Olvasónapló/Don Juan

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


Don Juan


Wolfgang Amadeus Mozart operája 2 felvonásban. Szövegét Lorenzo Da Ponte írta.

Cselekmény[szerkesztés]

Történik: Spanyolországban, a XVII. században, Sevillában és környékén.

I. felvonás[szerkesztés]

1. kép[szerkesztés]

Éjszaka Sevillában...

Leporello, Don Gonzalo kormányzó háza előtt jár-kel fel s alá, topog, dohog.

"Ördög vitte volna el, folyton járni-kelni kell, hosszú munka, kurta zsold, már az ember félig holt..."

(A dohogó fagotton és vonósokon megszólaló témához az oboa rikító hangú futama szinte egy dühös mozdulatot tesz.)

Míg ő kint strázsál, gazdája, Don Juan bent a palotában Donna Annát akarja minden áron meghódítani. Anna azonban erélyesen ellenáll álarcos támadójának. Segítségért kiált, és nem engedi elmenekülni.

"Hacsak meg nem ölsz, te gyáva, szöknöd innen ne lehet..."

Leánya kiáltásaira karddal a kezében megjelenik a kormányzó és párbajra hívja a merénylőt. Don Juannak semmi kedve kiállni az aggastyánnal, de mikor Don Gonzalo folyvást gyávának nevezi, végül kardot ránt ő is.
(A hegedűk és gordonok gyors, rövid futamai és hirtelen oktáv staccatói az összecsapást, a kard villanását rajzolják meg.)

Rövid összecsapás után leszúrja, majd szolgájával együtt elmenekül. Don Ottavióval tér vissza Donna Anna. A holtat látva elalél. Az átélt borzalmak után még vőlegényében is a támadót látja.

"Hagyj el, te gyilkos, hagyj el, mért hagysz így élni engem?..."

A kormányzó holttestét közben már elvitette Don Ottavio, aki aggódó szeretettel veszi körül jegyesét:

"Én a párod védelmül itten állok S a holtat majd én pótolom..."

Donna Anna kívánságára esküvel fogadja, hogy megbosszulja a véres tettet.

2. kép[szerkesztés]

Míg Don Juan új szerelmet, Donna Elvira hűtlen, megszökött kedvesét keresi:

"Erre van, erre jártán a csalfa csábító..."

A lovag most pórul jár - mert az ismeretlennek vélt hölgy, az újonnan kiszemelt áldozat, kinek nyomába szegődött, nem más, mint éppen Donna Elvira. A nemes don azonban ügyesen odább áll, az elképedt Elvirát pedig Leporello nyakába varrja. A szolga - hogy Elvirát lehűtse - előszedi a "kis könyvecskét", amelyben benn található a pontos női névsor - hány asszonyszívet lobbantott már lángra gazdája:

"Íme Donna, ez a szép katalógus... Ahány kedvese volt, beleírtam..."

Német földön kétszáz, francia száz, török ötven és Spanyolországban ezer meg három a szám...

S mit is kedvel a gazdája?

"Hívogatni hamvas szőkét, simogatni friss barna nőcskét..."

S mint a lepke, száll... csak száll, fejezi be meséjét, s a dal végén már ő sincs sehol.

Vidám lakodalmas nép közeledik.

"Jertek perdülni, fordulni, lányok, hej, fordulni, lányok, körbe-körbe csak járjon a tánc..."

A jegyespár: Zerlina és Masetto. Don Juan persze azonnal szemet vet a csinos menyasszonyra. Meghívja, megvendégelteti Leporellóval az egész násznépet, s - ha akar, ha nem - még a vőlegényt is becipelteti a fogadóba, ő maga pedig Zerlinát hívja meg kastélyába:

"Oly csoda vár több nincsen, ott leszek én tiéd. Jöjj oda édes kincsem, óh várathatsz-e még?..."

Terve már-már sikerrel kecsegtet. Zerlina még remeg, de már mindent elhitt neki.

De mikor már indulnak, Donna Elvira állja útjukat: óvja a parasztlányt a csábítótól és magával viszi.

Donna Annának és Ottaviónak - miközben a kormányzó gyilkosát keresik - sejtelmük sincs arról, hogy mikor a lovaggal összetalálkoznak, éppen a gyilkossal állnak szemben; megkérik tehát: segítse őket bosszújuk végrehajtásában. Don Juan képmutatóan ajánlja fel szolgálatait. A váratlanul újra visszatért Donna Elvira igyekszik a jegyespár előtt is leleplezni a csábító aljasságát:

"Óh, rá se hallgass, esztelen, ne hidd el egy szavát. Nézz engem, élő bánatot, hasson a példa rád..."

A lovag ráfogja Elvirára, hogy őrült, és részvétet színlelve elvezeti. Mikor aztán Ottavio ás jegyese egyedül marad, a kormányzó leánya iszonyodva közli: a búcsúzás percében - kézcsókjáról - hirtelen felismerte Don Juanban éjszakai támadóját, atyja gyilkosát.

