Magyarországon a gofrit, "amerikai palacsinta" néven ismerik, azonban maga a gofri története jelentős múltra tekint vissza. Már az ókori görögök is sütöttek forró vaslap között ostyákat, néhány ezer évvel később pedig egy kreatív kézműves ötlete volt a bordázott forma, amely a méhkaptár mintázatára emlékeztetett, ennek a neve franciául a gaufre.
A brüsszeli verzió Amerikában csak az 1964-es New York-i világkiállításon debütált (és mivel Brüsszel beazonosítása problémásnak bizonyult, ott a mai napig „belga gofri”-ként ismert). Itt többnyire reggelire fogyasztják, ropogósra sütött szalonnával és juharsziruppal, és csak ámulnak meglepődve, amikor Belgiumban tapasztalják, hogy ez valójában egy édesség.
Miben is különbözik a két legismertebb fajta? Míg a brüsszeli változatnak vékonyabb, könnyebb tészta az alapja, és téglalap formájú, addig a liége-i egy különleges, tömör kelt tésztából készül, alakja pedig szabálytalan. A receptje természetesen titok, mindenki szerint más a trükk: ki egy csipet fahéjra, ki mézre, ki citromhéjra esküszik. Az biztos, hogy elkészítéséhez rengeteg olvasztott vaj, liszt, tojás, tej, cukor és élesztő szükséges, továbbá elengedhetetlen hozzávalója az a speciális gyöngycukor, amely nem olvad el sütés közben, így a forró tésztába harapva ropogós, édes kristálydarabokra bukkanunk.
Legyen szó kedélyes, családi körben eltöltött délutáni kávézgatásról, egy könnyű családi vacsoráról, vagy gyermekünk szülinapi zsúrjáról, a gofri mindig sikert arat. Igazi kedvence nemcsak a fiatal, de az idősebb korosztálynak is, hiszen könnyen, gyorsan elkészíthető és sokféleképpen variálható. A gofrikhoz tálalható krémekkel, salátákkal, gyümölcsökkel az ízesítés lehetőségeinek tárháza szinte határtalan. Ízelítőül: olívabogyós gofri, kókuszos gofri, vesztfáliai tejszínes gofri, gofri piskótatésztából, mazsolás gofri, banános gofri, almás gofri..., és még sokkal több lehetőség, csak a fantáziánktól fűgg miben változtatjuk meg az alapreceptet, vagy a tálalás módját.
