Olvasónapló/A két koldusdiák

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A két koldusdiák


Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák[szerkesztés]

(olvasónapló)

Dobos néni és diákjai[szerkesztés]

A 17. század végén kezdődő történetben Dobosné asszonyomé volt a legjobb kosztolóhely Debrecenben. A tíz fizetős diák mellett két ingyenes fiúcskát is ellátott a jószívű asszony. Neki két fia már korábban meghalt, ezért fogadott örökbe két árva gyermeket.

Hol vette a néni a két koldusdiákot?[szerkesztés]

Amikor Krucsay úr, a „Nyírség királya” halálra korbácsoltatta az egyik jobbágyát, akkor annak árván maradt suhanc fiait vette magához Dobosné, kinek üzleti ügyei miatt éppen a Nyírségben volt dolga. Veres Pali Laci lett, Veres Feri pedig Pista, az elhalt Dobos gyermekek emlékére. A két fiú engedelmes, szófogadó gyermekké vált, István kiválóan tanult, de érzékeny volt, László rosszul tanult, de erős, kemény kötésű legénnyé fejlődött.

Csata a Nagyerdőn[szerkesztés]

A két árva a Debreceni Református Kollégium diákjaként pünkösd másnapján részt vett a hagyományos „magyar-török” – puszta ököllel vívott – csatában. Veres Pista megküzdött a legerősebbnek járó díjért, amit Szilágyi Magda, Piskárkosi-Szilágyi Márton professzor lánya készített a győztes számára.

Sohasem köthetsz kardot[szerkesztés]

A díszes kardkötőre Beke Miklósnak – az előző év fortissimusának – is fájt a foga, de a hosszú küzdelem végén Pista csellökésének nem tudott ellenállni. A gyengébbiknek vélt Veres fiú győzelmén sokan meglepődtek. Miután Pista megkapta a kiérdemelt ajándékot Magdolnától, Boglányi József megjegyzése szíven ütötte: soha nem viselheti a kardkötőt, mert nem nemesember.

Kire marad a bolt?[szerkesztés]

A történtek után Veres István az ágya felett tartotta a kardkötőt, s elhatározta, hogy nemesemberré válik. Még a testvérét is „megfertőzte” ezzel a vágyakozással. Dobos bácsi azon történeteit is szájtátva hallgatta a két fiú, amelyekben a főhős nemesemberré vált. Kinizsi Pál, György barát és Brunszvik vitéz lett a példaképük. Több év eltelte után Dobosék tönkrementek, és elárverezték a boltjukat, házukat, ingóságaikat, földjüket. Krucsaynak tartoztak, s a nagyúr nem ismert kegyelmet. A házaspár egy batyuval szállt szekérre, és Szegedre költöztek Dobos néni Márta húgához. A két legénnyé serdült diákot nem vihették magukkal, ők Debrecenben maradtak: a szegények konyháján étkeztek, szállást a kollégium biztosított a számukra.

A fehér és a fekete kutya[szerkesztés]

A fiúk azonban nem maradtak Debrecenben, hanem elindultak vaktában, toronyiránt bele a világba. Estére egy faluba értek, ahol megkérték őket, hogy írják meg egy vén anyóka testamentumát. Pista jegyezte le a néni szavait, s miután az öregasszony minden rokonára hagyott valamit, a fiúk is kaptak tőle ajándékot: két kutyát meg egy pár tallért. Lacié lett a fehér szőrű juhászkutya: Dráva, Pistáé a fekete: Bodri. Másnap hajnalra az anyó meghalt, s a fiúk folytatták az útjukat. Éppen a Dráva kutya által fogott nyúlpecsenyét ették, amikor egy fáradt vándor köszönt rájuk. Rozsomák Jánost is megvendégelték, aki azt a tanácsot adta nekik, hogy váljanak ketté: egyikük Bécs felé próbáljon szerencsét, a másik Erdély felé vegye az útját. A fiúk így is tettek, pénzfeldobással döntötték el, ki merre is induljon. Pista Rozsomákkal tartott a császárvárosba, László a fejedelemség felé gyalogolt.