"Néz bosszúra vágyom és vádlón az égre az ártatlanságom s az atyámnak, atyámnak vére... A bosszú nem vár soká, száz átok sújtson rá!..."

Don Ottavio alig akarja elhinni, hogy ily bűnök terhelik a lovag lelkét. Szereti Annát, kinek rajta kívül senkije sincsen.

"Bármi ha sérti, nékem is bántó, fájdalma néki nékem is fájó. Én vagyok árnya, bármerre jár, bárhol, bármerre jár..."
3. kép[szerkesztés]

A lovag elégedetten hallgatja Leporello fecsegését a fogadóban történtekről és életöröme diadalmasan csendül fel:

"Borban az ésszel senkise számol, kedvez a mámor, kedvez a tánc..."
4. kép[szerkesztés]

Don Juan kastélyának parkja.

Zerlina igyekszik a felháborodott, duzzogó Masettót megbékíteni: A lovag hozzám sem ért, szinte rám se nézett. Ölj meg - kérleli - vagy tégy, amit tenni kívánsz, de aztán legyen szent a béke köztünk.

"Verj meg, verj meg, jó Masetto, Zerlinádat oh, csak verd meg. Várok mint a pajkos gyermek, mint a kis bárányka vár..."

De Masetto újra csak gyanakszik, mikor a lovag hangját hallva, Zerlina összerezzen. Arra kényszeríti őt, hogy megvárja a lovagot, és elrejtőzik a bozótba, mert saját szemével akarja látni: vajon hűséges-e hozzá a párja. Zerlina remeg, legszívesebben ő is elrejtőzne Don Juan elől.

A lovag - aki a násznépet jött meghívni kastélyába - rá is talál, útját állja és véletlenül ugyanabba a lugasba vonná átölelve - hiába ellenkezik szegényke -, amelyikből Masetto most kilép. És mivel nem tud már a vőlegénytől szabadulni, kánytelen-kelletlen őt is magával viszi a mulatságba.

Nem sokkal később három álarcos érkezik a kastély elé: Donna Anna, Don Ottavio és Donna Elvira, aki vezeti őket.

"Csak bátran tartsunk össze, a játék végig nem tart és nem kerüli el majd a bűn, a bűn a büntetést..."

(A hegedűk staccatóinak fel s alá menő izgatott témája festi Donna Elvira háborgó lelkiállapotát.)

Azért jöttek, hogy Don Juannal végre leszámoljanak. A palotából kihallatszik a zene, és az erkélyen megjelenik Don Juan és szolgája.

"Maskara van az utcán, és nem is egy, de három. Menj oda, mondd, hogy várom, jöjjenek, áll a bál!..."
5. kép[szerkesztés]

A palota termeit ragyogó fény önti el... Száz és száz gyertyaláng lobog. A vidám forgatag közepette az egyetlen haragos vendég - Masetto. Dühösen figyeli, hogyan teszi a szépet a lovag Zerlinának. Bevonul a három feketeköpönyegű titokzatos álarcos is. Már három zenekar táncmuzsikája is hívogatja a párokat, mikor Don Juan elérkezettnek látja az időt, hogy Zerlinát az egyik szomszédos, elhagyott szobába csalja. De a lány segélykiáltására az egész vendégsereg rájuk tör. A lovagot most sem hagyja el a hidegvére. Fülönfogva húzza magával Leporellót: ő a gaz csábító - állítja -, akitől neki sikerült Zerlinát megmentenie. A három titokzatos vendég most leveszi az álarcot: Donna Elvira, Donna Anna, Don Ottavio áll ott, hogy felelősségre vonja a lovagot, de ő kivont karddal tör utat magának, s szolgájával elmenekül.

II. felvonás[szerkesztés]

1. kép[szerkesztés]

Elvira háza előtt. Alkonyodik.

Elvira örök panaszát hajtogatja: "Csókja csalfa, szíve léha, Játék voltam és semmi más."

Leporello már megelégelte a sok veszedelmes kalandot. Ott akarja hát hagyni gazdáját. Egy zacskó arany persze hamar elnémítja. Don Juan ezúttal Elvira komornáját szemelte ki magának, s úgy gondolja, célravezetőbb, ha mint szolga udvarol majd a szép lánynak. Ruhát cserél tehát Leporellóval.

Közben az erkélyen Elvira jelenik meg, mire Don Juan hirtelen lovagi köntösbe bújtatott inasa mögé rejtőzik s onnan énekli a szerenádot, míg Leporello - mint rángatott báb - komédiázott szerelmes gesztusokkal kíséri az "epekedő" dalt. Elvira szíve persze újra lángra lobban, lesiet az utcára, s boldogan omlik Leporello karjába, kit a sötétben hűtlen szerelmesének néz. A lovag most már maga ad szerenádot a komornának s megpengeti gitárját:

"Oh, nézz ki már az éjbe, te bájos angyal..."

