Olvasónapló/Cosí fan tutte
Középiskolai dolgozatok
Wolfgang Amadeus Mozart: COSÍ FAN TUTTE
- Szövegkönyv (Librettó): Lorenzo Da Ponte
Cselekmény
[szerkesztés]Történik Nápolyban, a XVIII. század végén. Az I. felvonás 1. képe egy kávéház teraszán, a többi kép Dorabella és Fiordiligi kastélyában és a kastély parkjában.
I. felvonás
[szerkesztés]Ferrando, a délceg katona felháborodva utasítja vissza a sértő gyanút:
Barátja, Guglielmo is állítja, az ő mátkája sem hagyja el őt, és párbajra akarják kényszeríteni régi barátjukat, Don Alfonsót, egekig magasztalva mátkáik erényeit. A cinikus agglegény - az öreg filozófus - azonban fogadást ajánl a két tüzes, szerelmes ifjúnak, mondván: az ő mátkáik - kiknek szíve csupa hűség - sem különbek a többi csélcsap leánynál. Mert a hűségről ugyan sokat beszélnek, de ki látta már valaha?
A két férfi állja a fogadást. De meg kell esküdniök "tiszti becsületszóra", hogy titkos tervüket sem szóval, sem jellel nem árulják el. Győzelmükben mindhárman külön-külön biztosak és már előre emelik poharaikat:
A pompás kastély teraszán a két nővér éppen a két lovagról ábrándozik - arcképükkel kezükben.
Fiordiligi:
Itt éri őket Don Alfonso a borzalmas hírrel - de alig bírja kinyögni: a fiatal tiszteket a harcmezőre rendelte a királyi parancs.
(Don Alfonso tettetett ijedtségét a meg-megszakadó, szinte lélegzet után kapkodó dallamvonal és a hegedűk lihegésszerű kísérete festi.)
A férfiak roskadozva közelednek.
Nemsokára harci induló hangja, vidám katonaének szakítja félbe a kétségbeesett siránkozást:
A búcsú érzékeny:
Majd a csatába induló két hős elvonul. A szomorú lányok és Don Alfonso sokáig néznek még a tovatűnő vitorlás után:
(A hegedűk szordinált, egyenletesen folyó mozgása a tenger ringását rajzolja.)
Az árván maradt menyasszonyok fájdalma az egeket hasogatja, tőrt és méregpoharat kérnek az illatos reggeli kávé helyett.
Dorabella:
Rosina, a szobalány hiába biztatja őket: szórakozzanak egy kissé, hisz vőlegényeik se búslakodnak. A férfinép állhatatlan, kivált ha katona, bolond, ki tőlük hűséget vár...
Az öreg filozófus kopogtat a házba. Rosinával igyekszik szót érteni. Egy tallért ad és húszat ígér neki, ha segít szép szóval megpuhítani úrnői szívét, és kieszközölni náluk a bebocsáttatást két csinos fiatalember számára.
És a két ifjú már be is lép - nagy szakállal, elbűvölő albán ruhában.
Don Alfonso:
Persze, az imént a "csatatérre" ment két vitéz vőlegény tért vissza, álruhában. De még Rosina sem ismer reájuk. A két hűséges mátka Dorabella és Fiordiligi már mikor meglátja, rögtön ki akarja tessékelni a könyörgő-tolakodókat - az álruhás vőlegények ujjongó örömére. De Don Alfonso közbelép: - Hiszen ezek régi kedves cimborái, legjobb barátai.
A díszes köntösű vendégek Ámorra hivatkoznak: ő vezette őket ide, s máris a leghevesebben szerelmet vallanak mindketten. A leányok azonban - hiába minden bók, csábítás, ámítás - felháborodva utasítják vissza az ostromot mindketten: Szívük sziklaszilárd, hűek lesznek vőlegényeikhez mind a sírig.
Fiordiligi:
Alfonsónak kell újfent közbelépni, hogy ki ne utasítsák őket:
Guglielmo:
...szerelmük jeléül ők a csillagokat is lehozzák, ők délcegek, bájosak, szép a kezük, lábuk... a bajuszuk - kelletik magukat.
A felháborodott hölgyek azonban faképnél hagyják őket.
A férfiak szinte táncra kerekednek jókedvükben.
Be jó a kedvük!