A fejedelem délután[szerkesztés]

Gyulafehérvárott, az erdélyi fejedelem udvarában, puskaporos hordók helyett a boroshordók rózsás világában, Apor István és Boér Kristóf vitába keveredett. A nagyurak a másvilág titkain kaptak össze, és I. Apafi Mihály fejedelem elsőnek Thököly Imre követét kérte fel döntnöknek. Schmidt István úr világi és egyházi ügyekben felettébb jártas volt, meghallgatta a feleket, majd így döntött:

„Meghallgattam az érdemes főurak őkegyelmeiknek opinióját a túlvilágról figyelmesen. Egyik is, másik is szépen kiszínezte a saját hite szerint. Én erre csak azt mondom…

– Halljuk, halljuk! – hangzott fel minden oldalról.

– …azt mondom, hogy az isten a mindenség titkai közül sokat árult el az embereknek.

– Igaz, igaz!

– A többi teremtményei sokkal kevesebbet tudnak, mint mi, meg lehetünk tehát elégedve, de az isten, mikor a mindenség titkait közprédának bocsátotta, nem adott oda mindent; némelyeket megtartott magának.

– A dologra, tudós uram, a dologra! – szólt bele Bánffy türelmetlenül.

– Hiszen a dolognál vagyok, uraim. Mert amiről a két főúr vitázott, az éppen a mindenség ama titkai közé tartozik, amiket az isten magánál tartott. Dixi.”

– Részlet a regényből[1]

A fejedelmet nem elégítette ki a tudós válasza, ezért a palota előtt elsőnek arra járó embert kérette maga elé a vita bírájául. Egy szakadozott diáktógás fiatalembert cipeltek – a kutyájával együtt – Apafi elé: Veres László volt a csavargó kinézetű fickó. A diák zavartan állt a sok fényes, bár kapatos nagyúr előtt. Őt is megkínálták egy kis borral, majd megtudta, mi lesz a feladata.

Hírnök a másvilágról[szerkesztés]

László, mielőtt döntött volna, a helyzethez illő példamesét mondott el a jelenlévőknek.

Veres Laci története két papról

– Felséges fejedelem – így szólt felbátorodva, miközben a kutyája vígan veregette a farkával –, élt egyszer két szomszéd magyarországi faluban két pap, az egyik katolikus, a másik protestáns, mégis mind a ketten igen jó barátok voltak, mert mind a ketten szerettek vadászni, s ha elválasztotta a külön dogma, összehozta őket a közös vadászterület.

Az ő barátságuk különben nem állott egyébből, mint veszekedésből, s nekik is éppen az volt a kedves témájuk, amiről az urak vitatkoztak a felséged mai ebédjénél. Örökkön-örökké azt feszegették, mi van a másvilágon. A kálvinista pap is mást állított, a katolikus is. Mind a kettőnek nagy fantáziája volt, s a saját hite szerint bútorozta be a túlvilágot. A kálvinista pap majdnem ugyanazt állította, amit az öregebbik uraság (Boér uram az öregebbik), a plébános körülbelül úgy beszélt, mint itt a fiatalabbik főúr.

Néha egészen belemérgesültek, s a két szent ember öklével verdeste az asztalt, hogy meggyőzze egyik a másikát az ő hitének valóságáról.

Tizenöt évig folyt nagy hévvel, tűzzel ez a szellemi erőlködés, de természetesen nem lett semmi eredménye.

Egyszer a plébánosnál disznótor volt, a vendégek közt ott volt a kálvinista pap, s mint egyébkor, ma is a másvilágról disputáltak, de a vendégek, kik már könyv nélkül tudták a két pap minden körömnyi állítását, argumentumát, meglehetősen unták a dolgot, mit észrevett a házigazda:

– Canis mater, hagyjuk el most az egészet, majd megtudom, ha magam is ott leszek a másvilágon.

– Esküdj meg – kiáltá izgatottan a kálvinista pap –, hogy ha hamarabb találsz meghalni, eljössz nekem megmondani, melyikünknek volt igaza!

– Ha te is megígéred, Miska. (Mert Miskának hívták a kálvinista lelkészt.)

