Olvasónapló/A bolygó hollandi

Középiskolai dolgozatok

A bolygó hollandi

---

Cselekmény

Történik Norvégiában a XVI. század közepén, az I. felvonás egy öböl partján, a II. felvonás Daland házában, a III. felvonás Daland háza előtt a tengerparton.

I. felvonás

Daland norvég hajóst nem messze otthonától majdnem hajótörés éri. Egy kis öbölben keres menedéket a tenger haragja elől, ahol matrózai nagynehezen kikötik hajóját.
(A vonóstremoló futamok kromatikusan felszabaduló s visszahulló hangjai a meg-megújuló szélrohamokból a sziklákra felcsapódó, tajtékzó hullámokat festik.)

Mikor a hullámok kissé elcsendesednek, a kapitány és a hajósok is nyugovóra térnek. Csak a kormányos virraszt a fedélzeten. Fáradt, s hogy el ne aludjon, dalba kezd:

"Komor, viharos éjben nézek rád, leánykám, csillagfény! Tehozzád hajt a szenvedély, bár nálad lehetnék már! Csak lengedezz, jó déli szél! A mátkám epedve vár..."

Lassan mégis elnyomja az álom. - A vihar újra éled. Fergeteges sötétség üli meg a tengert, s a távolban egy száguldó piros vitorlás tűnik fel.
(A magas vonósok tremolójának, ijesztő remegésének és a mély vonósok felfelé törő kromatikájának kíséretében a kürtökön szólal meg a Bolygó hollandi témája.)

Szélsebesen közelít a hatalmas testű, titokzatos hajó és szörnyű robajjal dobja le horgonyát a partnál.
(A zenekar három hatalmasan lecsapódó akkorsja jelzi a lezuhanó horgonyt.)

Lassan minden elcsendesedik, és a hajó kapitánya partra száll. Hosszú fekete köpeny fedi. Áll komoran a szikla előtt.
- Időm lejárt. Újra elmúlt hét esztendő. Egy szenvedőt vet partra a vihar.

"Kietlen mély örvényben lent kerestem százszor is a sírt kerestem, ah, de nem lelem..." "Adj választ most, szent angyala a mennynek, ki föltártad nékem üdvöm jóslatát..."

Gúnyod játéka voltam, mikor nekem a megváltásom jóslatát küldted? Örök hűség a földön hiábavaló remény?... Mikor zúg már a megsemmisítő vég - s omlik össze a mindenség?

"Föltámad mind, ki halva van, föltámad mind, ki halva van..." "...akkor válok én semmivé?... Örök enyészet, végy hát magadhoz!"

Időtlen idők óta kergeti az az átok, és csak minden hét évben szállhat egyszer partra. Ezt az átkot nem oldhatja fel más, csak egy asszony, aki örökre hű marad hozzá.

Daland feljön a fedélzetre és felrázza az alvó őrszemet. Csakhamar észreveszi kicsiny vitorlása mellett a hatalmas hajót és annak kapitányát is. Szíves szeretettel fogadja az ismeretlent - aki hollandinak mondja magát -, majd hajója rakománya felől érdeklődik. Hallja, hogy a vitorlás drága kincsekkel van tele. Egy ládányit belőle az idegen fel is ajánl neki, ha egy éjszakára megpihenhet házánál. De felkínálja hajója minden kincsét, ha új otthonra talál nála. Daland meglepetéssel hallgatja, alig hisz a szemének.
- Van-e lányod? - kérdi tőle az idegen.
- S milyen jó leány! - dicséri az apa.
- Ő lesz nőm - mondja néki tüstént.

"Nincs asszonyom, nincs gyermekem, nincsen, mi kössön a földhöz..."

A norvég hajós csak ámul, s örömmel mond igent, elfogadja az idegen ajánlatát és szavát adja, hogy hozzáadja leányát. - Mentőangyalom lesz-e? - tűnődik a Hollandi.

Feltámad a kedvező déli szél. Sietve bont vitorlát Daland. A Hollandi csak később indul, hiszen gyors hajója bizton beéri őt.

