Kertészet/Madarak/Gyöngybagoly

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap mérete: 10156 bájt

Gyöngybagoly



Gyöngybagoly
Gyöngybagoly kiáltása egy walesi felvételen
Tyto Alba barnowl kerkuil.jpg
Kerkuil André.JPG
Barn-owl (Racheeo).jpg
Gyöngybagoly
(Tyto alba, Syn:-)
Más neve(i): -

A gyöngybagoly a madarak osztályának bagolyalakúak rendjébe és a gyöngybagolyfélék családjába tartozó faj. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1985-ben „Az év madarává” választotta.

Védett madár! - Eszmei értéke:100 000 ,- Ft. (2012)
Az Antarktiszon kívül minden földrészen megtalálható. A nyílt terepeken, illetve erdőszéli területeken szeret vadászni.
Óriási elterjedési területén kívül többfelé is betelepítette az ember, mivel kiváló rágcsálóirtó. Ilyen betelepített populációi élnek a Seychelle-szigeteken, Szent Ilona szigetén és a Hawaii-szigeteken. Sikertelenül próbálták meghonosítani Új-Zélandon és a Lord Howe szigeten. Igazi kozmopolita faj, amely öt világrész trópusi, szubtrópusi, és enyhébb telű mérsékelt égövi zónáiban fordul elő. Az északi félgömbön a 6-8 °C-os éves izoterma jelöli ki elterjedésének északi határát. Ázsiában csupán Indiában és az Indokínai- félszigeten él. Európában nem fészkel a Balkán-félsziget déli és keleti felén és a Harkov- Minszk vonaltól északkeletre. A Skandináv-félszigeten csak Svédország legdélibb csücskén költ. A Kárpát-medencében a sötét mellű alfaj, a Tyto alba guttata jellemző, de hazánk déli, délnyugati területein szórványosan a fehér mellű, atlanti elterjedésű alfaj, a Tyto alba alba is fészkel és a sötét mellű közép- európai formával kevert populációt alkot.
Testhossza 33-39 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 80-95 centiméter. A szív alakú arcfátyol a gyöngybagolyfélék családjának jellegzetes vonása. Közepes termetű, karcsú testű, hosszú szárnyú és lábú bagoly. Szív alakú arca világos, szeme sötét. Röpte emlékeztet az erdei fülesbagolyéra, lassú, csapongó és elegáns. Röptében hosszú nyakúnak, rövid farkúnak látszik, lábát szitálás közben gyakran lelógatja. Tollazata jellemzően nagyon világos (a hímeké általában különösen.), ami röptében tűnik fel. Hangja: A tojó pergő rikoltását többször ismétli, (a hím ritkán hallatja hangját). A riasztást egy éles rekedt visítást gyakran röptükben hallatják. A nászhang hosszú (kb. 2 mp-ig tartó) fújtató, gyakran ismételt rikoltás. A fiókák elnyújtott horkolásszerű hangon kérik az eleséget. Tollazata hamvasan lágy, finoman „gyöngyözött”, pettyezett.Pihenés közben mozdulatlanul ül, egy sötét sarokba húzódva. Kisebb, mint a macskabagoly, szárnya azonban hosszabb és keskenyebb. A hím és a tojó hasonló. A fiatal madár, mihelyt a pehelytollazatát elhullajtotta a felnőttekhez hasonló. Hasoldala a tollas csüddel együtt ezüstfehér. lábfeje szürkésbarna, csőre rózsaszín. Szemürege sötét rozsdabarna, szeme fekete. A Dél és Nyugat- Európában élő alfaj felnőttje felül meleg sárgásbarna alapon finoman pettyezett, alul tiszta ezüstös fehér. Fejteteje, tarkója, háta, farkcsíkja sárgásbarna, lágy szürke márványozással és sorokban álló fekete pettyekkel. A szárnyfedők hasonlóak, röptében homok sárgának tűnik, farktollai pedig sötétbarnán vonalkázottak. A Közép Európában élő alfaj hasoldala és szárnyalja homok sárga, egyebekben a fehér mellű alfajhoz hasonlít.
Éjszaka aktív ragadozómadár, szinte hangtalanul repül. A közel hangtalan repülést többek közt a gyöngybaglyok nagy mértékben ívelt szárnyai segítik, mivel ezáltal mindegyik szárnycsapás nagyobb felhajtóerőt hoz létre. A levegő ebben az esetben gyorsabban áramlik a hajlított szárny felső oldalán, ezáltal csökkentve a nyomást. A szárny így könnyebben emelkedik az alacsonyabb nyomás irányába. A gyöngybagoly kevesebb szárnycsapással, lassan és halkan repül. Ugyanakkor a szárnyakon elhelyezkedő tollak végei aerodinamikailag jól kidolgozottak, amely csökkenti a hanghatással járó turbulenciát. A tollak selymes felülete is hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb hangot bocsássanak ki, amikor egymáshoz dörzsölődnek mozgás közben. A csendes repülést elősegíti továbbá az, hogy a gyöngybaglyok rendelkeznek az egyik legsűrűbb tollazattal a hasonló testfelépítésű madarak közt, ami elnyeli a repülés közben kiváltott hanghatásokat.[10]