Ferrando, Guglielmo:
Már hogyne lenne!
Alfonso:
Kacagnak egyre!
A cinikus agglegény azonban nem félti a száz tallérját. Különben is a fogadás holnap reggelig áll, addig tehát - szótfogadni.
Ferrando boldog...
Dorabella és Fiordiligi a parkban kedveseik után búslakodnak:
Már messziről hangzik az udvarlók jajszava:
Jaj, mit tesznek? Nagy Isten!
De máris betörnek a halálraszánt "albánok", kezükben szorongatva a kiürített méregflaskókat. A lányok szörnyen megrémülnek:
Az öngyilkosok már le is rogynak a pázsitra. Rosina és Alfonso a doktorért futnak.
S míg a két ájult mellett őrködnek - pusztán részvétből - Dorabellának már érdekesek is, Fiordiligi pedig úgy véli: jobban meg kell őket nézni.
Megérkezik a pápaszemes, feketeköpenyes doktor, kezében a "gyógyvas"-sal.
aki persze nem más, mint az álruhás szobalány.
Mágnesvassal életet delejez a már-már elköltözöttek dermedt tagjaiba. A nővérek készségesen segédkeznek a doktori műveletnél.
(A hegedűk és brácsák, a fuvola, az oboa s a fagott trillái rajzolják a delejező vastól a szerelmesek tagjaiba visszatért élet remegését.)
Az öngyilkosok, alighogy magukhoz térnek, máris megfogják az ápoló kezecskéket. Alfonso és a "doktor" rábeszéli a húzodozó lányokat: ezt nekik el kell nézni - még tart a méreg hatása.
De a két életrekelt ifjú most hirtelen még csókot is kér. Azt azonban már hiába állítja a "doktor" és Alfonso, hogy az is jót fog tenni orvosságként, haragosan kidobják őket.
II. felvonás
[szerkesztés]Rosina egyre azt duruzsolja úrnői fülébe: fogják fel könnyedén a szerelmet... a jó alkalmat ne szalasszák el. Szép a hűség... de a kacérság se rossz.
Rosina hasznos tanácsot szívesen ad. Szavainak nem is marad el a hatása. Dorabella már hajlandó könnyebb oldaláról venni a dolgot, mindenesetre megállapodnak, ha bármi baj lenne, majd azt mondják - mindennek Rosina az oka. És a szívük? De hiszen egy kis szórakozás csak nem hűtlenség. És most ki melyik ifjút is választja?
Dorabella:
Fiordiligi:
A párok helyet cseréltek: Fiordiligi így hát Dorabella. Dorabella pedig Fiordiligi mátkájával kacérkodik, játszik majd... és színlel szerelmet. Don Alfonso kerti ünnepségre invitálja a ház két úrnőjét.
Lampionos álarcosok élén Ferrando és Guglielmo szerelmes szerenádot zengedez az imádott hölgyek ablaka alatt:
De mert félszegek, moccanni sem mernek, Don Alfonso bemutatja, hogyan kell gyengéden udvarolni:
Guglielmo előbb egy kis emlékszívet, majd saját szívét kínálja fel Dorabellának:
És ő elfogadja...
Fiordiligi azonban menekül, elküldi, elutasítja Ferrandót. Lelkiismerete bántja, hogy a széptevő szavát egyáltalán meghallgatta. Ijedten döbben rá, hogy már ő is lángol, hitszegő lett. És bűnbánóan esdekel távollevő vőlegényéhez.
(Izgatott vonós futamok érzékeltetik Fiordiligi feldúlt lelkiállapotát.)
A két barát beszámol egymásnak udvarlásuk sikeréről - balsikeréről. Guglielmo boldog: Fiordiligi nem hallgatta meg, ott hagyta új széptevőjét - hű távollevő vőlegényéhez. De Ferrando kétségbeesve hallja mátkája csapodárságát s már rohanna bosszút állni az árulón. Felháborodik Guglielmo is:
Ferrando szívéből örökre száműzné a hűtelent:
Don Alfonso persze jót kacag a felsült szerelmesen.
Guglielmo máris követeli az 50 tallért, a fogadás felét. Hiszen az ő jegyese hűséges maradt. Dehát ez érthető is, hiszen ő ellenállhatatlan. Az öreg filozófus azonban türelemre inti: Csak reggel jár le a kitűzött határidő, addig még sok minden kiderülhet, talán az is, hogy "nem nagyon tanácsos élő medve bőrére inni".