– Esküszöm, hogy eljövök hozzád a halálom után. Papi hitemre fogadom.

– Én is esküszöm. Itt a kezem rá. Elmegyek hozzád, és megmondom az igazat.

A vendégek mosolyogtak, hogy milyen ünnepélyesen fogadkozik a két disputáns. Ej, tiszteletes uraim, a halál még messze van – vegyük még előbb hasznát ennek a világnak is, koccintsunk, mulassunk!

Mulattak, vígan voltak egész tíz óráig éjjel, akkor is vidám zsibajjal, pajkos nevetéssel oszlottak szét, ki gyalog, ki kocsin, ki szánon, aszerint, ahol lakott.

A kálvinista tiszteletes utolsónak ült fel a szánjára, s még lekiáltott onnan tréfásan:

– Áll hát a fogadás?

– Áll!

A plébános az utolsó vendéget is látván kihajtani a kapuból, befordult az ambitusról, elimádkozta ott bent az esti imáját, és lefeküdt.

Alig aludott egy órát, midőn egyszerre arra riadt fel álmából, hogy valaki megzörgeti a külső ablakot.

Hideg borzongás futotta át tagjait, pedig hozzá volt szokva az éjjeli felköltésekhez.

Az ajtó fölött egy szegen lógtak a temetőkert kulcsai. A szög e pillanatban magától esett ki a falból, s a kulcsok kísértetiesen csörömpölve gurultak az ablak-közbe.

– Ki az? – kérdé a plébános, felugorva és papucsaiba bújva.

– Én vagyok, Miska – felelte odakünn az ismert hang.

A plébános az ablakhoz lépett és félrevonta a függönyt.

A kálvinista pap állt odakünn.

– Visszajöttél? Mi bajod történt?

– Meghaltam – felelte a kálvinista pap tompa, nyöszörgő hangon –, és eljöttem neked megmondani, hogy a másvilágon se úgy nincs, ahogy én mondtam, se úgy nincs, ahogy te mondtad. Ámen!

A plébános ajkain ott lebegett a felelet: »Ugyan ne beszélj bolondokat, Miska« – de a szót megfagyasztotta az a körülmény, hogy az alak egyszerre eltűnt az ablak alól, mint a szellem, sem a hó nem ropogott a lába alatt, sem a lábnyomai nem látszottak benne, pedig a holdvilág szépen odasütött.

A kakasok éjfélt kukorékoltak.

A plébános vacogó fogakkal bújt a dunyha alá, s reggelig kitörte a forróláz.

De még jobban reggel, mikor a gazdasszonya jelenti:

– Főtisztelendő uram, nagy szerencsétlenség esett.

– Mi történt?

– A kálvinista tiszteletes úr szánja, amint az este innen elment, olyan szerencsétlenül borult fel a hegyszakadéknál, hogy úr is, kocsis is lezuhantak a mélybe, és szörnyethaltak.”

– Részlet a regényből[2]

Laci szerint egyik főúrnak sincs igaza, mert a túlvilág teljesen más, mint ahogy azt – mi földi halandók – elképzeljük. A két vitatkozó főúrnak is tetszett a mese, beleegyezően bólintottak a szegénylegény döntésére. A fejedelem pedig – jutalomból – a fiú bölcsességéért és a találó történetért egy opálköves karddal jutalmazta. Ráadásul, hogy viselhesse: díszesen felöltöztette, még nemesi adománylevelet és címert (fehér kutya zöld mezőben) is készíttetett a számára. Így lett Laciból Fáradi Veres László.