Az ember által megmunkált földek jó vadászterületet jelentenek számára és előszeretettel fogyasztja a kártékony rágcsálókat. Széles zsákmányrepertoárral rendelkezik, fogyaszt rágcsálókat, cickányokat, madarakat, sőt ritkán denevért és kétéltűeket is. Az emészthetetlen csontokat és szőrt köpet formájában felöklendezi. Veszély esetén hanyatt vágja magát, és éles karmait mutatja a támadónak. Csaknem kizárólag apró gerincesekkel táplálkozik, rovarokat csak ritkán, elenyésző mennyiségben fogyaszt. Magyarországon a mezei pocok aránya a meghatározó, de jelentős szerepük van a cickányoknak, házi egereknek, erdei egereknek és a madarak közül – helyenként és időszakonként – a házi és a mezei verebeknek (Schmidt 1966a, 1967d, 1970b, 1973b). Zsákmányából kimutatták valamennyi hazánkban előforduló egér és cickányfajunkat a havasi cickányt kivéve. Ritkán, de megtalálták köpeteiben a hörcsögöt, a patkányfajokat, egyes pelefajokat, a kis termetű menyétféléket, sőt fiatal sünt és egyes denevérfajokat is. Apróbb madarakat gyakran zsákmányol. Esetenként egyes békafajok – főleg ásóbékák – fogyasztása is előfordult. Nem vonul, költési időn kívül a fészkelőhely környékén kóborol, attól nagyobb távolságra csak ritkán távolodik el. A fiatal madarak kóborlási hajlama nagyobb, az idős példányok ragaszkodnak a költőhelyeikhez.
Lakott területeken és környékükön fészkel. Szívesen beköltözik templomtornyokba, elhagyott istállók, házak padlására. Fészekalja 5-6 tojásból áll, melyen 27-34 napig kotlik. A fiókák jellegzetes vérszívója a Carnus hemapterus nevű ektoparazita légy. Magyarországon fő költési időszaka márciustól októberig terjed, de a téli hónapokban is megfigyelték már költési próbálkozásait. A költéskezdet a zsákmányállatok egyedsűrűségétől és az időjárási viszonyoktól függ. Nagy táplálékbőség esetén korán kezdi a fészkelést. Hazánkban a táplálékviszonyok függvényében két sikeres költése lehetséges. Ha megpróbálkozik a harmadikkal, az mindig sikertelenül végződik a hideg téli hónapok miatt. A költési időszakot a hím messze hangzó kiáltásai vezetik be. Fészket nem épít. Költőhelyén a hím forgással és fészkelődéssel próbál némi mélyedést kialakítani a tojásoknak, amelyek a puszta aljzatra kerülnek. Idővel a felgyülemlett köpetek filcszerű anyagán nyugszanak a tojások, vagy a fiókák. A tojó átlagosan 2, 5 naponként rak le egy tojást és legtöbbször már az első lerakása után kotlásba kezd.
Általában a tojó üli a fészekaljat, a hím közben eteti párját. Megfigyelések szerint az első fészekalj nagysága átlagosan 5-6, ritkán 4-7 tojás. Kivételesen nagyobb fészekaljak is előfordulnak (a legnagyobb 16-os). A második költésben a fészekaljak némileg nagyobbak, átlagosan 5-9 tojásból állnak. A fészekalj nagysága és a másodszor költők aránya szigorú kapcsolatban van a legfontosabb zsákmányállat, a mezei pocok állományváltozásaival. A kelés a tojások lerakásának sorrendjében történik, így a fiókák között fejlettségbeli különbség van, amely a kirepülésig megmarad. A fiókák kirepülés előtti mortalitása erősen függ az időjárástól. Hideg csapadékos időben a szülők nem képesek elég táplálékot hordani, ezért a kisebb fiókák hamarabb elpusztulnak.
Magyarországon rendszeres fészkelő. A faj egész európai költőterületén fogyatkozóban van. Hazánkban a nyolcvanas évek felmérései alapján szintén jelentősen csökkent a költőállomány. Egykor klasszikusnak minősülő fészkelőhelyein, a falusi templomokban és kápolnákban napjainkra már alig alig költ. Magyarországon 1000 pár körül ingadozik a fészkelők száma.
Az ún. csökkenő számú fajok kategóriájába tartozik. Állománycsökkenésének oka a költőhelyek fogyása (alkalmas épületek lezárása, az élőhelykonkurens nyestek terjedése), a táplálkozóterületek beszűkülése, az urbanizációs hatások okozta pusztulás (rágcsálóirtó szer miatti mérgezések, pusztulás a közutakon és villamos vezetékek oszlopain, közvetlen emberi pusztítás). Elterjedésének peremterületein meghatározóak a kemény téli időjárás okozta állományveszteségek is. A faj védelmét a költőhelyek bővítésével (költőládák kihelyezésével) és védelmével (a nyestek távol tartásával és a fészkelőhelyek nyugalmának megőrzésével), valamint a kritikus téli időszakokban a táplálék átmeneti fedezésével „egérlárvák” létesítésével, tenyésztett kis rágcsálók felkínálásával és a magtárak ablakainak nyitva tartásával, vagyis a vadászati feltételek javításával segíthetjük elő.
Magyarországon fokozottan védett!


Forrás: Magyar Wikipédia Gyöngybagoly

Papp László Zootaxonómia. (1996).,
Peterson, Mountfort & Hollom: Európa madarai. Gondolat, Bp. (1977)


Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gyöngybagoly témájú médiaállományokat.