Olvasónapló/Figaro házassága
Középiskolai dolgozatok
Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: (Egy őrült nap avagy) Figaro házassága
- Szépirodalom, népköltészet/Klasszikus világirodalom (olasz irodalom)
Cselekmény
[szerkesztés]Történik Andalúziában, Almaviva gróf kastélyában, a XVIII. század végén, Figaro esküvője napján.
I. felvonás
[szerkesztés]Figaro, Almaviva gróf komornyikja, boldogan méregeti a szobát:
Közben a toalettasztalnál Suzanne, a szobalány nézegeti magát a tükörben kis virágdíszes kalapjában.
Végre itt a boldog óra, egymáséi lesznek. Nemsokára meglesz a lakodalom. - Mit méregetett Figaro? Hogy elfér-e majd a szobában az a szép ágy, amit a gróf nagylelkűen nekik ajándékozott. De Suzanne azt semmiképpen nem akarja elfogadni. Figaro ezt nem érti, hiszen
Suzanne: Egy nap aztán a csengettyű megszólal s urad téged egy mérföldre küld, s az ördög egy lépéssel elhozza hozzám a grófot... Hát ezért olyan nagylelkű!
- Így vagyunk hát, uracskám! - húzza fel szemöldökét Figaro - kezdem kapiskálni a dolgot és látom kártyáit, akárhogy is keveri! - És készül az urasággal való összecsapásra:
(A zene ritmusa Figaro magabiztosságát festi és gunyoros, kihívó fölényeskedését a gróffal szemben.)
Alig tűnnek el, máris jön a vén Bartolo doktor házvezetőnőjével, Marcellinával. Az öregedő felcser még nem feledte el Figaro csínyjét: még most is elönti az epe, ha eszébe jut, hogyan szabadította ki karmai közül a furfangos kópé szépséges gyámleányát, Rosinát, miképpen akadályozta meg, hogy feleségül vegye, s fosztotta meg zsákmányától, a gazdag hozománytól. De most itt az édes bosszú órája. Marcellina adóslevelet őriz, amelyben Figaro arra kötelezte magát, hogy ha nem tudná visszafizetni a kölcsönvett pénzt, nőül veszi őt. Bartolo persze tűzzel-vassal támogatja gazdasszonya ügyét. - Hulljon csak a borbély nyakába a vén csoroszlya!
Marcellina már oly biztos a dolgában, hogy a visszatérő Suzanne-ba is epésen beleköt:
bájos kis mátka... a gróf úr bájos babája! - De hát ugyancsak éles nyelvű ellenfelére talál, s oly csípős feleleteket kap, hogy jobbnak látja dühöngve - odábbállni.
A kis apród, Cherubin kopogtat Suzanne-nál. A gróf tegnap rajtacsípte őt udvarlás közben Fanchette-nél, a kertész lányánál és persze rögtön kiparancsolta a házból. S ha most a grófné - kiért titkon epekedik, s kinek hajszalagját is elcsente - nem jár közbe érte, többé nem láthatja Suzanne-t, panaszolja el: a szobalányért szintén lángol a szíve. De kiért nem bolondul őkelme?... A hangja csupa vágy:
(A nyugtalan dallamhoz a vonósok könnyű, lebegő, szinte lihegő figurációja festi meg az apród vágyódását.)
Suzanne szakítja félbe a sóvárgó szavakat: - Hallgass... a gróf úr!
Cherubin egy pillanat alatt a karosszék mögé bújik. Már itt is van a gróf, s mint mindig, ha kettesben marad a szép komornával, most is szerelmével ostromolja. Sok ideje azonban neki sincs az udvarlásra, mert Basilio, a minden lében kanál énekmester kopogtat be s éppen a grófot keresi. Almaviva jobbnak látja, ha rejtekhelyet keres, méghozzá éppen a karosszék mögött, ahol már az apród rejtőzik. Cherubinnak sem marad sok ideje a fontolgatásra, villámgyorsan a karosszékbe kuporodik, Suzanne pedig hirtelen betakarja egy ott heverő ruhadarabbal. Basilio, a vén pletykás, rá akarja beszélni a szobalányt, hogy hallgassa meg a grófot. Vagy Cherubin jobban tetszik neki, kérdezi, kit kora reggel erre látott ólálkodni. Közben azt is kifecsegi, hogy a kis apród halálosan szerelmes a grófnéba. Még hozzá is teszi: nnem én találom ezt ki, már mindenki tudja. Almaviva, aki a maga részéről ugyancsak könnyedén értelmezi a hűség és becsület fogalmát, most a féltékenységtől dühödten ront elő.