II. felvonás

Daland házában. Az ajtó felett arckép, mely halvány, fekete szakállas, sötét ruhás férfit ábrázol. Pereg a rokka, vidáman énekelnek a lányok, szárnyal a dal:

"Zúgj és búgj csak, áldott rokka, perdülj vígan, sebesen..."

(A rokkakerék pergését a másodhegedűsök, brácsák egyenletes ritmusú, zümmögő zsongása s a mély vonósok egyforma döccenése rajzolja.)

Csak Senta, Daland lánya nem fon, elmerengve ül az ablaknál, a legendás hollandus tengerészről álmodozik, a halovány férfiről, kinek képe az ajtó felett függ. Hiába tréfálkoznak vele leánypajtásai, szeme folyvást a távolba réved. A rokkák megpihennek s ő megszállottan meséli el a bolygó hollandi balladáját:

"Vad bárka száll a tengeren, vérszín vitorlás, éjsötét..."

...Magas fedélzetén szüntelen ott áll gazdája, a sápadt ember. S hajója röpül, mint a nyíl, soha nincs pihenése.

"Megváltást várhat mégis a sápadt férfi a révben, Majd ha egy nőre lel, Ki a sírig hű párja lészen..."

...Egyszer egy bősz viharban egy szirtfokot kísérelt meg körülvitorlázni, és átkozódva esküdözött: tartson bár útja örökké, ő nem enged. És a sátán szaván fogta, azóta is bolyongja kárhozottan a tengert... És Senta már szinte eszelős:

"Én váltlak meg, hű szívem szent hevével..." ...Hozzám vezessen Isten angyala!

A lányok rémülten futnak Erikhez, ki éppen ekkor lépett a szobába. A fiatal vadász már félig-meddig Senta vőlegénye s kétségbeesve hallotta az utolsó szavakat:

- E borzalmas kép mennyi bajt is csinál! - fakad ki ijedten Mary.

Egyszerre nagy sürgés-forgás, készülődés támad: Daland hajója érkezik, Erik hozta a jó hírt. Mind kiszaladnak a matrózok elé, csak Sentát tartja vissza a vadász. - Ó, szánjad meg szörnyű kínomat - kérleli.

"A szívem sírig hű tehozzád..."

- vallja meg, de szorongva látja, hogy Senta atyja csak kincsekre vágyik. És Senta miért nézi folyvást olyan bánatos részvéttel a szerencsétlen sorsú tengerész képét? Elmeséli, milyen szörnyű álma volt: feketeköpenyű, sápadt férfit látott, kinek Senta a lábához térdelt, azután a messzi tengeren tűntek el mind a ketten. A leány elragadtatva látja is már: a Hollandi őhozzá jön! És ő vele megy - a romlásba is. Erik borzadva hagyja magára, s elrohan.

Senta pedig újra csak az ajtó fölötti képet nézi meredten, megbabonázva, amikor egyszerre csak belép a sápadt férfi, nyomában Daland.
(A hosszantartó üstdobszó többször el-elakadó ritmusa szinte Senta el-elálló szívverése, amint megpillantja a Hollandit.)

Az apa hiába várja, hogy leánya üdvözlésére siessen.

Senta egyre csak az idegent nézi, merengő szemmel, miközben atyja mosolyogva biztatgatja:

"Jó szívvel lásd e fáradt férfiút a házban..."

Hajós ő - beszéli el - ki sok kincset gyűjtött távoli útjain - s bátorítgatja leányát, nyújtsa kezét neki. A vendégnek nincs otthona... vőlegénye lehetne, s ha Senta is úgy akarja, holnap már a férje lesz...

Ők ketten mindezt némán hallgatják, s csak egymást nézik, nézik megszállottan... sokáig. Daland is kiment... magukra maradtak.

Hollandi:

"Mint álomkép, mit küld a múlt s a távol, úgy tűn e szűzi arc felém..."

Bárki legyen is az idegen, akár a Romlás maga, Senta engedelmes lesz - állja atyja ígéretét. - A Hollandi sápadt arcára reménysugár vetődik. De figyelmezteti: borzalmas végzet vár rá, ha nem marad hűséges. Senta arca lángol:

"Átérzem női szent kötelmem..."

