Kertészet/Madarak/Partifecske

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap mérete: 8216 bájt

Partifecske



Partifecske
Partifecske
Riparia riparia -Markinch, Fife, Scotland -flying-8-4c.jpg
Riparia riparia-nest.jpg


Partifecske
(Riparia riparia, Syn:-)
Más neve(i): -

A partifecske a madarak osztályának a verébalakúak rendjébe, ezen belül a fecskefélék családjába tartozó faj.

Védett madár! - Eszmei értéke:50 000,- Ft. (2012)

Európában, Ázsia és Amerika északi részén fészkel, a hideg időszak elől délre vándorol. Elterjedési területe követi a folyók vonalát. A Kárpát-medencében rendszeres fészkelő, április-október hónapokban tartózkodik a területen.

A mintegy 10–12 centiméter hosszú madár hátoldala és szárnyai barnák, fehér alsóoldalát csak a mellén szakítja meg egy barna keresztszalag. Csőre rövid, fekete, széles alapú. Farka - mint minden fecskéé - enyhén villás. Szárnyfesztávolsága 26-29 centiméter, testtömege 11-16 gramm, táplálkozási magassága 1–15 m, életkora 3–4 év (max. 10 év). Feje teteje, arcának két oldala, nyaka és hasa fehér. Szárnya hosszú és hegyes. Lába gyenge. A család legkisebb faja. A repülési módja, stílusa alapján is következtethetünk a fajra: kevesebbet siklik, ritkábban változtatja a magasságot, hiányzik belőle a füsti- vagy a molnárfecske kecsessége, légiessége. A füstifecskének röptében is jól kivehető mélyen villás farka, a molnárfecskének pedig fehér hasoldala és farktöve szembetűnő. Fecsketársaihoz hasonlóan a partifecske is ritkán száll földre, de a légtér magasabb régióba se igen emelkedik. Hangja száraz "csrip", riasztóhangja "pritt"-nek hallatszik, éneke pedig halk, dallamos csicsergés.
Kisméretű rovarokat, levéltetveket, hangyákat, vízi rovarokat és kérészeket zsákmányol. Vonuló madár. Főleg vizek környékén tartózkodik, a bő táplálékkínálat mellett ugyanis itt talál függőleges, omlásos partfalakat, ahová üreget vájhat. Nem kötődik szorosan a vizek közelségéhez, máshol is megtelepszik, ahol talál fészkelésre alkalmas agyagos, homokos, meredek falat. Így gyakoriak a partifecsketelepek az agyag- és homokbányák, kubikgödrök oldalán is. Néha egészen fura lakóhelyet is talál, mint például betonfalú árkok, patakok vékony vízlevezető csöveit. Ilyen csövek segítségével megtelepedésre is igyekeznek rávenni helyenként a partifecskét. A legmagasabb tengerszint feletti magasságban, 4500 méter körül, a Himaláján jegyezték fel telepét.
A telepek nagysága változó, általában 100 körül van az elfoglalt üregek száma, de helyenként gyakoriak a több százas, sőt ezres nagyságrendű telepek. A Tiszán, ahol meglehetősen gyakori fészkelő, az átlagos telepmérete 158 pár, a legnagyobb tiszai telepe pedig (Tiszatelken, amely egyben Európa legnagyobb ismert partifecsketelepe is) az 1980-2000-es években stabilan 1500-2500 pár közötti nagyságú volt. A leghosszabb erdélyi folyón, a Maroson végzett felmérések szerint 18 év leforgása alatt, 650 km-es szakaszon, a fészkek száma 4500 és 11000 között ingadozott. Gyakori eset, hogy a telepen egyes lyukakat társbérlők foglalják el: mezei- és házi veréb, gyurgyalag, jégmadár, seregély, stb.
Az afrikai telelőterületekről hazai fecskéink közül legkésőbb, április derekán érkeznek.