- Most már tüstént el kell űzni innen a gazfickót! - Már tegnap is csínyen kapta a huncut apródot, a csábítót: Franchette-nél zárva volt az ajtó. A kertészlány megijed, amikor őt meglátja. Ez felkelti gyanúját, felkutat minden zugot, - "Végül szépen, lassan-lassan Felhajtottam az asztalkendőt: Ott az apród!"
S ahogy meséli, a karosszékre dobott ruhán mutatja is, hogyan hajtotta fel, s amint felemeli - most is ott az apród!
Azonnal hívatná Figarót: lásson tisztán, hiszen az apród nyilván azért van itt, mert Suzanne-nak teszi a szépet, de gyorsan meggondolja magát, hiszen ő is ott bujkált a karosszék háta mögött és így az ő jelenlétére is elég nehéz volna magyarázatot találni. Az apród félve várja a gróf döntését, hiszen minden szót hallott. Szerencséjére bevonul Figaro a falu népével:
A parasztok - ez is az éleseszű komornyik csele - hálálkodnak a grófnak, hogy lemondott "az első éjszaka" jogáról. Almavivát kötelezi nyilvánosan tett ígérete, de Figaro még ennyivel sem éri be. Arra kéri urát, ő maga adja át Suzanne-nak a menyegzői fátyolt, hogy ország-világ lássa: a kegyelmes úr szándéka tiszta volt és az is lesz mindig.
Alig távozott az ünneplő sokaság, Cherubin könyörgőre fogja: kegyelmet kér urától. A gróf valóban meg is kegyelmez neki, ebben azonban nincs sok köszönet. Cherubin kapitányi rangot kap a grófi ezredben és azonnal távoznia kell szolgálati helyére. Figaro megértéssel, de némi kis kárörömmel is mondja:
Változás
[szerkesztés]A grófné szobájában azon bánkódik, hogy férje már nem szereti:
Suzanne is megvallja őszintén úrnőjének, hogy a gróf szakadatlanul ostromolja, még pénzt is ígért, ha célhoz juthat. De jő Figaro. Még mindig vidám: a gazdájával vívott első összecsapásban ő maradt felül. Az uraság ugyan még húzza-halasztja esküvőjüket, mert az a szándéka, hogy Bartolo és Marcellina segítségével végképp meghiúsítja a nászt, de a komornyik már felkészült erre a támadásra is. Basilióval névtelen levelet küld a grófnak, melyben az áll, hogy a grófné ma este titkon egy udvarlót fogad. Majd azt tanácsolja, hogy Suzanne ugyanakkorra adjon találkát Almavivának, de maga helyett, női ruhába öltöztetve, Cherubint küldje a légyottra. Persze majd gondoskodnak arról is, hogy a kalandéhes uraságot rajtacsípjék. Ha alaposan megszégyenítik, nem ellenkezhet többé, hozzá kell járulnia az esküvőhöz és a grófnét sem gyötörheti féltékenységével.
- Figaro elsiet, beküldi Cherubint. - Az összeesküvők, abban a hiszemben, hogy a gróf csak órák múlva fog visszatérni a vadászatról, meghallgatják az apród szerelmes versét:
(A hegedűk pizzicatói a vallomást úgy festik alá, mintha gitár kísérne egy szerenádot.)
Azután bezárják az ajtót és öltöztetni kezdik Cherubint lányruhába. Mikor elkészült az öltöztetéssel, Suzanne maga is elragadtatva mondja:
Kopogtatnak. A gróf az, kezében Figaro levele, amelyben névtelenül egy titkos gavallérról írt, aki a grófnét kerülgeti. Erre a hírre ő váratlanul visszatért. Suzanne hirtelen elrejtőzik. Cherubin pedig ijedtében besurran a grófné lakosztályába. Ide a grófné nem engedi be férjét, mondván, hogy ott Suzanne, a menyasszony, öltözködik. A gróf azonban nem éri be ennyivel. Felszólítja: ha a komorna valóban bent van, szóljon csak egy szót is. A grófné viszont ezt erélyesen megtiltja. Mivel a lezárt szoba rejtélye így nem oldódik meg, a gróf szerszámokért indul, hogy az ajtót feltörje. Karját nyújtja tehát a grófnénak, elviszi magával, miután a többi ajtót is gondosan bezárta.
