Címerhatározó/Tímárcéhek címere

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a tímárcéhek és kordoványoscéhek címerével foglalkozik.

---

Győri magyar tímárcéh

A győri magyar tímárcéh pecsétje, 1850, Xántus János Múzeum, Győr

Leírás

Ez a pecsét a bőrös szakmában a legfrissebb céhalakulás, szakmai elkülönülés dokumentuma. A pecsétlő sárgarézből készült, esztergályozott darab. Hasonló megmunkálású, ,,babás” fanyéllel. A nyomótalppal egy anyagból való pecsétlőlap tiszta szerkesztésű. A körirat egyszerű gyűrűben van, magyar nyelvű: „GYÖRI MAGYAR TIMÁR CZÉH PECSÉTJE”. A kör alakú belső mezőben a hagyományos tímárcímer kapott helyet. A címertartó oroszlánok markában egy-egy keresztben elhelyezett húsoló-kés, előttük függőlegesen állított faragókasza, más néven gyalukés. A címerábra fölött ötágú korona, alatta körszeletben a pecsétvésés évszáma: „1850”. A késői céhalakulás egy sajátos szakmai folyamat eredménye. A magyar vargák sorsában kemény megpróbáltatást jelentett a tímárok egyre kiterjedtebb bőrkikészítő tevékenysége, amely visszaszorította az egyre inkább cipő, saru- és bocskorkészítéssel foglalkozó vargák hasonló tevékenységét. A csizmadivat kizárólagossá válásával, illetve a saru és bocskordivat visszaszorulásával a vargák válasz-út elé kerültek. Egy részük a bőrkikészítés felvállalásában látta a kiutat, kialakították saját, ún. „magyar-tímár” szakmájukat. (XJM céh. 56.5.2.) Hosszúra nyúló pereskedés után sikerült végül elnyerni 1847-ben a „Nagy Méltóságú Királyi Consilium” engedélyét újszerű működésükhöz. Mindenekelőtt a korábbi szabadalom szerint működő német tímárok ellenkezésével kellett megbirkózniuk, akik piaci érdekeiket féltették az új versenytársaktól. A két szakma közti különbséget a varga kontra tímár per anyagának egyik tanúvallomása világítja meg: „a Timárok funtos Talpakat Gubával készittenek, a Magyar Vargák pedig botskor Talpakat Cserrel készittik …” (XJM céh. 56.5.91. pag. 3.)

[1]

• Irodalom:

A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

---

Székelyudvarhelyi kordoványos céh

KORDOVÁNYOS CÉH. „A czéh pecsétjét ezen felírással használja: Az Sz. Udvarh Kordov-készítő P.r.n. Tim. Czéhpecsét [1]819.” A pecsétnyomó nem, de viasz lenyomata fennmaradt a szabályzat utolsó lapján. Feliratát két koncentrikus kör keretezi. A külsőt virágbimbók képezik, a belső egyszerű, csavart kötél. Az így képezett kör alakú pecsétmezőben munkajelenet látható. Padra terített bőrön húsoló késsel tímár mester dolgozik.

Zepeczaner Jenő: SZÉKELYFÖLDI CÉHPECSÉTEK. Acta Siculica 2011, 409–424.

[2]

• Irodalom:

A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

---

Tímármester

Sírkõtöredék tímármester ábrázolásával, 15. század, Budapesti Történeti Múzeum

• Irodalom:

A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

---

A tímármesterségnek 4–5000 éves múltja van, amelyet régészeti és történelmi adatok is bizonyítanak. Korábban alakult ki, mint a szövés-fonás. Az ókori népek már fejlett bőrkikészítési technikákat használtak.

Ki volt a tímár?
A múltban a ló, szarvasmarha és sertés nyers bőrének kikészítésével, cserzésével, az ún. nehéz bőrök előállításával foglalkozó mesterember. Eredetileg ruhadarabokat és lábbelit is varrott. A kikészített bőröket a nyergesek, szíjgyártók és különböző lábbelikészítők vásárolták meg.
A tímár szó okleveleinkben az 1200-as években jelenik meg, kettős jelentéssel: a bőrkikészítő és lábbelivarró mesterembert hívták így. Utóbbi tevékenysége a 14. század végén, a vargamesterség fellendülésével fokozatosan gyengül, a bőrkikészítés válik jellemző foglalkozásává, s már csak a legolcsóbb lábbelit, a bocskort és a talpat munkálja meg.

