Kertészet/Emlősök/Vörös róka

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap mérete: 12451 bájt

Vörös róka


A vörös róka (Vulpes vulpes) a rókák legismertebb és egyúttal a Vulpes nem legnagyobb termetű faja. A valódi kutyaformáktól külsőleg a napvilágon tojásdad alakú pupillája, lapos szembolti íve és aránylag kicsiny felső tépőfogai különböztetik meg; életmódja többnyire magányos, míg a kutyáké inkább csapatos.

Vörös róka

Az emberek általában irtják. Mint a többi vadállatot, betegségek terjesztőjének, emellett a házi szárnyasok tolvajának tekintik. Sokan mégis kedvelik. A rókák fontosak a szőrmeipar számára, és pusztítják a termény kártevőit. A természetfilmek és rajzfilmek rokonszenves rókaszereplői az utóbbi időben sokat javítottak a vörös rókák megítélésén. A kutyás rókavadászat nagy hagyományú kulturális esemény volt több országban is, különösen Angliában, ahol azonban 2005 februárjától az állatvédők kampánya következtében betiltották. Prémjéért tenyésztett, háziasított formája az ezüstróka.

Előfordulása[szerkesztés]

A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó. Megtaláljuk az Északi sarkkörtől Közép-Amerikáig, és Észak-Afrikáig, beleértve a nagy ázsiai sztyeppeket is (összesen közel 70 millió négyzetkilométeren). Alkalmazkodóképessége egészen kiváló: ahogy természetes élőhelyei beszűkültek, úgy költözött be az emberi településekre és mezőgazdasági termőterületekre.

Vulpes vulpes at shipwreck.jpg
Vörös róka téli bundájában

Óriási elterjedési területén kívül betelepítették Ausztráliába is, ahol kiválóan meghonosodott. A tájidegen vörös róka számtalan őshonos erszényes faj drasztikus megritkulásában illetve néhány faj kihalásában is nagy szerepet játszott. Ausztráliába eredetileg a szintén betelepített és a mezőgazdaságra nézve katasztrofális hatású üregi nyúl megritkítása miatt telepítették be, de a rókák számára könnyebb zsákmányt jelentettek és jelentenek ma is az ilyen ragadozókhoz hozzá nem szokott erszényesek.

Alfajai[szerkesztés]

Óriási elterjedési területe miatt a vörös rókának számtalan alfaját különböztetik meg. Az elismert alfajok:

A vörös róka fogságban kitenyésztett és mai nagy számban tenyésztett színváltozata az ezüstróka.

Megjelenése[szerkesztés]

Vulpes vulpes- Koponya

Hossza eléri az 1,4 m-t, ebből 50 cm a farok. Magassága 38 cm. Súlya közepesen 6–10 kg, kivételesen akár 13 kg is lehet. Feje széles, homloka lapos, hirtelen keskenyedő arcorra hosszú és keskeny. Szemei ferdén nőnek; felálló füleinek a töve széles; felül kihegyesednek. Törzse karcsú, végtagjai rövidek és vékonyak. Farka hosszú és bozontos; Fölülnézetben rozsda-, vagy sárgásvörös szőrméje sűrű és puha. Homlokán vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék. Nagyon ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete egyede, ezt a vadászati szaknyelv "szenes rókának" hívja, e furcsa szín megjelenéséért - csak úgy mint a fekete párducok esetében - bizonyos pigmentek a felelősek.

Életmódja[szerkesztés]

Rókakölykök

Kotoréknak nevezett lakóhelyét elővigyázatosan választja meg. Kedvező körülmények között nem maga ássa, hanem borzok elhagyott kotorékaiban telepedik meg. Időnként lakott borzkotorékban is felüti tanyáját, és nem ritkán ki is szorítja onnan a borzot. Gyakran költözik barlangokba és más természetes üregekbe, de romokba, omladékokba, kőrakásba is; gyakran korhadt fák üregével, sűrű bozóttal vagy elhagyott homokbányák üregével is megelégszik. Van, hogy kazlakban talál magának téli lakást. Főleg éjjel, de csendes, elhagyatott helyeken fényes nappal is vadászik. A hosszú nyári napokon több órával napnyugta előtt indul vadászni kölykeivel. Állandó hideg időben és nagy hóban csak a reggeli órákban pihen. Ameddig csak teheti, a sűrűségben halad.

A róka a fiatal őztől a bogarakig minden állatra vadászik, de szívesen fogyaszt dögöt is. Fő táplálékai az egerek és pockok, de megfogja a mezei és üregi nyulat, az őzgidát. Nemcsak a földön fészkelő madarak tojásait fogyasztja és fiókáit eszi meg, de a repülni tudó madarakat is képes becserkészi. Ha a szükség ráviszi jól úszik, ezért a vízimadarak fészkei sincsenek tőle biztonságban: még a kotló hattyúkat is megfojtja. Közismerten károsítja a házi baromfiállományt – főleg a kölykes anyaróka. A nagy kertekben és a szőlőkben sáskákat, cserebogarakat és lárvákat, földi gilisztákat fogdos, de megeszi az érett gyümölcsöt is. Télen, magas hóban, amikor vadászterületén nem jut megfelelő táplálékot, gyakorta az ember közelébe húzódik némi ételhulladék reményében.