Alig kattan mögöttük a zár, Suzanne előjön rejtekhelyéről és kopog a grófné lakosztályának ajtaján az elrejtőzött Cherubinnak:
(A vonóstéma staccato kapkodása az ijedt szaladgálást festi.)
Cherubin aztán ijedtében és a nagy sietségben ki is ugrik a kertre nyíló ablakon, s most már Suzanne megy be helyette és zárja magára az ajtót. A grófi pár visszatér. Almaviva hozza a szerszámot, hogy feltörhesse az ajtót. Erre azonban nem kerül sor. A grófné őszintén elmondja, hogy ártatlan tréfával akarták őt meglepni és bevallja, hogy a szobában Cherubin rejtőzik, lánynak öltözve.
Mindkettőjük legnagyobb ámulatára azonban a lakosztályból nem az apród, hanem Suzanne kerül elő. Almaviva persze megszégyenülten kér bocsánatot nejétől, de azután előhozakodik a névtelen levéllel. A grófné és Suzanne ezt is bevallja: Figaro írta a levelet, hogy a grófot féltékennyé tegye.
Éppen ekkor jő Figaro és engedélyt kér, hogy azonnal elkezdhessék az esküvői ünnepséget. - De mért olyan sietős? - kérdi a gróf. Előbb feleljen egy kérdésre:
Figaro természetesen tagad körömszakadtáig, hiába minden faggatás. Persze, neki sejtelme sincs, hogy a nők már bevallották: tréfa volt csupán az egész.
Ekkor jön Antonio, a részeges öreg kertész. Panaszt tesz az uraságnál: valaki kiugrott az ablakon és széttaposta a kertben a szegfűt. Figaro azonnal vállalja: Ki más ugrott volna ki, mint ő? Kopogást hallott, majd a gróf hangját s félt a levél miatt. Már-már célt ér a hazugsággal, de Antonio ekkor egy papirost húz elő.
Az, aki repülve tette meg az utat az ablaktól a virágágyig, ezt a lapot vesztette el ugrás közben. S oda akarja adni Figarónak. De a gróf elveszi. Figaro mondja meg, mit tartalmaz az írás, ha valóban ő ugrott ki az ablakon. A komornyik a két asszony integetésére, súgására ki is találja, hogy miféle okmányt mutat neki messziről a gróf: igen, az Cherubin kinevezési okmánya. De miért volt nála? A nők most sem hagyják cserben. A kinevezési okmányról hiányzik a pecsét - súgják meg neki.
A gróf el is fogadja a mesét, de most feltűnik a két vészmadár: a vén Bartolo doktor és a roskatag menyecske, Marcellina, s velük Basilio. Igazságot követelnek: Figaro fizet, vagy állnia kell, amire az adóslevélben kötelezte magát: nőül veszi Marcellinát.
II. felvonás
[szerkesztés]Suzanne a grófné kérésére színleg meghallgatja gazdáját. A szerelmes grófné terve ugyanis az, hogy a szobalány ruhájában ő maga jelenik majd meg a találkán. A komorna állja a szavát. Estére találkozót ígér a kertben a grófnak. Az mérhetetlenül boldog.
Azonban gyanakszik:
- Ma reggel mért bántál velem olyan kurtán?
- Mert ott volt a kis apród.
- S mért nem hallgattál Basilióra, ki érdekemben szólt?
- Ej, mi szükségünk nekünk Basilióra?
Figaro a beszélgetés végére érkezik. A távozó Suzanne odasúgja:
-Csitt! Megnyertük a pört, mégpedig ügyvéd nélkül.
A gróf azonban elkapja az utolsó szavakat s mérhetetlenül dühbe gurul: - Hogy a pört már megnyertétek? Így hát tőrbe csaltatok. Arcátlanok! Majd megmutatom én, hogy mire vagyok képes! Ebben a pörben az ítéletet én mondom ki.
Megjön a bíró, Don Curzio, a per eldőlt. Az ítélet: Figaro vagy nőül veszi Marcellinát, vagy fizet - ahogy az írásban áll - és ezzel punktum!
Marcellina már boldogan készül is a menyegzőre: - E bájos ifjú lesz a férjem...
