Szerkesztő:Czako Ilona/Az "EGRI CSILLAGOK" történelmi háttere

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

== Az "Egri csillagok" című regény témájának történelmi háttere

Magyarország háromfelé szakadása[szerkesztés]

Az egri hősök győzelme stratégiai fontosságú esemény volt, mert megakadályozta az oszmán birodalom terjeszkedését a Felvidék felé. bra

De Magyarország ugyanakkor elvesztett egy ugyancsak stratégiai fontosságú országrészt: zugggyűlés]]en és 1526. november 11.-én megkoronázták. Azonban nem sokkal ezután újabb országgyűlést hívott össze II. Lajos özvegye, ahol a testvérét, Ferdinándot választották meg királynak, Szapolyai megválasztását pedig semmisnek nyilvánították. Később a körülmények arra kényszerítették Szapolyai János özvegyét, Izabellát, hogy a magyar koronát átadja I. Ferdinánd biztosának s fiának, János Zsigmondnak már csak az erdélyi fejedelmi cím jutott.

Gárdonyi Géza kis királyfia, János Zsigmond, végül Erdély első fejedelme lett, - s ezzel elkezdődött Erdély fokozatos leválása az anyaország testéről.

Ez a folyamat végül évszázadok múltán, 1920. június 4-én zárult le Trianonban.


Előzmények: A mohácsi vereség[szerkesztés]

II. Szulejmán, ki önszemélyében szinte három évig nem háborgatá Magyarországot, azonban nem mulatá el a' magyarországi ellenviszonyokot ügyelni, sőt kémjei által jobban ismeré az ország állását, mint magok a' honbeliek, - 1526. tehát Júliusban 200.000-nyi táborral kiindula Drinápolyból Magyarország ellen, és sebesen hozá hadait a' készületlen magyar királyt meglepni. ”

Fenti idézetet egy régi könyvből vettük. Dr. Jakó Zsigmond kolozsvári történész professzor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület akkori elnöke szerint a könyv Kőváry László történelmi munkája alapján készített tankönyv a XIX. század elejéről, valamikor 1848 előttről.

"Ilyen veszély a' IV. Béla alatti tatár járattól fogva nem esett Magyarországon. Ezen szerencsétlen csata több polgári változatokat hoza mind Magyarországra, mind Erdélyre."


A mohácsi csatában a király, II. Lajos is életét vesztette. Utóda, János király azonban nem sokáig ülhetett békében a trónon, mert I. Ferdinánd nagy haddal elfoglalta Pozsonyt, Győrt, Visegrádot, Komáromot és Budát.

Az ország két részre szakadt: az egyik párt Ferdinánd oldalán volt, a másik pedig Szapolyai Jánost támogatta. Azonban egyiküknek sem volt elég ereje ahhoz, hogy eredményesen szembeszálljon az oszmán birodalom seregével, mely még Bécset is veszélyeztette.

A Balassák árulása[szerkesztés]

Szapolyai Erdélyben tartózkodott, amikor hírét vette, hogy Majláth István és Balassa Imre elpártoltak tőle.

Mindszenti Gábor korabeli író így emlékezik meg a király és Balassa Imre találkozásáról:

''"Lőn is vala király őfelségének nem kicsin bosszankodása, mert ott hallja vala, hogy Török Bálint uram és Petrovics uram Balassának két öreg várait: Diódot és Almást elfoglalták vala és porrá rontották vala; az jámbor király nem akarja vala akkor még úgyannyira megbüntetni Balassa uramat, remélvén, hogy lejövetele után talán csak megtér."


Sztárai Mihály is megemlékezik Balassa Imre árulásáról a Comoedia Balassa Menyhárt árultatásáról című művének negyedik részében. A komédiában az érsek Balassa Imre öccsét, Menyhártot gyóntatja, aki felsorolja bűneit, többek között azt is, hogy bátyját rávette arra, hogy elárulja a királyt. Az érsek szerint ezt nem is tagadhatta volna, mert Paulus Jovius történész is megírta erdélyi krónikájában, mely idegen földön is ismert.

