többségük ciripel (Az előtor hátán oldalt gyakran látható bütyök, kiemelkedés. Pajzsocskájuk jól fejlett. Lábaik hosszúak, a combok vaskosak, a lábszárak pedig megnyúltak. Növényevők. Lárváik (pondrók) hosszúkásak, lábatlanok, erősen kitinizált fejük jelentősen behúzódik az előtorba. Fejlődésük többnyire egy évnél tovább tart, átlagosan 2-3 évig, ez alatt néha élő, de főként száraz fában, dudvás növények szárában, gyökerében élnek. A lárvakor hosszát az időjárás és a táplálkozási körülmények is befolyásolják. A bábozódáshoz bábbölcsőt készítenek a fában, egyes fajok pedig a talajban bábozódnak. Nagy hőscincér 2,5-5,5 cm, egyik legnagyobb cincérfajunk. Karcsú, fekete, a szárnyfedők vége vörösesbarna. Lárvái négy éven keresztül különböző tölgyfajokban, vagy szelídgesztenyében fejlődnek. A lárvák az első két évben a tápnövényük kérge alatt rágnak, majd a farészbe húzódnak. Bábozódásuk jellegzetes kampó alakú járatban történik. A kifejlett bogarakra fák törzsén, farakásokon akadhatunk. Elsősorban éjszakai állat, az imágók fák kicsurgó nedvével táplálkoznak. Állományai Európa nyugati felében erősen veszélyeztetettek. Hazánk tölgyeseiben elterjedt faj, de az idős fák gyérítésével élettere jelentősen beszűkült. A Bakonyban még többfelé előfordul. Berni egyezményes, védett!


gyászcincér[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Mormus funereus)

2-3,8 cm röpképtelen bogár. Szárnyfedői a varrat mentén összenőttek, a hártyás szárnyak csökevényesek. Hamvasszürke, szárnyfedőin két-két szabálytalan alakú bársonyos fekete folt van. Lárvája különböző lombos fákban fejlődik. A lárva kezdetben a kéreg alatt rág, majd később a farészbe vonul és ott is bábozódik. Fejlődése legkevesebb két évig tart, idős tölgyesek és bükkösök jellegzetes rovarfaja. Május elejétől augusztusig, elsősorban farakásokon akadhatunk rá. Hazánk hegységeiben többfelé megtalálható, a Dunántúl egyes helyein elterjedt és gyakori. Védett!


bársonyos darázscincér[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Plagionotus arcuatus)

1-2,2 cm. Teste válltól hátrafelé elkeskenyedik. Szárnyfedői csúcsa lekerekített, rajta sárga foltok és harántsávok. Teste fekete, lábai. csápjai sárgásvörösek. Lárvája főként tölgyfajokban fejlődik, ahol a kéreg alatt rág, majd bábozódni a farészbe megy. Rajzása májustól júniusig tart, leggyakrabban napsütötte tögyfarakásokon akadhatunk rá. A darázscincérek fekete-sárga mintázatukkal a darazsakra hasonlítanak, így riasszák el esetleges támadóikat. Elterjedése: Európa, Kisázsia, Észak-Afrika Hazánk tölgyeseiben mindenütt gyakori, a tölgyfarakások leggyakoribb cincére.


havasi cincér[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Rosalia alpina)

1,6-3,8 cm. Kékesszürke színű, bársonyfekete foltokkal tarkított cincér. Lárvája öreg, pusztulásnak indult fákban, vagy kidőlt törzsekben fejlődik 2-3 éven keresztül. Tápnövénye elsősorban a bükk, de kimutatták gyertyánból, hársból és juharból is. Az imágók július-augusztusban rajzanak, leggyakrabban napsütötte farakásokon pillanthatjuk meg őket. Elterjedése: Közép- és Dél-Európa, Észak-Afrika, Kisázsia, az egykori Szovjetunió európai részének délnyugati területe, Kaukázus, Krím-félsziget Hazánk bükköseinek jellemző állata. Nyugat-Európából sok helyről eltűnt. Berni egyezményes, védett!


burgonyabogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Leptinotarsa decemlineata)

Levélbogarak családja (Chrysomelidae)

A levélbogarak a bogarak fajokban második leggazdagabb családja (37 000,650). Tagjai gyakran élénk színűek, fémfényűek. Testük általában tojásdad, gömbölyű, zömök, ritkábban megnyúlt. Fejük sok fajnál mélyen behúzódik az előtor alá. Csápjaik fonalasak vagy gyöngysorhoz hasonlóak. A pajzsocska jól látható. Lábfejeik négy ízűek. A hímek rendszerint kisebbek, karcsúbbak, csápjaik vékonyabbak és hosszabbak, első két pár lábukon a lábfejízek szélesebbek, továbbá lábaik hosszabbak és lábszáraik hajlottak lehetnek. Növényevők, a lárvák egy része a növények belső szöveteit rágja, többnyire azonban a növények felszíni részein fejlődnek és egyesek igen jó mesterei az álcázásnak. A kifejlett bogár leveleket fogyaszt, Több fajuk jelentős mezőgazdasági kártevő A burgonyabogár 5,5-11 mm, szárnyfedőin általában szalmasárga alapon 5-5 hosszanti, fekete sáv van, fején és előhátán pedig sötét foltok találhatók, de fekete vagy éppen sárga egyedek is előfordulhatnak. Melegigényes faj, az őshazája Mexikó, innen került az USA-ba, Colorado sziklás területeire, ahol a vad Solanum rostratum fajon élt. Amikor itt 1850 körül termeszteni kezdték a burgonyát, arra is áttelepült. 1947-ben hazánkban is megjelent. A burgonya mellett más vadon növő vagy termesztett növényeken, pl. a paradicsomon, de akár még a fiatal nyárasokban is jelentős károkat okozhat. A nőstény 90-100 petét rak a burgonya levelére. A belőlük kifejlődő lárvák eleinte halványsárgák, később a vedlések előtt vörösek, a vedlések után pedig narancssárgák lesznek. Az egyes vedlések után a levedlett lárvabőrt elfogyasztják. A lárvák a petéből való kikelésüktől számított 19-29 nap múlva már be is bábozódnak, de addig a kikelési tömegükhöz viszonyítva a testsúlyuknak 214-szeresére gyarapodnak, miközben 0,8 g levelet fogyasztanak el. A talajban bábozódnak, s a talaj hőmérsékletétől függően a bábállapot 5,5-12 napig tart. A faj kártételét csak fokozza, hogy kétnemzedékes (áttelelő és nyári nemzedéke is van), s így a burgonya levelein a bogár és a lárva egyidejűleg is előfordul. Továbbá a bogarak terjeszthetik a gazdanövény vírusait is.


nagy nyárlevelész[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Melasoma populi)

10-12 mm, szárnyfedői vörösek, nyakpajzsa fémes fekete. Fűz és nyár levelét rágja. A kifejlett bogár és a lárva egyaránt a gazdanövény leveleit fogyasztja, de amíg a fiatal lárvák csak a levelek felszínét hámozgatják, addig az idősebb lárvák és a kifejlett bogarak a teljes levéllemezt elfogyasztják, s csak a főbb ereket hagyják meg. Kedvező körülmények között évente akár 3-4 nemzedék is kifejlődhet. Kártétele fiatal füzesekben, nyárasokban, csemetekertekben tetemes lehet, ugyanis a talajban, az avar alatt, vagy éppen kövek között áttelelő imágók már kora tavasszal megjelenhetnek és ilyenkor lerágják a fiatal fák rügyeit.


hamvas vincellérbogár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Otiorhynchus ligustici)

Ormányosbogarak családja (Curculionidae)

Az ormányosbogarak a legnépesebb bogárcsalád (50 000, 1400). Fejük ormányszerűen megnyúlt, szájszervük ennek végén helyezkedik el, csápjuk térdes, vége bunkószerűen megvastagodott, szintén az ormányon található. A hazai fajok aprók, csak néhány közepes méretű akad köztük. Mind a lárvák, mind az imágók növényevők, lárváik a növények különböző részeit rendszerint belülről rágják. A kifejlett bogarak között sok a mező- ill. erdőgazdasági kártevő. Hamvas vincellérbogár 10-12 mm hosszú teste fekete, de a szürke pikkelyszőrök miatt hamvasnak látszik. Ormánya széles, lapos, gödörszerű csápárok van rajta, a csápjai az ormány felső oldalán ízesülnek. Röpképtelen. A lárvák többnyire pillangósok, ill. főként a lucerna gyökereit rágják, s így komoly károkat is okozhatnak. Kártételüket a föld feletti részek hervadása és sárgulása is jelezi. A hímek meglehetősen ritkák. A nőstény tavasszal rakja le tojásait (bár ez akár 3 hónapig is elhúzódhat). A lárvák a következő nyáron bábozódnak be és az imágók még abban az évben ki is kelnek, a talajt azonban nem hagyják el, áttelelnek és csak a harmadik év tavaszán jönnek elő. Bár az imágók is főként lágyszárú növények leveleit fogyasztják, de akár a szőlő vagy éppen lombos és tűlevelű fák leveleit, rügyeit is megrághatják.


aranyszemű fátyolka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Chrysopa perla)

Igazi recésszárnyúak rendje (Neuroptera)

Igazi recésszárnyúak szárnyerezete sűrű, hálózatos. Szájszervük lefelé irányul. Lárváik általában a szárazon fejlődnek, kétszer vedlenek, ragadozók, rágóik szívófogakká alakultak. Túlnyomó többségük imágóként is ragadozó életmódot folytat.

Zöldfátyolkák[szerkesztés]

(F.: Chrysopide) szárnyerezete halványzöld. Lárváik levéltetveket fogyasztanak. Az imágók nektárt, pollent és gombákat fogyasztanak.

Aranyszemű fátyolka[szerkesztés]

28-33 mm. Alkonyatkor rajzik. Kellemetlen szagot áraszt. A petéket a potrohból kihúzott és a levegőn megszilárduló szálakra ragasztja, melyek gombákra emlékeztetnek. Kozmopolita. Rendkívül hasznos. 


közönséges hangyaleső[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Myrmeleon formicarius)

Hangyalesők (F.: Myrmeleontidae (1500,15)) a legnagyobb termetű Neuropterák. Végükön megvastagodott, bunkós csápjuk és nagy szemeik vannak. Szárnyaik, potrohuk megnyúlt. Az imágó és a lárva egyaránt ragadozó. A közönséges hangyaleső 64-72 mm. Fején a csápok töve körül sötét foltok láthatók. Egész Európában elterjedt. Lárvája áldozatainak tölcsér alakú csapdát ás, melynek oldalába, tetejébe ássa be magát. Ha egy hangya, vagy más apró állat belehull a gödörbe, homokkal kezdi dobálni, majd ráugrik és kiszívja testnedveit. Kedveli a homokos területeket.



erdei vöröshangya[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Formica rufa)

Hártyásszárnyúak rendje (Hymenoptera)/Fullánkosok alrendje (Aculeata)/Hangyák családja (Formiciedae)


Hártyásszárnyúak (150 000, 10 000) szárnyerezete redukálódott. Hosszanti erek száma többnyire 4. Első potrohszelvény többé-kevésbé fúzionál a torral. A potroh első szelvényei karcsúak. Tojócsövük van. Hangyák potrohát 1 vagy 2 bütyök kapcsolja a torhoz. Fullánkja kevésnek van, védekezéskor többnyire a rágóikkal ejtett sebbe fecskendeznek hangyasavat. A szárnyas hímekre jellemző a kicsi fej, nagy szemek, gyenge rágók és 9 vagy 7 potrohszelvény. A szárnyas nőstény feje nagy, rágói fejlettek.. A szárnyatlanok nőstények vagy dolgozók. A dolgozók fejletlen petefészkű nőstények. Hatalmas családokban élnek. Erdei vöröshangya 4-9 mm. Teste túlnyomórészt vörös, legfeljebb a potrohnak van feketésbarna árnyalata. Fészkét tűlevelekből építi, akár 2 m magasi is lehet. Mindenevő, de elsősorban mint rovarpusztító jelentős. Boly védett!


fáraóhangya[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Monomorium pharaonis)

A dolgozók 2mm hosszúak, és igen vékony testalkatúak, vörösesbarna színűek. Egy-egy fáraóhangya bolyban igen sok, néha több száz királynő élhet együtt melyek feladata az utódok biztosítása. Afrikai eredetű, világon mindenütt leterjedt fűtött házakban.


közönséges darázs[szerkesztés]

(kecske-darázs)
A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Paravespula vulgaris)

Társas redősszárnyú-darazsak családja (Vespidae)

lódarázs[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Vespa crabro)

18-40. Feje hátul erősen kiszélesedik. Tora rozsdásbarna és fekete. A potroh első hátlemeze rózsaszínű. Rovarokkal, édes, növényi nedvekkel táplálkozik. Az áttelelő nőstény tavasszal lát a fészeképítéshez. Fészkét megrágott faanyagból és a nyála keverékéből építi, általában faodúba, vagy padlásra. Elterjedés: Európa, Ázsia, Észak-Amerika.


kék fadongó[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Xylocopa violacea)

Méhek családja (Apidae)

Méhek családjának hazánkban mintegy 110 faja van. Testüket általában dús szőrzet borítja, csak elvétve találunk csupasz fajokat. Ezek feketék, fémes kék ill. vöröses színűek. Nagyrészük magányos, de több faj társas életet él. A nőstények csápízeinek száma 12, a hímeké 13. A szájszervük nyaló-szívó. Lábbal gyűjtők, a virágport a hátsó lábszárral és a lábfejtő belső oldalán lévő kefével gyűjtik. Kék fadongó 20-28 cm. Kékesfekete, középtora szürkés. Csápostora részben vörös. Szárnya acélkék. Erős rágóival fatönkökbe, üreges fűz- és gyümölcsfákba hosszú járatokat váj, ezekbe egymás fölé helyezve, egymástól fedővel elválasztva készíti költőkamráit. Ezeket félig megtölti mézes virágporral, és a tetejére egy petét rak.


földi poszméh[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Bombus terrestris)

19-25 mm. Zömök, dúsan szőrözött. Bársonyos fekete alapszínű, potrohvége fehér, hátoldlaán 2 sárga sáv van. Lóherét és lucernát látogatja.


házi méh[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Apis mellifera)

A méhanya (ivarérett nőstény) feltűnően hosszú, nyúlánk testű, kosara, keféje nincs. 20-25 mm. A here (hím) vaskos, zömök testű, szemei nagyok, a fejtetőn összeérnek. Fullánkja nincs. 15-17 mm. A dolgozó (fejletlen ivarszervű nőstény) hosszú, cső alakú nyelvvel bír. A megnyúlt 3. lábszára hosszú szegélyszőrökkel körülvett, sima, fényes és homorú felületű kosárrá szélesedett. A harmadik lábfejtő belső oldalán levő dús szőrzet pedig a kefét alkotja. Horgas fullánkja van. 13-15 mm. Egy családban 30-10 000 dolgozó él. Anya 4-5 évig, dolgozó4-6 hétig él.


nagy pozdorján[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Phryganea grandis)

Tegzesek rendje (Trichoptera)

Tegzesek megnyúlt testű, többnyire barnás, néha sárgás vagy szürkés, esetleg fekete színű rovarok. Hosszú fonalas csápjuk van. Összetett szemeik vannak, s ezek között a fajok többségénél három pontszem is található. Szájszerveik nyalogató típusúak, de pödörnyelvük nem alakult ki. Szárnyaik hártyásak, kissé áttetszők, felületüket szőrzet borítja. A szárnyak szegélyén a szőrök rojtot alkothatnak. Nyugalmi helyzetben háztetőszerűen potrohukra fektetve tartják szárnyaikat. Az imágók rövid életűek. Lárváik vízben élnek, hálót szőnek. Ez fogháló, lakószövedék vagy a tegez alapanyaga. Tegezbe fajoktól függően különböző tárgyakat (növényi törmeléket, homokszemcséket, üres csigaházakat) építenek be. A potrohukon kopoltyúk vannak. Ragadozók. 6-7 vedlés után utolsó lárvabőrükben bebábozódnak. Ebből először szubimágó kel ki, mely újabb vedlés után imágóvá alakul. Nagy pozdorján 4-6 cm. Szürkésbarna első szárnyát fehéresen felhőzött sötétbarna foltok és recés rajzolat díszítik. Lárvák tegezt viselnek.


Ruhamoly[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.
(Tineola biselliella)

Lepkék rendje (Lepidoptera) Valódi molyok családja (Tineidae)

Valódi molyok szárnyai keskenyek, hosszú, szőrszerű pikkelyekből álló szárnyrojttal. Számos faj hernyója keratin tartalmú anyagot (szőr, gyapjú, toll, stb.) fogyaszt. Mások magevők, de vannak gombákban, ürülékben fejlődő fajaik. Ruhamoly 12-14 mm. Első szárnya fényes okkersárga, szőrös feje sárga. Hernyói száraz állati eredetű anyagokkal, elsősorban gyapjúval és tollal táplálkoznak. Fonómirigyük váladékából csöveket szőnek maguknak. Lakásokban rendszeresen megjelennek. Májustól repülnek.


acélszínű csüngőlepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Zygaena filipendulae)

Csüngőlepkék családja (Zygaenidae)

Csüngőlepkék első szárnya megnyúlt, hátsó szárnya lekerekített, potrohuk vastag, csápjuk orsószerű vagy fogazott. Nappali fénykedvelő állatok. Lassan, nehézkesen repülnek. Védekezésül olajos nedveket bocsátanak ki, hemolimphájuk mérgező. A finoman szőrözött, 16 lábú hernyók főként pillangósokkal táplálkoznak, majd pergamenszerű, növényi szárakra erősített kokonban bábozódnak be. Acélszínű csüngőlepke 30-40 mm, első szárnyait hat sötétpiros folt díszíti. Hátsó szárnya sötétpiros, keskeny fekete szegéllyel. Élőhelye virágos rétek, mezők, kaszálók, sziklagyepek, homokdűnék, erdei tisztások. Tápnövénye a pillangós virágú sárga koronafürt és a szarvaskerep levelei.


nagy éjjelipávaszem[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Saturnia pyri)

Éjjelipávaszemek családja (Saturniidae)

Éjjelipávaszemek (vagy pávaszemek) nagy és igen nagy termetű lepkék. Testük erőteljes. Szárnyaik közepén egy-egy, rendszerint kerek, több színből kialakult szemfolt van. Csápjuk fésűs-tollas. A hímek csápja nagy felületű, segítségével sokszor nagy távolságból is megtalálják a keveset mozgó nőstényt. Imágó korban nem táplálkoznak. Alkonyati-éjjeli állatok. Nagy éjjelipávaszem 12-14 cm. Európa legnagyobb lepkéje. Szárnyai barnák, s a szemfoltok mellett harántszalagok díszítik. Tavasszal repül. Hatalmas hernyói zöldek, s szelvényenként több kiemelkedő kék bibircs található rajtuk. A bibircsekből szőrök indulnak ki. Különböző gyümölcsfák, kökény, kőris levelét eszik. Védett!


halálfejes lepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Acherontia atropos)

Szenderek családja (Sphinidae)

Szenderek szárnyai megnyúltak, testük igen erőteljes, vastag. Nagyon jól és kitartóan repülnek. Egyesek akár 2000 km-t is képesek átrepülni. Virágnektárral táplálkoznak. A virágra rendszerint nem szállnak rá, hanem – kolibri módjára – előtte lebegnek, és a rendkívül hosszú pödörnyelvükkel szívják ki táplálékukat. Többségük alkonyatkor, este repül. Hernyóik csupaszok, gyakran feltűnően tarkák, 11. szelvényűk hátoldalán felálló szarvacskával. Halálfejes lepke 9-12 cm. Testét tekintve a legnagyobb lepkénk. Első pár szárnya sötét színű, feketén rajzolt, második pár szárnya okkersárga alapszínű. A torán halálfejre emlékeztető rajzolat van. Szívesen táplálkozik a méhek által gyűjtött mézzel, s ezért nem ritkán behatol a méhkasokba is. Hernyója 17 cm hosszúságot is elérhet. A burgonya zöld részeit fogyasztja. A halálfejes lepke tulajdonképpen mediterrán állat, s mint kitűnő repülő, a Földközi tenger környékéről időröl-időre felrepül hozzánk. Nálunk azonban úgy látszik nem szaporodik rendszeresen.


kacsafarkú lepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Macroglossa stellatarum)

Viszonylag kisebb termetű, 37-45 mm. Potroha széles, lapos szőrpamatban végződik. Első pár szárnya barna, a hátsó sárga. Nappal is repül, ezért is gyakran láthatjuk, amint táplálkozás közben a virágok felett lebeg, majd sebesen továbbszáll, hogy újabb virágot keressen fel.


kutyatejszender[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Hyles euphorbiae)

A szenderek között közepes nagyságú 60-70mm. Az első pár szárnya barna, a hátsó élénk rózsaszín alapszínű. Hernyóik kezdetben zöldek, később nagyon élénk tarka színűek. A kutyatejen élnek.


fecskefarkú lepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Papilio machaon)

Pillangók családja (Papillonidae)

Pillangók többségük melegégövi lepke. Nagy vagy jó közepes méretűek. Igen sok színpompás díszes faj tartozik ide. Második pár szárnyukon gyakran nyúlványok vannak. Hátsó szárnyuk hátsó szegélye mentén nincs merevítő ér, ezért a szárnyuk itt ívelten behúzódik, homorúvá válik. Némelyek a bűzlepkéket utánozzák (mimikri). Hernyóik tarkóján villaszerű függelék van, mely kitolható, és ilyenkor bűzös váladékot bocsát ki. Nálunk csak négy faj él (apolló-, kis apolló-, fecskefarkú és kardos lepke). Fecskefarkú lepke nagy sárga alapszínű, fekete rajzolatos faj, 6-7 cm.. Hátsó szárnyán kék és téglavörös színezet is van. Ez a szárny faroknyúlványt is visel. Tavasztól nyár végéig elég gyakori. Évenként 2, esetleg 3 nemzedéke van. Hernyói sárgák vagy zöldek, fekete harántcsíkokkal és barnásvörös foltokkal díszítettek. Ernyős virágúak leveleit eszik, néha kertekben a kapron is megjelennek. Védett!


kardoslepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Iphiclides podalirius)

7 – 8 cm. Krém alapszínű, a fekete rajzolat pedig harántsávokat képez. Faroknyúlványa hosszabb, mint a fecskefarkú lepkéé. Hazánkban két nemzedéke fejlődik, a nyár végén kikelő hernyók telelnek át. A hernyók tápnövénye főleg a kökény, de egyéb csonthéjasokon is megélnek. Védett!


közönséges boglárka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.
(Polyommatus icarus)

Boglárkalepkék családja (Lycaenidae) Boglárkák apró, törékeny testalkatú lepkék. A hímek szárnyfelülete többnyire kék vagy vörös. A legtöbb nőstény barna. Az élénk, gyakran csillogó színek interferencia útján jönnek létre. Szárnyaik fonákján többnyire fekete pontok vannak, melyeket fehér gyűrű vehet körül. Réteken, utak szélén, általában virágok körül gyakran láthatók. Finoman szőrözött ászkaformájú hernyóik különböző, többnyire lágyszárú növényeken élnek. Egyes hernyók hátsó szelvényükön vagy egész testfelületükön elszórtan édes váladékot termelő mirigyeket viselnek. Az édes váladékot nagyon kedvelik a hangyák. Rendszeresen látogatják az ilyen hernyókat, és védik is őket. Mások szorosabb kapcsolatban élnek a hangyákkal, a hangyabolyokban fejlődnek. Közönséges boglárka kissé liláskék hímjei és barna alapszínű nőstényei tavasztól késő őszig mindenütt nagyon gyakoriak. Világoszöld, finoman szőrös hernyói különböző pillangósvirágúak és szamócák leveleit eszik.


sakktáblalepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Melanargia galathea)

Tarkalepkék családja (Nymphalidae) Tarkalepkék színpompás, bonyolult mintázatú lepkék. Szárnyaik szegélye nemritkán hullámos, vagy fogazott. Legszebb lepkéink nagy része ide tartozik. Hernyóik és bábjaik sokszor különféle függelékeket, nyúlványokat viselnek. Sakktáblalepke szárnyai alapszíne fehér vagy sárga, rajzolata fekete. A csúcstér szemfoltját gyakran elfedi a környező fekete szín. A fonák a felszín tükörképe, de a csúcstér szemfoltja jól látható. Hátsó szárny lehet teljesen fehér is. Mindenütt előfordul, egyetlen nemzedéke június-augusztusban repül.


nappali pávaszem[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Inachis io)

Szárnyainak felületén bordóvörös alapon színes foltok vannak. A szárnyainak fonákja fekete. Ugyancsak fekete, fehéren pontozott, és hosszú horgas tüskéket (áltüskéket) viselő hernyói társasan élnek a csalánon. Védett!

