Kategória:Wikipédia-könyvek

  KERESZTESI JÁNOS ŐSSZÜLŐKTŐL

UNOKÁKIG

AZ ERDÉLYI EPERJESSY CSALÁD TÖRTÉNETE

I. Fejezet

                                                       Előszó

Ön kedves olvasó, aki e könyvet kézbe veszi, egy tízéves kutatómunka alapján összegyűjtött családfakutató (genealógiai) jellegű olvasmánnyal találkozik. A könyv alapját, már a nagyapám által hátrahagyott születési- és házasságkötési anyakönyvi kivonatokkal, valamint családi fényképekkel tarkított családfa alkotja. Ehhez járultak hozzá a levéltári kutatások: a Magyar Országos Levéltárban a nemességi adományok feldolgozása, továbbá a dési római katolikus anyakövek, a fűzkúti, alsócsernátoni, valamint a szlovákiai bártfai és folkusfalvi anyakönyvek feldolgozása és rendszerezése. Nagy segítség volt Nagy Iván Magyarország családjai című műve és Kádár József Szolnok Doboka vármegye monográfiája című könyve. Külön köszönet illeti kolozsvári nagybátyámat, Józsefet, aki fontos információkkal szolgált a családról, valamint Mócz Kálmán Gábort és Dr. Kövesdy Pált, akik az Eperjessy család történetére vonatkozó adatok felhasználásához hozzájárulásukat adták. E család történetének megismerése betekintést ad úgy az erdélyi Eperjessy család életébe (ténykedéseibe, tragédiáiba, bánatába, örömeibe) mint a család felvidéki ágának eseményeibe, történetébe is. Igyekeztem az eseményeket korabeli fényképekkel, születési, házassági levelekkel, gyászjelentésekkel alátámasztani, édekesabbé tenni. Helyenként a család az előnevét Károlyfehérvári előnévvel írta, vagy Eperjesi, Eperjesy nevet használt.

                                                                                                       Keresztesi János                                                                           A szerző

            Báthori Gábor Erdély fejedelemsége (1608-1613)  

Gyulafehérvári Eperjessy András Báthori Gábor erdélyi fejedelemtől kapta a nemességet 1612. május 28-án. Gyulafehérvár, Eperjesy András nemeslevelének kivonata. „A konventnek bemutatták a Mária Terézia által nemes gyulafehérvári Eperjesi Józsefnek kiadott rendelkezést, aki néhai László és felesége, néhai Murvai Zsófia – fia, aki István fia, aki Pál fia, aki Mihály fia, akik András fiai, amely rendelkezés 1768-ban a Trinitatis előtti 6. napon (máj. 24, új naptár szerint) kelt, ez a rendelkezés tartalmazza a gyulafehérvári Eperjesi András számára Báthori Gábor erdélyi fejedelem által 1612. máj. 28-án Nagyszebenben kiadott nemeslevél szövegét, és azt kéri, hogy helyezzék el a konvent sekrestyéjében vagy levéltárában, másolják be a konvent jegyzőkönyvébe és adjanak ki róla másolatot részére, ha szeretné, Ördöngösfüzesen 1768. jún. 6-án. a gyulafehérvári káptalan ennek eleget tett. Mária Terézia megparancsolja, hogy a gyulafehérvári Eperjesi Józsefre és családjára vonatkozó bármilyen összes iratot, amelyek a gyulafehérvári káptalan levéltárában találhatók, adják ki másolatban, mert szükségesek a jogaik megvédéséhez. Az említett Eperjesi Andrást és mind kétnemű örököseit tekintsék nemesnek. Ennek jeléül a következő címert adományozzuk nekik.

