Olvasónapló/A Trubadur

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


A Trubadur


A trubadúr Giuseppe Verdi operája 4 felvonásban, 8 képben. Szövegét Salvatore Cammarano írta.

Cselekmény[szerkesztés]

Történik Spanyolországban, a XV. század elején,

  • az I. felvonás 1. képe Luna gróf várában,
  • a 2. kép a Sargasto-palota kertjében,
  • a II. felvonás 1. képe a cigányok tanyáján,
  • a 2. kép egy zárda előtt,
  • a III. felvonás 1. képe Luna táborában,
  • a 2. kép Castellor várában,
  • a IV. felvonás 1. képe Luna gróf várának udvarában,
  • a 2.kép a vár börtönében.

I. felvonás[szerkesztés]

Luna gróf várkastélyának előcsarnoka.

Közeledik az éjfél.

Ferrando, a család hűséges öreg katonája felveri a már bóbiskoló őrséget. A grófra várnak, ki féltékeny a titokzatos trubadurra, és egész éjszakákon át őrzi Leonora ablakát. Kérik Ferrandót, mesélje el, mi is történt a gróf öccsével? S ő belekezd a grófi család titokzatos történetébe.

Egyik hajnalon ijedten riadt fel az elszunnyadt dajka. ...egy cigányasszony áll a gyermek bölcsője mellett és éppen rettentő bűvszavát mormolja. „Szemmel megverte” az ártatlan csecsemőt! A cigányasszonyt ezért elfogták és máglyára hurcolták.

De maradt egy lánya, ez bosszút állt, elrabolta a kisebbik grófi gyermeket és ő is máglyán égette el a fiúcskát, ugyanott, ahol anyja a halálát lelte. Azután nyom nélkül eltűnt.

Az öreg gróf végső percéig remélte, hogy eltűnt gyermeke él. Halálos ágyán megfogadtatta fiával, a mostani Luna gróffal, hogy felkutatja öccse nyomát.

Mesélik, hogy az elégetett undok boszorka lelke azóta is erre kószál, hol itt, hol ott kísért éjjelente, más és más alakban...

Az őrség rémülten ugrál fel, mert az óra éppen akkor üti el az éjfelet.

Változás[szerkesztés]

Leonora a Sargasto-palota kertjében álmodozik. Rejtelmes trubadurját várja, kinek nevét sem ismeri. A lovagi tornán, hol az ország leghíresebb vitézei mérték össze fegyvereiket, ő nyújtotta át a koszorút az ismeretlen győztesnek. Azután sokáig nem hallott felőle, míg egyszer.

Egy mélabús dal és az ő Leonora - neve zendült át a légen... ő volt a győzedelmes lovag. Azóta sem tud szabadulni a hangjának varázsától. Barátnője, Inez óvja a titokzatos szerelmestől, csak bajt hozhat rá. De Leonora kimondhatatlanul boldog. Majd visszatérnek a palotába.

A fák mögött epekedve bolyong az éjszakában Leonora régi rajongója, Luna gróf.

És a csendben megszólal a trubadur hárfája és szerelmes dala.

Leonora lelkendezve jön le ismét a kertbe. De a homályban - Luna karjaiba fut. E percben kibukkan a hold, a trubadur a kastély elé ér, és a lány ijedten ismeri fel tévedését.

A trubadurhoz siet, aki most felhajtja sisakrostélyát: Manrico ő, s Luna vetélytársában halálos ellenségét ismeri fel.

A két férfi kardot ránt és Leonora hiába áll közéjük, a párviadalt nem tudja megakadályozni.

II. felvonás[szerkesztés]

Cigánytanya a hegyek közt. A cigányok serényen dolgoznak, kalapálnak. Azucena a tűzbe mered.

Örökkön rémképeivel viaskodik.

A cigánytábor népe szedelőzködik. A szomszéd városba indulnak. Azucena egyedül marad Manricóval és elmondja neki, miként hurcolták máglyára anyját, az öreg Luna gróf parancsára, ugyanezen a helyen, ahol most a tűz ég.

Még egyre hallja anyját, amint a máglyáról kiált: „állj bosszút értem!” És ő bosszút is állt. Elrabolta a gróf kisebbik gyermekét: pusztuljon a grófi sarjadék is úgy, ahogy az ő anyja. De - önkívületében - nem a gróf gyermekét vetette a lángok közé, hanem saját édes kisfiát. Manrico megrendülten hallgatja: Akkor hát ő nem a fia?... De azután elhiszi Azucenának, hogy csak félrebeszélt lázálmában. Hiszen a cigányasszony mindig jó anyja volt.

Amikor a gróf hada legutóbb túlerővel támadta meg, Azucena a holtak közt kereste meg a harcmezőn, és ápolta súlyos sebében. Most szemére is veti, hogy nem ölte meg a grófot akkor, Leonora kastélyának parkjában. Manrico maga se érti, miért, de valamilyen titkos ösztön parancsára mégis megkímélte életét. S ha Lunával ismét kiállhat, ne kímélje, ölje meg - őérte - követeli tőle az anyja. És Manrico esküt is tesz erre: bosszút áll a grófon.