Atalanta-lepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Vanessa atalanta)

Szárnyszegélye csak gyengén hullámos. Mély csokoládébarna szárnyain piros sáv van. Első szárnyának csúcsán pedig fekete alapon fehér foltokat visel. Napsütötte helyeken elszórtan fordul elő. Délies elterjedésű vándorlepke. Nálunk csak ritkán telel át. Védett!


közönséges gyöngyházlepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Issoria lathonia)

Vörösbarna alapszínű szárnyain a fekete pettyekből álló mintázat szabályos. A hátsó szárny fonákján az ezüstszínű foltok igen nagyok, szinte érintkeznek. Nyílt területeken közönséges. 3 nemzedéke mindenütt megvan, meleg helyeken 4. is lehet. Báb vagy hernyó telel át. A lárva ibolyaféléken él.


C-betűs lepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Polygonia c-album)

Szárnyainak szegélye erősen csipkézett, szinte tépettnek látszik. Hátsó szárnyának fonákján ezüstös C- alakú rajzolat látható. Európától Szibérián át Japánig él. Élőhelye: erdei tisztások, erdők szegélye, irtásrétek, virágoskertek. Tápnövénye csalán, szeder fajok, komló, szil. Az áttelelt példányok februártól májusig, az új nemzedék júniustól októberig repül.



gyapjaslepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lymantria dispar)

Gyapjaslepkék családja (Lymantriidae) Gyapjaslepkék többnyire erős ivari kétalakúságot mutató lepkék. Csápjuk fésűs (tollas), a hímén sokkal hosszabbak az oldalfüggelékek, mint a nőstényén. E függelékek a csáp felületét rendkívül megnövelik (párkeresés). A hímek élénk mozgású állatok, a nőstények rendszerint keveset mozognak. Lepkeállapotban nem táplálkoznak. Gyapjaslepke hímje karcsú testű, barna szárnyú, nagyon élénken repkedő állat. A nőstény vastag testű, a hímnél sokkal nagyobb. Szárnyai piszkosfehérek, kevés fekete rajzolattal. Röpképtelen. Petéit a nőstény taplószerű csomókban a fák törzsére rakja. Áttelelés után kelnek ki a henyók, melyek sötét színűek, s hátukon párosával szemölcsszerű dudorok ülnek. Közülük az első öt pár kék, a hátsók vörösek. Lomberdeink legnagyobb kártevői közé tartoznak. Gradációra hajlamosak. Időnként olyan tömegben szaporodnak el, hogy hatalmas erdőket rágnak tarra. A gradáció néhány év alatt szokott kialakulni. Ilyenkor az állatok száma évről-évre rohamosan nő. A gradáció végén rendszerint táplálékhiány lép fel. Ilyenkor a hernyók legyengülnek, s különböző fertőző betegségek áldozataivá válnak. Nem ritkán valamennyien elpusztulnak.


Medvelepkék családja[szerkesztés]

(Arctiidae)

közönséges medvelepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Arctia caja)

Medvelepkék első szárnya ált. élénk színű. Potrohuk színes, gyakran foltokkal. Első szárny nyújtott háromszög alakú. Hátsó szárny széles. Vaskos testű, szőrös hernyójukról kapták nevüket. Közönséges medvelepke első pár szárnya krémfehér és barna foltos. A hátsó pár vörös, fekete foltokkal. Erősen szőrös hernyója fekete és barna színű. Különböző lágyszárú növényeken és cserjéken él. Májustól augusztusig repül.


gammalepke[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Autographa gamma)

Bagolylepkék családja (Noctuidae) Bagolylepkék legfajgazdagabb lepkecsalád. Első pár szárnyuk hosszúkás háromszög alakú. Ezen a szárnyukon jellegzetes rajzolat van, mely tipikus esetben a szárnyak külső felében elhelyezkedő vese vagy bab alakú vesefoltból, ezen belül körfoltból, és a körfolt alatt látható hosszirányban megnyúlt csapfoltból áll. Emellett a szárny bármely részén zegzugos harántsávok alakulhatnak ki. Nyugalmi helyzetben első pár szárnyukat a potrohukra fektetik, a második párat pedig ez alá redőzik. Nagy részük éjszaka repül, de vannak nappal mozgó fajok is. Hernyóik - néhány kivételtől eltekintve - csupaszok, gyakran bibircsesek. Több száz hazai fajuk van. Gamma(bagoly)lepke szárnyai barnák. Az első pár szárnyon görög gammabetűre emlékeztető ezüstös rajzolat van. Nagyon gyakori. Nappal is repül. Vándorlepke.


közönséges skorpiólégy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Panorpa communis)

Csőrösrovarok vagy skorpiófátyolkák rendje (Mecoptera)

Csőrösrovarok (500,9) kis termetű rovarok (<3,5 cm).Fejük jellemző része a megnyúlt, lefelé irányuló rostrum. Serte-, vagy fonalszerű csápokkal rendelkeznek. Két pár, dúsan erezett szárnyuk van, nyuigalomban kissé szétterjesztik. Utolsó potrohszelvényeik módosultak Fejlődés: holometabólia, többféle lárvatípus jellemző rájuk: hernyószerű, pajorszerű és futóka (campodeoid). Szabad bábjuk van. Élőhely: a lárva a talajban, avarban, mohában, vagy vízben él. Az imágók a nyirkos, buja növényzettel benőtt helyeket kedvelik. Közönséges skorpiólégy 2-3 cm, szárnyai fekete foltosak. Nedve helyeken, erdőkben gyakori. Elpusztult nővényi vagy állati szervezeteket fogyaszt. Emésztőnedvet kibocsátja, táplálékot emésztés után felszívja. petéit talajrepedésekbe rakja. Lárvák a talajban járatokat ásnak. Földben bábbölcsőben bábozódnak.



Kétszárnyúak rendje[szerkesztés]

(Diptera)

Kétszárnyúaknak egy pár hártyás szárnyuk van, a második pár az un. billérré (rezgő) alakult. Van szárnyatlan faj is. Csápjuk lehet rövid, három ízből álló, vagy hosszú, fonalas csáp. Fejük tetején gyakran találunk pontszemeket. Fejlődésük holometabólia. A petéikből kikelő lárvák változatos alakúak. Az igazi legyek, húslegyek, stb. lárváit nyüveknek nevezzük. Az alacsonyabb rendű kétszárnyúak lárváinak fejlett fejük és szájszervük van. A magasabb rendűek feji része többnyire csökevényes. A lárvák lehetnek növényevők, ragadozók, dög-, korhadék- és ürülékevők, valamint élősködők. Előfordul az elevenszülés is.


közönséges lószúnyog[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Tipula oleracea)

Fonalascsápú kétszárnyúak alrendje (Nematocera)

Lószúnyogok hatalmas szúnyogra emlékeztetnek. Lábaik feltűnően hosszúak Hátukon V-alakú varrat van. Szívókájuk szúrásra nem alkalmas. Virágok nektárját szívogatják.lárváik vízben vagy talajban élnek. Közönséges lószúnyog szárnya elülső szegélye sötét színű. Csápostor első íze világsbarna. A káposzta és néhány más zöldségféle palántáiban tetemes kárt okozhatnak. Ezernél is több petéjét a talajba rakja. A fiatal lárvák jobbára a föld felszínén tartózkodnak és leveleket fogyasztanak. A fejlettebbek a talaj felsőbb rétegeiben furkálnak és a gyökereket rágjak, de éjszaka a ők is a felszínre jönnek.


gyötrő szúnyog[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Aedes vexans)

Valódi szúnyogok szárnyereit keskeny pikkelyek borítják. Hímek csápja tollas. Nőstéynek többnyier vérszívúk, míg a hímek növényi nedveket nyalogatnak. Gyötrő szúnyog 4 mm. Lábfejízek tövét keskeny fehér gyűrű veszi körül. Fekete potrohán fehér harántsávok vannak. A nőstény petéit egyesével növényekre rakja, melyeket később elönti a víz. Lárvái vízelvezető árkokban, pocsolyákban tömegesen fejlődnek. A lárvák 4-5 nap alatt kifejlődnek és 2-3 napos bábállapot után megjelenik a kifejlett szúnyog. A nőstények vérrel, a hímek növényi nedvekkel táplálkoznak.


közönséges árvaszúnyog[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Chironomus plumosus)

Árvaszúnyogok zöldessárgás, igen vékony kutikulájú szúnyogok. Csápjik tollas, szívókájuk rövid. Toruk gyakran a fejet is elfedi. Közönséges árvaszúnyog 7-8 mm, tora zöldes, potroha sötétbarna. Tavakban, állóvizekben fejlődik. Lárvája szerves anyagot fogyaszt. Lakócsőben él. A lakócsőhöz megszilárduló nyálából kis tölcsért sző. Teste hullámzó mozgásával a lakócsövön átfutó vízáramot kelt, amely apró törmeléket sodor a fogótölcsérbe és egyúttal oxigénben dúsabb vízzel látja el az állatot. Ha a tölcsér megtelt, akkor az összegyűlt anyagot tölcsérestől elfogyasztja. Ha megéhezik, újabb tölcsért készít. Jelentős haltáplálék.


marhabögöly[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Tabanus bovinus)

Rövidcsápú kétszárnyúak alrendje (Brachycera)

Böglyök (3500,58) teste vaskos, szárnyuk hosszú, torpikkelyük nagy. Lábukon 3, közel azonos nagyságú tapadókorong van. A nőstények többsége vérszívó, a hímek viráglátogatók. Marhabögöly 19-24 mm, potroha barna, a szelvények közepén sárga, háromszög alakú foltok vannak. Legelők, istállók környékén fordul elő. Patások vérszívója. Lárvái nedves talajban fejlődnek. Vaskos szívókájával fájdalmasan szúr, a sebbe antikoagulint (véralvadásgátló anyagot) bocsát. Nagy távolságokat berepül, így a kórokozókat gyorsan és nagy távolságra szétterjesztheti.


ékfoltos zengőlégy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Episyrphus balteatus)

Zengőlegyek (Syrphidae) élénk színűek, többnyire fekete és sárga foltokkal. Darazsakra vagy méhekre hasonlítanak. Kitűnő repülők, helyben is tudnak lebegni. Az imágók nektárt fogyasztanak, vagy ragadozók. Lárváik szintén lehetnek ragadozók, vagy korhadékevők. Többségük hasznos. Ékfoltos zengőlégy potrohának 2. és 3. széles sárga sávjában két-két ék alakú fekete folt van. A lárva levéltetvekkel, az imágó nektárral táplálkozik. Mesterien repül, cikázik, vagy lebeg. Lárvái - más, e nembe tartozó fajokéval együtt – „könyörtelen” levéltetű pusztítók. A tarka színű lárvát többnyire a levéltetvekkel zsúfolt ágakon találjuk. Környezetében tapogatva keresi a levéltetveket. Amint egyet érzékelt, villámgyorsan átdöfi szuronyszerű szájszervével, a magasba rántja, majd kiszívja. Fejlődése végső stádiumában naponta akár 100 levéltetűt is elfogyaszthat. Közönséges.


cseresznyelégy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Rhagoletis cerasi)

Fúrólegyek (Tephritidae) (4500,110) aprók, szárnyuk csíkos vagy pettyes. A nőstényeknek erős kitines tojócsövük van. Növényi kártevők. Petéiket a növény szövetébe rakják, gyümölcsök magházába, fiatal gyümölcs héja alá. Cseresznyelégy 3-4 mm. Fekete-sárga színű, szárnyán 4 sötét harántsáv van. Tora fekete. A cseresznye kukacosságaát okozza (lárva valójában nyű!). Május júniusban petézik a szeresznye szártüöváre. Nyüvek belefurakodnak a szemekbe. A fejlett lárva a talajra ereszkedik és a talajban bebábozódik. Báb telel át. {


közönséges muslica[szerkesztés]

{commonskat|}} (Drosophila melanogaster) Harmatlegyek (Drosophillidae) (3000,66) apró (1-6 mm), élénk mozgású, piros szemű, torpikkely nélküli legyecskék. Harmadik csápízük kerek, a csápsörte tollsugaras, végén látszólag kétágú. Többségük erejedő anyagokban fejlődik. Közönséges muslica szeme cinóbervörös, tora fényes sárgásbarna. Erjedő anyagokkal táplákozik, melyeket kitűnő szaglása segítségével fedez fel. Ezekre rakja petéit, melyek száma a 400-at is elérheti. Kedvező körülmények között 5 nap alatt befejeződik a nyüvek és a hőmérséklettől függően további 3-11 nap alatt a bábok fejlődése. Optimális esetben a peterakástól számított 10. napon kikelhet a légy. Így 30 nap alatt elméletileg egy nősténynek 64 millió utóda is lehet. Párzáskor a hímek násztáncot járnak. Szaporaságuk és jól vizsgálható óriás kromoszómájuk miatt a genetikusok legfontosabb kísérleti állata. Feltételezések szerint a borélesztő gombák terjesztésében és így a must erjedésében fontos szerepük van.


házilégy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Musca domestica)

Igazi legyek (Muscidae) közepes méretű legyek, jórészt nedveket szívogatnak. Számos kórokozót terjesztő, gazdasági kártevő, de jó néhány hasznos virágokat megporzó is van közöttük. A házilégy torán 4 sötétebb hosszanti sáv látható. Alapszíne szürkésfekete. Hím szemei csaknem érintkeznek, nőstények szemei között a homlok széles. Kozmopolita. Trágya- és szemétdombokon tenyészik. 1 kg sertéstrágyában 15 ezer is fejlődhet. Évente három nemzedéke van. A falon legtöbbször fejjel lefelé helyezkedik el.


selymes döglégy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lucilia sericata)

Fémeslegyek (Calliphoridae) tora és a potroha általában fémfényű zöld, kék, vagy bronzszínű, kivételesen fekete. A mi éghajlatunkon talán az ide tartozó legyek a legveszélyesebbek az emberre. Rászállnak a gyümölcsre, élelmiszerre, ürülékre, de dögöket is szívesen felkeresnek. Elsősorban bél-eredetű járványos betegségek kórokozóit terjesztik. Lárváik gyakran légynyű betegséget (myasis) okoznak. Selymes döglégy fémes zöld, szárnytőlemeze fehéres. Egyedei szívesen rászállnak gyümölcsökre és ürülékre. Az egyik legveszedelmesebb, fertőzést terjesztő légy. A tápcsatorna betegségein kívül terjeszti a tularémiát, a brucellózist, a TBC-t és a járványos gyermekbénulást. Nyitott sebekre is petézik, a kikelő nyüvek a roncsolt szöveteket élik fel, majd az ép részeket is károsítják. Kedveli a meleget, ezért vonzódik a lakott területekhez.


közönséges húslégy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Sarcophaga carnaria)

Húslegyek (Sarcophagidae) szürke csillámló, sokszor sakktáblaszerű mintázatú közepes vagy nagyméretű legyek. A toruk hátulsó lélegzőnyílása előtt egy sörtesort találunk. A legtöbb idetartozó faj "lárvaszülő". mivel a nyű már az anyaállat testében elhagyja a peteburkot. Többségük húsevő és dögökben fejlődik, de élhetnek rovarlárván is, vagy virágporon.

Közönséges húslégy 8-16 mm, potroha csillogó foltjai sakktáblaszerű rajzolatot alkotnak. Szeme élénk vörös színű. Lárvái gilisztában fejlődnek. A kifejlett légy előszeretettel repül húsra, és más fehérjetartalmú élelmiszerre, de emberi ürüléket is látogat. Közegészségügyi Jelentősége hasonló az előzőéhez.Állattartó telepeken él, alkalmilag a lakásba is berepül.

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.



kecsege[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Acipenser ruthenus)

Hármas testüregűek (Subdivisio Enterocoela)gerincesek törzse (vertebrata)állkapcsosak altörzse (Gnathostomata)Sugarasúszójú halak osztálya (Actinopterygii)/Valódi sugarasúszójúak alosztálya (Actinopteri)/Tokalakúak rendje (Acipenseriformes)

Tokalakúak kezdetleges, de áramvonalas felépítésű állatok. Vázuk porcos, csigolyáik csökevényesek, a gerinchúr is megtalálható. Testüket csontvértek és vértpikkelyek borítják. Szájuk alsó állású, tapogatókkal szegélyezett. Jellegzetességük a hosszú előre nyúló rostrum, a széles alapú mellúszók és a heterocerk farokúszó. Sok fajuk anadrom, húsuk és ikráik (fekete kaviár) emberi táplálékként is jelentősek. Kecsege testalkata áramvonalas, a rostrum hossza egyedenként változó. Hátán nagy vértekből álló sor található (12-17), az oldalán és hasán elhelyezkedő vértsorai kisebbek. Bajuszszálai rojtozottak, lesimítva elérik a felső ajkakat. Háta sötétbarna vagy zöldes, hasa sárga. Hazánkban a Dunában, a Tiszában és mellékfolyóikban gyakori előfordulású, a szennyezettebb mellékfolyókban egyre ritkább. Rovarlárvákkal (főként kérész-, tegzes-, és árvaszúnyog lárvákkal), csigákkal és növényi törmelékekkel táplálkozik. Növekedése rendkívül gyors, legnagyobb kifogott példányai elérhetik az 1 méteres hosszt és a 6-7 kg-ot is.


angolna[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Anguilla anguilla)

Angolna-alakúak rendje (Anguilliformes)

Az angolnafélékhez mérsékelt, szubtrópusi tengeri és onnan édesvízekbe vándorló fajok tartoznak. Testük jellegzetesen megnyúlt, hengeres, kígyó-szerű. Hasúszójuk nincs; háti, hasalatti, és farokúszójuk összeolvadt. Vándorlásuk, ívásuk, és a lárvák fejlődése egyedi módon megy végbe. Az (európai) angolna kígyószerű alakja, megnyúlt feje a kifejlett állatokra egyértelműen jellemző. Az ikrákból kikelő lárvákra, a kizárólagos Sargasso tengeri ikrázás és az azt követő kikelés után hosszú utat tesznek meg részben a Golf áramlás segítségével Európa felé, részben az amerikai kontinenshez. A vándorlás idején több lárvaformán megy keresztül a fűzfalevél alakútól az édesvízi vándorlást kezdő pigmentált, hengeres formáig. Későbbi élőhelyeikre, a kontinens belsejébe, részben természetes, hosszú vándorlással; részben pedig - a vándorló ivadék tengeri folyótorkolatoknál történt lehalászásuk után - telepítéssel kerülnek. Az átalakulás itt is tovább folytatódik, belőlük az élettértől függően ún. hosszúfejű mindenevő, és ún. szélesfejű ragadozó alakok differenciálódnak. Itt, az édesvizekben 2-20 évet tölthetnek, amikor újra elindulnak a Sargasso tengeri ívóhelyük felé. A faj érdekes vándorlási és szaporodási szokásainak oka feltehetőleg a födtörténeti kontinens vándorlásokkal hozhatók összefüggésbe. Az elképzelések szerint az ősi ívóhely az afrikai és dél amerikai kontinens között helyezkedhetett el, ami fokozatosan “vándorolt” mai helye felé, ezt pedig a halak is követték. Másrészről az is feltehető, hogy az állatok az Európai partoktól képtelenek megtenni ezt a hosszú utat ívóhelyükhöz, ezért minden évben a szaporulatot az amerikai kontinensről visszatérő állatok adják. Nálunk az 1960-as évektől telepítették. Gazdasági jelentősége jó húsminősége miatt jelentős exportcikké is tette. Mára azonban úgy tűnik, a telepítésekkor nem vették kellőképp figyelembe a faj ökológiai igényeit, ezért sok őshonos fajunk jelentős tálálék-konkurensévé vált, másrészt az oxigénhiányra és parazitás fertőzésekre való érzékenysége miatt nagy részük kipusztult (pl. Balaton 1991-92). Átlagos mérete 60-70 cm és 1,2 kg.


ponty[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Cyprinus carpio)

Pontyalakúak rendje (Cypriniformes)