Fehértímár – vöröstímár
A magyar tímárok a bőrök feldolgozására eredetileg az ásványi kikészítési módot, a keleti timsós kikészítést alkalmazták, míg a nyugat-európai országokban a növényi cserzést részesítették előnyben. A vargamesterség elterjedésével, amely a nyugati növényi cserzést alkalmazta, egyes magyar tímárok áttértek a növényi cserzésre. Fehértímárok voltak azok, akik megmaradtak a keleti timsós eljárás mellett. Timsós cserzéssel ugyanis a bőr fehér színt kapott. Vöröstímároknak pedig azokat nevezték, akik a Nyugaton alkalmazott módszerre tértek át. A bőr ennél barnás-vöröses színt kapott.

Timsós cserzés
Honfoglaló eleink már ismerték. Az eljárás Kínából jutott el hozzájuk, és ők honosították meg a Kárpát-medencében, míg Nyugat-Európában elsőként a mórok (arabok) alkalmazták. Franciaországba magyar tímárok révén került az 1700-as években, és magyarcserzés (hongroyage) néven vált ismertté. Ázsia, Kis-Ázsia és a Balkán népei ugyancsak ezt alkalmazták.

Növényi cserzés
Főleg tölgyfakéregből, tölgyfagubacsból, gesztenye-, fenyő- és fűzfakéregből, a gambír terméséből s a szömörce leveléből készült cserlevet használtak hozzá. A vöröstímárok és a vargák alkalmazták.
A növényi részeket eredetileg egészben vagy porrá őrölve vízzel együtt tették a kádakba. A cseranyag kilúgozódása a hideg vízben lassú folyamat, a nyert cserlé pedig híg volt, ezért a cserzés évekig tartott.

Tobak (tobakos)
Török módra dolgozó magyar tímár volt. Kizárólag bőrök kidolgozásával, szattyánbőrök, valamint irha készítésével foglalkozott, lábbelivarrással nem.
A mesterséggel a magyar tímárok az oszmán-török hódoltság idején ismerkedtek meg. A tobak szó az oszmán-török nyelvből került nyelvünkbe; az arab tabak-ból ered, és bőrkikészítő mestert jelent. Szattyán szavunk is oszmán-török eredetű, és kecskebőr, a Tabán pedig cserzőműhely, tímárház jelentésű.

Kordovános
Főleg kecske-, de juh- és borjúbőr feldolgozásával is, ún. kordovánbőr előállításával foglalkozott. A megnevezés a spanyolországi Córdoba – ahonnan a gyártási mód származik – nevéből ered.

A tímármesterség titkai
Az egyes specializált tímármesterségek munkafolyamatairól és termékeiről Varjú Tamás komáromi bőrmívest kérdeztük. – Mi a tulajdonképpeni szattyánbőr?
A szattyán szömörcével, ritkán facserrel cserzett, megfestett kecskebőr. Eredetileg csak Keleten készítették, majd Európában is. A valódit kecskebőrből, a közönségeset juh- és borjúbőrből. Törökbőrnek is nevezték.
Nagyon puha, finom bőr volt, amelyet vagy eredeti barna színében hagytak, vagy pirosra, sárgára, kékre festettek meg.

– Hogyan készült a szattyánbőr?
A mésztől megtisztított pőrét szömörcével cserezték. A cserzést kétféle módon végezték. A régi, különösen Keleten, de nálunk is szokásos módszer az volt, hogy két-két pőrét tömlőszerűen összevarrtak, és szömörceporral töltöttek meg. A tömlőket kádba tették, és szömörcelevet öntöttek rájuk, továbbá köveket raktak, hogy alámerüljenek a cserlében. A cserzőanyag kívülről is, belülről is érte őket. A folyamat három–öt napig tartott.
A másik eljárás: a pőréket egyre töményebb szömörcés oldatba mártogatták. Az egyes oldatokban öt-hat óráig maradtak, közben állandóan mozgatták őket. A gyakori mozgatás lényegesen lerövidítette a cserzés idejét. Egy, legfeljebb másfél nap elég volt rá. A bőr a cserlétől drappos színt kapott. Szattyánból a múltban könnyű lábbelik és csizmák készültek, de használatos volt a könyvkötésben is.