Az éjszakai idillt azonban megzavarja Masetto, aki néhány markos barátjával a nemes dont keresi, hogy bosszút álljon rajta, leüsse, csontját összetörje. De Don Juant a homályban szolgája köpönyegében és kalpagjában Leporellónak nézik, és így még ő ad tanácsokat, merre is találhatják azt a hitvány nőcsábászt. Masetto felfegyverzett cimborái szét is szélednek, és mikor a szerencsétlen legény egyedül marad a lovaggal, Don Juan elszedi husángját, pisztolyát, puskáját, alaposan elpáholja. Zerlina ugyancsak vigasztalhatja jajgató párját:

"Légy jó csak, szívem, ápollak híven, van hozzá gyógyszer, de milyen jó... Szerető simogatás és jóságos csók..."

(A gordonka és gordon ritmusa a szívdobogást utánozza.)

2. kép[szerkesztés]

A gazdája köpenyébe bújtatott Leporello még mindig a templom keresztfolyosójának félhomályában "sétálgat" Donna Elvirával. Nagyon kényelmetlenül érzi magát s szeretne elillanni. Az ajtóig már el is jutott, de azon éppen Donna Anna és Don Ottavio lép be.

Leporello persze újra csak egérutat keres.

"Merre lettél, édes párom? Most az egyszer meg ne lásson..."

(A hegedűkön megszólaló téma Leporello szepegésének s óvatos, tétova lopakodásának rajza.)

Már-már megint az ajtónál van, de most meg Zerlina és Masetto jön vele szembe, s már nem menekülhet. Közrefogva, megrémül a felháborodottan rátámadó férfiaktól, és hogy ép bőrrel meneküljön, gyorsan leleplezi magát. Mindenki felbőszül az újabb hitványságon, Ottavio megismétli fogadalmát: leszámol a csábítóval.

"Enyhítse addig áldás a párom, a párom bánatát..."
3. kép[szerkesztés]

Sevilla temetője.

Don Juan átveti magát a temetőfalon. Itt talál rá újra Leporello, és a komor sírkeresztek közt nevetgélve mesélik egymásnak újabb kalandjaikat, amikor a holdfény remegésében egy hang szólal meg:

"A síri csendben háborgat a lárma..."

A lovag csak most látja, hogy a megölt kormányzó síremléke, lovasszobra előtt állnak és Leporello reszketve olvassa az emlékmű feliratát: "A gyilkost itt várja a bosszú!"

A lovagot azonban ez sem rémíti. Határtalan elbizakodottsággal vacsorára hívja meg a meggyilkolt kormányzó - szobrát. Az fenyegetően bólintja válaszát: Eljövök!

4. kép[szerkesztés]

Donna Anna kérleli jegyesét - Ó, hagyd a szívet ilyen bánatos percben... gyászban fáj földiekre nézni... Ó, ne mondd, hogy ezzel bántalak...

"Oh, ne mondd, hogy bántalak, édes, szívem sebzi és fáj a vád..."
5. kép[szerkesztés]

Don Juan jókedvűen fogyasztja vacsoráját. A háttérben muzsikusok asztalizenét szolgáltatnak. Előbb a "Cosa rara"-ból játszanak, majd a litiganti nótát adják elő.

Donna Elvira még egyszer, utoljára eljött a lovaghoz, hogy jó útra térítse, ő azonban gúnnyal elutasítja. Az asszony indul is, de az ajtóból visszahőköl. Don Juan Leporellót zavarja a bejárathoz, hogy nézze meg, mi történt. A szolga halálra váltan tér vissza: - A kőszobor... - remeg a szó az ajkán. A lovag most már maga indul vendége elébe, mert a rémült Leporello semmiképp sem hajlandó engedelmeskedni. A kővendég megjelenik az ajtóban.

(A hatalmas akkordok festik a kővendég lépteit.)

A házigazda elképed ugyan, de máris vacsorához hívja. Ő azonban visszautasítja:

"Más gond vár rám a szent égi célnál..."

(A kromatikus lassú, skála-téma a borzongató iszonyat kifejezése.)

"Jöttem, ha engem hívtál, Légy most a vendég nálam" - hangzik a szobor szava. Don Juan nem hátrál:

"Én sohse voltam gyáva. s ha kell, hát ott leszek..."

Erre kezet is ad.

A kormányzó szobra most félelmetes hangon bűnbánatra szólítja fel Don Juant, de a lovag nem bán meg semmit! Intelmeire egyetlen szóval válaszol csak: nem! Mennydörgés, villámlás között eltűnik a szobor - tűz csap föl és eltűnik a lángokban Don Juan is.

Donna Anna és jegyese, Masetto és mátkája keresik a csábítót, és most Leporellótól tudják meg, hogy a pokol lángjai nyelték el.

S most: Leporello - mit tehet mást - új gazdát keres... Elvira - kolostorba vonul... Zerlina pedig Masettóval kézenfogva indul - csókolódzni...

De búcsúzóul még elmondják a régi példaszót:

"Jámbor légy, mert rosszul jársz, mert rosszul jársz. jámbor légy..."