Pontyalakúak rendjében 6 család közül Pontyfélék a legfajgazdagabb. Pontyfélék (2070,36) tipikusan édesvíziek, ritkán fordulnak elő brakk, vagy sós vizekben. A fajok száma Délkelet-Ázsiában a legnagyobb, itt nagy hagyományai vannak az édesvízi haltenyésztésre és nemesítésnek, gondoljunk csak az aranyhalra, ami az ezüstkárász (Carassius auratus), vagy a koipontyokra, ami a ponty (Cyprinus carpio) nemesített változatai. Alakjukra általánosan a viszonylag magas hát jellemző, szájukban sosem találunk fogakat, viszont a táplálék megörlésére különbözőképp módosult garatfogaikat használják. Többnyire növényekkel, vízirovarokkal, rovarlárvákkal és csigákkal táplálkoznak, de egyes képviselőik áttértek a ragadozó életmódra is. Hazánkban sok pontyféle fordul elő, faj és egyedszámban uralnak szinte minden édesvizet. Gazdasági jelentőségük nagy, egyesek haltakarmányként, mások emberi táplálékként jelentősek. A ponty hazánkban a legnagyobb jelentőséggel bíró pontyféle, vizeinkben több alakváltozata is előfordul. A “vad”, un. nyurgaponty teste orsó alakú, megnyúlt, háta a tenyésztett változatokénál jóval alacsonyabb, teste aranyos pikkelyzetű, uszonyai vörösek. A gazdaságokban nemesített változatok igen sokféle megjelenésűek. Hátuk többnyire magasan ívelt, a vaddal azonos hosszúságnál súlya majd a kétszerese, bőrükön pedig igen változó mennyiségű pikkelyt viselnek. Szája körül 2 pár bajuszszálat visel, az egyiket a felső ajakon, a másikat a szájszegletben. Szájának bőrredői teleszkópszerűen kinyújthatóak, ami az állat táplálkozását segíti a fenéken lévő táplálék felszedegetésekor. Uszonyaik közül a háti-, mell- és a farokalatti úszók első sugarai megvastagodtak, kemények, hátsó felületük fogazott. Állandóan vándorló, folyamatos táplálék-kereső életmód a jellemzi. Jelenlétére nádasoknál a nádszálak lökésszerű mozgásaiból, nyílt vizeken a vízfelszínen megjelenő buboréksorból (túrás) következtethetünk. Kedveli a vízinövények fiatal hajtásait, árvaszúnyog-lárvákat, víziászkákat, evezőlábú rákokat, de gazdaságokban a legkülönbözőbb növényi táplálékokra is rászoktatható. Jól alkalmazkodik a nagy egyedszámhoz, a hőmérséklet- ill oxigéntartalombeli ingadozásokhoz, ezért hazánkban jól tenyészthető. A horgászok és a fogyasztók által igen kedvelt, jóízű, kissé szálkás, idősebb korban zsírosodásra hajlamos hal. Maximális mérete hazánkban kb. 25-30 kg, hossza 1,2 m.


dévérkeszeg[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Abramis brama)

Hazánkban a gyors folyású hegyipatakok és a mocsaras területek kivételével általánosan előforduló, magas testű keszeg. Háta és uszonyai sötétszürkék, oldala matt ezüstös szürke. Mellúszói lesimítva elérik a hasúszók vonalát. Feje viszonylag kicsi, szája a pontyéhoz hasonlóan teleszkóp szerűen kitolható. Háta ívelt, feje mögött jellegzetes “töréssel” kezdődik. Róla nevezik a folyók lassabb folyású, alsó szakaszait dévérkeszeg-szintnek. Általában a fenék közelében tartózkodik, táplálkozásában a ponty táplálék-konkurense. Főleg e miatt pontyos gazdaságokban tömeges jelenléte nem kívánatos, ugyanakkor természetes vizekből nagy számban fogják a halászok és horgászok egyaránt. Húsa ízletes, de szálkás. Irodalmi adatok szerint 6-8 kg-os tömeget is elérhet, hazánkban azonban a 2 kg körüli példányok is ritkák.


kárász[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Carassius carassius)

Pontyhoz hasonló, de nála jóval kisebb méretű, magas hátú hal. Rokonától jól megkülönbözteti, hogy szája nem teleszkópszerű, bajusszálakat nem visel, színezete hátán zöldes, oldalt aranyos, úszói sárgásak. A pontynál jobban szereti az igazán álló, elmocsarasodó, vízinövényekben dús vizeket, oxigén igénye sem magas. Rendkívül tágtűrésű a hőmérséklet, az oxigéntartalom és a vízszennyezésekkel szemben. A ponttyal gyakran hibrideket képez, amelyek az irodalom szerint terméketlenek. Gazdasági jelentősége nincs, többnyire takarmányhalnak tartják, húsa a pontyénál szálkásabb, gyakran iszap ízű. 30-40 cm körüli, 1 kg-os példányai már ritkák.


harcsa[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Silurus glanis)

Harcsaalakúak rendje (Silurifomes)

Harcsalakúak (jellemzője a csupasz, pikkelytelen test, a száj körül elhelyezkedő 2-3 pár bajuszszál, hosszú farokalatti úszó és az izomzatban a szálkák hiánya. A (leső)harcsa hazánk egyik legnagyobbra növő őshonos ragadozója, amelyet ízes, szálkanélküli húsa miatt sokan kedvelnek. Feje nagy, hát-hasi irányban erősen lapított. Száján a felső ajakon, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajuszszálat találunk. Szélesre nyíló szájában felül és alul rendkívül sok apró, kissé visszahajló, tűhegyes ránőtt fog helyezkedik el. Szemei kicsik, mégis tapasztalatok szerint jól lát velük. Törzse rövid, hengeres, izmos farka hosszú. Hazánkban megtalálható minden olyan folyó és állóvízben, ahol előfordulnak mély, gödrös részek, bedőlt fák, kőrakások, elsüllyedt hajók, melyek árnyékában a ragadozó biztosan rejtőzhet. Színe alkalmazkodik a fenékhez, többnyire fekete, szürke, agyagos áradáskor akár sárga is lehet. Többnyire társasan, a fenék közelében él, 5-20 fős csoportokban. Mindig lesből, főként éjjel támadó, rendkívül falánk ragadozó. Kisebb példányai főként hallal, rákokkal, piócákkal, puhatestűekkel táplálkoznak, a nagyobbak vízközelben élő kétéltűeket, emlősöket, vízimadarakat is zsákmányolnak. Rablásai rendszerint nem láthatóak, szürkületkor azonban sokszor hatalmas vízörvényeket keltő forgásaival kelti fel a szemlélődő figyelmét. Ivadékgondozó faj, az ikrák lerakása után a hím a vízinövényekből álló fészket kb. 3 hétig, az ivadék kikeléséig őrzi. Hazánkban fogott, hitelesen lejegyzett, eddigi legnagyobb példánya 95,8 kg , 238 cm.


Lazacalakúak rendje (Salmoniformes)

csuka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Esox lucius)

Lazacalakúak (320,9) általában megnyúlt, izmos, hengeres testű, gyors úszású állatok, de a rendben kis termetű formák is előfordulnak. Egyesek közülük vízre hullott rovarokkal, rovarlárvákkal, állati planktonnal táplálkoznak, mások kifejezetten ragadozók. Csuka a (Csukafélékre jellemző) hatalmasra nyitható “kacsacsőr-szerü” szájában, az alsó és a felső állkapcsukon rengeteg apró, tűhegyes ránőtt fog ül. Testükön a hátúszó hátratolódott, egészen a hasalatti úszó vonaláig, így a faroktő rövid. Hátának színe az olajzöldtől a sötétbarnáig változik, a háttól a has irányába haladva világosodó, a hasi résznél sárgába, majd fehérbe megy át. Oldalán sötét alapon sárga foltok láthatóak. Úszói fakóvörösek, fekete foltokkal. Rövid távon igen gyors, áldozatait lesből támadja. Rendkívül falánk, hatalmas szája miatt a magasabb testű halakat (kárász, keszegfélék) is képes jelentősen megritkítani. Éppen ezért, kis százalékban pontyos halastavakba is szokták telepíteni a ponty nem kívánt táplálék-konkurenseinek irtására. Kedvenc tartózkodási helyei tavakban a partmenti sekély, hínáros, vízinövényekkel gazdagon benőtt részek, kisebb nádöblök, folyókban a köves tartások, hídlábak rejtekhelyei. Nappali ragadozó. Kizárólag állandó rejtekhelyéről támad, zsákmányát nem üldözi. Gazdaságilag jelentős, húsa finom, de száraz és szálkás. Maximálisan 25-30 kg-ra nőhet, hossza legfeljebb 1 méter.


lápi póc[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Umbra krameri)

Zömök, kis termetű állat, maximális mérete 10 cm. Feje nagy, teste nagy pikkelyekkel borított, melyek a fejre is átterjednek. Érdekessége, hogy oldalvonala nincs, páros úszóit egymástól függetlenül is képes mozgatni. Mocsári életkörülményekhez alkalmazkodva erekkel gazdagon behálózott úszóhólyagját kisegítő légzőszervként is használja. Vízi rovarlárvákkal, csigákkal, vízre hullott rovarokkal, zooplanktonnal táplálkozik. Tiszta vizű mocsarakban, növényzettel dúsan benőtt holtágakban, tőzeges állóvizekben országszerte megtalálható. Védett!


foltos szalamandra[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Salamandra salamandra)

Kétéltűek osztálya (Amphibia) Farkos kétéltűek rendje (Caudata)

Farkos kétéltűek nevüket hosszú farkukról (cauda) kapták, mely gyakran meghaladhatja testük hosszát is. Testük általában hengeres, ritkán lapított, fejük rövid nyakkal csatlakozik törzsükhöz. A hazai fajok mind négylábúak, Észak-Amerikában azonban előfordulnak csökevényes hátsó lábú fajok (Sirenidae). Posztembrionális fejlődésük során az első lábak jelennek meg hamarabb, de a lárva életének nagyobb részében mind a négy láb jól látható. Külső kopoltyújuk a metamorfózisig megmarad. A folyamat egyes fajoknál az utolsó stádiumban megreked és a lárva az átalakult egyedekhez hasonlóan ivaréretté válik, sőt szaporodik is. A jelenséget neoténiának nevezzük. Magyarországi fajoknál ez természetes körülmények között igen ritkán fordul elő, laboratóriumi közegben azonban indukálható. A mexikói axolotl (Ambystoma tigrinum) lárvája élőhelyének lassú kiszáradásakor képes tüdővel lélegző kifejlett egyeddé átalakulni (fakultatív neoténia), a Necturus maculosus nevű faj azonban az evolúció során elveszítette a tiroxin-kötő receptorokat, ezért példányai semmilyen körülmények mellett nem képesek metamorfózisra (obligát neoténia). A lárva legtöbbször a kifejlett egyedhez hasonló módon ragadozó életmódot folytat. Télen más kétéltűekkel, gyakran hüllőkkel együtt földalatti vagy sziklák, gyökerek közötti közös búvóhelyre vándorolnak és tavaszig együtt telelnek át. Foltos szalamandra 15-18 cm, testalkata nyúlánk, mozgása a szárazföldön lassú, nehézkes. Mintázata fekete és citrom-, vagy narancssárga, szabálytalan foltozottságú. A foltozottság színaránya és mintázta egyedenként és alfajonként változik, nálunk a fekete alapon kevés sárga folttal tarkított változatok dominálnak. Bőre méregtermelő mirigyekben rendkívül gazdag, a toxikus váladék ragadozóknál nyálka- és kötőhártya irritációt okoz. Alapvetően éjszaka jár vadászni, nappal csak esős, párás időben jön elő búvóhelyéről, a kövek, gyökerek közül. Legfőként hegyi patakok, időszakos vízfolyások hűvös völgyeiben, horhosaiban találkozhatunk vele. Tápláléka főként lassan mozgó állatokból, így például csigákból, gilisztákból áll. Nyáron párzik és a következő év május-júniusában 20-70 jól fejlett lárvát szül. A kopoltyús lárvák 4-5 hónapig vízi életmódot folytatnak, bolharákokat és egyéb apró vízi élőlényeket fogyasztanak; majd szárazföldi életmódra térnek át. Skandinávia és a Brit-szigetek kivételével Európában, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában általános elterjedésű faj. Hazánkban elsősorban a Mátra, a Bükk, a Börzsöny, a Zemplén és az Alpokalja magashegyi zárt bükköseiben él. Védett!


tarajos gőte[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Triturus cristatus)

Mindenütt előfordul, de kevésbé gyakori. 12-14 cm hosszú teste robosztusabb, színe sötétebb, barnásfekete-fekete bőre érdes, rücskös. Hasoldala a sárgás-narancs színű fekete pettyekkel tarkítva, de a torok alatti részen mindig sötét színű, rajta apró fehér pontokkal. Lábujjai hosszúak, sárgák, fekete gyűrűkkel. A nászruhás hím tarajt növeszt, ez azonban a magasabb, sötétebb, nagyobb bemetszéseket tartalmaz, mint pettyes gőtéé, és legtöbbször a faroktőnél folytonossága megszakad. A farok törzsén hosszanti lefutású, kékes-gyöngyházszínű sáv ütközik ki. Kedveli a sík és lankás dombvidékek hűsebb, mélyebb vizű részeit. Védett!


pettyes gőte[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Triturus vulgaris)

Kis méretű, 6-8 cm hosszú faj. A párzási időszakon kívül a nőstény és a hím nehezen különböztethető meg. Oldala és háta barnás színezetű, hasa narancssárga, szabálytalanul elrendezett fekete pettyekkel. Ilyenkor teljesen szárazföldi életmódú, nappal moha, avar, vagy gyökerek közt tartózkodik, éjszaka apró rovarokkal, csigákkal táplálkozik. Párzása kora tavasszal kisebb pocsolyákban, sekélyebb tavakban zajlik. Ebben az időszakban a hím nászruhát ölt, fejétől a farka végéig folyamatos, hullámos tarajt növeszt, egész teste jól látható sötét pettyekkel díszített lesz és a farok alsó bőrszegélye is megnagyobbodik. A nőstény májusban-júniusban folyamatosan egyesével ragasztja petéit vízinövények leveleire, amelyeket azután rágöngyöl a petékre. A kifejlett állat 3-4 hónapos vízi fázisa a peterakás befejezéséig tart. A gőtelárvák szeptemberig, az átalakulás időszakáig a vízben maradnak, ott ragadoznak, majd szárazföldi életmódra térnek át. Általános előfordulású Európától Nyugat-Ázsiáig az Ibériai-fsz., Dél-Olaszország, Írország és Észak-Skandinávia kivételével. Védett!



vöröshasú unka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Bombina bombina)

Békák rendje (Anura) Békák átalakulásuk után farkat sosem viselnek. Alkatuk zömök, fejük hát-hasi irányban erősen lapított, szélesen, alig mozgathatóan ízesül a testhez. Négy lábuk közül az elülsők kevésbé fejlettek, a hátsók azonban többnyire erős ugrólábak. A legtöbb békafajnál, főleg a szaporodási időszakban igen nagy szerepet kap a hangadás. A békák énekét a torokban vagy a szájzugban elhelyezkedő felfújható hanghólyagok erősítik fel. Egyes fajoknál ez a képlet kívülről nem látható vagy nincs is. A hangfelfogás a koponya felszínébe simuló dobhártyákkal történik. Teljesen vízi és szélsőségesen szárazföldi (sivatagi) életmódúak egyaránt előfordulnak közöttük, de zömükben nedves, vízközeli helyeken élnek. Posztembrionális egyedfejlődésük során először a hátsó lábak jelennek meg, az elsők később. Külső kopoltyúik a kikelést követően 3-4 nap múlva besüllyednek és ezután csak egy csőszerű nyíláson (spiraculum) keresztül jut be hozzájuk a víz. A lárvák általában a kifejlett állatoktól eltérő módon moszatokkal és egyéb növényi anyagokkal táplálkoznak. Unkák a Korngnyelvűbéka-félék családjába tartoznak, ami az egyik legősibb békacsoport, korai fossziliái a felső-jurából származnak. Nyelvük nevüknek megfelelően korong alakú, teljesen lenőtt, így nem kivethető. Hazánkban a Bombina genus (unka) két tagja található. Ezeket jellemzi a lapított testalkat, az élénk, foltos hasi színezet, a háromszög vagy szívalakú szembogár; a szemölcsös, méregmirigyekkel teli bőr valamint a dobhártya hiánya. Az unka, ha veszélyt érez, hátát görcsösen homorítva megfeszíti, lábát teste mellé emeli, s hasi oldalának színeit oldalt ill. hátra kivillantva igyekszik támadóját elriasztani. Ez az úgynevezett unkareflex. Tavasztól őszig vízben él, a telet szárazföldi lyukakban, kövek és gyökerek alatt tölti. A két faj elterjedési területe és élőhelye különböző, azonban az átfedő részeken hibridizálhatnak. Vöröshasú unka 4-4,5 cm. Háta feketés iszapszürke, olajzöld foltokkal. Hasi oldala kékesszürke alapon vörös vagy narancs foltokkal mintázott. Háti oldala erősen mirigyes, de szemölcsei nem annyira érdesek, mint a másik hazai fajé. Szembogara csúcsára állított háromszög alakú. Gyakran találkozhatunk vele kisebb tavak, pocsolyák környékén, lassú alföldi patakokban. Erősen vízhez kötött életmódja miatt táplálékában gyakran szerepelnek apró vízi gerinctelen állatok. Koratavasszal párzik, a hímek kórusa főként ilyenkor hallatja jellegzetes “unk-unk” hangját. A nőstény májusban rakja le petéit vízinövények levelein egyenletesen szétterítve. Alföldeken és a 200-250 m-nél nem magasabb dombvidékeken található meg. Védett!


barna varangy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Bufo bufo)

Varangyfélék széles, zömök testű állatok. Mindhárom európai faj bőre meglehetősen elszarusodott, így száraz, rücskös tapintású. Hámrétegük méregmirigyekben gazdag. Állkapcsaikon fogak nem találhatók. A fejen, a szemek mögött a fültőmirigyek bab alakú, tekintélyes méretű dudorként ülnek. Szembogaruk vízszintes állású. A kifejlett állatok szárazföldi életmódúak, napközben kövek, gyökerek alatt, földhasadékokban tartózkodnak, csak éjszaka járnak vadászni. A vizet csak párzási időszakban keresik fel. Barna varangy nagytestű békánk, 10-15 cm, szembetűnő ivari dimorfizmussal, a hím jóval kisebb. Hátának színe a barnától a sárgásszürkéig változik, sokszor sötétebb foltokkal tarkított. Hátsó lába ujjainak alsó oldalán izületi gumók találhatók, úszóhártyája meglehetősen jelentéktelen méretű. Éjszakai ragadozó, tetemes mennyiségű ízeltlábút fogyaszt, étrendje nagy részét hangyák teszik ki. Párzási időszakban a hím mellső lábának első ujjain található bőrsarjadzás, az úgynevezett hüvelykvánkos megduzzad. Ez segíti a nőstények átkarolásában és a peték kipréselésében. Mivel nincs külső hanghólyagja, torokhangú vartyogással hív. A hímek közötti harc látványos, sokszor 5-10 udvarló is küzdelmet folytat egyetlen nőstényért, ami időnként ez utóbbi megfulladásához vezet. A rendkívül termékeny nőstény áprilisban rakja le hosszú petefüzéreit a vízinövények közé. Egész Európában és Észak-Afrikában gyakori faj, csak az Ír-szigetről, Skandinávia északi részeiről és a mediterrán szigetekről hiányzik, kelet felé egészen Japánig megtalálható. Hazánkban általános előfordulású a síkságoktól a hegyvidékig.


zöld varangy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Bufo viridis)

kisebb testű, hossza 9-10 cm. Testét világos alapon olajzöld foltok és apró vörös pettyek díszítik. A zöld foltok egészen éles kontúrúak, mivel fekete pontsor veszi őket körül. Lábain ízületi gumókat visel. Hívóhangja sajátságos, valamilyen rovarra emlékeztető pirregés. Tűrőképessége a barna varangyénál nagyobb, könnyebben viseli a nagyobb téli hidegeket, félsós tengervizet, de annál melegigényesebb. Életmódja hasonló, bár nappal többször találkozhatunk vele. Kelet felé elterjedése Közép-Ázsiáig tart, Nyugat-Európából hiányzik, de a nagyobb mediterrán szigeteken betölti az előző faj helyét.


levelibéka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Hyla arborea)

Levelibékafélék (686,1) kistermetű békák, melyek mindkét pár láb ujjain tapadókorongokat viselnek. Felső állkapcsukon fogak találhatóak. Szembogaruk vízszintes állású és ovális alakú. A párzási időn kívül víztől elszakadt életet élnek, bokrokon, fák levelein mozognak tapadókorongjaik segítségével. Színezetük képes alkalmazkodni a környezethez és az állat izgalmi állapotához. A (zöld) levelibéka 4,5-5 cm, teste zömök, lábai vékonyak. Háta rendszerint világoszöld, ez azonban a zöld árnyalatain át a szürkéig változhat, bőre sima. Hasa világos, többnyire krémszínű, kissé érdes. Oldalán a két szín találkozásánál fehérrel szegett fekete csík fut végig, mely a hátsó combnál egy visszakanyarodó hurkot vet. Fák, bokrok, gyékények levelein és ágain, lábait maga alá húzva vár zsákmányra. Ennek nagyobb részét jól repülő rovarok, főleg legyek és szúnyogok teszik ki. A nőstény torokbőre fehéres és sima, a hímé viszont vajszínű-sárgás és kissé ráncos a "leeresztett" torokalatti hanghólyag miatt. Hangja gyors brekekés, párzáskor hatalmas kórusokat alkot. Tavasszal, a párzás után a nőstény állóvizek növényei közé rakja mogyoró nagyságú petecsomóit, amelyek összesen mintegy 1000 apró petét tartalmaznak. Ősz végén kövek, gyökerek közé vonul telelni. Skandinávia és a Brit-szigetek kivételével egész Európában előfordul, szigetszerűen Ázsiában egészen Japánig elterjedtek alfajai.


erdei béka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Rana dalmatina)

