A feles-borsót leöblítjük és egy éjszakára hideg vízbe áztatjuk, majd leszűrjük. A borsót, a húst és a füstölt szalonnát egy nagy lábasba tesszük és ráöntünk 2 liter vizet. Addig főzzük, amíg fel nem forr.
Közben megmossuk a póréhagymát (ha szükséges leszedjük róla a fonnyadt zöldet), és 1 cm vastag karikákra vágjuk. Megpucoljuk a zellergumót és kb. 2 cm-es kockákra daraboljuk. Lekaparjuk a répa héját, s ezt is felkockázzuk, vagy karikázzuk. Megmossuk a zeller zöldjét, s a felét finomra aprítva félre tesszük.
A felforrt leveshez hozzáadjuk a földarabolt zellergumót, póréhagymát, répát és a vágatlan zellerleveleket. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Addig főzzük (ez legalább 2 óra), amíg a hús meg nem puhul. Közben néha megkeverjük, s szükség esetén adunk még hozzá vizet.
A megfőtt húst kivesszük a levesből, kicsontozzuk, leszedjük róla a fölösleges zsiradékot, majd apróra vagdaljuk.
A húst visszatesszük a levesbe , hozzáadjuk a karikákra vágott debrecenit vagy szafaládét, még egyszer jól megkeverjük, és megszórjuk a félre tett aprított zeller-zölddel.
Tálaláskor egy szelet rozskenyeret adunk mellé, amit előzőleg megkentünk mustárral, majd beborítottunk egy vékony szelet füstölt szalonnával.
Megjegyzés:
Ez a leves a holland konyhában körülbelül olyan népszerű, mint a magyarban a babgulyás. Egyébként akkor tartják a legfinomabbnak, ha benne a borsó szinte már pürészerűre főtt.