Hírnök érkezik, parancsot hoz: a felkelők elfoglalták Castellor várát; Manricónak kell azt megvédeni. Arról is hírt hoz, hogy Leonora holtnak hiszi szerelmesét és kolostorba készül. Azucena kérleli. De Manricót anyja kérése sem tarthatja vissza. És siet, hogy megakadályozza Leonora kolostorba vonulását.

Változás[szerkesztés]

Éjszaka.

Az apácakolostor udvara.

Luna gróf is megtudta, hogy Leonora fel akarja venni az apácafátylat, s el akarja rabolni a szeretett lányt, mielőtt még fogadalmat tenne.

Megszólal a kolostor harangja, Ferrando és a fegyveresek a gróf parancsára a fák közé rejtőznek.

Felhangzik az apácák zsolozsmája.

Leonorát barátnői kísérik a klastrom elé, tőlük búcsúzik, mikor útját állja Luna, de előtör Manrico is. Leonora szívrepesve ismeri fel holtnak hitt szerelmesét. Manrico is harcosaival jött és azok kiszorítják az udvarról a gróf fegyvereseit. Leonora boldogan követi Manricót.

III. felvonás[szerkesztés]

Luna gróf táborában a katonák mulatoznak. És a csapatok indulnak Castellor vára alá. A gróf megsemmisítő csapásra készül a vár ellen, melyet vetélytársa, Manrico védelmez. Tudja, hogy véle van Leonora.

Az őrök éppen egy cigányasszonyt hurcolnak a táborba: Azucena az, bolyongása közben került a zsoldosok kezébe. A gróf maga fogja vallatóra. Azucena fiát emlegeti!

A gróf nekiszegzi a kérdést: „Egy grófi sarjról tudsz-e, mondd? Szülői mellől kicsi korban elrabolták.”

Ferrando lassan felismeri: ő volt, aki Luna kistestvérét egykor elrabolta. A cigányasszony segélykiáltásával elárulja, hogy Manrico a fia, a gróf diadalmas: kezében van hát halálos ellenségének anyja és öccse gyilkosa.

Azucena látja, hogy nincs menekvés.

Változás[szerkesztés]

Terem Castellor várában.

Hajnalra várják az ostromlók rohamát, de Leonora és Manrico ez utolsó perceket is szerelmes boldogságban töltik.

Ruiz szörnyű hírrel jön: nézz ki az erkélyen, már készítik lent a máglyát - elfogták Azucenát!

Manricóban fellángol a fiúi szeretet.

Fegyverbe szólítja az őrséget és kitör a várból, hogy megmentse anyját.

IV. felvonás[szerkesztés]

Késő éjszaka. Luna várának börtön-tornya sötétlik.

Manrico csatát vesztett és ő maga is gyűlölt ellenfele kezébe került. De Leonora meg akarja menteni szerelmesét. A börtönből kihallatszik a könyörgés, szól a lélekharang.

És felhangzik Manrico búcsúszava is.

Luna a várból jövet parancsot ad: a foglyokat vérpad és máglya várja. Leonora hiába könyörög szerelme, Manrico életéért.

A gróf hajthatatlan. Csak amikor Leonora megesküszik, hogy az övé lesz, ad parancsot a gróf Manrico szabadonbocsátására.

Ezalatt a leány észrevétlenül felszívja a gyűrűjébe rejtett mérget. Nem bánja a halált - ha Manrico szabad lesz.

Változás[szerkesztés]

A börtön.

Azucena halálfélelmes rémlátásai után nyomorúságos fekhelyén félálomban elmereng.

Manrico anyjáért könyörög. - Várják végórájukat. De nyílik a börtönajtó és Leonora hozza a hírt lelkendezve, hogy szabad az út...

Manrico azonban, mikor megtudja, hogy szerelmese nélkül kellene menekülnie, visszautasítja a kegyelmet: - Milyen áron kaptad a kulcsokat? - tör ki belőle a fájdalom: „Megvetlek téged, Mert szíved eladtad.” Szörnyű felindulásában megátkozza. Csak későn látja, mikor már a méreg hatni kezd, hogy kedvese életét áldozta érte. Leonora a karjai között hal meg. A gróf féktelen dühében, mert az imádott nő a halálba menekült előle, a vérpadra küldi a trubadurt.

Manrico búcsúszavára retten fel Azucena, aki eddig alélt álomban hevert. Luna ördögi gonoszsággal mutatja neki a vöröslő ablakon át, miként hal meg a vérpadon a fia. De a cigányasszony diadalmas gyűlölettel vágja arcába a szörnyű valóságot:

- Megölted az öcsédet!... Anyám, bosszút álltam érted!