- Végre látják, mi illik nagyvilági nőhöz - önti az olajat a tűzre Rosina. Dorabella nem kőszívű és így már túl van minden aggályoskodáson. Fiordiligi is szerelmes udvarlójába, azonban furdalja a lelkiismeret, és átkot szór az egész világra.
Dorabella már döntött is: neked a szőke, nekem a barna - mindketten menyasszonyok lettünk. Fiordiligi azonban elhatározza, uralkodni fog magán, bár Rosina biztosítja: ez nem fog sikerülni. Mert,mondja
Dorabella:
Fiordiligi végső eszközhöz folyamodik: kardot, csákót, vőlegénye katonaruháját hozatja elő, hátas lovat rendelmagának és húgának, hogy mindketten a táborba siessenek harcoló vőlegényeik után s oldalukon győzzenek vagy haljanak:
Ekkor lepi meg őt Ferrando:
S most már az ő ellenállása is semmivé foszlik. Bevallja szerelmét.
Ez kellett csak Guglielmónak: tombol és átkozódik dühében. Ferrando pedig kissé megvigasztalódhat. Barátja sem járt különben, mint jómaga. De hogyan büntessék meg a csapodárokat. Don Alfonso csillapítja a háborgókat: el kell őket venni nőül. A legjobb, ha kettős lakodalmat tartanak. Egy jó tanáccsal azonban még megtoldja szavait: Szidni szokták a nőket, hogy csapodárok. Ámde én védelmembe veszem őket, mert ez nem bűn, nem vétek s nem rossz szokás; ez semmi más, csak asszonyi természet. A férfi, kihez hűtelen a párja, s erre nem készül el, az vessen magára. Mert ha ifjak, vének, ha rútak, ha szépek:
Rosina gratulál a két albán lovagnak: úrnői készek örök hűséget esküdni nékik - s már várják is őket a vőlegényi csókra.
Megkezdődik az esküvői ünnepség. A háznép is felköszönti a jegyeseket. A párok asztalhoz ülnek. Vígan csendülnek a poharak. Megjelenik a jegyző - Rosina álruhában, nótárius-parókában, ornátusban. Nála már a kész házassági szerződés. Egy pillanat - és a lányok már alá is írták.
Ekkor katonainduló hangzik kívülről, visszaérkeztek a harcosok a csatatérről. Nagy az ijedelem, és a nemes albán férjeket alig győzik siettetni: bújjanak el, fussanak el... S hamarosan meg is jön a két régi vőlegény, Guglielmo és Ferrando - a harcmezőről:
ahol gyengéd aráink fogadnak, s meghálájuk a hűségüket.
A hölgyek sápadoznak, térdük rogyadozik a "váratlan örömtől". De a tisztek megtalálják az elrejtőzött jegyzőt. S a nővérek elhűlve látják a jegyzőtalárból kibúvó Rosinát. Az aláírt házassági kontraktus is előkerül: írott bizonysága a mátkák hűtlenségének. Tagadni nem lehet. A férfiak első gondolata a bosszú, hiszen mindkettőjüket megcsalták. És a lányok még hozzá nem is a saját vőlegényükbe szerettek bele! Persze Rosinát és Alfonsót rögtön beárulják - ők voltak a gonosz csábítók.
Ferrando most Fiordiligi elé járul:
Guiglielmo pedig Dorabella elé térdelve ismétli el vallomását:
s kérek helyébe gyöngéd szerelmet."
De az elismerést megkapja Rosina is:
Híres doktornak nagy érdemét!"
Ferrando és Guglielmo tehát leleplezik magukat az ámuló arák előtt.
Alfonso elégedetten dörzsöli kezét: "Ezt a kártyát én kevertem. De a tréfa nekik használ, Okosabbak lesznek most már A hiszékeny férfiak. Félre bánat, szent a béke, Tartsunk kézfogót s ezzel vége."
Ezek után ki-ki visszatér a párjához és a hölgyek újra megesküsznek: "soha téged el nem hagylak, mind a sírig hű leszek". De a férfiak inkább újból elhiszik - csak ne esküdjenek.