Valódi békafélék (669,5) elterjedésének magva Afrika, de csaknem az egész világon jelen vannak. Felső állkapcsukon fogakat viselnek; nyelvük hátul kissé villásan bemetszett, könnyen kivethető; szembogaruk vízszintes és ovális alakú; nagy dobhártyájuk jól látható; izmos hátsó lábuk erős ugróláb. Hazánkban csak a Rana genus fajai élnek, melyek két, egymástól számos bélyegben különböző alakkörre bonthatók. Az ún. “barna békák” testén még nyomokban sincs zöld szín, színezetükben a barna szín árnyalatai fordulnak elő és fejük két oldalán az orrtól hátrafelé húzódó, a szemen és a dobhártyán áthaladó barna sáv látható, ami miatt gyakran “bajszos békák”-nak is nevezik őket. A másik csoportot az ún. “zöld vagy vízibékák” alkotják. Bajuszt nem viselnek, testükön pedig mindig van több-kevesebb zöld szín. A nálunk előforduló összes Rana faj hímjének párzáskor megduzzad a hüvelykvánkosa. A nőstények ökölnyi vagy kislabda nagyságú csomókban rakják le petéiket. Erdei béka 5-7 cm hosszú, ún. barna békák csoportjába sorolható. Lábai hosszúak, a test mellé fektetve a boka jócskán túlér az orrcsúcson. Színe krémesen barna alapszínű. Zártabb, nedvesebb erdők, erdőszélek lakója, ahol tökéletesen beleolvad az avar színébe. Zavarásra megdermed, majd hosszú hátsó lábainak köszönhetően sokszor 1,5 m-nél is hosszabb ugrásokkal menekül el. A vizet csak kora tavasszal, párzási időszakban keresi fel.


tavi béka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Rana ridibunda)

A hatvanas évek elejétől ismertté vált, hogy az addig fajként elismert kecskebéka (Rana esculenta) valójában két rokonfajnak, a tavi (R. ridibunda) és a kis tavi békának (R. lessonae) a hibridje. Sajátságos ivarsejtképzési mechanizmusa lehetővé teszi, hogy hibrid volta ellenére bármely szülő fajjal és más hibrid egyedekkel is szaporodni tudjon. A hibrid csak az egyik szülői kromoszómakészletet juttatja az ivarsejtjeibe, és azok így már nem hibrid jellegűek. A hibridogenetikus öröklődés és a két szülő faj közti amúgy is szoros rokonság miatt terepi meghatározásuk sokszor komoly nehézséget okoz. A színvariánsok igen változatosak, ezért inkább egyéb morfológiai bélyegek mérvadóak. Így a határozás során a hátsó lábon az első ujj/sarokgumó illetve a test/lábszár arányokat veszik figyelembe. A tavi vagy kacagó béka nagy termetű, akár 10-12 cm-re is megnövő faj. Általában sötétzöld színű, változó mennyiségű kerek, fekete folttal tarkítva. A lábfejen levő sarokgumó lapos, gyengén fejlett. Vízhez kötött faj, a csendes tavakból, nagyobb pocsolyákból még a partra is ritkán jön ki. Hanghólyagja szürkés színezetű. Lapos sarokgumója nem alkalmas a szárazföldön történő beásásra, ezért hibernációjához a víz alatti iszapban vermeli el magát. Széles elterjedésű, Franciaországtól egészen Nyugat-Ázsiáig megtalálható.



mocsári teknős[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Emys orbicularis)

Anapsida osztály Teknősök rendje (Testudines)

A teknősöket valamennyi gerinces állattól elkülöníti a testüket körös-körül páncéldobozba záró csontos borítás. További fontos bélyegük, hogy fogazat helyett szarukávájuk van. A teknősök páncélzata két részből áll, a hátlemezből (carapax), illetőleg a haslemezből (plastron) áll. Az állat a fejét, a farkát és a végtagjait általában vissza tudja húzni a páncél alá. Tojásokkal szaporodnak, elevenszülő nincs közöttük. Általában mindenevők. A teknősök nyakukat 2 féle módon tudják visszahúzni, vagy síkban történő oldalra hajlítással (ezek a nyakfordító teknősök - Pleurodira), vagy függőleges S-alakú görbülettel (ezek a nyakrejtő teknősök - Cryptodira). Ez utóbbi alrendbe tartozik a mocsári teknős is. Mocsári teknős páncélhossza 20 cm. Teste páncéljával együtt sötétszürke, gyakran fekete alapszínű, rajta sok apró, petty vagy fröcskölt foltszerű sárga rajzolattal. Lábai és azokon karmai erőteljesek, a szárazon is biztos, gyors mozgást biztosítanak. A nőstényeknél a foltok legyezőszerűek, farkuk tömzsibb, hasi páncéljuk kissé domború, vagy egyenes. A hímek haspáncélja homorú, farkuk vaskos tövű, de hosszabb, elvékonyodó. Észak-Afrikától Dél- és Közép-Európán keresztül egészen az Aral-tóig él. Nálunk sík- és dombvidéken valamennyi lassúfolyású és állóvíz mellett előfordul. Kedveli az elmocsarasodó álló, vagy lassú folyású vizeket, holtágakat, amelyeket a vízinövények gazdagon benőttek. Általában március végén jön elő, de néha már március elején is találkozhatunk példányaival. A párzás májusra esik, majd a nőstény június végén, júliusban rakja le 4-12 mészhéjú tojását. A tojásoknak kb. 10-15 cm mély fészket ás. A kis teknősök szeptember végén kelnek ki, ekkor kb. 3 cm hosszúak. Ivarérettségüket a 6-8. évre érik el. Ragadozó faj, többnyire éjjel vadászik. Tápláléka halakból, kétéltűekből, rovarlárvákból, csigákból áll. Sok dögöt is fogyaszt, így szerepe van a vizek tisztántartásában. Telelni viszonylag későn, október végén húzódik el. Létszáma Európa-szerte csökkenőben van, sok helyről már el is tűnt. Védett!


lábatlangyík[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Anguis fragilis)

Diapsida osztály Pikkelyes hüllők rendje (Squamata) Vakondokgyík-alakúak alrendje (Scincomorpha)

40-48 cm. Megnyúlt testű, kígyószerű, lábatlan gyíkunk. Szemei feltűnően kicsik. Az állat testét apró, fényes pikkelyek borítják, a test nem feltűnően tagolt. Sem feje, sem rövid farka nem különül el élesen a törzstől. A farok egy része könnyen letörik, ilyenkor vége kissé kúpossá válik. Teste lehet egyszínű sárgás, gesztenyebarna vagy szürke, de egyes egyedeknél a háton egy széles, vagy több vékony, hosszanti sötét sáv is végighúzódhat. A nőstény hasa szürkésfekete; a hímé sárgás, szürke és sárgás foltokkal díszített. Egész Európában előfordul, keletfelé Iránig él. Nálunk a domb- és hegyvidékekek általánosan elterjedt faj, az Alföldön csak a nagyobb erdőkben él. Élőhelyei az üde erdők, illetőleg az ezek által határolt üde rétek; amelyek dús aljnövényzetében, mohás, nedves rétjein lévő kidőlt fák, kövek alatt vagy az avarban húzódik meg leggyakrabban. Csapatosan (akár 30-100-an is), más hüllő- és kétéltűfajokkal együtt telel. Nem sokkal a telelőhely elhagyása után, március-áprilisban párzik és 11-13 hét (az ún. gravid álllapot) után elevenen hozza világa 8-22 kicsinyét, amelyek azonnal szétmászva teljesen önálló élete kezdenek. A fiatal állatok ivarérettségüket a 3. évre érik el. Elsősorban éjjel aktív, gerinctelen állatokkal táplálkozik, elsősorban gilisztákat, meztelen csigákat fogyaszt. Lassú mozgású vadász, s látása is gyenge, általában nem segíti a vadászatban. Hosszú életű, 30 évet is megélhet Európában ma még gyakori. Védett.


fürge gyík[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lacerta agilis)

Nyakörvösgyík-félék (200,5) Európában a legnagyobb fajszámú gyíkcsalád. Mind nappali életmódot folytatnak. Testük hosszúkás, megnyúlt, jól fejlett végtagokat mindig visel. A nyakörvös gyíkoknak ún. gallérja van: ami határvonalat jelent a nyaki kerek vagy kúpos és a hasi négyszögletű pikkelyek között. Hátsó combjuk belső oldalán mirigyléc található, ami a térdig érhet, és a hímeken szaporodási időszakban lép működésbe. Ezek a mirigyek olyan váladékot termelnek, melynek segítségével párzás közben a hím képes jobban tapadni a nőstényhez. Szaglásuk, látásuk és hallásuk jól fejlett. Fürge gyík 20-23 cm. Nyakörve jól kivehető, fogazott, a torokránc elmosódott. Erős testalkatú, feje lekerekített, jellegzetesen felfelé tartja. Az ivari dimorfizmus kifejezettebb, a hím ágyéka fehér, hasa és oldala zöld, barnás foltokkal; háta közepén széles, barna sáv húzódik krémszínű szegéllyel és fekete-fehér pontsorral. Hazai populációkban a hímek kora nyáron sárgászöld színűek lehetnek, mely alatt a foltok eltűnhetek (a háti sáv kivételével). A barna sáv a nősténynél világosabb árnyalatú, sötétbarna foltokkal és fehér pontokkal díszített. A fiatalok alapszíne sárgásbarna és a hát közepén sötétebb hátcsík húzódik, melyben sötétbarna foltok sorakoznak, bennük fehéres foltokkal. Hasoldaluk halványsárga, esetenként halványkék. Egész Eurázsiában előfordul, a Brit-szigetektől egészen a Bajkál-tóig, viszont hiányzik Dél-Európából, valamint az egészen északi területekről. Hazánkban általános előfordulású, különösen kedveli a magasfüvű, nedves réteket, füves árokpartokat, vasúti töltéseket. Március végén bújnak elő, a párzás májusra esik. A hímek poligám természetű, territoriális állatok. A párzás után 5-6 héttel a nőstény 10-14 tojásból álló kokont helyez a maga ásta gödörbe. A kis gyíkok augusztus elején bújnak ki, s két éves korukban válnak ivaréretté. Október elején kezdődik téli álmuk, a fiatalokkal tovább találkozhatunk. Táplálkozása hasonló a zöld gyíkéhoz, de étlapján szerepelnek még méhek, darazsak, hangyák is, viszont gerinceseket nem fogyaszt. Ma még gyakori faj, de egyedszáma csökkenőben van. Nyugat-Európában több országban veszélyeztetett faj. Védett!



vízisikló[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Natrix natrix)

Kígyók alrendje (Serpentes) Kígyóknak (2500,7) nemcsak a végtagjuk hiányzik, de felfüggesztőövek is teljesen. Jellemzőjük az elszarusodott és mélyen villás nyelv, mely tokba húzható. hosszú, keskeny testalkat következtében a bal tüdőlebeny csak részlegesen vagy egyáltalán nem fejlődik ki. Hiányzik a külső és a középfül. A szemhéjak átlátszóak, összenőttek. Gerincoszlop sok csigolyából áll, amelyben mindhez kapcsolódnak bordák. Siklófélék családjába tartozik a ma élő kígyók 2/3-a ebbe a családba tartozik. Testük karcsú, farkuk igen hosszú. Fejük a nyaktól elválik, lekerekített. Szembogaruk tojásdad, szájuk a szemvonalon túlér. Fejüket, hasukat és farkuk alját szimmetrikus elrendeződésű pajzsok, testüket erős pikkelyek borítják. A felső állkapocs hosszú, vízszintes, fölfelé nem nyitható. Medence maradványuk nincs. Húgyhólyagjuk hiányzik, a hímek penise viszont páros. Többnyire tojásokkal szaporodnak, melyek héja pergamenszerű.

Vízisikló[szerkesztés]

120 cm. Pikkelyei ormósak, azaz a pikkelyeken hosszanti irányban egy kis kiemelkedés húzódik végig. Feje a testtől észrevehetően elkülönül. Szemei nagyok, kerek pupillájúak. A fej mögött ún. tarkófoltok láthatóak, amelyek kétoldalt feketével határolt fehér, sárga vagy vörös félholdat mintáznak. A nőstények tarkófoltjai világosabbak. Hasa feketésszürke-fehér foltos. Európában, Kis-Ázsiában, a Kaszpi-tenger vidékén és a Kaukázusban fordul elő. Nálunk a legelterjedtebb kígyófaj. Szívesen él tavak, holtágak, mocsarak környékén, de megtalálható lápokban, kavicsbányákban, sőt, nevével ellentétben, víztől távolabb is előfordul. 

Síkvidékeken már március elején előmereszkedik téli szállásáról, hegyvidékeken azonban csak április elején bújnak elő. Május végi, júniusi párzásakor egy nőstényért gyakran 20 hím is harcol egyszerre, így ekkor látható a legnagyobb mennyiségben. Július-augusztusban rakja le tojásait, gyakran közös tojásrakó helyekre (10-40 tojást nőstényenként; a lerakott tojások száma nőstény méretétől, kondíciójától függ), ahol sokszor több száz tojás is felhalmozódhat. A kis siklók 4-6 hét elteltével kelnek ki. Nappali életmódot folytat. Ügyesen úszik és bukik le a víz alá. Elsősorban kisebb halakkal, kétéltűekkel (főként békákkal), kisebb részben rágcsálókkal táplálkozik. Veszély esetén kloákájába nyíló bűzmirigyéből váladékot ereszt, ami a ruhát és a bőrt sokáig átitatja. Téli álmát későn, október végén kezdi meg. A faj egész Európában gyakori. Védett! Bern III.


parlagi vipera[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Vipera ursinii)

A viperafélék (150,2) mérges kígyók, felső állkapcsukon csőszerűen átfúrt, befelé hajló méregfog található, amelyek a száj zárt állapotában tasakszerű nyálkahártya tokban helyezkednek el. A méreg a halánték környéki mirigyekben keletkezik, és harapáskor automatikusan a sebbe ürül. Általában erős, sok fajnál az emberre nézve is halálos. Hemorrhagiás szereket tatalmaz amelyek a véredények falát károsítják, véralvadás gátló trombinokat, sejtfeloldó citolizineket, és idegmérgeket kis mennyiségben. Testük vaskos, széles, sokszor lapos. Pikkelyeik ormósak. Fejük háromszög alakú, orruk és farkuk rövid. Fejüket nem szimmetrikusan, kisebb-nagyobb pikkelyek fedik. Szembogaruk függőleges. Szürkületi időben vadásznak, látásukra, szaglásukra és Jacobson készülékükre (hőmérséklet érző szervükre) utalva. Nappal lustán, tányérrá összetekeredve hevernek vagy napsütéses időben kinyújtózva napoznak. Mozgásuk nem kígyózó, egyenes, mivel a hasi oldal pikkelyeik előre-hátra mozgatásával haladnak előre. A (rákosi) parlagi vipera 50-55 cm. Háta szürkés vagy barnás alapon tekeredő, barna, feketével szegélyezett sávot mintáz. A fejtetőn jellegzetes fordított “V” (más esetekben “X” vagy “H”) alakú folt látható. Hasa szürke, ritkán fehér foltos. Mára csak Magyarországon maradt fent. Utolsó élőhelyei a Hanságban és a Duna-Tisza közén találhatók. Elsősorban nedves réteken, kaszálókon fordul elő. Tavasszal március végén, április elején bújik elő. A párzás április végén történik meg, majd a nőstények július végén, augusztusban szülik meg 4-16 utódjukat. Ekkor az utódok 12-16 cm hosszúak, 2,5-4 g tömegűek. Telelni október elején húzódik el. Elsősorban egyenesszárnyúakkal, gyíkokkal táplálkoznak. Kis emlősöket és madárfiókákat csak rendkívüli esetben fogyasztanak. Emberre gyakorlatilag veszélytelen. Természetvédelmi szempontból legértékesebb fajaink egyike, egyetlen bennszülött gerincesünk. Veszélyeztetett, a kipusztulás szélén álló faj. Fokozottan védett!!




kárókatona[szerkesztés]

(=kormorán)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Phalacrocorax carbo)

Madarak osztálya (Aves)/Újmadár-szabásúak alosztálya/Gólyalakúak rendje (Ciconiiformes)

91 cm, sötét színű vízimadár. Élőhelye: mocsarak, ártéri erdők, halastavak. Telepekben költ, fészkeit kizárólag fákra építi. Fák a guanótól elhalnak. EK védett (1000 Ft).


kis kócsag[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Egretta garzetta)

56 cm, tollazata vakító fehér. Tarkójáról két-három, hosszú, fehér dísztoll nyúlik hátra. Karcsú csőre fekete, a csőrtő kékes. Szeme világossárga, lába fekete, lábujjai élénksárgák. Behúzott nyakkal és nyújtott lábbal röpül. Táplálékát sekély vízben keresi. Szárnyát meglebbentve gyakran ide-oda futkos és jobbra-balra szigonyoz a csőrével. Élőhelye: mocsarak, ártéri erdők, ingoványos rétek. Más gémfajok társaságában telepesen fészkel. Fészkét magas fákra vagy mocsaras területeken bokrokra építi. Fokozottan védett!!


szürke gém[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Ardea cinerea)

90 cm; a legnagyobb termetű európai gémfaj. Teste kékesszürke, feje és nyaka fehér. Fejoldalán fekete sáv, amely a tarkón hátranyúló sárgás. Hosszú, tőr alakú csőre sárgás, lába barnás, kora tavasszal pirosas. Mozdulatlanul leselkedik vízben vagy vízparton. Fákra is felszáll. Röpképe jellegzetes: nyakát behúzza, lábát egyenesen hátranyújtja. Élőhelye: elöntött rétek, folyók, tavak mocsarak, holtágak. Magas fákon telepesen fészkel, gyakran egyéb gémfajokkal együtt. Vonuló, ritkán áttelel. Védett!


fehér gólya[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Ciconia ciconia)

100 cm. Feje, nyaka piszkosfehér, evezőtollai, nagy szárnyfedői és válltollai fénytelen feketék. Hosszú csőre és lába élénkpiros. Röptében hosszú, kinyújtott nyaka különbözteti meg a gémektől. Rendezetlen elszórt csapatokban vonul. Élőhelye: mocsarak, vizenyős rétek, legelők, szántóföldek. Épületekre, kéményekre, fákra oszlopokra fészkel. Fokozottan védett!!


fekete gólya[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Ciconia nigra)

95 cm. Egész teste fémszínű fekete, hasa fehér. Csőre és lába élénkpiros. Bizalmatlan, magányt kereső madár. Élőhelye: fenyő vagy lombos erdők között elterülő mocsaras tisztások és rétek, ártéri erdők, folyóholtágak. Táplálékát nemcsak vizenyős rétek szélén, de gyakran vízben állva keresi. Erdei fákon fészkel. Fokozottan védett!!


túzok[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Otis tarda)

Darualakúak rendje (Gruiformes)

Kakas 100 cm, tyúk 80 cm. Hatalmas termetéről, nehéz testéről hosszú, vastag nyakáról, hosszú lábáról könnyen felismerhető. Feje és nyaka világosszürke. Kakas fején az alsó csőrkáva tövétől foszlott dísztollakból álló bajusz nyúlik hátra. Hátoldala élénk rozsdasárga, sűrű fekete harántsávokkal. Testalja fehér, mellen rozsdavörös folt. Tyúk mellén nincs rőtes színezés. Röptében szárny fehérnek látszik. Nyújtott nyakkal repül. Élőhelye: nyílt fátlan síkságok, füves puszták, nagy kiterjedésű gabonaföldek, repceföldek. Földön fészkelnek. Fokozottan védett!!


szárcsa[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Fulica atra)

37 cm. Zömök testű, palafekete vízimadár. Feje koromfekete, csőre és homlokpajzsa fehér. Szárnyán az első evezőtoll külső szegélye fehér. Lába zöld, nagy úszóhártyás ujjakkal. Fiatalok felsőteste szürkésbarna, torkuk és hasuk világos. Kitűnően bukik. Télen nagy csapatokba verődik. Élőhelye: nádasokban és egyéb vízinövényzet között fészkel.



vörös vércse[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Falco tinnunculus)

Sólyomalakúak rendje (Falconiformes) 34 cm. Szárnya hegyes, farka hosszú. Gyakran egy helyben szitál a levegőben. Hím hátoldala gesztenyevörös, sötét cseppfoltokkal; hasoldala sárgás, elszórt fekete pettyekkel. Feje, farcsíkja és farka hamuszürke. Farka végén széles, fekete keresztszalag, fehér szegéllyel. Tojó háta és farka rozsdásbarna, sötét keresztsávokkal; farka végén keresztszalag. Fákon, póznákon, oszlopokon pihen. Merőlegesen ejti magát a zsákmányra. Egeret pockot és sok rovart fogyaszt. Élőhelye: lápok, mezőgazdasági területek, ligetes erdők, néha városok. Elhagyott varjú- és szarkafészekben, sziklákon, épületeken fészkel. Védett!


vándorsólyom[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Falco peregrinus)

37-48 cm. Szárnya hosszú, hegyes, mellkasa széles, farka a végén elkeskenyedik. Röpte gyors, kissé galambszerű. Hím feje teteje feketés, háta palaszürke, hasoldala sárgásfehér, keskeny fekete vonulatokkal keresztsávozott. Tojó jóval nagyobb, gyakran sötétebb színezetű. Fiatalok felül sötétbarnák, sárgás alsó oldaluk sötétbarna hosszanti foltokkal mintázott. Prédájára összehúzott szárnyakkal, nagy sebességgel zuhan, majdnem merőlegesen. Főleg madarakat zsákmányol. Élőhelye: nyílt pusztaságok, sziklás hegységek, lápok mocsarak. Meredek sziklák partjain hegyszakadékok oldalában, néha épületeken is fészkel. Fokozottan védett!!


egerészölyv[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Buteo buteo)

Ölyvek szárnya és farka széles farkuk lekerekítet. 50-55 cm. Röptében széles szárnya, széles lekerekített farka és rövid nyaka jellemzi. Öregek tollruhája nagyon változékony, rendszerint sötétbarnák, alsó felük világosan foltozott. Órákon át kering mozdulatlan szárnyon. Szárnyán kézevezők hegye felhajlik, farkát legyezőszerűen széttárja. Kis magasságból ereszkedik zsákmányára. Főleg egeret vagy egyéb apróbb emlőst, bogarat, ritkán elgyengült madarat fog. Élőhelye: lápok, síkságok, hegyoldalak, művelt területek, erdősségek. Sziklapárkányokon, fákon, néha talajon költ. Magyarországon gyakori fészkelő. Védett!


héja[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Accipiter gentilis)