Álló csatapajzs kék mezővel, a mezejében sárga csizmájú, vörös nadrágú, zöld ruhájú, mellvértes és sisakos lovas látható, aranyozott karddal az oldalán, jobbjával egy tatár fejét már átszúrván, felfelé lendíti díszes dárdáját; a sisak fölött zárt csatasisak, amelyet drágakövekkel és gyöngyökkel díszített királyi korona fed, a sisak csúcsából pedig sisaktakarók omlanak alá két oldalt, amint mindez a nemeslevél elején lefestve látható. Ezt a címert használhatják minden célra Eperjesi András és örökösei, és örökre élhetnek a nemesi előjogokkal. Ezt az iratot megerősítettük hiteles függőpecsétünkkel. Kiadva: Nagyszeben, 1612. máj.28, Báthori Gábor fejedelem aláírásával és hiteles vörös viaszpecsétjével. Miután a káptalannál megtalálták és lemásolták az iratokat, Mária Terézia rendelkezésének megfelelően a káptalan kiadta a másolatot 1768-ban a Trinitas előtti 6. napon (máj. 24.). Miután a konventnél megtalálták és lemásolták az iratokat, Mária Terézia rendelkezésének megfelelően a konvent kiadta a másolatot 1768-ban, a Trinitas második vasárnapján (június 5.). Lukáts János, a kolozsmonostori konvent kanonokja.

Gyulafehérvári és Mihályfalvai Eperjesy Mihály nemeslevelének kivonata. Gyulafehérvári és Mihályfalvai Eperjesi József nemeslevelének átiratát személyesen mutatta be maga József, a kolozsvári római katolikus egyház javainak tiszttartója, aki László és Murvai Zsófia fia, és Kis Tóbiás Katalin fia, aki György fia, aki István (és Kis Borbála fia, aki Mihály fia, aki Rákóczi György fejedelem testőre volt, és a nemeslevelet ettől a fejedelemtől kapta 1631. június 6-án, Gyulafehérváron. Gyulafehérvári és mihályfalvai Eperjesi József nemeslevelének átirata Mária Terézia Nagyszebenben 1770. nov.12-én kelt. Rendeletének értelmében a következő előterjesztéssel. Nemes gyulafehérvári és mihályfalvai Eperjesi József, aki Murvai Zsófia és a kolozsvári római katolikus egyház gondnoka. László fia, aki Kis Tóbias Katalin és a néhai István fia, aki György fia. Aki Kis Borbála és István fia, aki Mihály fia, előadta, hogy szeretné a konvent hivatalos jegyzőkönyvébe felvetetni az említett Eperjesi Mihály, Rákóczi György fejedelem testőre nemeslevelének átiratát, amely nemeslevelet Gyulafehérvárott 1631. jún. 23-án adott ki a fejedelem, az átiratot pedig Eperjesi György készíttette a gyulafehérvári káptalan előtt apja, István számára 1652-ben a hamvazószerda utáni napon (febr. 15.). Mi, a gyulafehérvári káptalan tudatjuk, hogy nemes gyulafehérvári Eperjesi József, a kolozsvári egyház gondnoka bemutatta nekünk Mária Terézia kerestető levelét, amely így szól: nemes gyulafehérvári Eperjesi József előadta, hogy jogai védelme érdekében szüksége van az őrá vonatkozó minden okiratra, amelyet a káptalannál őriznek, ezért Mária Terézia megparancsolja, hogy azonnal keressék elő ezeket és adjanak ki róluk pontos átiratot. Kiadva Aranylábútuson birtokon 1770.okt.25-én. A káptalan megkereste a szükséges iratokat, amelyek így szólnak: A káptalan levélkeresője megtalálta a gyulafehérvári Váradi János számára kiadott kerestető levelet. Amelyben Rákóczi György parancsolja a levélkeresőknek, hogy mivel gyulafehérvári Váradi Jánosnak, Anna gyámjának, aki a néhai thasnádi Farkas György és nemes Demjén Anna törvényes lánya. Jogai védelmében szüksége van az említett néhai Farkas Gergely nemeslevelének másolatára, amely egyben más katonák nemeslevele is. Ezért megparancsolja, hogy keressék meg és adjanak ki róla átiratot Kiadva Gyulafehérvárott 1651. szept. 5-én. Ennek eleget téve a káptalan megtalálta a következő nemeslevelet. Rákóczi György hű szolgálataikért megnemesíti a dévai Nagy Pál kapitány alatt szolgált Kenderesi Tamás, Török Bálint hadnagy, Nagy Péter, Panthos András, Otthomany György vicehadnagy, Kováts Péter, Eperjesi Mihály (a többi felsorolt nevét mellőzték) gyalogos testőröket a mind kétnemű összes örökösükkel együtt.