Balassa Imre gyakran változtatta pártját. Nagy Iván Magyar nemes családok című művében megjegyzi, hogy akár a törökök, akár az erdélyiek ellen volt, mindig vitézül harcolt.

Oda Buda[szerkesztés]

"I. Ferdinánd pedig az I. János halálát hallván Feis főhadivezérét legottan Magyarországra indítá, ki Visegrádat, és Székesfehérvárat megvette, és Budát is ostrom alá fogá, - azonban a' szultántól az ifjú fejedelem számára kaftán, fejedelmi bot, és kard megérkezének, azon izenettel, hogy a' jövő tavaszon a' szultán is útnak indulna Budafele, - 1541. tehát Március végén meg is érkezék Szulejmán Buda alá, és Roggendorfot egész hadával megvervén, Budát az ostrom alól felszabadítá, - azonban a' királyfit Izabellától magához, látás végett, kikérvén - míg a' főrendek kíséretében, a' hatalmas szultán sátorában estvefeléig tartatnék, az alatt külömböző tanácsok folyának a' török divánban, - mellyeknek következéséül a' török szép szín alatt, a' szultán parancsából, Budára csapatonként felvonulván, midőn elegendőn gyűltek volna fel, - a' várat elfoglalák, - alkonyat tájt a' királyfi visszaküldeték a' szorongó anyának, a' főrendek kíséretében, Török Bálintot kivéve, kit Szulejman holtigi fogságra vitt Konstantinápolyba; de Buda már török kézben volt."

"Így Erdély egészen elszakada Magyarországtól 1541-ben, 's azóta külön fejedelmek által kezde igazgattatni." '

I. Szopolyai János családja[szerkesztés]

A XIX. század eleji tankönyvből idézzük János király házasságának történetét:

"Most már házasságra adá elméjét I. János, 's 50 éves korában hozatá nőül Zsigmond August lengyel király leányát, Izabellát, 1539; kit ekkor Febr. 16-án Székesfehérvárat megkoronáztatott. Júliusban azon hírt vette, hogy Budán Izabella királynőnek Júl. 3-án fia született, ki János Zsigmond nevezetet nyert; örömében magát étellel megterhelvén, elnehezedett; látván azért vége közeledését, Martinuzzi Györgyöt Izabella mellé, a' kis királyfi részére pénztárnoki felügyelővé; Petrovics Pétert a' királyné rokonát, belső ügyek; Török Bálintot pedig hadak kormányzójává rendelvén, 1540 Jul. 21.-én, 53 éves korában meghalt, - teste Székesfehérvárra, a' magyar királyok temetkező helyére felvitetett.

"Aug. 15-én II. János Zsigmond, a' csecsemő magyar, horvát és dalmátországi királlyá koronáztatott."''


Izabella és fia, II. János Zsigmond első erdélyi fejedelem, (ki 1541-1559 között édesanyja gondnoksága alatt, 1569-1571-ig pedig egyedül uralkodott,) életük végéig használták a királyi címet.

Izabella 1559. szeptember 15-én halt meg. Uralkodó szellemű, serény eszű, elővigyázatos és előrelátó királynőként jellemezték a történetírók. Gyanakodó természetét a sorscsapások következményeként magyarázták a krónikások. Brutus és Bethlen Farkas kedvezőleg írtak róla, Forgács Ferenc azonban ellenkezőleg. Izabella idejében jött létre 1556-ban az első papírmalom Erdélyben, az első posztógyár, az első közkönyvtár, a kolozsvári országgyűlésen világiasították a papi jószágokat, 1557. június 1-én pedig a tordai országgyűlés kimondta a vallásszabadságot.

A magyar korona átadásának története[szerkesztés]

Gárdonyi Géza a regénye negyedik részének elején felsorol nyolc évet, 1545-1552 között, mint Magyarország történetének egyik legemlékezetesebb korszakát.