48-60 cm. Tojó jóval nagyobb a hímnél. Széles, kerek szárnyuk röptében gyakran hegyes végűnek látszik, kivéve, ha kiterjesztett szárnyon keringenek. Hátoldaluk sötétszürke, szemük felett széles fehéres szemöldöksáv, mely csaknem tarkóig ér. Mellük, hasuk szürkésfehér, sűrű, hullámos sötétbarna keresztsávozással. Alsó farkfedőik fehérek. Fiatalok hátoldala világosbarna, mellük és hasuk sárga, csepp alakú, sötétbarna foltokkal sűrűn mintázott. Mesterien nyilallva kanyarog a bokrok, fák között és villámgyorsan, meglepetésszerűen csap le zsákmányára. Élőhelye: lombos és fenyőerdők, gyakran nyílt mezők közelében. Háborítatlan erdőrészekben építi fészkét, vagy másokét foglalja el. Védett!


karvaly[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Accipiter nisus)

27-37 cm A tojó sokkal nagyobb, mint a hím. Jellegzetes a rövid, kerek szárnya ls hosszú farka. Öregek melle és hasa hullámos vonalakkal sűrűn keresztsávozott. Csőrük kicsi, szemük és hosszú lábuk sárga. A hím hátoldala és a fejtő sötét palaszürke, arca rozsdaszínű, tarkóján világos folt; melle és hasa vörösesbarnán kereresztsávozott. (Karvaly tojó hasonlít héjához, de a héja sokkal nagyobb, farka rövidebb és alsó farkfedői fehérek.) Fák és bokrok között vakmerően siklik, rendszerint egész alacsonyan. Hirtelen felemelkedve áldozatára felülről csap le. Főleg verebet é s hasonló méretű madarat zsákmányol. Élőhelye: főleg erdők és mezőgazdasági területek, kertek. Leginkább fenyvesekben, vagy fenyőkkel körülvett lombos erdőkben fészkel. Magyarországon rendszeresen költ. Állandó. Télen behúzódik lakott területek környékére is. Védett!


barna rétihéja[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Circus aeruginosus)

48-55 cm. Röpte alacsony, imbolygó. Színezete változatos. Öreg hím háta sötétbarna. A szárnyfedők, a farok (230-260 mm) és az evezők egy része (szárnyhossz 390-435 mm) szürkés árnyalatú. A fej, a tarkó és a mell sávos sárgásbarna. A test alul vörösesbarna. A sárgás csüd 83-91 mm-es. A feketés csőr (sárgás viaszhártyával) 35-47 m-es. A fej bagolyszerű, mert a szemek nem oldalt, hanem kissé előre állnak. Az írisz sárgásbarna. A tojók és a fiatal hímek teste sötétbarna, a fejük és a válluk világosabb, de a tojók között előfordulnak egyszínű barna példányok is, amelyek a barna kányára emlékeztetnek. Az első teles fiatalok egyszínű barnák, de a fejtető és a torok krémsárga. Élőhely: elsősorban nádasok felett keresi a prédát és ott is fészkel. Ha zsákmányt - legyengült madarat, erőtlen fiókát - lát, enyhe csavarvonalban ejti rá magát. Védett!


parlagi sas[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Aquila heliaca)

77-84 cm. Nagy termetű, zömök testű sas. Tollazata feketésbarna; a fejtető és tarkó világos, öregeké csaknem fehér. Válltollai közül néhány tiszta fehér. Keringés közben szárnyát egyenesen tartja. Fiatalok színezete sárgásbarnától a sötétbarnáig változik. Kisebb emlősöket, elvétve madarat is zsákmányol. Élőhelye: síkságok, füves puszták mocsarak. Hatalmas fészkét magas fákra építi. Magyarországon hegyvidéki erdőkben szórványosan költ. Fokozottan védett!!

fogoly[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Perdix perdix)

Tyúkalakúak rendje (Galliformes)

30 cm. Teste kerekded, rövid szárnya lekerekített; rozsdabarna farka rövid. Homloka, testoldala és torka világos rozsdaszínű. Alacsonyan repül. Röpte sebes, gyors, suhogó szárnycsapásai után hajlított szárnyon siklik. Csapatosan él. Földön behúzott nyakkal futkosnak és szedegetnek. Kakas és a tyúk együtt neveli fel csibéit. Család következő tavaszig együtt marad. Élőhely: Szántóföldek, rétek, szárazabb lápok, homokbuckák. Fészkét bokoraljba, vetésbe lóherésbe rejti. Magyarországon rendszeres, gyakori költő faj. Állandó. Vadászható.


fácán[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Phasinus colchicus)

Tyúkalakúak rendje (Galliformes)

Kakas 75-85 cm, tyúk 53-62 cm. Hosszú hegyes farka van. Kakas színpompás. Tyúk világosbarna, sötétebb foltozással, farka rövidebb, mit a kakasé. Sebesen futva keres búvóhelyet, zajosan rebben fel. Röpte gyors, de csak ritkán repül magasabbra, vagy nagyobb távolságokra. Élőhelye: erdők, parkok, mezőgazdasági területek, nádasok. Földön költ, alacsony növényzet között. Magyarországon gyakori szárnyasvad. Állandó. Vadászható.


tőkés réce[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Anas platyrhynchos)

Lúdalakúak rendje (Anseriformes)

58 cm. A gácsér feje és nyaka fémeszöld; a nyakon keskeny, fehér gyűrű. Melle bíborbarna, oldala és hasa világosszürke. A fehér farok közepén fekete, visszahajló „gácsértollak”. Csőre zöldessárga. A tojó barnásan mintázott; csőre zöldesbarna, a csőr szegélye narancssárga. Gácsér és tojó szárnyán egyforma, fémesen csillogó, bíborkék szárnytükör, melyet mindkét oldalán fehér vonal szegélyez. Lábuk narancsvörös. Nyárvégi tollruhában a gácsér sötétebb tollazatú tojóhoz hasonlít, de szárnytükre csillogóbb, melle barnásabb. Repülése gyors. Élőhelye: mindenfelé gyakori; télen, tengerpartokon és folyótorkolatokban is. Fészkét vízközelbe, dús növényzet közé talajra, ártéri füzek lapos koronáiba, kazlakra stb. építi. Magyarországon gyakori fészkelő. Kora tavasszal és késő ősszel nagy tömegekben vonul át.



nyári lúd[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Anser anser)

Lúdalakúak rendje (Anseriformes)

75-89 cm. A legnagyobb termetű európai vadlúdfaj.Csőrükön nincs fekete mintázat, lábuk rózsaszínű, fejük és nyakuk nem sötétebb, mint a test. Szárnyfedőik világosszürkék, hasukon nincs sötét keresztsávozás. Az öregek mellén gyakran vannak sötétebb foltok. A fiatalok lába szürkés hússzínű. A költési időt kivéve csapatosan jár. Nappal járnak táplálék után. Hajnalban húznak ki legelőterületükre. Élőhelye: télen füves pusztákon, szántóföldeken, tengerpartok közelében, mocsarakban, folyótorkolatokban. Magyarország egyetlen költő vadlúd-faja. Nagyobb nádas mocsarainkban, széles nádfoltokban az ország területén szétszórtan költ, de száma fogyatkozóban van. Mint természeti érték, szigorúan védett. Védett!


bütykös hattyú[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Cyngus olor)

150 cm. Az öreg madár tollazata tiszta fehér. Csőre narancsvörös, a csőr töve és a csőrtő gombszerű bütyke fekete. A csőrbütyök tavasszal a hímnél erősen megnövekszik. Úszás közben nyakát S alakban tartja; csőre lefelé irányul. A fiatalok tollazata szürkésbarna; csőrükön nincs bütyök, a csőr színe szürkésrózsaszín, lábuk szürke. A bütyköshattyú ingerlékeny; hamar kész a támadásra. Ilyenkor nyakát összehúzza, a szárnyát félig kiterjeszti. Parkokban gyakran tartják félszelíd díszmadárként. Röpte erőteljes, egyenes vonalú. Nyújtott nyakkal repül; szárnycsapása suhogó, dallamos hangot ad. A költési időt kivéve társaságkedvelő; néha igen nagy csapatokba verődik össze. Élőhelye: Európában sokfelé előfordul. A teljesen vadul élők a hozzáférhetetlen mocsarakban, tavakon tartózkodnak. Jégmentes vizeken, tengerpartokon telel.


széki lile[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.
(Charadrius alexandrinus)

Lilealakúak rendje (Charadriiformes) 16 cm. Csőre és lába fekete. Fekete szemsávja keskeny. Mellén két oldalt félhold alakú fekete sáv, mely elöl sohasem ér össze. A hím szemöldöksávja fehér, fejtetején kis, fekete folt. A tojó világosabb, mellén kétoldalt barna folt. Fejtetején nincs sötét folt. Gyorsan fut, futtában lába sokszor nem is látszik; olyan, mintha gurulna. Élőhelye: Főleg tengerpartok mentén. Fövenyes vagy iszapos partokon, a szárazföld belsejében szikes tavak mentén fészkel. Magyarországon a szikesek jellegzetes költő madara. Kopár, szikes padkákon, székfű virágok közt fészkel. Vonuló. Fokozottan védett!!


bíbic[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Vanellus vanellus)

30 cm. Vizenyős rétek, szántóföldek közismert madara. Hátoldala fémesen csillogó zöld, bíboros zománccal. Fejteteje, arcsávja, torka és melle fekete. Tarkóján hosszú, felfelé hajló bóbita. Hasa tiszta fehér; alsó farkfedői gesztenyevörösek. Farka fehér, széles fekete végszalaggal. Szárnya széles, lekerekített. Tavaszi röpte vadul csapongó, éles fordulatokkal és irányváltásokkal. Sokszor majdnem a földig zuhan, hogy a következő pillanatban szinte merőlegesen emelkedjék az ég felé. Éber, vigyázó madár; fészkelő területe közeléből minden nagyobb madarat, sőt az embert is igyekszik elriasztani. Bukórepüléssel vág a vélt ellenségre és csak az utolsó pillanatban csap fel a magasba. Éles, panaszos kiáltásával a környék összes madarát felriasztja. A földön ügyesen fut; hirtelen iramodásai közben meg-megáll és a fű közül, pocsolyákból gyorsan szedeget. Kisebb rovarokkal, álcákkal, szöcskékkel, sáskákkal, lótetűvel stb. táplálkozik. Ahol nagyobb számmal él, a párok szétszórt csoportokban fészkelnek. Nyár végén csapatokba verődik. Rendes repülése egyenes vonalú; lassú, egyenletes szárnycsapásokkal. Élőhelye: Vizes rétek, legelők, mocsarak, szántóföldek. Fészkét kis mélyedésbe, fű, vagy vetés közé rakja. Zsombékos réteken, legelőkön, mocsarak szélén, mezőgazdasági területeken költ. Magyarországon rendszeres, gyakori fészkelő. Vonuló. Egyik legkorábban érkező madarunk. Néha kisebb számban át is telel. Védett!


dankasirály[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Larus ridibundus)

37 cm. Mozgékony, élénk sirály; gyakran fészkel a szárazföld vizei mentén. Hegyes szárnyának első éle tiszta fehér. A kézevezők alsó fele sötétszürke. Karcsú csőre és lába kárminpiros. Nyáron feje csokoládébarna; télen fehér, néhány feketés folttal. A fiatalok hátoldala és fejteteje barnásan foltozott; fehér farkukon fekete végszalag. Szárnyuk első éle már hófehér. Csőrük és lábuk sárgásbarna. A dankasirály röpte sokkal élénkebb, mint a nagy tengeri sirályoké. Szántáskor nagy csapatokban jár az eke után, és a földből kiforduló pajorokat, rovarálcákat stb. szedegeti. Cserebogaras években a rajzó cserebogarakat a levegőben fecske módra kapkodja el. Élőhelye: A kontinens belsejében és a tengerpartokon is gyakori. A nyílt tengereken ritkán látható; inkább tavak mentén, kikötőkben, mezőgazdasági területeken. Mocsarakban, lápokon, tavak szigetein telepesen fészkel. Magyarország gyakori költő madara; néhány nagyobb fészkelő telepe is van. Vonuló. A télen látható világosfejű dankasirályok északról érkező téli vendégek. Védett!


balkáni gerle[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Streptopelia decaocto)

Galambalakúak rendje (Columbiformes)

27 cm. A vadgerlétől egyszínű, sárgásbarna hátoldala és a nyak hátulján húzódó rövid fekete gallérja különbözeti meg. Farka alsó oldala csaknem a farktőig fehér. Kézevezői feketék. Szeme piros. Élőhelye: Városok, falvak; általában lakott helyek. Épületeken, fán fészkel. Magyarországon csak az 1930-as évek elején jelent meg, azóta egyik legközönségesebb fészkelő madár. Állandó.



jégmadár[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Alcedo atthis)

Szalakótalakúak rendje (Coraciiformes) 16 cm. Ritkán kerül szem elé, de első látásra is felismerhető. Hátoldalán ragyogó smaragdzöld és zománcos fényű kék színek csillognak. Fejoldala és testalja rőtes aranybarna. Teste zömök; feje aránylag nagy. Tőr alakú csőre hosszú és hegyes. Szárnya és farka rövid, apró lába élénkpiros. Rendszerint meredek partoldalak mentén, víz fölé nyúló ágon lesi az alatta elúszó apró halat vagy vízi rovart. Zsákmányát megpillantva eleven szigonyként zuhan a vízbe, majd perregő szárnycsapással száll vissza leshelyére. Felriasztva, alacsonyan a víz fölött, a patak vagy a folyó kanyargását követve repül odébb. Néha a víztükör felett egy helyben szitál és elég nagy magasságból, kissé ferde vonalban bukik a vízbe. Élőhelye: Folyók, patakok, csatornák, tavak. Télen a tengerpartok mentén és mocsaras árapály területeken is. Meredek folyópartok oldalába vájt üregekben fészkel. Magyarországon szórványosan költ. Elég gyakori téli vendég. Védett!


szalakóta[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Coracias garrulus)

30 cm. Zömök termete a szajkóéra emlékeztet, csőre erős. Tollazata azúrkék; háta gesztenyevörös; szárnya ragyogó kék, fekete szegéllyel. Farka zöldeskék, a középső farktollak sötétszürkék. Viselkedése a gébicsekhez hasonló: Száraz faágon, telefonpóznán, kazlakon stb. leskelődik s magas figyelőhelyéről lebillenve kapja el a rovarokat. Rendes röpte kissé csókaszerű. Tavaszi párválasztás idején nagy magasságba emelkedik és bukfencezve zuhan lefelé, majd ismét felemelkedve mutatványait többször megismétli. Élőhelye: Öreg erdők és szétszórt fákkal tarkított nyílt tájak. Öreg fák odvaiban, partszakadások üregeiben, romokon költ. Magyarországon rendszeres fészkelő. Vonuló. Fokozottan védett!!


gyurgyalag[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Merops apiaster)

27 cm. Színpompás tollazatáról, hosszú hajlott csőréről és megnyúlt középső farktollairól könnyen felismerhető. Hátoldala gesztenyevörös és kénsárga, kézevezői és farka kékeszöld. Torka ragyogó aranysárga, melle és hasa élénk kékeszöld. Szeme kárminpiros. A fiatalok színezete kissé tompább, középső farktollai nem hosszabbak. Amilyen szépek a színei, olyan változatos a repülése. Nyilalló suhanása, kanyargó siklásai a fecske és a sólyom röptét idézik fel. Szívesen telepszik kiálló száraz ágra, leszállása és felbillenése lepkeszerűen könnyed. Repülő rovarokra, lepkékre, szitakötőkre, darazsakra stb. vadászik. Társasan jár, s telepesen fészkel. Élőhelye: Tisztásokkal váltakozó bokros, fás területek. Löszfalak, homokbányák, folyópartok meredek falába vájt üregekben, telepesen fészkel. Magyarországon a löszfalak oldalában több vidéken is költ. Vonuló. Fokozottan védett!


uhu[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Bubo bubo)

Bagolyalakúak rendje (Strigiformes)

65-70 cm. A legnagyobb európai bagoly. Mintegy kétszer akkora mint az erdei fülesbagoly. Tollfülei jól láthatók. Sárgásbarna tollazata sötétbarnán sávozott. Nagy szeme narancsvörös. Mezei nyúl és siketfajd nagyságig mindenféle állatot zsákmányol. Hajnalban és alkonyatkor vadászik. Nappal sziklarésekben, fák üregében pihen. A faágakon közvetlen a törzs mellé húzódva telepszik le. Magányosan vadászik. Élőhelye: Erdőségek kiemelkedő sziklái, kőbányák, szirtes hegyoldalak és nyílt sztyeppék. Sziklaüregekben, faodvakban, sűrű aljnövényzet közt vagy ragadozó madarak elhagyott fészkeiben költ. Magyarország hegy- és dombvidékein nagyon ritka költőfaj. Állandó. Fokozottan védett!!


erdei fülesbagoly[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Asio otus)

35 cm. Közepes termetű bagoly. Tollfülei hosszúak. Rozsdás sárga tollazatát sűrű, sötét hosszanti sávozás és finom keresztvonalak tarkítják. A kerekfejű macskabagolytól szögletesebb fejformája, hosszú tollfülei, karcsúbb teste és narancssárga szeme különbözteti meg. Röptében szárnya és farka hosszabbnak tűnik, mint a macskabagolyé. Szárnycsapásai mélyek. Nappal sűrű lombok között rejtőzködik vagy a fatörzshöz húzódva, egyenes testtartással pihen. Kisebb rágcsálókra vadászik; néha madarat s rovarokat is fog. Ősszel és télen helyenként kisebb csapatokba verődik. Élőhelye: Főleg fenyvesek, néha kisebb fenyőcsoportok, helyenként lomberdők. Elhagyott fészkekben, faodvakban, lápokon, néha az erdei talajon is költ. Magyarország erdeiben gyakori fészkelő. Állandó. Védett!


sarlósfecske[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Apus apus)

Sarlósfecske-alakúak rendje (Apodiformes)

16 cm. Hosszú szárnya sarló alakú. Tollazata barnásfekete; torka fehéres; rövid farka villás. Társasan jár, s egész napját a levegőben tölti. Röpte villámgyors és változatos. Sarlósan merevített szárnyakon siklik; majd gyors, reszkető szárnycsapással hasítja a levegőt. Költés idején nagyon hangos. Csapatai ilyenkor vijjogva kergetőznek a toronytetők körül. Élőhelye: Főleg a levegőben. Bárhol előfordulhat, de leginkább a megfelelő fészkelő helyek környékén. Tornyok, épületek rései közt, sziklafalak repedéseiben, löszfalak üregeiben, néha faodvakban is fészkel. Magyarországon helyenként költ. Gyakori átvonuló és nyári kóborló. Védett!



fekete harkály[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Dryocopus martius)

Harkályalakúak rendje (Piciformes) 46 cm. A legnagyobb európai harkály, majdnem varjú nagyságú. Tollazata egyszínű fekete. A hím fején üstökben végződő tűzpiros sapka. A tojónak csak a tarkója piros. Szemük és csőrük fehéres. Röpte erőteljes, enyhén hullámos vonalú. Élőhelye: az északi tájakon és magas hegységekben öreg fenyvesek, másutt bükkösök és vegyes lomberdők. Fészkelő oduját öreg fák törzsébe vájja. Magyarországon a bükkösökben szórványosan költ. Állandó. Védett!


zöld küllő[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Picus viridis)

32 cm. Nagy termetű harkály. Háta olajzöld, hasoldala zöldesszürke. A hát alsó fele és a farkcsík zöldessárga. Sapkája kárminpiros, fejoldala és barkója fekete. A hím széles barkója középen kárminpiros. A fiatalok színei tompábbak; tollazatuk feketén sávozott és pettyezett. Gyakran látható a földön, amint ugrálva keresi táplálékát. Főleg a hangyabolyokat dúlja szét. Röpte surrogó, erősen hullámvonalas. Mozgékony, vigyázó madár. Élőhelye: lomberdők, parkok; fasorokkal, ligetekkel tarkított mezőgazdasági területek. Fészekodúját lombos fák törzsébe vájja. Magyarországon gyakori költő faj. Állandó. Védett!


nagy tarka harkály[szerkesztés]

(=nagy fakopács)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Dendrocopos major)

23 cm. Jóval kisebb, mint a zöld küllő. Tollazata fekete-fehéren tarkázott. Nagy vállfoltja fehér. Sapkája fekete; fehér arcoldalán összefüggő fekete sáv nyúlik a tarkóig. Hasoldala fehér; az alsó farkfedők élénk pirosak. A hím tarkóján élénk piros folt. A földön ritkán látható, de rájár a mesterséges madáretetőkre. Élőhelye: Sokkal inkább erdei és kerti madár. Északon a fenyvesekben is előfordul. Magyarországon gyakori költő faj. Állandó. Védett!


búbos pacsirta[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Galerida cristata)

Énekesmadár-alakúak vagy verébalakúak rendje (Passeriformes)

17 cm. Felálló tollbóbitája hosszú. Csőre enyhén lefelé hajlik. Rövid farka sárgásan szegett. Homokbarna vagy szürkésbarna hátoldala halványabban sávozott. Testalja sárgásfehér; mellén sötétebb sávok. Szárnyának alsó oldala sárgásbarna. A fiatalok hátoldala feltűnőbben mintázott, bóbitájuk rövidebb. Élőhelye: nyílt, füves vagy kopár tájakon, utak mentén, emberi települések közelében, sőt városok belterületén is. A földön fészkel. Magyarországon gyakori költő faj. Állandó. Védett!



füsti fecske[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Hirundo rustica)

19 cm. Hosszú, karcsú farka mélyen villás. Felső oldala sötét, fémesen csillogó kék; homloka és torka gesztenyevörös. Bögye sötétkék, testalja sárgásfehér. A fiatalok színezete tompább, villás farktollaik rövidebbek. Röpte könnyed, nyilalló. A költési időt kivéve csapatosan jár. A füsti fecske a nap nagy részét a levegőben tölti. Kiváló repülésében bízva, bátran vág a nagyobb ragadozó madarakra vagy a mezőn kóborló macskára stb. Néha egész csapat gyűlik össze és hangos csiviteléssel röpködik körül a betolakodót. Élőhelye: nyíltabb lakott területek, tanyák környéke; rétek, tavak, folyók felett. Nyitott fészkét szalmával kevert sárból tornácok, istállók gerendái, ereszek stb. alá építi. Néha nyitott ablakú konyhába, lakószobába is befészkel. Magyarországon gyakori fészkelő, főleg épületeken. Hortobágyon az itató kutak oldalába fészkel. Vonuló. Védett!


molnárfecske[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Delichon urbica)

13 cm. Feje, háta, szárnya és farka kékesfekete; farkcsíkja tiszta fehér. Egész alsó oldala fehér. Rövid farka villás. Apró lábát és lábujjait finom pehelytollak borítják. Viselkedése hasonlít a füsti fecskééhez, de még inkább társas; gyakran nagy telepekben költ. Röpte nem annyira nyilalló, inkább libegő. Gyakran nagy magasságban jár. Élőhelye: ragaszkodik az emberi településekhez. Sárból rakott fészke zárt, csak a felső részén van bejárónyílás. Házak, pajták ereszei alá, néhol sziklákra rakja. Magyarországon gyakori fészkelő. Helyenként nagyobb telepekben költ. Vonuló. Védett!


barázdabillegető[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Motacilla alba)

18 cm. Karcsú testű, kecses mozgású, élénk viselkedésű madár. Tollazata fehéren, feketén és szürkén mintázott. Háta szürke; sapkája és melle fekete; arca és hasa fehér. Hím és tojó hasonló, de a tojó sötét mintázata inkább szürkés. Téli tollazatuk világosabb. A fiatalok színei tompábbak és összefolyóbbak. Egész Európában közismert madár. Eleven lénye, szép tiszta színei, csengő hangja mindenütt felkelti az ember figyelmét. Örökösen mozog; futkos a vízparton, fel-felrebben, majd leszállva fejét biccengeti s farkát billegeti. Ügyes röptében bízva hangos csiviteléssel zavarja el a varjakat, ragadozó madarakat. Élőhelye: vizek mentén, házak táján, hidak, malmok környékén. Lakott területeken, utak mellett, réteken, szántóföldeken is előfordul. Épületek réseiben, ölfarakásban, sziklarepedésekben stb. fészkel. Magyarországon gyakori költő faj. Egyike a tavasz első érkezőinek. Késő ősszel vonul el; néha áttelel. Védett!


vörösbegy[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Erithacus rubecula)

14 cm. Kistermetű, kerekded madár; nyakát rendszerint behúzza. Az öregek homloka, fejoldala és melle élénk narancsvörös. Hátoldaluk egyszínű olívabarna. A fiatalokon nincs narancsvörös szín. Tollazatuk sötétbarnán és sárgásbarnán pettyezett és sávozott. Rövid, barna farkuk van. A vörösbegy bizalmas természetű madár. Élőhelye: sűrű aljnövényzetű parkok, erdők, kertek, ligetek stb. Falak réseibe, gyökerek közé, bokrok alá stb. rejti fészkét. Magyarországon elég gyakori költő faj. Vonuló. Az északi fészkelők egy része téli vendégként áttelel. Védett!