Ragadozó madár (kabasólyom, karvaly, héja, gébics) közeledtekor a telep szinte minden tagja levegőbe emelkedik, rövid és éles "pritt" hanggal riasztva. A légi ragadozók közül jobbára csak a kabasólyom képes elfogni röptében egy gyengébben repülő vagy tapasztalatlan egyedet. Természetes ellenségei közé tartoznak a rókák, amelyek képesek fölülről kiásni a fészeküregeket – melyeket valószínűleg hang alapján lokalizálnak –, a településekről elkóborolt macskák pedig a fészkek előtt lesben állva, áldozataikra az üregek kijáratánál lecsapva gyérítik az állományt, elsősorban a lakott területek közelében, homokbányákban kialakult fészkelőtelepeknél. Kígyók, patkányok és menyétfélék is pusztíthatják a fészkelő állományt, elsősorban olyan fészkelőtelepeken, ahol a partfal előtt sok a növényzet vagy fagyökér, amelyeken (illetve amelyek takarásában) a zsákmányleső ragadozók könnyűszerrel feljuthatnak a fészeküreg bejáratához.
Folyópartok oldalába, homokbányákba és löszfalakba, 0,5-1 méter hosszú költőüreget vájnak, telepesen fészkelnek. Az afrikai telelőterületről visszaérkezett fecskék közül a hímek új üregek ásásába kezdenek, de még a tojók nélkül. A párválasztás ugyanis szorosan összefügg az üregválasztással. Ha a hím az ásással már 10–15 cm mélyre haladt, a kijárathoz ülve várja az arra járó fecske-menyecskéket. Amint az egyikük a közelbe ér, elrugaszkodik a faltól és az üreg szája előtt kört leírva, csicsergésszerű énekkel csalogatja a tojót. Ez utóbbiak persze nem dőlnek be könnyen, több lyukat is szemrevételeznek az egész nyárra szóló nehéz választás előtt. Amennyiben elkötelezik magukat valamelyik üreg-tulajdonos mellett, segítenek neki az építésben. Az újdonsült asszonyság aztán elszántan fenyegetőzik minden esetlegesen pártában maradt csábító ellen, sőt olykor még saját férjurát is kitessékelné az odúból. Azok a hímek, amelyek pár nélkül maradtak, új üreg ásásába kezdenek a telep más részén, ezért van az, hogy mindig több odú található egy telepen, mint amennyi a költőpárok száma. Amint a pár az üregépítéssel 60–70 cm mélyre halad, egy 10–15 cm átmérőjű végkamrát építenek a leendő fészeknek. A földet lábaik és csőrük segítségével ássák–kaparják és háttal haladva söprik ki. Ebben segítségükre vannak a lábon található, keményebb tollak, az ún. "tollsarkantyú". Az ásás vége felé közeledve a tojó egyre aktívabbá válik, a hím többnyire csak kísérgeti. A szakadatlan nyomonkövetés a tojásrakás előtt 3–5 nappal fokozódik, ebben az időszakban kerül sor a párzásra. A párzást a földön, ágakon vagy esetleg villanydróton ejtik meg. A hím ilyenkor nem távolodik egy méternél messzebb a tojótól. Oka is van rá, hiszen mindig akad egy-egy vetélytárs a közelben. Ekkor a párok már együtt éjszakáznak az új üregben.
Az első tojás lerakásakor még alig van fészekanyag (száraz fűszálak, tollak) a végkamrában, tojásrakás és költés közben azonban tovább bővítik azt. A 4–6 fehér tojáson többnyire a tojó ül, de a hím is kiveszi belőle a részét. A tojó hasán kihullanak a tollak, a bőr ráncosodik, vérellátása bővül, ún. "kotlófolt" alakul ki. Az eleinte csupasz, csak néhány pihével borított csöppségek 2 hét múlva bújnak ki a tojásból. Csukott szemmel jönnek világra, élénksárga szegélyű csőrükkel eleséget követelve rögtön tátogatni kezdenek. Az élelmet mindkét szülő hordja: a legyekből, szúnyogokból, levéltetvekből, kérészekből álló ínyencfalatokat a levegőben fogdossák össze. Táplálékkeresés közben nem távolodnak el a fészektől 1–2 km-nél távolabb. Általában 4–5 alkalommal etetnek óránként.
Az új nemzedék átlagosan 22 nap múlva hagyja el az üreget, de kirepülés után egy hétig még a szülők etetik őket. Az önállóvá vált fiatalok ezután elhagyják a telep környékét, a szülők egy része pedig nekikezd a második költésnek.


Forrás: Magyar Wikipédia Partifecske

Papp László Zootaxonómia. (1996).,
Peterson, Mountfort & Hollom: Európa madarai. Gondolat, Bp. (1977)


A Wikimédia Commons tartalmaz Partifecske témájú médiaállományokat.