Polgár Julianna: A Polgár-strófák variációs rendszere
(T a n u l m á n y)
(Részlet a Nemzeti Kulturális Alapprogram Irodalmi és Könyv Kollégiumának 2000. évre meghirdetett pályázatára írt munkatervemből)
Szerző: Polgár JuliannaMivel már az 1996-os szökőévben írt 366 HÁLAÉNEK is a magyar honfoglalás szakrális és kultikus nyelvezetű tényanyaga, a jelenleg írt 366 NAP-SUGALLAT szinte annak szerves folytatása, függetlenül az évek múlásától. Ezért, akár csak az előző nagy-versciklus, fő jellegében a többes évfordulók – mind események, mind személyek – kitüntetett megünneplését jelenti számomra. Így kezdettől fogva, nem direkt módon – mert a művészet csakis „sugallat” és sejtelem/sejtetés lehet, azaz csakis JEL- ill. jelkép-rendszeren keresztül érvényesülhet (és a mi nyelvünk ez!) – a kettős (egy- és kétezer éves) magyar korfordulóról tudósít, noha Európa-, világ- és Mindenség-gyökerű – az avatott témától függően.
Másik fő jellegzetessége nagy-versciklusaimnak, hogy mindig utal a fő-ajánlottra is, de a közvetlenül megjelölt al-ajánlottra is, illetve alapvetően az én gondom, gondolatom, gondolkodásom tükre minden vers. Ebben az évben pedig tematikussá tettem kezdettől fogva, hogy egyfajta évforduló- és születésnapi NAPTÁR is legyen az ez évi nagy mű, ahol mind a magyarságra, mind pedig a rám ható, tisztelhető és áldható nagy (magyar és külföldi) halottakról és élő nagyságról megemlékezem. [ . . . ] Idézem Önéletrajzomból az alap-törvényszerűséget: „1996-ban megírtam a 366 HÁLAÉNEK című nagy-versciklust, amelynek jellegzetessége, hogy a 17 vagy 18 sorból álló versek egy részénél különböző szakaszolással éltem, megalkotva így a POLGÁR-STRÓFÁK (variációs) rendszerét, amely mind magyaros, mind időmértékes, mind szabad verses formában használható. Alaptípusai: középpontosan felezős, párhuzamosan felezős, középpontosan és párhuzamosan felezős, emelkedő és ereszkedő sorszámú versszakos; valamint a fenti, öt alaptípus egy-, két-, három-, négy- stb.-soros csattanóval indított vagy zárt Polgár-strófái. Ez a SZAKASZOLÁSI mód minden verssor-számnál alkalmazható, és mert rímkészlettel és verssor-hosszúság-variációval (főként képverseknél) is használható, ezért igen nagy a variációs lehetőség. Így TÖBBEZER szakaszolási versforma létrehozásával járultam hozzá a hazai és a nemzetközi (vers)irodalomhoz!”
Minthogy jómagam inkább szabad verseket írtam eddig, a magyar nyelv hagyománya, „ősisége”, hihetetlenül kifinomult zeneisége minden nagy és kiváló elődöt el- és megragadott, viszont a Balassi- és Himfy-strófát leszámítva, a szonetthez hasonló (ugyan „nemzetközi” formaeszközzé váló) strófákat, strófaszerkezete(ke)t kevesen hoztak létre. Ady Endre, József Attila stb. ugyan szerencsésen ötvözte a magyaros népi szerkezeteket a nyugatinak mondott, időmértékes verseléssel, de ún. önálló strófa-alkotás nem alakult ki koronás költészetük ideje alatt. A mai napig húzódó ,,költészeti kísérletek" se strófa-építésre irányultak, hanem a versformák teljes fölrúgására, legrosszabb esetben szétzüllesztésére, kigúnyolására; mintegy a költészeti SZABADOSSÁGot téve meg ,,mértéknek", noha az állandóan föllelhető, ,,botló ritmusokat" „költői szabadságnak” nevezni ugyanúgy etikai vétség szememben, mint az előbbi! Hiszen a szabad vers valójában ösztönösen megsejtett - a költőben élő-pulzáló!! -, „ráérzett és rögtönzött ritmus” (jó értelemben vett költészeti IMPROVIZÁCIÓ!), melyre rásejdül, ráépül a gondolatgazdag, mondanivalóval vemhes szövegfüzér.
Noha leírtam, „időmértékes versként” is alkalmazható strófa- ill. szakaszolási rendszerem, az előbbiekben már említett, sajátos magyar zeneiség valójában nem, ill. Berzsenyi-féle tudással (!!) „engedélyezi”. Maga Petőfi elismerte, hogy ,,az időmértékesség a magyar nyelvre nem illeszkedik" (lásd pl. a híresen rosszul szavalt, mert csak rosszul szavalható (!) Szeptember végén című versét). És ezt talán én írom/állítom először: azért nem, mert a magyar nyelv előhangsúlyos, tehát épp az ellenpontja annak a zeneiségnek és/vagy ritmusvilágnak, amin pl. a latin- vagy a germán-nyelvcsalád alapul! Talán ezért éreztem rá ösztönösen arra, hogy amennyiben nem „szótag-ritmusra” korlátozódik a „költői szabadság”, hanem gondolategységekre (vagyis kb. 1 verssorra), akkor a „kényszerszabadság” oldódik. Megmarad a formagazdagság, mert állítom, hogy főleg a középpontos szerkezetűek kimondottan szépek és rendezettek strófáimnál, ugyanakkor nincs ritmusrontás, nyelvtördelés, viszont hallatlanul nagy a változatosság, és teljességgel a szonettéhez hasonló, „zárt fegyelmet” kíván a viszonylagos „szabadság” mellett is! (Talán nem véletlen, hogy az enyémhez hasonló, egy-két, de részben vagy egészen más jellegű szakaszolást csak Utassy Józsefnél találtam, aki a hagyományos magyaros verselést se „középiskolás fokon” míveli - azaz, nem külföldi költőnél! [de rendszerbe - variációs rendszerbe! - úgy tudom, ő se foglalta „kísérleteit”]). ..." Hozzáteszem azonban azt még, hogy a magyar költészet hatalmas formai találékonysága, melyet pl. Weöres Sándornál láthatunk igazán, de metrizálási szinten leginkább, föllelhető szinte mindenkinél egy-egy felezős vagy párhuzamos változatú vers, például Szabó Lőrinc: Harc az ünnepért című verse épp, vagy Pinczési Judit egyik virágének-szerű verse, illetve minden olyan „hamis szonett”, amely a versformát magát ,,variálja" [de rendszerbe foglalás, és annak leírása nem történt meg eddig!].
Összefoglalva e kisesszévé lett elgondolkodást, állíthatom újra, hogy többször is átnézve a különböző, verstannal foglalkozó könyveket, irodalmi lexikonokat, nem találtam az általam szakaszolt verselési formákra, mégha az alapszakaszolás „elfogadása” „hagyomány” (ill. „hagyományos”) (az azonos versszakokból álló formák ezek). [. . .]
A jelenleg is készülő 366 NAP-SUGALLAT 11- és 12-soros Polgár-strófákból áll. A variációs lehetőségből következően kb. 30-40 forma közül választhatok, ami azt jelenti, hogy egy-egy hónapban minden nap más és más strófát használhatok, ráadásul utólagosan észrevettem néhány képvers-alakzatot is, és azóta tudatosan alkalmazom ,,térlátásomat" is, akaratlanul emelve ezzel mind a variációk így is elég nagy számát, mind pedig a forma és tartalom különös egységét!