A következő címert adományozza nekik: vörös színű katonai pajzs, amelynek mezejében egy puskával felszerelt kék ruhás gyalogosokból álló hadsereg egy zászlót követ, amelyet két hadnagy előz meg lovon, a pajzs fölött zárt csatasisak, rajta drágakövekkel és gyöngyökkel díszített királyi korona, amelyből szintén egy kifeszített udvari zászló emelkedik ki, a sisak csúcsából pedig különböző színű foszladékok omlanak alá mindkét oldalt. Ezt a címert használhatják mindenükön, és kezelje őket mindenki nemesként. Ennek bizonyítékául adtuk ki nekik ezt a nemeslevelet Gyulafehérvárott 1631.jún. 23-án. Aláírta Rákóczi György, Kovatzioci István kancellár és Pathai Sámuel titkár. 1632. máj. 12-én hirdették ki Erdély és Magyarország csatolt részei három nemzetének országgyűlésén. Erről pontos másolatot adott ki a káptalan Váradi Jánosnak 1651-ben a Szentháromság utáni 14. vasárnap előtti kedden (aug.29.).

A gyulafehérvári káptalan levélkeresői közlik, hogy a nemes fiú, György, mihályfalvai Eperjesi István és a néhai nemes Kis Borbála fia, aki a néhai marosújvári Kis Bálint és Miske Anna lánya, aki oláhszilvási Miske Tamás lánya. Azt vallotta előttünk, hogy ő kiskorúsága miatt birtokosi jogait, javait, ingóságait egyedül nem tudja védeni és az eltulajdonítottakat visszaszerezni, ezért apjában bízik, hogy ezeket megteszi, ezért teljes körű meghatalmazást ad neki javai, ügyei és anyai birtokrésze kezelésére. Kiadva 1652-ben hamvazószerda utáni napon (febr. 15.). Tehát a megtalált iratokat belefoglaltuk jelen okiratunkba és káptalanunk pecsétjével kiadjuk az átiratot 1770 Szt. Márton püspök ünnepe előtti csütörtökön (nov. 8.). 

A káptalanátirata papírral befedett fehér méhviasz pecséttel volt ellátva és egyszerű papírból füzet formában fekete és aranyszínű selyemfonalakkal összefűzve. Mindezt beleírtuk a konvent hiteles jegyzőkönyvébe is és átiratot adtunk ki róla. Kiadva 1770 Szentháromság ünnepe utáni 24. vasárnap utáni kedden (nov. 20.)

Barcsay Ákos erdélyi fejedelem kolozsvári Eperjesi Bálint nemesi levele. Barcsay Ákos erdélyi fejedelem hű szolgálataiért kolozsvári Eperjesi Bálintot és a mind kétnemű örököseit eddigi nemtelen állapotukból kiemelve valódi, kétségtelen és címeres nemesekké nyilvánítja. A következő címert adományozza nekik:

Háromszög alakú égszínkék színű pajzs, amelynek mezejében egy teljes alakos ember látható sötétkék ruhában, aki épp odalép egy asztalhoz, jobbjában egy nagykalapácsot, baljában aranyat tart és a királyság formáját kovácsolja, a pajzs fölött egy nyitott csatasisak, amelyet drágakövekkel és gyöngyökkel díszített királyi korona fed, amelyből köldökig kiemelkedik egy az előzőhöz mindenben hasonló férfi, aki épp felköti fegyverét. A sisak csúcsából pedig különböző színű sisaktakarók omlanak alá mindkét oldalt a pajzsot díszítve. Ezt a címert mindig, bármely alkalommal használhatják, örökre nemesnek kell tekinteni őket, minden előjogot és mentességet megkapnak, amelyeket országunk többi nemese élvez, akár jog, akár szokásjog alapján, a Kolozsvár városunknak már megítélt előjogokban is részesüljön. Ennek megerősítéseként adtuk ki függőpecsétünkkel ellátott oklevelünket. Kiadva Besztercén, 1659. márc. 5-én ”.

A nemesi rangot szerző Eperjesy András Gyulafehérváron élt, Berzeviczy Margit feleségével, Eperjesy László fiával, kinek felesége Gyulafehérvári Murvai Zsófia volt, ennek fiai József, István, Pál, Mihály és György, akinek nemes Kis Borbála volt a felesége. Amikor el kellett hagyniuk Gyulafehérvárat a románok üldözése miatt, Oláhivánfalvára, Mihályfalvára mentek a birtokokra. Ezek szász falvak Szeben és Gyulafehérvár között. József és az öccse István még ott született. 

