A kőtt tésztákat mai formájukban tejjel és élesztővel gyúrják, és rendszerint kétszer kelesztik. Hogy a cipók, bugdák a visszakövethető legmesszebbi korokban valóban fontos sütemény-szerepet játszhattak, igazolja a következő adat is. SZŰCS: A kercai eklézsia történeté-ben a XIX. század elejéről szólva így ír: „Ez időben élt még az egyház azon régi jogával, hogy a templom előtt bizonyos napokon gyakorolt úgynevezett „cipóárulást” haszonbérbe ki adta évenként 7-8 forintért."
Készítése meg így megy
a cájgot, ma már az élesztőt, megáztatják édestejben, ha fínomnak szánják, vajat is tesznek bele és evvel felgyúrják a lisztet. A gyúrás, mint általában a tészták jórészének az esetében, melencé-ben vagy tekenyű-ben történik. Így kel egy ideig, majd kiszaggatják és kicipózzák, azaz két nagy tenyérnyi gömböleget formálnak belőle. Így is kelesztik. Régen hőkkőn sütötték, ma már inkább bádog tepsiben.
A cipósütést így jellemezte egy szalafői asszony: „küőttnek sütöm, aztán cipunak szakasztom". A cipót tölteni is lehet és lehetett, ekkor cipu-kalács a neve.
Cipóváltozat a kukoricás-cipu: tavasszal a búzalisztet kukoricaliszttel keverik össze, s a fentiekhez hasonlóan édestejjel és élesztővel gyúrják, vékában melegen kelesztik; kiszaggatják; ismét kel, majd hőkkőn sül.
Előfordul néha, hogy a búza-cipuká-t tojásba mártva morzsában meghempergették és zsírban sütötték meg. :Tehát amúgy rántott-hús módjára. Olykor fánk helyett használták. Végtére meg felmetélték, s tejföllel vagy egyéb ízesítővel felöntve tálalták. A cipót általában a következő módon fogyasztják az Őrségben. A cipót megmetélik késsel, vagy pedig kézzel szaggatják meg, tálba öntik és forró vízzel forrázzák le.
Amikor megpuhul, zsíros tepsibe öntik és meghempergetik benne. Tetejére tejfölt vagy mákot szórnak, és összekeverve fogyasztják. Ezt nevezik aztán mákos- vagy tejfölös-bugdá-nak.
Forrás: Kardos László - Az őrség népi táplálkozása című könyvéből