A regény mondanivalójának jobb megértése végett, a szerző által felsorolt utolsó előtti esztendő kétmondatos megjegyzését kiegészítjük a következő idézettel:

"György barát eszközlésére beérkezik Erdélybe J. Castaldo Baptista 6000 néppel, - 1551. - Martinuzzi kénszeríté a' királynét, hogy Erdélyt, és a' magyar koronát I. Ferdinándnak adná által, - az általadás és lemondás meg is történt Kolozsvárt, az országgyűlés előtt.

"Sírás és zokogások közt adá által Izabella a kolozsvári nagy templomban a' koronát, - s busongva fiával együtt útnak indult 1551. Júl. 18-án."

A magyar belháború nem használt az ország tekintélyének. Petru Rareş moldvai vajda már1527-ben arra kérte hűbérurát, a lengyel királyt, hogy segítse győzelemre a két király egyikét, mert "ha egyik sem kerekedik a másik fölé, végül nem marad egyiknek sem országa, hanem minden a hitetleneké lesz."

Később pedig így dicsekszik a román vajda:

"Karddal foglaltam el Erdélyt s nem adom senkinek, sem Ferdinándnak, sem másnak, egyedül János királynak, aki jó barátom és testvérem."

Fordulat állt be ekkor a magyar-román viszonyba. A "barát" és "testvér" kifejezést eddig csak a brassói és szebeni bíróval szemben használták a román vajdák, a magyar királyt kegyelmes uruknak, atyjuknak címezték.


A kolozsvári nagy templom közel félszáz országgyűlés színhelye volt. Sas Péter "A kolozsvári Szent Mihály-templom" című könyvében megemlíti a szent korona átadását, amikor Izabella kifejezte azt a sejtelmét, hogy a szent korona "magyarnak homlokát nem fogja többé dícsőíteni."

A nagy múltú Szent Mihály-templom, - melyet 1316-ban kezdtek építeni, gótikus stílusban, Károly Róbert király uralkodása idején, amikor városi rangot kapott Kolozsvár, - méreteiben Erdély második legnagyobb temploma, a brassói Fekete templom után, de történelmi és művészettörténeti szempontból az első.

Mivel biztosan tudjuk, hogy az 1550-es években a királynő kétszer is a kolozsvári Óvár ferencesrendi kolostorában szállt meg: 1551-ben, amikor lemondott és 1556-ban, amikor fia, II. János Zsigmond fejedelem átvette Erdély kormányzását, ezért részletesen ismertetjük a zárda történetét.

Ezen a helyen állott az Óvár első temploma, amely a XI. század végén vagy elején épült. A tatárjárás után is itt állt a középkori város központi temploma. Román stílusú ciszterci típusú építmény volt, melyet valószínűleg a Domonkos-rend építtetett. Az ehhez főleg fából épült kolostor idővel szűknek bizonyult és a XV. század közepén megkezdődött a gótikus átépítés.

A zárda négyszögletű, kerengő folyosós belső udvart közrezáró, két emeletes építmény, melynek csúcsíves árkádsorát később részben befalazták.

Az északi szárny földszintjén található ebédlőterem (refektórium) boltozatát egyetlen nyolcszögű oszlop tartja. A terem északi falában egy csúcsíves mérművekkel díszített felolvasó fülke látható, melyhez kanyargós kőlépcsők vezetnek. Itt az étkezések idején vallásos szövegeket olvasott fel egy-egy szerzetes.

Miután 1556 őszén a reformáció hatására elűzték a szerzeteseket, 1557-ben az országgyűlés iskolának rendelte a zárdát. Az első unitárius iskola 1558-ban nyílt meg.

A történelmi múltú épületben ma is iskola működik: a Kolozsvári Zenelíceum s a refektóriumban hangversenyeket tartanak. A refektóriumba be lehet lépni a hallból, de van egy nagyobb ajtaja is az árkádos folyosóról.