Figaro hiába hajtogatja: Apellálok, kegyelmes úr, én föllebezek! A gróf kárörvendően helyesel: az ítélet igazságos. Vagy fizetsz, vagy elveszed Marcellinát. Don Curzio bölcsen bíráskodott.
Figaro nem adja meg magát: - Nemes ember vagyok, és nemes szüleim beleegyezése nélkül... A gróf gúnyosan vág szavába: - Kik azok?... Hol vannak?... Figaro most sem jön zavarba: - Most még keresem őket, de pár esztendőn belül meg is találom! - Szó szót követ, aminek során Figaro elmondja, hogy pólyájában annak idején drága ékszereket találtak, és a sok dísz, csipke is azt bizonyítja, hogy szülei csak előkelő emberek lehettek. Megmutatja az anyajegyet is, mely jobbkarján ékeskedik. Bartolo és Marcellina e jelről - legnagyobb ámulatukra - tulajdon gyermekükre ismernek rá. Figaro az ő titkolt szerelmük gyümölcse. Marcellina - a mama - most már boldogan öleli magához megtalált fiát. Figaro vidáman vállalja újra megtalált szüleit. Bartolo is elérzékenyül:
Én, csak én vagyok apád."
Általános a meglepetés, az öröm. Csak a gróf dohog. Bartolo már az esküvőről álmodozik, ő Marcellinát vezeti oltár elé. Fiával kettős lakodalmat csapnak - teszi hozzá Marcellina.
A grófné aggódik ugyan, de kitart terve mellett: az esti találkán ő lesz ott a szobalány helyett, annak ruhájában. Fájdalmasan panaszolja:
(A grófné őszinte meleg érzelmét, bánatát az oboaszóló fejezi ki.)
Majd ő maga, a grófné, diktálja a levelet Suzanne nevében, melyben a komorna a grófnak megírja a találkozó helyét és idejét.
Suzanne:
Grófné:
Suzanne:
A levelet pecsét helyett gombostűvel tűzik össze.
Ünneplőruhás parasztlányok közelednek, virággal köszöntik a grófnét:
Cherubin, annyi baj, felfordulás, összetűzés okozója, ismét ott settenkedik. Antoniónak, a kertésznek éles szemét azonban semmiféle álruha nem téveszti meg, leányának, a kis Fanchette-nek "unokahúgá"-ban azonnal felismeri az ura parancsa ellenére még mindig a faluban bujkáló apródot. Hirtelen lekapja fejéről a főkötőt s helyébe a tiszti kalapot nyomja. A gróf azonban most nem állhat bosszút. Fanchette, akinek az uraság széptevés közben eget-földet megígért, most szaván fogja: bocsásson meg Cherubinnak s adja hozzá férjül. Almaviva zavarában kénytelen ebbe beleegyezni.
Közeledik a nászmenet.
A gróf - mit tehet mást? - vidám képet vág a számára elég keserves játékhoz. Zeng is a falu népének hálaéneke: "Te mirtusz övezte, te szép nászi pár, Most zengjetek hálát a gróf úrnak már. Szűztiszta erényünk több bántás nem éri, Föladta a gróf úr ősi jogát. Mind boldogan zengjük a hála dalát."
A nászi ceremónia közben a gróf előtt térdelő menyasszony annak kezébe csúsztatja az előbb írt, találkára hívó levelet. Figaro látja ura kezében a levélkét, mindjárt sejti, hogy az szerelmi posta, de nem tudja, hogy kitől.
És a gróf kegyes: Most aztán nézzetek utána, hogy a nászra minden rendben legyen. Gazdag pompát kívánok. Vegyen mindenki részt a lakodalomban!
III. felvonás
[szerkesztés]Suzanne találkára hívó levelét a grófné kis tűvel kapcsolta össze. A gróf visszaküldi a tűt, evvel jelzi, hogy az írást olvasta s a légyotton majd pontosan megjelenik. Fanchette azonban, akire az úr a tűt bízta, elvesztette azt és most mindenütt keresi, mert fél gazdája hatagjától.
Figaro még keresés közben találja. A lányka ki is kotyogja, hogy a gróf Suzanne-nak küldte a gombostűt s úgy mondta, ez a gesztenyéskert pecsétje.
