Ehhez jó élesztő, tojás, tej, cukor, Debrecenben újabban citromhajat is reszelve, finom liszt kell. :Élesztővel megteszik, azután teknőben párnával leborítják, hogy jól keljen meg. Mikor megkelt, a kisebb mennyiséget táblára borítják és innen szaggatják ki. A nagy mennyiséget, mint a „Lacikonyhán" szokták, a teknőben hagyják, és onnan szaggatják ki. A kiszakítás úgy történik, hogy a gazdasszony fehér abroszt köt maga elé. Előtte sül egy nagy lábas, serpenyő vagy vasfazék zsír.
Éles késsel levág egy hüvelykujjnyi széles, 10-15 cm vastag darab tésztát, két végén megfogja, és a hasán két tenyerével megnyújtja. Újra a két végét megfogja, összefonja, és óvatosan beleteszi a forró zsírba. A zsír serceg a hideg tésztától, a tészta lesüllyed a fenékre, onnan pár perc múlva felvetődik a forró zsír tetejére.
A gazdasszony kétágú villával megfordítja a másik oldalára. Előbb az egyik, azután a másik oldala pirul meg szép pirosra. Azután a villára szúrja és kiveszi.
Ezt a zsírban sült tésztát egyik ember cukorral szereti enni, a másik anélkül. Az Ősi fajta azonban az, melyben kevés tej van, kissé rágós, és nem cukrozott.
A fonatost Nyírségben és Tiszamentén olajban sütik.
Ez a zsírban sült teljesen hasonló ahhoz a tésztához, melyet a bolgárok sütnek. Kapuk alatt sütik és árulják. Mikici a bolgár neve.
Forrás: Dr. Ecsedi István: A Debreceni és Tiszántúli Magyar ember táplálkozása