Annak idején a mai tanári és igazgatói szobák helyén, az első emeleten rendezték be Izabella királynő lakosztályát. A tanári szobában ma is megvan az ólomkeretes ablak, amely az épület emeletnyi magas halljára nyílik. A királyné ebből az ablakból irányította az ebéd felszolgálásának előkészületeit. Az ebédet a hall bejáratától balra, a refektórium vastag falába vágott nyíláson keresztül adták be. Az elhúzható deszkalappal takart nyílás ma is látható a falon.

Ha a kolostor külső udvaráról belépünk a hallba és felnézünk az emelet magasságába, láthatjuk Izabella lakosztályának ablakát.

Gyalu és Gyulafehérvár[szerkesztés]

Az "Egri csillagok" harmadik részének cselekménye a királynő egyik erdélyi kastélyában, a Kolozsvártól 17 kilométerre fekvő Gyalun kezdődik. Ma Bánffy-kastély néven ismeretes az építmény, melynek homlokzata és balszárnya még annak a régi várnak a maradványa, amelyet Szent László adományozott a nagyváradi püspöknek, de amely később leégett.

A várat később az 1630-1648 között uralkodott I. Rákóczi György alakította lakóhellyé, Izabella idejében nem volt alkalmas téli tartózkodásra.

Miután a szultán csellel bevette Budát, Izabellát a királyfival együtt Erdélybe utasította. Itt Izabella 1542-ben egész udvarával Gyulafehérváron rendezkedett be.

Gyulafehérvár több erdélyi fejedelem székhelye volt. A vár délnyugati részén van a Szent László által alapított erdélyi római katolikus püspökség székhelye, mellette a püspöki székesegyház, melynek 1512-ben épült kápolnája az erdélyi reneszánsz kiváló alkotása.

A kápolnában több erdélyi fejedelem és neves személyiség nyugszik, köztük Izabella királynő és fia, János Zsigmond, a leszakadt Erdély első fejedelme.

Bornemissza Péter így siratja szétdarabolt szülőföldjét 1555 táján:

"Siralmas énnéköm tetűled megválnom,

Áldott Magyarország, tőled eltávoznom

Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!

Az Felföldet bírják az kevély némötök,

Szerémségöt bírják az fene törökök.

Vajjon mikor leszön jó Budában lakásom!

Ez énököt szerzék jó Husztnak várában,

Bornemissza Pétör az ő víg kedvében.

Vajjon s mikor leszön jó Budában lakásom!"

(részletek)

Források[szerkesztés]

  • TANKÖNYV a XIX. század első feléből, Kőváry László történelmi munkája alapján, 126-ik, 130-ik, 131-ik, 134-ik, 135-ik, 138-ik rész.
  • Emlékezetül hagyott írások, ERDÉLYI MAGYAR EMLÉKÍRÓK, Kolozsvár, Dacia Könyvkiadó, 1983. "Mindszenti Gábor diáriuma János király haláláról" (XVI. század első fele), 5. 7. 11. 13. oldal.
  • IRODALMI SZÖVEGGYŰJTEMÉNY a IX. és X. osztály számára, Bucureşti, Editura Didactică şi Pedagogică.

a. Sztárai Mihály: "Comoedia Balassa Menyhárt árultatásáról" negyedik rész, 33. 34. oldal.

b.Bornemissza Péter (1535-1584) "Siralmas énnéköm...", 37. oldal

  • Sas Péter: "A kolozsvári Szent Mihály templom", Kolozsvár, Gloria Kiadó 1998. 9, 10. oldal
  • Makkai László: "Magyar-román közös múlt" Hét Torony Könyvkiadó, V. fejezet: "A középkori politika felszámolása"

89. 90. oldal

  • KALAUZ A RÉGI ÉS ÚJ KOLOZSVÁRHOZ, Gaal György: "Kolozsvári séták" Kolozsvár, Korunk, 1992. 25-27. oldal.
  • ERDÉLY Útikönyv, EGGE Bergerféle Könyvkereskedés (Rényi Károly), Budapest, 1942. "Kolozsvár környéke", 60. oldal, "Gyulafehérvár", 150. oldal