A gyanú Figaróban már előbb is feltámadt, Fanchette csacska szavai csak megerősítik gyanakvását. Már tudja, hol lesz a találka. Dühösen távozik: - Most majd minden férjért bosszút állok!
A park sötétjébe magával hozta Bartolót és Basiliót is. Itt szövik az újabb összeesküvést. A komornyik viszi a szót: - Ne menjetek messze, maradjatok a közelemben, s ha megadtam a jelt, jöjjetek elő! - Basilio, az énekmester, annyi szerelmi cselszövés részese, hírvivője, intrikusa, kelletlenül húzza a száját: - Mit ér mindezzel? Suzanne tetszik az úrnak, a leány pedig találkát ad neki... - Bartolóban mozgolódni kezd a tisztesség: - De hát csak nem tűrheti szótlanul a dolgot! - Az énekmester legyint: - Ha mások tűrik, tűrheti ő is! És ha nem, ugyan mire megy? A nagyurakkal nem jó egy tálból cseresznyét enni, övék a gyümölcs húsa, s nekünk s magok maradnak...
Figaro lesben áll. A hűtlen Suzanne-t és a csábító grófot várja. Keserű gondolatai a csalfa asszonynép körül keringenek.
A grófné már Suzanne ruháját öltötte magára, a komorna viszont úrnője öltözékébe bújt. Figaro titokban ott ólálkodik körülöttük. Suzanne észre is veszi: - Itt leskelődik a kópé, majd megtanítlak, várj csak! Elmegy a kedved féltékenykedni rám! - Mézédesen szól hozzá: "Jöjj karjaimba, én imádott szívem, Oly epedőn, oly vággyal várlak, édes!"
Cherubin bukkan fel a parkban. Megpillantja az álruhás grófnét, s abban a hiszemben, hogy a kis szobalánnyal áll szemben, azonnal udvarolni kezd:
Jön Almaviva is és dühösen ismeri fel a kalandkereső ifjúban Cherubint. Az apród gyorsan odábbáll s most már a gróf ostromolja a Suzanne ruhájába öltözött grófnét - a feleségét. Egy gyűrűt ajándékoz neki, s indulnak a gesztenyésbe.
Figaro azt hiszi, hogy gazdája Suzanne-nak teszi a szépet s ezért most a grófnénak, aki persze nem más, mint az úrnője ruhájába öltözött Suzanne, mindent kitálal. Saját szemével látta együtt Suzanne-t a gróffal. Hamarosan ráismer azonban menyasszonyára és most már csak bosszúból is folytatja a játékot és hevesen udvarolni kezd a "grófnénak", annyira, hogy a féltékeny szobalány ezért jónéhány pofonnal jutalmazta meg. Nem tudja, hogy Figaro közben már felismerte. Kimagyarázkodás után hamar kibékülnek.
A komédiát most már csak a gróf megszégyenítésére játsszák tovább. Az hamarosan elő is bukkan s ott leli komornyikját térdelve egy asszony előtt, kinek ruhája, tartása is gyanút ébreszt benne, a szerelmesen elsuttogott szavak pedig minden kétségét eloszlatják.
- Ó, drága úrnőm, szabad hát remélnem?
- Nos hát tiéd leszek...
- És most menjünk innen el, óh édes... ránk a boldogság vár...
A gróf összecsődíti egész házanépét, kik izgatottan tudakolják, mi történt. Fáklyások is jönnek. Almaviva felhábordásában alig talál szavakat: - Fegyvert, fegyvert nekem! Ez a gazember rútul meggyalázott! - Hiába kérés, könyörgés, azt hiszi, hogy a komornyikja az ő feleségének tett vallomást. Nincs bocsánat! Amit mindenki természetesnek is vesz, mert még a grófnénak hiszik az annak ruhájába öltözött szobalányt.
Előlép azonban a grófné, s Almaviva megszégyenülve látja, hogy a komorna, akinek az egész éj folyamán ő udvarolt, a tulajdon felesége volt, aki csak azért öltött álruhát, hogy visszahódítsa hűtlenkedő férjét. Most már a gróf könyörög:
Grófné:
A parkot vidám kacagás veri fel. A cselszövés jó útra terelte mindnyájuk életét. A féltékeny uraság meggyőződött felesége hűsgéről s most bűnbánóan kéri bocsánatát. Figaro és Suzanne is révbe érkeztek, boldogságuk elől elhárult a végső akadály is.
