Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Grin/Hálózati felhasználói ismeretek

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Készültségi szintek
Vázlat Fejlődő szöveg Fejlesztés alatti szöveg Kidolgozott szöveg Átfogó, teljes szöveg

Készültségi szint: 00% (2008. 09. 29. időpontban) (2008. szeptember 29.)

Ez a – leendő – könyv alapszintű hálózati felhasználói ismereteket kíván összefoglalni olyan felsőoktatásban végzett, de nem (feltétlenül) informatikai tárgyat tanulónak, akik az interneten nem csak ügyködni, de hasznosan beilleszkedni is kívánnak.

Előszó

[szerkesztés]

Ez a vázlat azért született, mert egy „spam” kapcsán ismét kiderült, hogy akár egyetemi oktatók esetében is hiányozhatnak azok az ismeretek, amikre szükség van napjainkban ahhoz, hogy valaki az internetes közösségekben hasznosan tudjon részt venni, hogy a közérdekű információit megfelelően próbálja a célcsoporthoz eljuttatni, hogy ismerje a veszélyeket, hogy legyn tisztában a hálózati közösségek fejtáival és működésével; egy szóval hogy azokat az alapismereteket közérthetően leírjuk, amelyek az interneten sokat mozgó informatikusokra a napi munkában ragadnak, de szeretnénk, ha ezt a „halandók” is tudnák, ha még nem is követik azokat.

Az eredeti terv egy olyan felsőoktatási jegyzet előállítása, ami egy általános informatikai tárgy keretein belül 1-3 előadás terjedelméig olyan alapismereteket tartalmaz, ami szükséges a jövő nemzedékének kultúrált internetes viselkedéséhez.

Nem célunk számítógépes alapismereteket nyújtani, sem az egyes szolgáltatásokat, jellemző helyeket vagy ismereteket konkrétan és részletesen ismertetni; inkább egy általános hálózati ismertetőt, avagy aktualizált Netikettet szeretnénk előállítani napjaink megváltozott internetes környezetéhez. Röviden szeretnénk megmagyarázni a gyakori fogalmakat, betűszavakat („blog”, „web2”), de inkább a végfelhasználó szempontjából.

Egyelőre a tartalom erősen alkalmi, sok téma még hiányzik, ami kellene; néhány benne van, pedig fölösleges, és a vázlati struktúra is átdolgozás alatt van. Javaslatot és észrevételt a vitalapon tehetsz.

Vázlat

[szerkesztés]

Elektronikus levelezés

[szerkesztés]
  • levlezés helyi klienssel; előnyök, hátráyok
  • account, password
  • mi az imap, pop3, előnyei hátrányai

levél küldése

[szerkesztés]
  • levél írás ismeretleneknek
  • körlevelek
  • levelezőlisták; opt-in és opt-out, és ezek jogi szablyozása

levél fogadása

[szerkesztés]
  • levél ismeretlenektől
  • válasz egy levélre, szokások, forma, az idézés formái (feladó és címzett idézése)
  • levéltovábbítás (idézett fejlécek tartalma)
  • a levél felépítése (fejléc látható és láthatatlan részei)
  • spam - adatvédelmi jogaid
  • spam - a spammer „feljelentés” lehetőségei
  • spam - műszaki jellegű védekezés (szűrők, cím titkolása,...)
  • különbség a feladó és a CCzett címzettek között, CC lista kritikus alkalmazása
  • lásd átverések

webes felületek, ingyenes helyek

[szerkesztés]
  • általános működés, előnyei, hátrányai
  • tipikus, ingyenes helyek rövid felsorolása
  • címek felépítése
  • protokollok (http, https, ...)
  • weblap készítés és publikálás
  • interaktív weblapok (ajax, web2, egyéb releváns betűszavak?)
  • weblapok és szerzői jog; weblapok felhasználása, lemásolása, újrapublikálása
  • pulikáció és szerzői jog, a jogtulajdonos fogalom ismerete
  • az információk megbízhatósága, ennek eldöntési módja

keresés

[szerkesztés]
  • keresési lehetőségek a neten: keresők
  • keresők tipikus használata (and, or, not, advanced)
  • különleges (de azért jellemző) keresési módszerek
  • mi a domain, hogy épül fel
  • mi az IP cím, mi köze a domainhez, meg egyáltalán

Önvédelem

[szerkesztés]

Személyes adatok veszélyei

[szerkesztés]
  • mit és mikor publikáljunk
  • mit ne és hogyan ne publikáljunk
  • miért ne publikáljunk bizonyos adatokat
  • jellemző illegális adatfelhasználások
  • jelszóhasználat (esetleg érintőlegesen biometriai ellenőrzések)

Átverések

[szerkesztés]
  • lánclevelek
  • phishing és alfajai
  • spames átverések

Veszélyes tartalmak és helyek

[szerkesztés]
  • zagyva domainnevekről lehívható dolgok
  • olyan-mintha-igazi-lenne kezdetű domain nevek (miniszterelnok.hu.-ugyfelek-.wuyiewuqieqw.com)
  • spam tartalom
  • phishing - phishing protection

Emberi veszélyek

[szerkesztés]
  • kiskorúak védelme
  • stalking (üldözés)
  • zaklatás

Közösségek

[szerkesztés]
  • moderálás
  • adminisztráció
  • jogok
  • cenzúra
  • általában
  • ismert wikis helyek, software-ek rövid jellemzése

levelezőlista

[szerkesztés]
  • célja, működése
  • mit és mit ne

newsgroup

[szerkesztés]
  • célja, jellemzői
  • informatikus által készített vs. ingyenes listák, és
  • webes alternatívák

web fórum

[szerkesztés]
  • cél, jellemző, előny és hátrány

webes játékok

[szerkesztés]
  • cél
  • típuspéldák
  • veszélyek

elektronikus média

[szerkesztés]
  • online sajtó, hírportálok
  • blogok

egyéb betűszavak? :)

[szerkesztés]
  • tipikus netes jelenségek..
  • a hálózati tevékenységekre vonatkozó jogszabályok; pl
    • szerzői jogok
    • személyes adatok védelme
    • elektronikus kereskedelem
    • HKT
    • ...
  • esetleg a harcosok megemlítése?
    • creative commons
    • anti software patents
    • ...

Kapcsolódó wikikönyvek

[szerkesztés]
  • ami legalább 50% készültségű, és stilisztikailag elfogadható