A kincs[szerkesztés]

Nagy úr lett László, de pénz nélkül mit sem ért a nemese cím. Megpróbált visszajutni a fejedelem elé, de a kapuőrök nem eresztették. Még Teleki Mihályhoz sem tudott bemenni, onnan is elkergették. Kószálni kezdett a fejedelmi székhelyen, de egyre csak éhesebb lett. Bolyongásai során elvetődött egy nagy tűzben elégett utcasor házaihoz, kertjeihez. Dráva kutya az egyik megpörkölődött szilvafa alatt kaparni kezdte a földet, s onnan egy kormos üstöt húzott elő. A fémedényben aranypénzek, gyémántok, igazgyöngyök, smaragdok sorakoztak, Laci majd belebódult a tengernyi kincsbe. Teletömte a zsebeit, majd futva az Aranymedve kocsmába tért be enni valamit. Itt egy vidám vadásztársaságba csöppent, akik megvendégelték, s – évődve vele – hihetetlen történetekkel traktálták. Laci is elmondott egy bizarr esetet, hogyan támadta meg egyszerre két medve is, a csattanón legjobban az urak lepődtek meg. Az este végén az fizetett, akinek a legkevesebb pénze volt, s a tréfás vadászok ekkor lepődtek meg igazán, amikor lenézett vendégük zsebéből előkerültek az aranyak, drágakövek. Petky Gábor felkínálta éjjeli szálláshelyül a szobáját Lászlónak, aki másnap lovat vásárolván Kolozsvár felé vette az útját. Nyomában Gyulafehérvárott mendemondák keltek szárnyra: aki az utcán apró kövecskéket, aranypénzeket, egy kocsma padlóján gyöngyöt szórt el. Átöltöztetett királyfira gyanakodtak a helybeliek, de még a fejedelem is nyomoztatni kezdett utána. Leginkább Teleki uram sajnálkozott, hogy a buta kapuőrök nem engedték bejutni hozzá az idegent: pedig biztosan lánykérőben járt errefelé.

Nesselroth Ágnes[szerkesztés]

Laci eredetileg Bécs felé indult, hogy a testvérét megkeresse, de Kolozsvárott hallotta, hogy Leopold császár Budára látogat. Így Pestre utazott, s itt várta, hátha a király környezetében összetalálkozik a bátyjával. Helyette Nesselroth Ágnessel hozta össze a sors, akinek megmentette az életét. Egy összeomló tribünről zuhant le a szépséges lány, amikor az arra járó ifjú elkapta. Első látásra szerelem szövődött közöttük. László a Griff szállóban álmodozott: egy palotában élt Pistával és annak kedvesével, Szilágyi Magdolnával, Dobos néniékkel és az ő szívének kedves Ágnessel. Az álmodozás után a valóságban Rozsomákkal futott össze a fiú, aki először nem ismerte meg, s Bercsényi Miklósnak mondta magát, máskor meg örömmel üdvözölte, s egy lovas futárt várt, de nagyon. A lovas kurír hamarosan megérkezett, s egy váratlan hírt hozott: II. Rákóczi Ferenc megszökött bécsújhelyi börtönéből Lengyelországba.

Az eltűnt szerencse[szerkesztés]

Rákóczi zászlai diadalmasan nyomultak előre Felső-Magyarországon. László Pesten megkérte Ágnes kezét, de a ravasz, kapzsi nyárspolgár Nesselroth ranghoz, vagyonhoz kötötte a házasságot. László visszament Gyulafehérvárra, hogy a kincs másik felét is magához vegye. Közben megtudta, hogy a bátyja Sárospatakon a tömlöcben rab, de nem indult azonnal a kiszabadítására, a kincskeresés elvette az eszét. Hirtelen haragjában belerúgott Drávába, amikor az észak felé indult volna. A kétségbeesett szerelmesnek már alig van pénze, a maradékot meg arra költötte, hogy megtalálja a sehol sem lelt drágaságokat. Még Pesten felfogadta legényének Boncz Mártont, aki segítette a kutatásban. Dráva kutya is eltűnt, Laci hiába kereste, kerestette. A szerencséje, a pénze is odalett, egy címeres gyűrűvel és kevéske pénzzel indult Mártonnal Sárospatak felé.