- Egyedül Eperjessy József ősapám döntött úgy, hogy birtokára költözik, Aranylábú Tusonra, egy mezőségi faluba, amit adományként kapott. Ott kúriát épített Eperjessy József és elvette feleségül nemes Kis Tóbiás Katalint. Született négy gyereke: Eperjessy József, Eperjessy Antal, Eperjessy László és Eperjessy István. Eperjessy József fia ősapám volt a legnagyobb, tanulni ment Kolozsvárra. A líceum után el szerette volna végezni a szolgabírói iskolát. Elkísérte az apja, aki ismerte a várost. A Farkas utcai fiúlíceumba iratkozott be és a szállást a máriási kollégiumban oldották meg. Az első napok furcsák voltak, nem ismert senkit falusi fiú létére, aztán szép lassan kialakult, az osztálytársi és tanárai kezdték megismerni. -A padtársa egy alacsony, zömök, széles vállú és nagykezű fiatalember, Vajda Sándor volt Oláhfodorházáról. Egy idő után megbarátkoztak és a délutáni szilencium után együtt mentek ki a városba. Kiderült, hogy érettségi után ő is a közigazgatási iskolát akarja elvégezni, mert otthon szolgabíró vagy adórovó szeretne lenni. A tanárok szigorúak voltak, főleg a latin tanár. Telt-múlt az idő és már készülhettek az érettségire. A sikeres érettségi után felvételizni kellett a közigazgatási iskolába, ami három tanévet jelentett. Magyar és latin nyelvből kellett felvételi vizsgát tenni. Még szerencse, hogy a líceumban a latin tanár szigorú volt. A felvételi neki és Vajdának is sikerült. - Vajda megkérdezte tőlem, hogy ha elvégzi az iskolát, vissza akar menni Aranylábú Tusonra? Vagy mihez akar kezdeni. Ott annyi a szolgabíró, hogy csak nehezen helyezkedhetne el. Az iskola elég nehéz volt, sok vizsga latinból, közigazgatás jogból, büntetőeljárásból és végrehajtásból stb. Mikor elvégeztük az iskolát, még nem tudtam hól keressek állást. - Vajda megkérdezte, hogy nem akarok-e vele menni Désre munkát keresni- Dés volt Szolnok –Doboka vármegye fővárosa. Ott székelt a főispán, az alispánok, a táblabíróság. - Eldöntötte megírja apjának, hogy mi a terve és küldje el a nemeslevelet, mert azt be kell mutatni és kihirdetni. Felültek egy postaszekérre és felutaztak Désre. Szép város volt, az emberek elegánsan jártak, sok volt az úri dáma. Az utcákon sok hintó közlekedett. Tehát elindultak a főispáni hivatalba. A minden hájjal megkent Vajda azt mondta nekem: ha fogad az alispán, latinul kell bejelenteni, így: „Reuerendum Bonum meridianus, lectus a turpis et vicecomes vultus parumper officium”, azaz szolgabírói állást keresünk, utána úgyis magyarra vált. Ezen egy jó nagyot nevettünk. Szerencsére fogadónapja volt és fogadott. Elmondtuk a latin szöveget, erre ő tréfás kedvében azt válaszolta - „Ájjjá tréfás legények, lenni ti”,- mivel hogy német származású volt. Szóval szolgabírók akartok lenni ilyen fiatalon. Komolyra fordította a szót és azt mondta, hogy van két alszolgabíró hely, egyik Nagy Ilonda járásban, a másik Alparét járásban. Lenne több, de még nem tudtuk betölteni és folytatta, aztán először be kell tanulni, mert nehéz mesterség ez, tapasztalat kell és a nemesség bizalma, továbbá sok a munka, a nemesek állandóan pereskednek, a jobbágyok elszöknek a gazdáiktól. Gyakornoki alszolgabírók talán lehetünk. Végül eszébe jutott a nemeslevél, azt elkérte és azt mondta nekem, hogy mivel én más vármegyéből jöttem, verifikálni kell, és hivatalosan ki kell hirdetni. Hol tartják az eredeti példányt, kérdezte, én meg azt válaszoltam, hogy a kolozsvári konventben van letétbe helyezve. Vajdának nem kellett ezt megcsinálni, mert ő ott lakott. Megkaptuk az állást, én Nagy Ilonda járást választottam. - Megírtam apámnak, ő azt írta vissza, hogy eladott egy pár hold földet, majd elküldi a pénzt, hogy vegyek magamnak birtokot. - Oláhfodorházát választottam, mert az közel volt a munkahelyemhez, szép vidék, jó a közlekedés Dés felé és ott van a barátom, Vajda Sándor. El is mentem hozzá, hogy nézzük meg az eladó birtokokat. Akkoriban az egyik tulajdonos Galgói Rácz Ádám volt, persze Vajda Sándornak is volt egy pár holdja. Találkoztunk Rácz Ádámmal, megvettem egy jó nagyrészt, Oláhfodorháza környékén erdőt, legelőt és szántót. Egyelőre a szolgabírói épületben laktam, de nagyok voltak a terveim. Egy saját kúriát akartam építeni, hiszen már 24 éves voltam és nősülni szerettem volna. Meg kérdeztem Vajda Sándort, hogy vannak-e szép és gazdag nemes menyecskék a környéken és ő azt felelte, hogy a főnökömnek van tolcsvai és Pacséri Kászoni Sándornak. Egyszer meghívott a kúriájában. Megkínáltak vacsorával, de inkább ne tették volna, mert a vacsorára lejöttek a lányai. Illedelmesen bemutatkoztak, és immár Tekintetes Eperjessy Józsefnek szólítottak. Amikor megláttam a legkisebb lányát, Terézt, alig tudtam vacsorázni, egész végig őt bámultam. Egy csinos szőke vadmacska nézett rám. Ilyen szép leányt ritkán láttam életemben. Tudtam, hogy ebből baj lesz, ha közeledni merek hozzá, az apja élve megnyúz, és úgy kirúg az állásomból, hogy a lábam sem éri a földet. Megvacsoráztunk, én elköszöntem és hazamentem. Egy pár nap múlva találkoztam. Vajdával és elmondtam, amit láttam.

-Mondta nekem, hogy ez a család lányai csak gazdag nemesekkel házasodnak, te még nem ismered őket: pécsújfalusi Péchy, gróf Kuun Alsóbalázsfalvi Cserényi, Hatfaludy, ezek mind gazdag és magas beosztású családok. 