(A fúvósakkordok izgatott, remegő ismétlődése Senta egzaltált fellángolásának kifejezése.)

Tiszta, halálig hű szívét kínálja - hűsége erejével váltja meg őt.

"Mily égi tűz, mi lángol, bennem. mily tűz, mi lángol bennem..."

Daland visszatér, arca csupa kíváncsiság: - Kint ünnepségre készül a matróz-nép, megtartjuk tán egyben a kézfogót is? - kérdi. Senta örök hűséget fogad. A Hollandi úgy érzi: végre megtalálta mentőangyalát.

III. felvonás

Sziklás tengeröböl. A parton Daland háza. A tengerészeknek kettős ünnepük van. Szerencsésen lehorgonyoztak a hazai kikötőben és esküvő is lesz: Daland leánya megy nőül a gazdag idegen kapitányhoz. Hajójukat lampionokkal is feldíszítették és vidáman dalolnak a parton:

"Kormányos, hadd az őrt, kormányos, jer ide, hoheje! Ha! Le a vitorlát, horgonyt le, kormányos, jöjj..."

Táncolnak...
(A kissé esetlen tengerészek táncának súlyos lépéseit érzékeltetik a kíséretben a rézfúvósok zuhanó akkordjai.)

Csak a hollandi vitorlás setét. E titokzatos hajón csend van... némák a tengerészei is. Csúfolódnak is rajtuk a lányok és a norvég matrózok, de egyszerre rémülten látják, hogy a Hollandi hajója körül háborog, tajtékot vet a tenger, pedig a víz máshol mindenütt sima, mozdulatlan. Kék fény villódzik a titokzatos vitorlás körül, kísérteties derengésbe borítva azt.

Ekkor megszólalnak az addig láthatatlan matrózok is:

"Bömbölj, szélvész, csapd az árt, vitorlánknak úgysem árt... Sátán azt megbűvölé, S tart örökkön-örökké..."

Gúnykacajjal fejezik be szavaikat, s hajójukon újra halotti csend lesz. A parton abbamarad a mulatozás, mindenki ijedten siet el a hajónak még a közeléből is.

Senta futva menekül Erik számonkérése elől, de az nyomon követi és keserű szemrehányást tesz neki, amiért hűtlenül elhagyja - az idegen kedvéért. Pedig egykor örök hűséget ígért - emlékezteti őt.

"Már ama napnak nincs benned a képe, hogy kettesben jártunk a völgy ölén..."

A Hollandi éppen ekkor ér oda és meghallja Erik esdeklő, szerelmes szavait; minden reménysége összeomlott, és kétségbeesetten tör ki: "Elvesztem, ah elvesztem!"

Ki a tengerre, örökre! Azt hiszi, Senta hűtlen lett hozzá. Alig búcsúzik, máris sípjába fúj: jelt ad matrózainak: tovább, tovább! Az átok tovább űzi a végtelen óceánon, most már az idők végtelenéig. Senta hiába akarja visszatartani. Már csak addig marad, míg sorsa szörnyű titkát el nem árulja: "Ki hitvesemként elárul, elkárhozik, mint én." Sok nő esküdött neki örök hűséget, de esküjüket mind megszegték és elkárhoztak. Sentát meg akarja menteni, ezért elhagyja.

Daland, háza népe, a tengerészek mind a partra tódulnak, s rémülten hallják: az idegen hajója réme a jámbor lelkeknek, s ő maga a Bolygó hollandi!

Villámgyorsan a fedélzetre lép, s hajója máris sebesen távolodik el a parttól. Sentát hiába tartják vissza, rohan utána - de már nem éri el, s csak a part sziklájáról kiálthatja: "Az égi angyalt te íme áldd! Ím lássad, holtig hű vagyok - s önfeláldozóan a tengerbe veti magát.

A messziben a Bolygó hollandi hajója ekkor - évszázadok szüntelen bolyongása után - süllyedni kezd és eltűnik a hullámokban.

Fölkel a nap... Az átok megtört. Senta halálig tartó hűsége feloldotta a Hollandi végzetét.