– Mi a kordovánbőr?
Ugyancsak szömörcével cserzett juh- vagy kecskebőr. Előállításának módja hasonló a szattyánbőréhez. Különösen Erdélyben működött sok kordovános. Cserzésre szömörcén kívül gubacsot és égerbogyót is használtak.
A kordován feszesebb volt, mint a szattyán. A készbőrt pirosra, sárgára és feketére festették. A piros színt a buzér növény gyökeréből, a sárgát kökénybogyóból és sárga színű virágokból, a feketét korom, faggyú és halzsír keverékéből nyerték. A kordovánból is csizmák készültek.

– Miben különbözött a tobak munkája a kordoványosétól?
A tobak a bőröket cserzés előtt kutya- vagy madárürülék (tyúk-, galamb-) levében napokig pácolta, hogy puhák, vékonyak legyenek. Utána kettesével tömlőszerűen összevarrta őket. Kádban szömörcelevet készített, az összevarrott bőröket cserlével töltötte meg, beletette a cserleves kádba, majd kövekkel lenyomatta, gyakran meg is forgatta őket.
A török tobakok rendszerint a kutyaganéjos pácolás után még korpa-, füge-, méz- és szőlőmustpácolást is alkalmaztak. Ezzel érték el a bőrök utánozhatatlan finomságát.

– Milyenek voltak a tímárműhelyek, tímárházak?
Folyók mentén épültek, mivel a bőrkikészítéshez nagyon sok vízre volt szükség. Több helyiségből álltak. A nedves műhelyben az előkészületi munkák folytak: az áztatás, meszezés, kopasztás, húsolás, színelés, mésztelenítés, pácolás, gyakran a cserzés is. A nagyobb műhelyek a cserzés, a földbe süllyesztett cserzőkádak vagy -hordók részére külön helyiségeket tartottak fenn.
A száraz műhelyben zajlottak az utómunkák: a taszítás, faragás, hántolás, csiszolás, zsírozás és festés. Minden nagyobb műhelyben volt még szárítóhelyiség, ahol a bőröket szárították és pihentették, valamint raktárhelyiségek.
A vidéki kis műhelyekben az egyes munkaszakaszokra nem volt külön helyiség. A bőrök szárítására és raktározására a tímárház tornácát és padlását használták.

Tímárcéhek a mai Szlovákia területén
Önálló tímárcéhek a 16. században jöttek létre, elsőként a szabad királyi városokban. Az elsők között volt az eperjesi (1503), a lőcsei (1544), a pozsonyi (1550 körül) és a kassai (1568).
Később, a 17. században további városokban is (Selmecbánya, Jósfa, Kisszeben, Késmárk, Modor, Rozsnyó, Körmöcbánya) alakultak.
A 19. század első felében a vidéki városokban is fellendül a tímármesterség. A legismertebb ilyen központok közé tartozott Rajec városa 200 helyi műhellyel, vörös és sárga bőreiről volt híres, Berezó 100 tímárműhellyel, amelyekben juh- és kecskebőröket készítettek ki, valamint Ratkó ugyancsak 100 műhellyel, ezek szattyánbőrt állítottak elő. A kassai tímárok egy 1744-ben kelt okirat szerint bárány-, borjú- és juhbőrökből kordovánt és szattyánt is készítettek.

Kaprálik Zsuzsanna: Tímár, tobakos, kordoványos. Vasárnap [melléklet] (Új Szó online), 2012. augusztus 14. [3]

Rövidítések

Lásd még:

• Címerhatározó, céhcímerek

Ezen kép(ek) és/vagy dokumentum(ok) nem GFDL licencű(ek), kereskedelmi célokra nem használható(k) fel.

A jelen sablonnal ellátott képek, dokumentumok magántulajdonban vannak. Kereskedelmi felhasználásukat jogszabályok tiltják. Bármely módú felhasználásukra a jogtulajdonos írásbeli engedélye szükséges!

The image(s) and/or document(s) on this page are not licensed under the GFDL. These are under a non-commercial-use only license.

Images under this license are in private property. The commercial use of these documents is prohibited by law. Every use needs a prior written permission of the copyright owners!