-Na, mit szólsz a Kászoni lányhoz?- - Ilyen szépséget ritkán lehet látni, mondtam én. Azzal elköszönt, mert sietett a munkába. Egyik nap elindultam Fodorházára gyalog, hogy beszéljem meg az ácsokkal, milyen legyen a házam, amit ott akartam építeni. Egyszer csak egy hintó közeledett a poros úton, és mikor mellém ért, megállott. Nézem, hogy kik azok, hát a Kászoni vadmacska és a nővére ült a hátsó ülésen. - Rám kérdezett, hogy hová-hová csak így gyalogosan, és én feleltem, hogy dolgom van Fodorházán. - Jöjjön, üljön fel, elvisszük Galgóig és onnan majd átmegy a Szamoshídon. - És önök, kisasszonyok, hová mennek? -Vásár van Galgón és oda megyünk körülnézni. Az utazás közben kikérdezett, hogy honnan jöttem. Jót nevetett, mikor megtudta, hogy Aranylábú Tusonról. Megkérdezte, hogy az hol van. Elmeséltem neki, hogy Kolozsvár és Marosvásárhely között a Mezőségen, ott laknak a szüleim és a testvéreim. Továbbá érdeklődött, hogy nemes vagyok-e, kutyabőröm van-e, és mi a nemesi előnevem. - Én meg előrukkoltam vele, hogy a nagyanyám berzeviczei Berzeviczy Margit volt, Magyarországon egy híres család bárói ága a rokonságom. Na, ez lenyűgözte és tovább nem faggatott a nemességemmel kapcsolatosan. Másnap a szolgabíró főnököm ebéd közben mondta, hogy nem is tudta, hogy ilyen előkelő őseim vannak. -Na, most kell lépni József, mert az igazság az, hogy nagyon tetszett a lánya. Hallottam kúriát akar építeni Fodorházán, folytatta a szolgabíró. Igen, de még nincs elég pénzem, várom, hogy küldjön az apám. - Ne várj, amíg küld, én majd adok kölcsön, aztán majd megadod, ha apád elküldi a pénzt. Hát így kezdtem el a kúria építését. Kinéztem magamnak Oláhfodorházán egy meredek és kanyargos utca tetején egy nagyon jó telket és ott kezdtem el az építkezést Termés köböl és fából építettem egy több szobás, cseréppel befedett kúria lett fehérre vakolva és festve. A kúriát körül kerítettem egy magas fallal és egy nagy boltíves kapu volt a bejárat, az udvarban virágokat, bokrokat ültettem. A kúria háta mögött volt a gazdasági udvar, lógarázs hat szép lovakkal, a majorsági és a zöldséges kertel. Hátrébb kukoricás volt, amit gyakran megdézsmáltak a vaddisznók. Kászoni Sándorral nagyon jó viszony kezdett kialakulni, többször is feljött megnézni, hogy alakulnak az építkezések, tanácsokat adott. Egyik nap azt mondta nekem: -Te fiú, én, kedvellek téged, okos és szorgalmas vagy, még a lánya is feljött megnézni egyszer, kétszer a kúriát és tetszett neki. - Egyszer mikor ott volt azt mondta –úgy szeretnék egy ilyen kúriában lakni-. Addig járt oda, míg összemelegedtünk és én egy napon megkérdeztem, hogy szeretne-e velem a kúriában élni?

- Azt felelte, hogy ha apja is áldását adja rá akkor igen. - Az apja áldásával összeházasodtunk. Ebből a házasságból született két fiúgyerek Eperjessy Károly és Eperjessy János. 