ökörszem[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Troglodytes troglodytes)

9 cm. Parányi, gömbölyded madár. Rövid farkát rendszerint felcsapja, ezért még kerekebbnek látszik. Tollazata barna, némi rozsdás árnyalattal és sűrű keresztsávozással. Rendkívül mozgékony; az avarban és a bokrok, farakások, rőzsecsomók közt sebesen bujkálva keresi táplálékát. Bábokat, petéket, kisebb rovarokat szedeget. Surrogó röpte egyenes vonalú. Ritkán száll nagyobb távolságra. Élőhelye: Kertek, parkok, erdők, köves, bokros területek aljnövényzete. Aránylag nagy, gömbölyű fészkét sűrű bokorba, gyökerek, farepedések közé, néha épületekre építi. Magyarországon főleg a hegyi és ártéri erdőkben fészkel. Állandó. Védett!


feketerigó[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Turdus merula)

25 cm. A hím tollazata tiszta fekete; csőre és szemgyűrűje élénk narancssárga. A tojó hátoldala egyszínű sötétbarna; alul világosabb barna, sötétebb sávozással. Csőre barna, torka fehéres. A fiatalok tollazata rozsdabarna, sűrű barna mintázattal. A fiatal hím barnásfekete, csőre barna. A földön keresgéli táplálékát, de ősszel rájár az érett vadbogyókra. Élőhelye: Erdők, bokrosok, kertek, parkok stb. Bokrokban, farakásokban, futónövények indái közt, városokban épületeken is fészkel. Magyarországon gyakori költő faj. A városokban egyre inkább terjeszkedik. Nagyobb része áttelel. Védett!


széncinege[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Parus major)

14 cm. A legismertebb cinege. Feje és nyaka fényes kékesfekete, arcfoltja fehér. Testalja citromsárga; mellén és hasán fekete, hosszanti sáv. Háta szürkészöld; farkcsíkja és farka szürkéskék. A fiatalok sapkája barnás, arcfoltjuk sárgás. A széncinege rendkívül élénk, éber madár. Hajnaltól alkonyatig mozog; hol a fák törzsét, hol a legvékonyabb ágakat kutatja, ide-oda röppen, fejjel lefelé tornászik. Minden mozdulata ügyes; figyelmét semmi sem kerüli el. Ahol nem kell veszélytől tartania, ott nagyon bizalmassá válik; ő jár legsűrűbben a madáretetőkre. Téli hidegben szívesen eszi az olajos magvakat, napraforgót stb. Élőhelye: vegyes erdők, bokrosok, kertek, parkok stb. Faodukban, falak nyílásaiban, csövekben, mesterséges fészekodukban stb. költ. Magyarországon az erdők, kertek, parkok közismert fészkelő madara. Lakott területeken is gyakori. Állandó. Védett!


tengelic[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Carduelis carduelis)

12 cm. Hím és tojó hasonló. Feje kárminpiros, fekete és fehér színekkel mintázott. Fekete szárnyán széles aranysárga szalag. Háta fahéjbarna; farcsíkja fehéres. A fiatalok feje és hátoldala sárgásszürke, barnás mintázattal. Röpte hullámos és csapongó. A költési időt kivéve csapatosan jár. Élőhelye: Ligetes erdők, kertek, gyümölcsösök, mezőgazdasági területek. Ősszel és télen utak mentén, gazos földeken vagy kertekben csapatosan jár táplálék után. Főleg a bogáncsmagokat szedegeti. Lombos fákon fészkel. Csésze alakú, gondosan kibélelt fészkét rendszerint ág végére építi. Magyarországon gyakori fészkelő. Állandó. Védett!


meggyvágó[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Coccothraustes coccothraustes)

18 cm. Hatalmas, vaskos csőréről könnyen felismerhető. Feje nagy, nyaka rövid; termete tömzsi. Kékesfekete szárnyán széles, fehér keresztszalag. Farka vége fehér. Feje fahéjbarna; háta gesztenyebarna; testalja ibolyás fahéjbarna. Torokfoltja fekete. Csőre tavasszal kékesszürke; télen sárgásfehér. A tojó világosabb, fejteteje kevésbé vörhenyes. A fiatalok barnán sávozottak, torokfoltjuk sárga. Röpte gyors, rendszerint magasan jár. Nagy fejéről, rövid farkáról röptében is felismerhető. Fehér szárnyszalagja alulról átvilágít a szárnyán. A földön egyenes testtartással jár, és ügyesen ugrál. Ősszel és télen gyakran kisebb csapatokba gyülekezik. Erdőkben, parkokban az avar közt keresgéli a lehullott magvakat. Rendkívül éber. Élőhelye: vegyes állományú erdők, bükkfákkal és gyertyánokkal; parkok, gyümölcsösök stb. Fák felső ágán vagy alacsonyabb, vízszintes ágon, a törzs közelében fészkel. Magyarországon gyakori költőfaj. A fészkelők egy része elvonul. Védett!


mezei veréb[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Passer montanus)

14 cm. Hím és tojó hasonló. Csokoládébarna fejteteje és a fej oldalán levő fekete folt különbözteti meg a házi veréb hímjétől. Kisebb és karcsúbb a házi verébnél; viselkedése óvatosabb. Élőhelye: nem ragaszkodik annyira az épületekhez, mint a házi veréb, bár ott is megtelepszik. Erdőszéleken, ligetekben, gyümölcsösökben, fasorokban, gabonatermesztő vidékeken; északon a tundrán is él. Faodvakban, mesterséges fészekodúkban, házakon, szalmakazlakban stb. költ. Magyarországon rendkívül gyakori állandó madár. Védett!


házi veréb[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Passer domesticus)

15 cm. Közismert madár. A hím fejteteje szürke, tarkója gesztenyebarna, torka fekete. A tojón és a fiatalokon nincs fekete torokfolt; hátoldaluk barna; testaljuk szürkésfehér. Tavasszal a hím fejteteje csokoládébarna; arca és alsó oldala fehéres. Élőhelye: Falvak, városok, tanyák, mezőgazdasági területek. Emberi településektől távolabb ritkán látható. Hasadékokban, eresz alatt, szalmakazlakban, molnárfecske fészkében költ. Néha fákon is fészkel. Magyarországon rendkívül gyakori állandó madár. EK védett.


seregély[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Sturnus vulgaris)

21 cm. Finoman pontozott feketés tollazata zöldes, bronzos és bíboros fémfényű. Szárnya hegyes, farka rövid. Egyenes csőre hegyes. Őszi tollazata sűrűn pettyezett. A fiatalok sötétbarnák; torkuk fehéres; alsó oldaluk sávozott. Az öregek csőre tavasszal világossárga; télen sötét. A fiatalok csőre barna. Élénk, mozgékony és hangos madár. Röpte rendkívül gyors; gyakran siklik kifeszített szárnyon. Ősszel és télen hatalmas csoportokba gyülekezik. Őszi csapatai főleg a nádasokban éjszakáznak; a különböző irányból érkezők a pihenő hely fölé érve tömör csapatban, kő módjára zuhannak le, s csak a nádas fölött fékezik röptüket. A sok ezernyi éjszakázó madár együttes csivitelése hangos zúgássá erősödik. Élőhelye: erdőn, mezőn és lakott területeken egyformán otthonos. Faodúkban, épületek réseiben, mesterséges fészekodúkban stb. fészkel. Magyarországon gyakori költőfaj. Vonuló, de kisebb csapatai gyakran áttelelnek. EK védett.


sárgarigó[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Oriolus oriolus)

23 cm. A hím tollazata ragyogó aranysárga és farka fekete. A szélső farktollak hegye is aranysárga. A tojó és a fiatalok sárgászöldek; szárnyuk és farkuk sötétebb. Zöldesszürke testaljuk halványan sávozott. Óvatos, vigyázó madár; többnyire a fák lombkoronájában mozog, ahol nemcsak a tojó zöldes színei, de a hím élénk tollazata is beleolvad a környezetbe. Rendszerint olyankor látható, amikor egyik fától a másikig repül. Röpte gyors, kissé hullámvonalú. A közelében elhúzó varjakat, ragadozó madarakat üldözőbe veszi, és addig vagdos feléjük, míg távozásra nem készteti őket. Élőhelye: Erdők, ligetek, kertek, parkok, folyóárterek, gyümölcsösök stb., de mindig fás területek. Fán fészkel. Mesterien épített kosár alakú fészkét oldalágak ágvilláira függeszti. Magyarországon gyakori költőfaj. Késő tavasszal érkezik s elég korán elvonul. Védett!


csóka[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Corvus monedula)

32 cm. Fejteteje és háta fekete; tarkója és fejoldala hamuszürke. Testalja sötétszürke. Az öregek szeme fehér, a fiataloké világoskék. A vetési és dolmányos varjaktól kisebb termete, gyorsabb szárnycsapása, rövidebb csőre és csengő kiáltása különbözteti meg. Rendkívül élénk, mozgékony és hangos madár. Röpte könnyed, gyakran csapongó. Ügyesen mozog a faágakon, a földön könnyedén jár. Társas madár; gyakran jár seregélyekkel vagy vetési varjakkal is. Élőhelye: Parkok, sziklák, öreg épületek, mezőgazdasági területek. Faodúkban, épületeken, sziklák közt, partfalak üregeiben, néha fák ágain telepesen fészkel. Magyarországon gyakori költőfaj. Állandó. Védett!


vetési varjú[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Corvus frugilegus)

45 cm. Tollazata kékes fémfényű, fekete. Az öregek csőrtöve és torka csupasz. Feketés csőre karcsúbb és hegyesebb, mint a dolmányos varjúé. Bozontos gatyája a csüdig ér. A fiatalok színezete tompább; torkukon nincs csupasz folt. Röpte egyenes vonalú. Szárnycsapása gyorsabb, mint a dolmányos varjúé. Társasan jár és telepesen fészkel. Élőhelye: facsoportokkal, ligetekkel tarkított mezőgazdasági területek. Magas fákon telepesen fészkel. Magyarországon gyakori költőfaj. Állandó. Télen behúzódik a lakott területekre is. Védett!


holló[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Corvus corax)

63 cm. Jóval nagyobb, mint a varjak. Hatalmas, erős csőrének felső vonala ívelt. Tollazata kékesen fénylő fekete; torkán bozontos, szakállszerű tollak. Farka ék alakúan kerekített. Röpte erőteljes, egyenes vonalú. Gyakran kering a magasban. Párválasztás idején művészi repülő mutatványokat végez. A földön kimért lépésekkel jár. Rendkívül éber, tanulékony madár. Élőhelye: Sziklákon, tengerparti szirteken, helyenként fákon is fészkel. Magyarországon szórványosan költ. Állandó. Védett!



keleti sün[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Erinaceus europaeus)

Emlősök osztálya (Mammalia)/Theria alosztály/Rovarevők rendje (Insectivora)Sünfélék családja (Erinaceidae)

Sünfélék a rovarevők legfejlettebb alakjainak tekinthetők. Testméretük a legnagyobb a renden belül, fogazatuk pedig a legösszetettebb. Tüskék megkeményedett szőrszálak, amelyek belsejébe a külső szaruréteg ék alakú képződményei nyúlnak be, közepüket azonban szabadon hagyják. Téli álmot alszanak rovarokkal, kisebb gerincesekkel, tojásokkal, dögökkel, növényi törmelékekkel, gyümölccsel táplálkoznak. Keleti vagy európai sün fajnak számos alfaja és földrajzi rassza létezik. 25-30 cm, 0,4-1,1 kg. Néha kétszer is fial évente. A tüskéken világosabb és sötétebb részek váltakoznak. Lábán és hasi oldalán a szőrzet világosabb, piszkosfehér. Fészkét levelekből, füvekből készíti. Téli álmot alszik. A párzási idő a tavaszi ébredést követően kezdődik. A párosodás után a hím a hüvelybe juttat egy speciális fehérjecsomót, ami megakadályozza, hogy más hím eredményes kapcsolatot létesítsen a nősténnyel. 2-10 darab utódot hoz világra, a kicsiken a tüske születéskor még puha, később keményedik csak meg. Élettartama 8 év is lehet. A mérges kígyók mérge nem hat rá. Szürkülettől világosodásig aktív. Mocsarak és tűlevelű erdők kivételével szinte minden élőhelyen megtalálható. A lakott területektől sem idegenkedik. A baglyok és az ember (elsősorban a közlekedés) a legfőbb pusztítói. Ha veszélyt érez erős bőrizomzata segítségével szinte gömb alakúra képes magát összehúzni. Különösen érzékeny a háborgatásra a téli álom alatt. Bár ma még gyakori. Védett!



mezei cickány[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Crocidura leucodon)

Cickányfélék családja (Soricidae) Cickányfélék rovarevők fajokban leggazdagabb családja alakjuk az egerekére emlékeztet, de koponyájuk hosszabb, keskeny és járomív nélküli. Szemük apró, bundájuk puha, sűrű, gyakran kétszínű, bajuszszőreik igen hosszúak. Egész évben éjjel és nappal is aktívak, emésztésük nagyon gyors, rövid idejű éhezés is végzetes lehet számukra. Mezei cickány bundája a háton gesztenyebarna, a hason szürkésfehér és a két szín közt éles az átmenet. Farkán különálló hosszú szőrszálak láthatók. Évente 2-4 alkalommal 3-10 utódot hoz a világra. Az anyaállat a fiatalokat jellegzetes módszerrel vezeti, a kölykök fogukkal megkapaszkodnak az előttük haladó testvér fartájékán, az első pedig az anya farkában, karavánt alkotva. Védett!



vakond(ok)[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Talpa europaea)

Vakondfélék családja (Talpidae) Vakondfélék (42,1) földalatti életmódhoz alkalmazkodott család. Mellső lábuk ásáshoz módosult: kulcscsontjuk egy izületen keresztül összeköttetésben áll a felkarral, mellső végtagjuk felületét a sarló alakú csont (os falciforme) jelentősen megnöveli, erős tarajú, széles mellcsonton nagyon erős ásóizmok tapadnak. Testük hengeres, bundájuk sima, bársonyos és a szőrszálak nem állnak egy meghatározott irányba. Farkuk rövid, fülkagylójuk kicsi, apró szemük eltűnik a bundában. Földalatti járatokban élnek, ízeltlábúakkal, férgekkel táplálkoznak. Közönsége vakond testhossza 11-17 cm, testtömege 60-120 g. Sűrű bársonyos bundája fekete. A hasi oldal csak kissé világosabb a hátnál. Egészen kicsi a szeme és a fülkagylója. 2-9 utódot hoz a világra. Elsősorban gilisztákkal táplálkozik, de más talajban élő gerinctelent is elfogyaszt. Nappal és éjszaka egyaránt aktív. Réteken, legelőkön, kertekben, lombos erdők tisztásain a talaj különböző mélységeiben járatokat készít, amelyek elhelyezkedése, szerkezete jellegzetes. Ún. lakást, táplálékszerző “vadászterületet” és összekötő folyosókat készít. Téli álmot nem alszik, a fagy elől mélyebb rétegekbe húzódik. Télen a korábban összegyűjtött, és egy harapással megbénított, de még élő giliszta-készletével táplálkozik. Naponta akár testsúlyának másfélszeresét is képes elfogyasztani. A nagy szárazságok idején gyakrabban lehet látni a talaj felszínén. Védett!



nagy patkósdenevér[szerkesztés]

Denevérek rendje (Chiroptera) Patkósdenevérfélék családja (Rhinolophidae)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Rhinolophus ferrumequinum)

Patkósdenevérfélék (130,3) családjába tartozó állatok közös ismertetőjegye, hogy orrnyílásukat patkó alakú bőrlebeny veszi körül, rajta különböző bőrfüggelékek lehetnek. Fülük nagy, fülfedőjük nincs. Szabadon lógva pihennek, mert repedésekben nem férnek el. Pihenő testhelyzetben teljesen körülveszi magát a szárnyával, amellyel védi magát az időjárás viszontagságaitól. Nagy patkósdenevér Európa nagy részén előforduló nagy termetű állat. Testhossza 6-7 cm, szárnyterpesztése 38 cm, testtömege akár 28 g is lehet. Szőrzete vöröses színű világosbarna. Bőrfüggelékének középső része felülről konvex, oldalról kicsi, lekerekített lándzsa alakú. Fülei nagyok. Egy esetleg kettő kicsinye valamivel több, mint 2 hónapos vemhesség után születik. 6-7 hétig szopnak, az ivarérettség kb. 2-3 éves korban. Élettartamuk a 23 évet is elérheti. Leginkább az erdős területeket kedvelik. Télen barlangokban, pincékben, nyáron barlangokban, padlásokon, faodvakban pihen magánosan vagy csoportosan. A többi patkósorrú denevérhez hasonlóan a mennyezetről lefelé függeszkedik, szárnyát maga köré tekerve. Röpte jellegzetes, csapongó, alacsony. Gyakran vitorlázás szakítja meg lassú csapkodását. Közepes és apró rovarokkal táplálkozik. Fokozottan védett!!


közönséges denevér[szerkesztés]

Simaorrú denevérek családja (Vespertiplionidae)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Myotis myotis)

Simaorrú denevéreknél (318,23) nincs orrfüggelék. Az ultrahangot szájukon bocsátják ki. Fülükben fülredő van, amelynek alakja legtöbb esetben határozóbélyegként szolgál. Közönséges denevér (egérfülű denevér) Közép- és Dél-Európában elterjedt, nagytermetű, közönséges faj. Testhossza 68-82 mm, szárnyterpesztése a 45 cm-t is elérheti. Fülei nem érnek össze a fejtetőn. Farkának vége a farokvitorlától szabadon áll. Színezete felül barna, alul deresszürke. Egy, ritkán kettő utód születik. Elsősorban éjszakai lepkékre, bogarakra vadászik. A földön pihenő rovarokra is lecsap. Csak napnyugta után aktív. A nyári és téli pihenőhelyek között vándorol, gyakran akár 200 km-es távolságot is megtéve. A ritkán erdősült területeket kedveli. Télen barlangokban, bányajáratokban, pincékben tanyázik; nyáron padlásokon, meleg barlangokban pihen. Létszáma sok helyen erősen lecsökkent, elsősorban az ember hatására (élőhely megváltozása, táplálékhiány, mérgezések). Védett!


barna hosszúfülű denevér[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Plecotus auritus)

Európa nagy részén elterjedt, közepes mérető (5 cm) faj. Széles szárnyainak terpesztése 25-30 cm. A fej tetején összeérő, 3-4 cm hosszú és igen széles füleiről már repülés közben is felismerhető. 20-24 harántbarázda teszi lehetővé a fül összehajtogatását. Pihenés közben a szárny alá hajtja, így csak a hosszú, vékony fülfedő látható. Napnyugta után repül. Táplálékát közepes mérető rovarok, esetleg leveleken ülő hernyók adják. A bokros, erdős területeket, lakott területek kertes részeit kedveli. Télen épületekben, faodvakban, picékben, bányajáratokban, barlangokban a bejárathoz közel tanyázik. Nyáron elsősorban faodvakban, mesterséges odúkban, spalettákon pihen. Védett!



vörös róka[szerkesztés]

Ragadozók rendje (Carnivora) Kutyafélék családja (Canidae)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Vulpes vulpes)

