Szakácskönyv/Sütemények/Torta/Habos málnatorta

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Recept mérete: 1451 bájt

Szakácskönyv

Habos málnatorta

Habos málnatorta

Energia: 8050 J/1920 kal

Elkészítés:

Összegyúrunk 20 dkg finomlisztet, 8 dkg Rama margarinnal, 2 tojás sárgájával, egy fél citrom reszelt héjával, csipet sóval, egy csapott evőkanál porcukorral, meg annyi hideg vízzel, hogy rugalmas tésztát kapjunk.
Egy óráig hűvös helyen pihentetjük, majd vékony kerek lappá nyújtjuk, és úgy bélelünk ki vele egy nagy tortaformát, hogy magas pereme is legyen. Villával megszurkáljuk a tésztát, és a sütőben világossárgára sütjük.
Ezután a belsejét málnalekvárral megkenjük, 50 dkg friss málnával kirakjuk, és tetejére simítjuk a tojások kemény habbá vert fehérjét, amelyet egy evőkanál kristálycukorral ízesítettünk. A sütőbe visszatoljuk a tortát, de a lángot majdnem teljesen lecsavarjuk, hogy a hab a tetején inkább száradjon, mint süljön. Akkor jó, ha szép rózsaszínű a teteje.
A megsült tortát az elzárt sütő nyitott ajtajában hagyjuk kihűlni, nehogy "megfázzon", és a hab összeessen. Végül a tortakarimát lehúzzuk róla, és a tortalappal együtt csúsztatjuk tálra.