A dagadt orsócsigaa Kárpátok erdeiben élő szárazföldi csigafaj.
A Kárpátokban Csehországban és Bajorországban fordul elő; Erdélyben eléggé ritka. A Tátrában 2100 méterig merészkedik.
Közép- és magashegységek nedves talajú erdeiben, bozótosaiban honos, de előfordul erdős lápokban is. Többnyire kidőlt fatörzsek alatt és az avarban lehet rátalálni, fatörzsekre nem mászik fel.
A dagadt orsócsiga háza nyújtott orsó alakú, 11–17 mm magas és 3–5 mm széles, 9-10 közepesen domború kanyarulat alkotja. Héja sárgásbarna, általában finoman bordázott. A nagyobb tengerszint fölötti magasságon élő csigák háza kisebb, viszont erősebben rovátkolt. Szájadékának bal felső részén kiöblösödés figyelhető meg, aminek határát kis fogszerű lemezke jelzi. A család többi tagjához hasonlóan ajtóval (clausilium) tudja elzárni a ház bejáratát. Az állat sötétszürke színű.
Lengyelországban szaporodási időszaka áprilistól szeptemberig terjed (de főleg május-júliusban). Félig elevenszülő, 2 mm hosszú és lapított petéit sokáig az uterusban tartja; előfordul hogy az állat testében kelnek ki vagy nem sokkal lerakásuk után. Egyszerre 1-11, zselészerű anyagba burkolt petét rak le. A rokonainál néha megfigyelhető petekannibalizmus nála nem ismert.
Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 10 000 Ft.