Ragadozók (271,16) változatos nagyságú, ujjon- vagy talponjáró állatok, ragadozók, esetleg mindenevők. A vadászat miatt agyuk és érzékszerveik rendkívül jól fejlettek. Méhük kétszarvú, placentájuk korongos vagy öv alakú. Kölykeik csupaszon és vakon jönnek a világra. Kutyafélék (34,4) közepes termetű ragadozók. Kitartó futók, gyakran hosszas üldözés után ejtik el zsákmányukat. Koponyájuk megnyúlt, karmaik nem visszahúzhatóak. Vörös róka Európa-szerte elterjedt, néhol igen gyakori ragadozó. Eredetileg az erdős területek lakója volt, de sok más helyen is előfordul (mezőgazdasági területek, cserjés-fás-ligetes-bokros helyek, lakott területek). Elkeskenyedő arckoponyájú, lompos farkú, hegyes fülű, elliptikus szemű állat. Bundája vörhenyes, pofája, farka és hasa fehér. Színe évente a vedlések idején változik. Mellső végtagján 5, a hátsón 4 lábujj található. Teste 60 cm hosszú, testtömege 6-7 kg. Párzási időszaka decembertől februárig tart. Évente egy alkalommal 3-8, csokoládébarna, gyapjas szőrrel fedett kölyköt hoz a világra. Lakóhelyét, az ún. rókavárat vagy maga készíti vagy a borz kotorékát foglalja el. A rókalyuk körül sajátos, intenzív, fülledt szag érezhető, és táplálékának a maradványa is megtalálható. Jellegzetes a nyoma is, amely a kutyáétól eltérően nem annyira kanyargó és meg-megálló. Hosszú, csavart ürüléke csontokat, rovarokat, szőrt tartalmaz. Éjszaka zsákmányolja főként kisemlősökből, rovarokból, szárnyasokból (esetenként megdézsmálja a baromfiudvart) álló táplálékát, de gyümölcsöket is eszik. Különböző kaffogó és ugató hangokat ad.


farkas[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Canis lupus)

Kutyához hasonló, hosszúlábú, szikár ragadozó. Felálló füle hegyes, farka lompos, mellkasa széles. Bundájának alapszíne sárgás- vagy barnásszürke. Néha fekete vagy fehér példányok is előfordulnak. Testhossza elérheti a 140 cm-t, testtömege pedig az 50 kg-ot. A szuka valamivel kisebb. Európa nagy részéről kiirtották, bár hazánkban a kóbor példányokon kívül 1982-ben egy kis létszámú állandó populációját is felfedezték a Zempléni-hegységben. Szaporodási időszaka januártól márciusig tart. 5-6 vak kölyköt hoz a világra. A kölykök gondozásában, tanításában családi közösségként mindkét szülő részt vesz. Európában a falka rendszerint a szukából és a kölykökből, esetleg még a korábbi alom tagjaiból áll. Tápláléka a kisemlősöktől a nagyobb patás állatokig terjed. Nagyvadra falkában vadásznak, és vadászat közben a falka tagjai hanggal kommunikálnak. A különböző kutyafajták mind a farkas leszármazottai. Fokozottan védett!!



vadmacska[szerkesztés]

Macskafélék családja (Felidae)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Felis silvestris)

Macskafélék (36,2) karcsú, izmos testű ragadozók. Karmaik behúzhatók, ujjonjárók, mozgásuk ruganyos és nesztelen. Érzékszerveik, különösen látásuk és hallásuk rendkívül fejlett. Zsákmányukat rendszerint lesből, ráugrással ejtik el. Vadmacska a házi macskánál valamivel nagyobb és hosszabb végtagú, jellegzetes cirmos mintázatú ragadozó. Elsősorban olyan erdőkben él, ahol nagy tisztások is vannak. Farka vastag, tompa végű, rajta 7-9 fekete gyűrű látható. Mancsa világosabb, orra barnás, tépőfoga nagyobb, bélcsatornája hosszabb. Csak kevés helyen maradtak meg tiszta populációi, legtöbbször elvadult házi macskával kereszteződik. A hímek átlagos testhossza körülbelül 60 cm. Testtömege 5-6,8 kg között mozog, de a Kárpátokban találtak már 15 kg-os példányokat is. A nőstények átlagos testtömege 3,8 kg. Március elején párzik. Május közepén, faodúban vagy sziklarepedésekben elli meg 2-4 (ritkán 1-8) csupasz és vak kölykét. Házi macskával kevert populációinál augusztus végén újabb alom születhet. Ivaréretté csak életük második évében válnak. Főként éjszaka és szürkületkor aktív. Zsákmánya üregi nyúl, kisemlős, sőt fiatal őzgida is lehet. Megeszi azonban a madarat, halat és a rovarokat is. Néha a dögre is ráfanyalodik. Territóriumát vizeletével és mirigyváladékával jelöli ki. Lakóterülete elérheti a 60-70 hektárt is. Bár jól mászik többnyire a földön tartózkodik. Hangja a házi macskáéhoz hasonló. Védett!


közönséges hiúz[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Felis lynx)

Közepes méretű, egykoron Európa-szerte elterjedt macskaféle. Észak-Amerikában és Ázsiában is megtalálható. Ma már a legtöbb helyről kipusztult, bár az utóbbi években Magyarországon az Északi-középhegység több pontján is megtelepedett (elsősorban a Zempléni-hegységben). Alapszíne általában homokszín, hosszanti, sötétebb foltokkal. Lábai hosszúak, fülpamacsai feltűnőek. Farka rövid és az utolsó harmada fekete. Testhossza 80–130 cm, vállmagassága 60–75 cm. Testtömege 18-38 kg. Rendszerint tavasszal párzik, majd évente egy alkalommal 1-4, ált. 2-3 kölyköt fial. A kölykök az első télen anyjukkal maradnak, a szexuális érettséget két évesen érik el. Elsősorban éjszaka és magányosan vadászik. Leggyakrabban üregi nyulat, madarakat, rágcsálókat zsákmányol. Időnként fiatal őzeket, muflont és házi állatokat is elejt. Magányosak, egy átlagos hím körülbelül 30 négyzetkilométeres területet birtokol, a nőstény territóriuma ennek csak egy részére korlátozódik. Jellegzetes, magas hangon hívja a hím a nőstényt a szaporodási időszakban. Fokozottan védett!!



vidra[szerkesztés]

Menyétfélék családja (Mustelidae)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Lutra lutra)

Menyétfélék (65,9) megnyúlt testű, rövid lábú, félig vagy egészen talpon járó ragadozók. Rövid karmaikat nem tudják visszahúzni. Végbélnyílásuk körül kellemetlen szagú váladékot termelő mirigyük lehet. Vidrák feje lekerekített, kicsi. Fülük kicsiny, kerekded. Ujjaik között úszóhártya feszül. Mindig vizek környékén élnek. Bundájuk a vízi életmódhoz alkalmazkodott, tömör és testhezálló. Régebben egész Európában, Észak-Afrikában és Ázsia nagy részén gyakori állat volt, napjainkra Európában a legtöbb helyről kipusztult vagy ritkává vált. Bundája mélybarna, torka és hasa fehéres vagy szürke. Bundájában rövid, finom és hosszabb, durvább szőrszálak keverednek. Prémjéért vadászták. Testhossza kb. 120 cm. Testtömege 9–12 kg.. Végtagjain 5-5 ujj található, melyek közül a mellsőkön rövid, hegyes, a hátsókon pedig hosszabb, körömszerűen ellaposodó karmot visel. Apró füle nem emelkedik ki bundájából, és bőrredővel lezárható. 2-3, születésükkor vak és sötét szőrrel fedett kölyköt hoz a világra, amik valószínűleg anyjukkal maradnak annak következő szaporodási időszakáig. Remekül úszik, a vízben gyakran csak a lebukáskor magával vitt légbuborékcsíkot látni. Nappal a part közelében elhelyezkedő üregekben, faodvakban pihen, és csak éjszaka vadászik halakból, kisemlősökből, patkányokból, madarakból, rovarokból álló zsákmányára. Jelenlétére félig elfogyasztott halakból, jellegzetes, édeskés szagú ürülékéből, a vízparton kikoptatott csúszdáiról következtethetünk. Halgazdaságokban jelentős kárt okozhat. Fokozottan védett!!


nyest[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Martes foina)

Mustelinae – menyétformák alcsaládját karcsú testű, megnyúlt koponyájú ragadozók alkotják. Eurázsiában, Amerikában, Afrikában élnek. Bundájuk finom és hosszú szőrű, a háti oldalon rendszerint barna, alul többé-kevésbé fehér vagy sárga. Az ide tartozó fajoknál fajpárokat lehet felállítani: menyét-hermelin, közönséges görény-molnár görény és nyest-nyuszt. Menyét<hermelin<görény<nyest<nyuszt Nyest a nyusztnál valamivel kisebb, fehér torokfoltú ragadozónk. Torokfoltja villásan elágazik, és a lábakra is lehúzódik. Orra világos színű. Elsősorban Európa déli és középső területein honos. Teste 42-48 cm hooszú, testtömege: 0,8-2 kg. A nyusztnál gyakoribb, gyakran az elhagyatott épületek padlásain is megtelepszik. Elsősorban élőhelybeli különbség van a nyuszt és nyest között. A nyuszt inkább a természetes élőhelyek lakója, míg a nyest napjainkban főleg emberi környezetben (városok) található meg. Éjszaka zsákmányol. A baromfi- és vadgazdaság kártevője (baromfiudvarban vérszemet kaphat, és minden állatot megölhet). Gyakran parkoló autókban is kárt okoz, a vezetékek elrágásával.


nyuszt[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Martes martes)

Teste a sárgás torokfolt kivételével mindenhol meleg, sötétbarna, majdnem fekete. Orra sötét színű. Évente kétszer váltja bundáját. Mérete igen változatos. Teste körülbelül 63-76 cm hosszú. Vállmagassága 15 cm. Testtömege 0,9–1,5 kg. Július-augusztus körül párzik, és március-április körül 2-7, fehér vagy sárgás szőrrel fedett kölyköt ellik. Egy éves korukban válnak ivaréretté, de az első almot csak 2 éves korukban vetik. Fogságban akár 17 évig is élhet. Magányosan, párokban vagy kis csoportokban vadászik. Bár tipikusan húsevő, de a gyümölcsöket vagy a mézet sem veti meg. Erdőlakó, nappal odvas fákban tanyázik, és éjjel vadászik kisemlősöket, madarakat is magában foglaló táplálékára. Néha a baromfiudvarokban is kárt okoz. Bundájáért vadásztak rá. Védett!


görény[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Mustela putorius)

Európa nagy részén, elsősorban erdős területeken fordul elő. Gyakran az emberi települések közelében is megjelenik. Bundája dús, hosszú szőrű, sötétbarna alapszínű, hasán sárgás foltokkal. Színvariációk, világosabb vagy vörösebb példányok is előfordulnak. Kicsiny füle és szeme között, valamint az orra körül fehér vagy sárga folt húzódik. Megnyúlt teste hengeres, lába rövid, nyaka hosszú. Anális mirigyének váladéka kellemetlen szagú. A hímek kissé nagyobbak a nőstényeknél. A hím testhossza körülbelül 41 cm, testtömege elérheti a 2,5 kg‑ot. Márciusban vagy áprilisban párzik. Évente egy alkalommal 3-8, vak, fehér szőrű kölyköt ellik. Rágcsálókkal, üregi nyúllal, békákkal, hüllőkkel, madarakkal, tojással táplálkozik. Néha a baromfikat is megöli. Több állatot is megöl, mint amennyit megeszik. Éjszaka vadászik. Zsákmánya megtalálásában főként szaglása segíti. Jól mászik és úszik. Télen elhagyatott épületekbe is behúzódik. Albínó alfaja a vadászgörény, amit már a rómaiak is háziasítottak.


hermelin[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Mustela erminea)

A menyéthez hasonló, de annál kissé nagyobb. Farka hosszabb a menyéténél, és vége mindig fekete. Nyáron bundája felül barna, hasa pedig fehér, és köztük a határ egyenesen fut. Kemény télen a farokvég kivételével mindenütt fehér a bundája. Tavasszal és ősszel vedlik. Testhossza 22-32,6 cm. A hímek testtömege 200-440 g, a nőstényeké 140-280 g. Tipikusan erdei faj, bár mezőkön, sövények között vagy mocsaras helyeken is megtalálható. Márciustól júliusig párzik, de az embrió beágyazódása csak a következő tavasszal következik be. Évente egy alkalommal, április-május tájékán 4-5, ritkán 6-9 kölyköt fial. A kicsinyeket születéskor finom, fehér szőr fedi. A fiatal nőstények hamar ivaréretté válnak, és az idősebb hímekkel párzanak. Főként éjszaka, egyedül, vagy amikor kölykei vannak, családi kötelékben vadászik. Áldozatát a tarkóján harapja meg. Fő táplálékát a rágcsálók adják, de megtámadja az üregi- és a mezei nyulat, madarakat, hüllőket, patkányokat is. A nyulak gyakran már a látványától lebénulnak. Néha a baromfiudvarokban is kárt okoz. Területét illatmirigyének váladékával jelöli meg. Az emberen kívül a nagyobb ragadozó madarak az ellenségei. Prémjéért nagy mennyiségben vadászták.


menyét[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Mustela nivalis)

Legkisebb ragadozó emlősünk. Európa-szerte előfordul. Háta vörösesbarna, hasa fehér, és a két szín közt a határ hullámos. Hasi részén sötétebb pöttyök, foltok is lehetnek. Évente kétszer vedlik. Lába rövid, nyaka hosszú, feje kicsi. Farka a hermelinénél rövidebb és egyszínű. A hímek testhossza farok nélkül 20 cm, a nőstényeké 25 cm. A hímek testtömege körülbelül 115 g, a nőstényeké csak 59 g. Sokféle élőhelyen megtalálható, főként a szárazabb, nyílt területeket kedveli, ahol sok a pocok. Gyakran a városokba is beköltözik. Szaporodási időszaka márciustól augusztusig tart. Évente két alkalommal 3-8 kölyköt ellik. A kicsinyeket az anya tanítja. Az első alom tagjai gyakran az első évben már szaporodnak. Éjszaka vadászik zsákmányára, amely elsősorban pocok, de lehet üregi nyúl, patkány, rágcsáló, madár vagy akár nálánál nagyobb egyéb állat is. Áldozatát mindig a tarkójánál harapja meg. Néha halat, cickányt, ritkábban dögöket is eszik. Szaporodáskor vackát száraz fűvel, mohával béleli. Nem alszik téli álmot. Jól úszik és mászik, a pockokat járatukba is követi. Territóriumát anális mirigyének váladékával jelöli meg. Sziszegő, kaffogó, néha sikító hangot ad. Ellenségei a nagyobb baglyok, róka, vad- és házi macska, illetve az ember. Populációinak nagysága a préda mennyiségétől függően változik.


borz[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Meles meles)

Zömök testű, hosszú szőrű, megnyúlt arckoponyájú, nagyobb termetű menyétféle. Lomha és esetlen mozgású. Hosszú szőrű, durva bundájú világosszürke állat, fején két hosszanti fekete sávval. Szőrszálai tövüknél feketék, majd fehérek és a csúcsuknál ismét feketék. Az egyedi színvariáció jelentős, még albínó egyedek is előfordulnak. Hasa és lába fekete. Füle kicsi, csúcsán fehér. Szeme apró. Lábain 5-5 lábujj található. Testhossza 75-93 cm, vállmagassága 30 cm, testtömege 11-18 kg (egyes esetekben 28 kg) közé esik. Nappal általában a maga készítette kotorékban, az úgynevezett borzvárban pihen, melynek bejáratai jellegzetesen barázdáltak, és csak éjszaka táplálkozik. Mindenevő. Kiássa és megeszi a talajban élő rovarokat, lárvákat, gyökereket, gyümölcsöket, sőt a madárfiókákat is. Kotoréka akár 3 m mély is lehet. Többféle élőhelyen megtalálható, főként lombos erdőkben, ritkábban bozótosokban, nyíltabb területeken is előfordul. A párzás rendszerint júliusban történik. Évente egy alkalommal 1-5 kölyköt ellik. Élettartama akár 12 év is lehet. Rendszerint nem alszik igazi téli álmot. Akár 14 hétig is kibírja az éhezést.


Medvefélék családja (Ursidae)

barnamedve[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Ursus arctos)

Medvefélék nagytermetű, talpon járó ragadozók. Arckoponyájuk megnyúlt, 5-6 elő- és utózápfoggal. Tompa karmaikat nem képesek visszahúzni. Mindenevők. Barnamedve az egész északi féltekén előforduló faj. Napjainkra csak néhány helyen maradt fenn Európában. Magyarországra ritkán, néhány kóbor példány elvetődik. Rendkívül változékony. Vállmagassága 1 m körüli, testhossza 2,5 m. A hím tömege elérheti a 265 kg-ot. Az erdős hegyvidékeket kedveli. Télen sziklaüregekben, barlangokban vagy odvakban pihen, valódi téli álmot nem alszik, enyhe téli időben kijár. A nőstény januárban, februárban, barlangjában hozza világra a körülbelül 500 g-os bocsokat, amelyek csak 4 hónapos korukban hagyják el a vackot. A fiatalok második életévükben válnak függetlenné. EK védett.


vaddisznó[szerkesztés]

Párossujjú patások rendje (Artiodactyla) /Disznóalkatúak alrendje (Suina)/ Disznófélék családja (Suidae)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Sus scrofa)

Párossujjú patások (220,7) nagytestű, növényevő állatok. Lábukon csak a patában végződő 3. és 4. ujj fejlődik ki teljesen, másik két ujjuk csökevényes, a talajt nem érinti, hüvelykujjuk teljesen eltűnik. Szemfoguk hatalmas agyarrá fejlődhet, egyes fajok feltűnő fejdíszt viselnek (agancs, szarv, agyar). Hallásuk és szaglásuk különösen fejlett. Gyomruk legtöbbször növényevő életmódhoz alkalmazkodott (pl. összetett gyomor) Disznófélék (16,1) zömök testű, rövid lábú emlősök. Csupasz, megnyúlt orruk ormányt képez. Testüket durva szőr borítja. Szemfogaik különösen fejlett agyarrá módosulnak. Mindenevő, gumós zápfogaik vannak. Vaddisznó bundája vastag és sötét színű, fedőszőrzete erős sertékből áll. Orra megnyúlt, vége mozgékony. Mindkét nemnek van agyara, a hímeké elérheti a 30 cm-t is. Testhossza akár 180 cm is lehet. A kanok testtömege 60-227 kg, a kocáké 36-150 kg. A Kelet- és Közép-Európai egyedek nagyobbak, mint a nyugatiak és déliek. Eredetileg a nyíltabb erdőségek lakója volt, de napjainkra Magyarországon a mezőgazdaságilag művelt területekre is behúzódik, és itt jelentős kárt is okozhat. Jól úszik, és a nádasban is csapákat járhat ki. Télen, novembertől februárig párzik. Március, május tájékán születnek meg a kismalacok, melyek száma almonként elérheti a 12-t is. A fiatalok jellegzetes mogyoróbarna és sárgásbarna csíkozásúak. A malacok nagyon hamar, néhány nap elteltével képesek követni anyjukat. Évente rendszerint két almot vet. Az ivarérettséget két éves korában éri el. Táplálékának zöme növényi eredetű, kedveli a makkot, de a rágcsálókat, kis nyulat, hüllőket, madártojásokat vagy a férgeket sem veti meg. Nappal kidőlt fatörzsek alatt pihen, majd a szürkület beköszöntekor, valamint éjszaka táplálkozik. Vadászatilag értékes nagyvad.


/Kérődzők alrendje (Ruminantia)/ Igazi szarvasok családja (Cervidae)

dámvad[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Dama dama/ Cervus dama)

Igazi szarvasok (43,3) családjában a hímek tömör csontanyagból álló agancsot viselnek. Ennek tövi része, a rózsatő állandó, a felette levő csapnak nevezett rész évente váltódik. Ez utóbbi méretéből, az elágazások számából az állat életkorára lehet következtetni, bár az agancs másodlagos ivari bélyeg. Az őzbakok és a szarvasbikák a barkás agancsukról a bőrt az úgynevezett hántolófánál dörzsölik le. Bőgéskor a bikák a nőstényekért kemény csatákat vívnak. Főként éjszaka aktív, óvatos állatok, így jelenlétüket gyakran csak a patanyomok (csapa) és az ürülékek (hullaték) jelzik. Ruganyos mozgású, erdei állatok, amelyekből gyakran csak a világos farfoltot, az úgynevezett tükröt pillanthatjuk meg. Dámvad a Földközi-tenger vidékén őshonos szarvas, amely napjainkban Kis-Ázsiában, valamint Európában a 60. szélességi körig többfelé, elsősorban dús aljnövényzetű lomboserdőkben él. Csak a bikák viselnek agancsot, amely különleges, mivel a felső ága lapátos, az alsó pedig hengeres (villás). Nyári bundája a hátán fehér pöttyökkel díszített, mély vörösbarna színű, a hasán pedig világosabb, az oldalán jól látható fehér sávval. Október táján bundája szürkésbarnára változik és pöttyei eltűnnek. Fehér farka viszonylag hosszú, felső részén fekete. Tükrét a farkánál találkozó két fekete sáv határolja. Az egyedek alapszíne változatos, a majdnem feketétől a fehérig váltakozik. A bikák átlagos marmagassága 90 cm, testhossza 170 cm, testtömege akár 90 kg is lehet. A tehenek valamivel kisebbek. A bikák a párzás idején (barcogás) elhagyják a bika csapatokat (rudli), és háremet gyűjtenek maguk köré. Ilyenkor a hímek jellegzetes, mély, hangos böfögő hangot hallatnak, barcognak. A párzási időszak körülbelül egy hónapig tart. A kétéves vagy idősebb tehenek 8 hónap vemhesség után nyáron a sűrű növényzettel fedett helyeken egy, ritkábban 2-3 borjút ellenek. Szükség esetén a fiatalok néhány órával születésük után már futni is tudnak. A barcogás után a bikák, a tehenek és a még nem ivarérett állatok vegyes csapatokban élnek tavaszig. Fűvel, különböző termésekkel, levelekkel, gyümölcsökkel táplálkozik. Télen a fiatal fák hajtásainak a lelegelésével komoly károkat is okozhat. Főként hajnalban és szürkületkor aktív, bár elsősorban télen, nappal is látni a tehenek által vezetett csapatokat. Nincs sok ellensége. A fiatal borjakra leginkább a róka vadászik.


gímszarvas[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Cervus elaphus)

Európában sokfelé igen elterjedt faj. Elsősorban a kiterjedt erdőségeket, ezen belül is az erdőszegélyeket kedveli, de gyakran előfordul kopár hegyvidékeken vagy mocsaras területeken is. Nyári bundája vörösesbarna, télen szürkébb. Párzás idején a bikának hosszú, erős szőrszálakból sörénye nő. Fehér, felső részén gyakran fekete színű farka rövid. Csak a hím visel agancsot, amelyet tavasszal elhullajt és nyár végére újat fejleszt. Az ágak száma bizonyos határok között évente eggyel nő. Mérete jelentősen eltér a különböző helyeken. A nyugat-európai egyedek és a nyíltabb területek lakói kisebbek (80 kg), a kelet- és közép-európaiak nagyobbak (300 kg). A gemenci állományból került ki a világrekorder trófea is. A bika marmagassága nálunk elérheti a 150 cm-t, testhossza pedig a 250 cm-t. A bőgés idején a bikák igen hangosan bőgnek. Az év nagy részében a nemek külön csapatokban élnek. Május-június tájékán, 8 hónapos vemhesség után a tehén egy, ritkábban kettő, sűrűn pettyes borjat ellik. A bikaborjak a második őszig, a nőstény kicsinyek pedig mindig az anyák csapatával maradnak. Általában a bikák a negyedik, a tehenek pedig a harmadik évükben párzanak először. 20 évig is élhet. Leveleket, fiatal hajtásokat, füvet, magvakat, gyümölcsöket eszik. Nappal rejtett, árnyas helyen pihen. Korán reggel és szürkületkor a legaktívabb.