A rab[szerkesztés]

A sárospataki vár tömlöcében senyvedett Veres István. Hiába vallatták, kínozták, nem ismerte be, hogy csalt, lopott volna. Sátoraljaújhelyből hozták talpig vasban Bercsényi emberei. A strázsákon kívül egy fekete kutya is őrizte, hűségesen. Bercsényi Miklós éppen a várban tartózkodott, de Laci nem tudott a közelébe férkőzni, mert a nagyurat a köszvény kínozta. A beteg csak jósokat és javasasszonyokat fogadott. Boncz Marci jövőbelátónak adta ki magát, s így a főúr elé kerülhetett, sőt annyira megkedveltette magát, hogy ő lett „Habakuk, a próféta”. László a kincsből megmaradt gyűrűért cserébe titokban kiváltotta Pistát a rabságból. Krucsay, a várnagy, Rákóczi címerét vélte felfedezni az ékszeren, a hordozóját a fejedelem bizalmas emberének gondolta. István elmesélte elfogatásának történetét, amiből László megtudta, hogy az általa megdézsmált kincs a Rákócziaké volt, s miatta a bátyját vélték tolvajnak. István ugyanis Bercsényivel (Rozsomákkal) együtt rejtette el azt Gyulafehérvárott, s amikor a szabadságharc kitört, a rejteken már csak a kincs felét találták meg. Laci tanácsát, hogy ebben a helyzetben álljanak át labancnak, a testvére határozottan elutasította.

Akit a golyó nem fog[szerkesztés]

A Rákóczi-szabadságharc legendás hősei közé tartozott Ocskay László, Vak Bottyán és Bezerédj Imre. De mindegyiken túltett Magday István, a „katonák kedvence, népdaloknak tárgya, Bottyán hadának szeme fénye”.

„Magday Istvánról az volt a hiedelem, hogy testét a golyóbis nem fogja, s kit anya szült, nem árthat neki, mert meg van kenekezve a Szent György éjszakáján pont éjfélkor talált gyík zsírjával.”

– Részlet a regényből[3]

Érsekújvár ostroma után lett közlegényből hadnagy, később már egy egész csapat parancsnokságát bízták rá. A csatákban oroszlánként harcolt, mindenki szerény, áldozatkész vitéznek ismerte. Szentgotthárd mellett Magday Heister Hannibállal párbajozott, s kis híján el nem fogta a generálist. Bátor, de lovagias viselkedésére az osztrák hadvezér is felfigyelt. Később Magday ezer lovasával Bécs külvárosait sarcolta. A Simontornyánál véghezvitt hősies magatartása miatt Rákóczi – a miskolci téli szállásáról – egy fekete mént küldött neki ajándékba. A lovat azonban Bercsényi Miklós hozta Bottyán táborába, s a sátorba belépő Magdayban Veres Istvánra ismert, akit lopás és szökés miatt már korábban halálra ítélt a fejedelem. Pista megszökött az ajándék vasderesen Fekete László közvitézzel együtt (aki persze Veres László), s a két testvér átállt a labancokhoz, ahol örömmel fogadták őket. Heister portyázó csapatot bízott Istvánra, aki ezután egyike lett a legjobb császári csapatvezéreknek.

A vérpad[szerkesztés]

Magday István fejére – mivel nagy károkat okozott a kuruc hadakban – 200 aranyat tűzött ki a fejedelem. Határozott parancsa volt, hogy az árulót élve vagy halva, de minél előbb el kell fogni. Fél év múlva az iblói mezőn kemény csetepaté bontakozott ki a labancok és a kurucok között. Jóska apó csapatai győztek, és vagy harminc foglyot ejtettek. Az osztrák vezérlő tiszt is fogságba esett, maga Jóska apó fogta el. Az öreg vitéznek nagyon ismerősnek tűnt a császári tiszt, s az is fürkésző tekintettel nézett a kuruc káplárra. Kiderült, hogy Veres (Magday) Pista a fogoly, a legyőzője meg Dobos bácsi. Az apó megdöbbent a történteken, mi lett a kis kosztos diákjából, ezért a fogoly tiszt Sárospatakra szállítását (meg a 200 aranyat) átengedte Hajdú Jánosnak.