Többnyire február közepén párzik (ez a koslatás). Ez idő alatt ibolyának nevezett mirigye nagyon erős szagot áraszt. A vemhes róka kitépi hasáról a szőrt, hogy kölykei könnyen hozzáférhessenek emlőihez. Ebből a szőrből készít vackot a kölyköknek. Egy alom 3–12 (többnyire 4–7) kölyköt számlál. A kölykök összetapadt szemhéjjal, fejhez lapult füllel jönnek a világra, és nagyon lassan fejlődnek. Szemük legkorábban a 14. napon nyílik ki; eddigre minden tejfoguk kibújik, de színük nem a megszokott vörös-fehér-fekete, hanem egyöntetű szürke. Egy–másfél hónapos korukban merészkednek először a szabadba, hogy a napon sütkérezzenek és játszadozzanak. Júliustól a kölykök az öreg vadászó rókát követik, majd egyedül is vadászni kezdenek (eleinte nappal, szürkületkor). Késő ősszel válnak el anyjuktól. Fogságban szelídíthető, főleg ha fogságban is született, de nem imprintálható annyira, mint a házi macska.

Magyarországon[szerkesztés]

Vadászati, közegészségügyi és természetvédelmi jelentősége Magyarországon

Urbanizálódott vörös róka éppen egy házinyúlhoz próbál hozzájutni

A rókát részben prémjéért, részben az apróvadállomány és a házi baromfiak pusztítása miatt emberemlékezet óta vadásszák. Mivel természetes ellenségei közül a nagy testű szőrmés ragadozókat a farkast és a medvét már régen kivadászták és a rókát zsákmányolni képes nagyobb ragadozó madarak, mint az uhu, a szirti sas, a parlagi sas és a rétisas állománya is erősen lecsökkent, állományát ma már csak az ember és a különféle betegségek korlátozzák.

Régen a róka dúvadnak számított. Egész évben vadászható volt, de értékes prémjéért elsősorban a téli időszakban lőtték. A divat változása és az állatvédő szervezetek kampányai miatt a szőrme viselés visszaszorult, a vadászati nyomás csökkent. A vadászati szokások megváltozása miatt a másik hagyományos vadászati módja a kotorékozás jelentősége is csökkent. Mindezek miatt a 90-es évek közepétől erősen megnőtt a hazai rókaállomány. Erősítette ezt a folyamatot az Európai Unió nyomására megkezdődött, veszettség elleni orális immunizálás. A folyamatosan növekedő populáció predációs nyomása a földön fészkelő madarak számára ez komoly veszélyhelyzetet teremtett. A növekvő állomány miatt megkezdődött a faj urbanizációja is. Ez a félénk, gyanakvó, éjszakai életmódú állatfaj beköltözött a lakott területekre. Ma már a települések, főként a városok háborítatlan részein, beépítetlen telkeken, parkokban ipari területeken is megtalálhatóak kotorékai. Ezek a városi rókák alig mutatnak félelmet az emberrel szemben és kiválóan megélnek a felhalmozott hulladékokon. Az új évtized kezdetén egy másik betegség a rühesség fellépése miatt átmenetileg csökkent a róka hazai állománya, de a veszettség továbbra sem tűnt el határainkon belül.

Időközben Ausztria felől elérte határainkat egy főként a rókák által terjesztett fertőző betegség az echinococcosis, az öttagú galandféreg (Echinococcus multilocularis) parazitózisa amelynek a róka mellett az ember is köztigazdája. A betegség hosszú lappangási ideje miatt veszélyes, mert mire a tüneteket a beteg észleli, a megtámadott máj, esetleg más belső szervek, például az agy súlyosan károsodhatnak. A fertőzést a féreg spórái révén a természetben járó emberek, horgászok, vadászok, kirándulók egyaránt megkaphatják, de az urbanizáció miatt akár a kertekben, parkokban is megtörténhet a fertőződés.

A természetes ellenségek híján sűrű rókaállomány vadgazdálkodási, természetvédelmi és közegészségügyi szempontból egyaránt súlyos problémákat okozhat. A vadgazdálkodók számára az apróvadállomány, a természetvédelem számára a veszélyeztetett fajok állományainak pusztításával okozhat károkat. Ilyen fajok többek között az ürge, a fogoly, a túzok, a haris, vizes élőhelyeken a telepesen fészkelő gulipán, a gólyatöcs számara jelent veszélyt, de alkalmanként tömegesen képes pusztítani a nyári lúd családok röpképtelen fiókáit, amit számos alkalommal megfigyeltek a Fertő menti szikeseken. Ilyenkor heteken keresztül alkalmanként 5-10 fiókát is zsákmányol amit kölykeinek hord el kotorékába.


Forrás:

Magyar Wikipédia:, Vörös róka, 2011. március 1., 06:31 (CET)