őz[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Capreolus capreolus)

Európa nagy részén megtalálható. A sűrű aljnövényzetű erdőket kedveli, de mezőgazdasági területeken, kultúrtájakon és majdnem minden olyan területen megtalálható, ahol elég búvóhely áll rendelkezésére. Testhossza 95-145cm, testtömege: 15-35 kg. Bundája nyáron ragyogó vörösesbarna és rövid szőrű, télen szürkésbarna és hosszú szőrű. Faltükre feltűnő, fehér farka szinte láthatatlan. Hosszú szőrökkel fedett füle viszonylag nagy, belső felén fehéres. Szája fekete. Rózsatőve széles, agancsa 3, ritkábban 4-5 ágú. A párzás előtt a bak a fején levő illatmirigy váladékával megjelöli a kiválasztott területet. Nyár végén, főként augusztusban párzik. Az üzekedés alatt a bak körbe-körbe kergeti a sutát, és közben úgynevezett boszorkánygyűrűt taposnak ki. A suta sűrű bokros területen, május-június során hozza világra a fehér pettyekkel díszített bundájú őzgidákat. A gidák 2 hetes korukban anyjukkal együtt csatlakoznak a bakhoz, és családi kötelékben élnek a tél végéig, amikorra a kölykök függetlenné válnak. Bokrok, fák levelével, fűvel, gombával, erdei gyümölcsökkel táplálkozik. Kis fák hajtásainak megrágásával néha komoly károkat okoz. Testsúlyának 3-4%-ával megegyező táplálékot fogyaszt el naponta. Hullatéka ovális alakú, fekete színű.


muflon[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Ovis musimon)

A házi juh őse, amelyet napjainkra sok helyre, így hazánkba is betelepítettek. A szárazabb hegyvidéki erdőket kedveli. Alapszíne vörösesbarna, a lábak vége fehér. Jellegzetes fehér folt, az úgynevezett nyereg látható a kosok két oldalán. A hímek fejét spirál alakú szarv díszíti. A jerkéknek nincsen, vagy csak kis, kiegyenesedett szarvuk van. Testhossza 110-130 cm, marmagassága 65-75 cm, testtömege 25-50 kg. Télen párzik. Ekkor a hímek egymásnak rontanak. 1-3 bárányt ellik. Éjjel és nappal is aktív, vándorol. Kisebb csapatban él, amelyet egy öreg jerke vezet. Füvekkel, lágyszárú növényekkel táplálkozik. Néha komoly kárt okoz, mivel a sziklás területen gyakran gyökerestül tépi ki a füvet, emiatt a meredek oldalakról a víz lemossa a talajt. Dúvadnak minősül hazánkban, ezért vadásszák.



közönséges mókus[szerkesztés]

Rágcsálók rendje (Rodentia) Mókusfélék családja (Sciruridae)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Sciurus vulgaris)

Rágcsálók (2021,26) rendjébe tartozik az emlősállatok közel 40%-a. A legkülönbözőbb élőhelyeken megtalálhatók. Évente több alkalommal nagyszámú utódot ellenek. Táplálkozási spektrumuk igen széles. Jelentős gazdasági károkat vagy súlyos járványokat okozhatnak, de sok helyen fontos élelemforrásként szerepelnek Legtöbb rágcsáló kicsi, kb. 100 g körüli, farkuk hosszú, végtagjaik rövidek. Kiváló érzékszervekkel (szaglás, látás, érzékszőrök) rendelkeznek. Különösen hatásos az emésztésük, ugyanis a bevitt energia mennyiség kb. 80%-át hasznosítják. Időnként, ciklusosan gradáció figyelhető meg a legtöbb csoportnál, amikor hirtelen nagyon elszaporodik egy-egy faj, majd kis idő múlva összeomlik a nagy populáció. Mókusfélék igen változatos élőhelyeken, elsősorban erdőkben, mezőkön, parkokban, lakott területen fordulnak elő. Kevéssé specializálódtak. Az egérszerűekkel szemben náluk egy vagy kettő premorális is megtalálható. Életmódjuk is igen változatos. Általában megnyúlt testűek, fejük zömök, farkuk hosszú. Szemük nagy, mellső végtagjaik rövidek, és négy ujjat viselnek. A hátsó lábakon 5 ujj található. Gyorsmozgású, ügyes állatok. Téli álmot alszanak. A fogságot jól elviselik. Táplálékuk elsősorban magvakból, gyümölcsökből áll. Ezt egészítik ki időnként rovarokkal, gombákkal, madártojásokkal és fiókákkal. Odújukba télire tetemes mennyiségű ennivalót szoktak felhalmozni. Közönséges mókus (vörösmókus) Európában sokfelé elterjedt, de elsősorban a fenyveseket kedveli. Egyes helyekről (Anglia, Wales) az amerikai szürkemókus már kiszorította, de más helyeken is háttérbe szorult. Feje gömbölyű, télen dús fülpamacsa és hosszú szőrzetű farka van. Bundájának színe változó, vörösbarnától a hamvas feketéig. Télen a hasi oldal mindig fehér. Szeme fekete, ragyogó. Négyujjú mellső lába mászásra adaptálódott. Hátsó végtagja mindig sokkal hosszabb. A nemek színe hasonló. A kölykök is hasonlítanak az idősekre. Testhossz: 21,9 cm, testtömeg: 260-345 g. Évente 3-7 csupasz, vak kölyköt fial, amelyek szőrzete egy hét alatt kialakul. Magvakkal, zöld növényi részekkel, gombákkal, rovarokkal, madártojásokkal és -fiókákkal táplálkozik. Fészkét ágakból, gallyakból készíti, de néha faodvakat foglal el. Korareggel és sötétedés előtt a legaktívabb. Igazi téli álmot nem alszik. Fő ragadozói a nyuszt, nyest, menyét, vadmacska. Prémjéért is vadászták. Populációinak nagysága 7 éves ciklikusságot mutat. Védett!


ürge[szerkesztés]

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Spermophilus citellus /Citellus citellus)

Viszonylag rövid lábú és farkú, kerek fülű, mandulavágású szemű állat. Bundája szürkés-barna. Hasi oldala fehér vagy sárgás-fehér. Testhossz: 19-22 cm, testtömeg: 240-340 g. Főként hajnalban és alkonyatkor aktív. Gyakran hallatja két lábra állva figyelmeztető, magas hangú füttyét. Évi egy alkalommal 2-13 csupasz, vak és fogatlan kölyköt fial. 10 évig is élhetnek. Téli álmot alszanak. Nyílt vidékek lakói, gyakran utak mentén találhatók. Telepekben élnek, a föld alatt kiterjedt járatokat ásnak. A járatokból vízzel szokták kiönteni. A járatokba nagy mennyiségű magvat hordanak pofazacskójukban, így komoly gazdasági kárt okozhatnak, ha valahol elszaporodnak. Magyarországon azonban számuk jelentősen lecsökkent, szinte már csak repülőterek gyepeiben találhatók meg. Ez azért nagy probléma, mert legtöbb ragadozó madarunknak fő táplálékállata, és így az ürgék száma közvetve kihat ragadozó madarainkra is. Védett!


európai hód[szerkesztés]

Hódfélék családja (Caetoridae)

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

(Castor fiber)

A hód a legnagyobb őshonos, európai rágcsáló. Értékes prémjéért és a hódpézsmáért sok helyről kipusztították, majd az utóbbi években több helyre visszatelepítették (WWF). Magyarországon 1986-ban ismét megjelent a Szigetközben. Az erdős területek álló- és folyóvizeiben fordul elő. Testhossz: 90 cm, testtömeg: 14-34 kg. Jellegzetességeik a zömök test, kicsi fül (melyek zárhatóak), nagy busa fej, pikkelyekkel borított lapos farok. Csak a hátsó láb ujjai között található úszóhártya, a mellsőkön erőteljes karmok vannak. Párzási ideje januártól februárig tart. Évente egy alkalommal 2-4 szőrös és nyitott szemű kölyköt hoz a világra. Nyáron különböző zöld, főként vízi növényekkel, a ligeterdők fáinak lerágott kérgével, bogánccsal, télen pedig a korábban felhalmozott ágakkal táplálkozik. Télen csak a fiatalok esznek, az idősebbek zsírraktáraikat élik fel. Elsősorban éjszaka aktív, félénk állatok, amelyek idejük legnagyobb részét a vízben töltik. Rendszerint párosával, vagy a szülőkkel maradt kölykökkel együtt, akár 12 egyedből is álló családokban élnek. Nagy várat készítenek, amelynek bejárata többnyire a víz alatt található. Élőhelyük vízszintjét járatok ásásával és gátak készítésével szabályozzák, habár az eurázsiai hódra nem igazán jellemző a gátépítés. Territóriumukat bűzmirigyük váladékával (hódpézsma) jelölik meg. A hódpézsmát a XVI. és XVII. században a gyógyászatban használták, azóta kiderült, hogy egyik összetevője a szalicilsav, amely az aszpirin egyik alkotórésze. Rendszerint csendes állat, de veszélykor hangos farokcsapással bukik a víz alá. Védett!



mezei pocok[szerkesztés]

Egérfélék családja (Muridae)

(Microtus arvalis)

Egérfélék (1326,18) népes, elterjedt család, az Antarktisz kivételével minden földrészen megtalálhatók. Összesen 16 foguk van. Többségük csoportokban szeret élni. Rendkívül szaporák. Gradációra hajlamosak. Sokrétűek. több csoportba szokták besorolni őket. Többségük kicsi, szárazföldi, magvakkal táplálkozó, éjszakai életmódot folytató állat.

Mezei pocok Európaszerte elterjedt faj. Bundája felül sárgásbarna vagy vörhenyes árnyalatú, alul világosabb. Farka majdnem egyszínű. 30-45 mm-es farka nélkül körülbelül 83-120 mm hosszúságú. Tömege 14-46 g. Füle apró és csupasz. Elsősorban a mezőgazdasági területeken, legelőkön, gyümölcsösökben fordul elő. Március és október között évente 2-3 vagy még több alkalommal szaporodik. Vemhességi ideje 21 nap. Egy-egy alkalommal 4-7 kölyköt fial, amelyek körülbelül 1-3 g-osak, csupaszok és vakok. Az ötödiknapon azonban már szőr sarjad a hátukon. Szemük egy héttel születésük után nyílik ki. Az elválasztásra a 17. és 20. nap között kerül sor. A nőstények azonban már 13-21 napos korukban ivarérettek, és a felnőtt hímek már ekkor befedezik őket. Élettartamuk a szabadban fél év körülire tehető, fogságban azonban akár három évig is elélnek. Időnként rendkívüli módon elszaporodnak (pocokinvázió). A földalatti fészkeket járatok kapcsolják össze, sőt még a hó alatt is készítenek járatokat. Télire táplálékot is felhalmoznak

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.

.

közönséges hörcsög[szerkesztés]

(Cricetus cricetus)

Három színű, alul sötétebb, felül sárgásbarna, oldalán fehér foltokkal. Majdnem teljesen fekete mutánsok is előfordulnak. Lába széles, rajta fejlett karmok láthatók. Hatalmas pofazacskója segítségével élelem-tartalékot gyűjt (akár 15 kg-ot is). Testhossza 215-320 mm, farokhossza 28-60 mm, testtömege 150-385 g. Territóriumát szaganyaggal jelzi. A nem túl nedves, nem homokos és nem köves területeket kedveli. Gyakran mezőgazdasági művelés alatt álló földeken lehet megtalálni. Magaásta 1-2 m mély, két kijárattal (rejtekút és függőleges lyuk) is rendelkező üregben él. A hímekébe egy, a nőstényekébe több függőleges lyuk vezet. Napkelte előtt a legaktívabb. Évente kétszer 6-12 csupasz és vak kölyköt fial. A fiatalok három hét után elhagyják anyjukat. Az ivarérettséget azonban csak a következő tavasszal érik el. A vemhességi ideje 19-20 nap. Októbertől márciusig téli álmot alszik. A föld felengedése után felébred, de nem nyitja ki üregének bejáratát, hanem az elraktározott élelmet fogyasztja. Később nyári lakást készítenek. A párzás idejére a hímek a nőstények üregébe költöznek. Igen agresszív, ingerlékeny állat. Több alfaja is van. EK védett.

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.


házi egér[szerkesztés]

(Mus musculus)

Eredetileg Ázsiából származó faj, amely napjainkban egész Európában megtalálható, elsősorban az ember környezetében. Színe a különböző területeken eltérő lehet. Puha bundája rendszerint barnásszürke (egérszürke), a hasi részen csak kissé világosabb. Előfordulnak teljesen fekete vagy fehér esetleg szinte teljesen csupasz egyedek is. Orra hegyes, nagy szeme ragyogó fekete, füle körülbelül fele olyan hosszú, mint a feje. Gyengén szőrös farkán 150-205 pikkelygyűrű található. Jellegzetes “egérszaga” van. A szabadban élő példányok kisebbek, farkuk arányosan rövidebb. Testhossza 70-92 mm, farka körülbelül ugyanolyan hosszú. Testtömege 10-41 g. Egész évben szaporodó képes, de a szabadban élő példányoknál télen csökken az ivari aktivitás. 19-20 napos vemhesség után 5-6 csupasz és vak kölyköt hoz világra. Gabonaraktárakban évente akár 10 alkalommal is kölykezhet, bár a szabadban és a házakban az alomszám ennek körülbelül csak fele. A fiatalok 18 napos korukban már függetlenek, életük 6. hetében pedig már szaporodhatnak is. A házi egér élettartama a szabadban 3, fogságban akár 6 év is lehet. Elsősorban magvakat eszik, de más táplálék elfogyasztásához is gyorsan adaptálódik. Elsősorban éjszaka aktív. Ügyesen mászik, ha megijesztik meglepően nagyokat ugrik. Gyorsan és csendesen mozog. Territóriumát vizelettel jelöli meg, és igen aktívan védelmezi. Ultrahangot használnak a kölykök az anya hívásakor, a kifejlett egyedek pedig az egymás közti kommunikációban vagy a sötétben való tájékozódásban. Lakott helyeken az ember és a macska a fő ellensége, a szabadban pedig számos madár és ragadozó emlős illetve kígyó táplálkozik vele. Denzitása nagy mértékben függ a rendelkezésre álló táplálék mennyiségétől.

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.


vándorpatkány[szerkesztés]

(Rattus norvegicus)

Kb. 203-267 mm. Farka viszonylag rövidebb, 165-229 mm között mozog. Háta szürkésbarna, hasa piszkosfehér. Farkán a pikkelygyűrűk száma 200-220 között mozog. Tömege az 500 g-ot is elérheti. Eredetileg Közép-Ázsiában élt, de Európában is már legalább 250 éve megjelent. Észak-Európában teljesen, Közép-Európában pedig nagyrészt kiszorította a házi patkányt. Gyakran kiterjedt föld alatti járatokat készít. Épületeknek a földalatti részein fordul elő. Jól úszik. Nemcsak növényi magvakat eszik, hanem megrág állatokat, dögöket is. Több élelmet is megfertőz, mint amennyit képes megenni. Egész évben szaporodóképes. Évente 3-5 alkalommal 4-10 csupasz, vak kölyköt hoz a világra körülbelül 24 napos vemhesség után. A kölyköket az anya kitartóan védelmezi. Az ivarérettséget 3 hónapos korukban érik el. Éjszaka, főként szürkület és pirkadás idején aktív. Jól ugrik, de nem mászik olyan ügyesen, mint a házi patkány. Lakott területeken kutya, macska és az ember a fő ellensége, a természetben pedig a baglyok és a ragadozó emlősök a predátorai.

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.


Pelefélék családja (Myoxidae)

nagy pele[szerkesztés]

(Glis glis)

Pelefélék (26,3) Többnyire a lombkorona-, kevésbé a cserjeszintben vagy a talajon mozgó, igen aktív állatok. Nappal fészkükben pihennek és csak éjszaka aktívak. Rendszerint hosszú téli álmot alszanak, a hibernáció akár októbertől áprilisig is tarthat. A legtöbb faj bundája dús, farkukat kétsoros szőrzet borítja. Mindenevők, bár a táplálék milyensége függ az évszaktól, az állat korától és a fajtól. A téli álom kialakulását a táplálékhiány, a csökkent fehérje bevitel elősegíti. A hibernáció második szakaszában az állat időnként fel-felébred. A teljes felébredést követően azonnal megkezdődik a párzás, de ebben nem minden ivarérett egyed vesz részt. Évente fajtól függően egy vagy akár három alkalommal is fialhatnak 2-8, általában négy kölyköt. A kicsinyek vakon és csupaszon jönnek a világra. Körülbelül 18 napos korukban kezdenek hallani és a szemük is ekkor nyílik ki. Önállóvá a születést követő egy hónap körül, ivaréretté pedig életük első éve felé válnak. A pele populációk egyedsűrűsége rendszerint nem éri el az egyéb rágcsálókét (nagy pele; 0,1-10 egyed/ha).

Nagy pele Európa szerte elterjedt, szürke bundájú, lompos farkú, patkány nagyságú rágcsáló. Elsősorban a tölgy és bükk erdőkben él, de gyakran megtalálhatjuk parkokban, kertekben sőt házak padlásán is. Éjszakai állat, makkal, gyümölccsel, hajtásokkal, rügyekkel, néha rovarokkal, tojással vagy madárfiókákkal is táplálkozik. A nyár folyamán 3-10 kölyköt ellik. Fészkét fák odvába, madárodúkba készíti, és gyakran mohával béleli. Megzavarva jellegzetes berregő hangot ad. Hazánkban már augusztus végén téli álomra vonul. Fogságban meleg helyen tartva nem alszik téli álmot. Védett!

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.



Nyúlalakúak rendje[szerkesztés]

(Lagomorpha)

Nyúlfélék családja (Leporidae)

mezei nyúl[szerkesztés]

(Lepus europeus)

Nyúlalkúaknak (80,2) hosszú, folyamatosan növekvő metszőfogai vannak és a főmetszőfogak mögött a felső állkapocsban még egy második pár csökevényes metszőfog is található. A metszőfogak hátulsó felszínét is zománc borítja. Növényevők, emésztőrendszerük ehhez adaptálódott. A cellulóz lebontását végző mikroorganizmusok a vakbélben találhatók. A nélkülözhetetlen B12 vitamint is ezek állítják elő, melyhez a nyulak az éjszakai lágybélsár elfogyasztásával jutnak hozzá. Reprodukciós kapacitásuk igen magas (évente többszöri fialás, 5-10 egyed/fialás, superfoetatio) erre a nagy fiatalkori mortalitás (90%) miatt van szükségük.

A mezei nyúl jóval nagyobb, mint az üregi nyúl, testhossza 40-75 cm, testtömege 1,3-6 kg között mozog. Európában a hűvösebb északi és a magasabban fekvő részek kivételével minden élőhelyen megtalálható, de a nyíltabb lomboserdőket, a mezőgazdasági és füves területeket részesíti előnyben. Hosszú lábaival hatalmasakat ugrik. Farka vagy “bokrétája” (35-120 mm) felül fekete. Füle relatíve nagyobb, mint az üregi nyúlé. Alapszíne a jellegzetes vadszín, a barnának és sárgának a keveréke. Nem készítenek vackot, csak kis mélyedést kaparnak maguknak. Gyakran gyűlik össze több állat egy helyen, főkent tavasszal, amikor a bakok egymással csatáznak vagy a nőstényeket kergetik. Évente 3-4 alkalommal 1-9 kölyköt szül. A nyúlfiak már szőrösen és nyitott szemmel jönnek a világra. Főként éjszaka, füvekkel, lágyszárúakkal, termésekkel, fák kérgével, hajtásával táplálkozik. Fák és vetemények károsításával jelentős kárt tud okozni, de vadászati értéke ezt kompenzálja.

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.


üregi nyúl[szerkesztés]

(Oryctogalus cuniculus)

Testhossza 38-50 cm, testtömege pedig legalább 1,5 kg, de elérheti a 3 kg-ot is. Alapszíne barna, de a fekete és egyéb színváltozatok is ismertek. A farok pamacsszerű és fehér. Bár a faj eredetileg csak Észak-Afrikában és az Ibériai-félszigeten volt őshonos, már 2000 éve betelepítették Nyugat-Európa többi részére is, ahonnan azután másfele is elterjedt. Európai elterjedésének keleti határa Magyarországon húzódik keresztül. Ma már Ausztráliában, Új-Zélandon és számos szigeten megtalálható, ahova betelepítették, és annyira elszaporodott, hogy az őshonos erszényeseket veszélyezteti. Minden olyan élőhelyen előfordul, ahol elegendő fű és egyéb lágyszárú növény van a táplálkozáshoz, a talaj pedig elég puha a kotorékkészítéshez. Ha nincs más élelem a fák kérgét is megrágja. Nagy kiterjedésű városokat is létrehozhat. Főkent naplementekor és alkonyatkor mozog. Évente 3-5 alkalommal almonként 5-6, néha akár 12 utódot fial. Természetben körülbelül 10 évig él. Az ókori rómaiak tenyésztették ki az üregi nyúlból a házi nyulat.

A Wikimédia Commons tartalmaz KeFe/Tesztlapok/Teszt-18 témájú médiaállományokat.