Jóska apó is elment Sárospatakra a fejedelemhez kegyelmet kérni Veres István számára. Pest és Debrecen küldöttsége is Rákóczi elé voltak hivatalosak, mert nem akartak adót fizetni. A pestieket Nesselroth Tamás, a debrecenieket Szilágyi Márton vezette. Veres László is a fejedelem elé került, ő mesélte el először röviden – mert éppen bakó elé vitték odakinn a városban a testvérét –, majd részletesebben is árva életük alakulását. II. Rákóczi Ferenc megkegyelmezett Veres (Magday) Istvánnak, s a két város kérését is teljesítette, halasztást kaptak az adófizetés alól. Az uralkodó feltétele csupán az volt, hogy két lányt adjanak érte cserébe: Ágnest Lacinak, Magdolnát Istvánnak. Pista fekete kutyája pár napja pusztult el bánatában a tömlöc alatti várárokban, Laci Dráva kutyája visszatért a gazdájához. Végül Krucsay uramat is maga elé kérette a fejedelem. A várnagy megtörten bocsánatot kért régi gonosztettéért, azóta megbüntette őt a sors: három fia halt meg az elmúlt időkben. A birtokait a Veres fiúkra hagyományozta, most már csak vissza kell szedegetniük azokat a labancoktól.

Idegen szavak[szerkesztés]

Jegyzetek
A regényben előforduló 60 idegen szó, kifejezés, szólásmondás magyarázata:
  • koláció: ellátás
  • gerundium: a tűzoltó diákok híres nagybotja, amellyel a kerítéseket és nádtetőket szétverték
  • civis: városi polgár (iparos, kereskedő)
  • domini: urak
  • praemium: díj
  • absentia: hiányzás
  • konfúzió: zavar
  • asszentálják: válogatják
  • fortissimus: legerősebb
  • amice: barátom
  • non sum paratus: nem vagyok hajlandó
  • rana rupta: felfuvalkodott béka
  • cantus praeses: a kollégiumi diákkórus, a kántus vezetője
  • satis: elég
  • palatinus: nádor
  • legációba: kollégiumi szokás szerint a nagy ünnepeken a „kollégium követe”, a legátus diák tartotta a prédikációt, s adományokat gyűjtött az iskolának és saját magának
  • clamantesek: kiabálók
  • attramentumfélét: tintafélét
  • konfundálta: zavarta össze
  • processzusát: folyamatát
  • disputába: vitába
  • univerzitásokat: egyetemeket
  • judíciuma: ítélőképessége
  • opinióját: véleményét
  • dixi: végeztem
  • státus: állam
  • dogma: vallási tanítás
  • argumentumát: érvét
  • canis mater: kutya teremtette
  • disputáns: vitázó
  • acceptálják: elfogadják
  • szekretáriusát: titkárának
  • predikatumnak: előnévnek
  • audienciára: kihallgatására
  • traktérről: vendéglőről
  • egzisztált: létezett
  • plánumhoz: tervhez
  • lojalitást: alattvalói hűséget
  • instanciák: kérvények
  • kontraktust: szerződést
  • kurír: futár
  • intendáns: felügyelő
  • Superat Soldat: a katona (a sorkatona, azaz labanc) diadalmaskodik
  • Curutz Vincit: a kuruc győz
  • fundusokat: telkeket
  • pro libertate: „A szabadságért” (azaz a Rákóczi verette pénzeket)
  • fundamentum: az épület alapja
  • lénung: zsold
  • tortúrázzuk: kínozzuk
  • szentenciája: ítélete
  • secretum sigillum: titkos pecsétet
  • mandátumát: megbízatást
  • kabalisztikus: ősi eredetű, misztikus szójáték, részletes magyarázatát lásd Ráth-Végh István: Az emberek butításának történetéből (Művelt Nép, 1952. 40. oldal), vagy Vargha Balázs: Játékkoktél (Minerva, 1967. 94-97. oldal)
  • sacrebleu: … a szentségit! (átkozott)
  • infámis: gonosz
  • nota bene: megjegyzendő
  • fátum: sors
  • bulletinek: jelentések
  • pardont: kegyelmet
  • perorációkat: szónoklatokat

Források[szerkesztés]

  1. Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1991 (46–47. oldal)
  2. Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1991 (51-53. oldal)
  3. Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1991 (107. oldal)