 tolcsvai és pacséri Kászoni Teréz és Eperjessy József leszármazotti táblája

Az Eperjessy István öcsém vett itt Szolnok Doboka vármegyében Bálványoson egy birokot. Azt hittem itt marad, de közölte, hogy megismerkedett egy háromszéki lánnyal, Damokos Máriával, aki gazdag nemesi családból származik, és el szeretné venni feleségül. - A lány Alsócsernátonon lakik és a faluban több kúriájuk van. Az apja áldását adta a házasságra és megígérte, hogy nekik is épít egy kúriát, majd ha összeházasodnak. József csodálkozott, hogy az öccse erről nem szólt neki semmit, de hát az ő dolga. - Majd meglátogatunk. Valóban egy hónap után összeházasodtak, meghívtak az esküvőre és a kúria is kész volt. No, az öcsém megházasodott. Eperjessy József egy nap elhatározta, hogy meglátogatja öcsét Istvánt Alsócsernátonon. Két napos út volt hintóval tehát egy éjszaka meg kellet hálni, egy fogadóban szálltak meg. Másnap délutánra ott voltak. Út közben gyönyörű hegyeket, kristálytiszta patakokat láttak még a fű is szebb volt, mindenhól legelésző juhnyájakat és sokszínű virágokat láttak. Maroshéviz felé mentek a Maros völgyén keresztül. Közben városokon és falvakon megálltak, Teréz feleségem csodálkozott, hogy itt mindenki magyarul beszél még az utolsó paraszt is. Szóval megérkeztek, eligazítottak, hogy hól lakik Eperjessy István mindenki ismerte. A kúria előtt már vártak rájuk István és Mária üdvözölt és betessékelt. Pálinkával és ebéddel fogadták. Miután befejezték az evést ivást megmutatták, hogy néz ki belülről a kúria. Minden bútordarab gyönyörű székely faragású volt, a szőnyegek kézi készítésűek voltak, a képek a falon az ősöket ábrázoltál, szóval miden egyszerű és ízléses volt. István elmesélte, hogy a felesége várandós és nem gyereke, hanem fiú lesz, ahogy mondják a székelyek. Utána megmutatta a lovait, a hintóit és az egész gazdaságot. Utána megmutatták a sok Damokos kúriát, majd elmentek Andor bácsihoz Mária apjához, aki főispán volt. jól elbeszélgettünk, megkínáltak a fenyőpálinkával, ami olyan erős volt, hogy alig tudtam meginni. Aztán meglátogatták Mária testvéreit, Tamást és Alberted, mindenhól étel ital. A végén alig tudtam kijózanodni. Közben megszületett a lányuk, és egy pár év múlva, és 13 éves korában meghalt. A szülők nem bírták elviselni a tragédiát így eladták a kúriát és elköltöztek Kolozsvárra.

                                                 Damokos Dénes kúria

                                          Damokos Mihály kúria                              

                                                  Damokos Dénes kúria

                                                Damokos János kúria

                                           Damokos Gyula kúria                

                                            A Damokos- Eperjessy kúria

                                           Damokos címer

Másnap elindultak haza, hosszú volt az út, de végre megérkeztünk. Otthon tele voltam munkával, mert a nemesek alig várták, hogy hazajöjjek, nagy pereskedés volt köztük. Az egyik kivágatta a szomszédjának a fél erdejét és azzal fenyegettek, meg, hogy ha nem oldom meg a kárpótlást, egész ügyet a főispán elé viszik.

Egyik nap Eperjessy József elment hintón a birtokára körülnézni, egyszer csak három, kucsmás, román paraszt útjába állt a hintónak, leráncigáltak a hintóról és elkezdtek ütni –verni és közben az kiabálták románul. 

- Mit gondoltok ti urak, hogy itt azt csináltok, amit akartok, majd jön, a román világ akkor elvesszük a földeteket, leromboljuk, a kúriátokat földönfutók teszünk-, Azzal elfordultak és elmentek. Hallottam, hogy máshól is megtörtént az ilyen eset, sőt rá is támadtak a kúriákra a feldühödött csőcselék. Szóltam is a többi birtokos társamnak jó lesz vigyázni, mert az én nagyszüleimet már egyszer elűzték Gyulafehérvárról. Mikor haza mentem elmeséltem a feleségemnek a történteket és ő csak ennyit mondott, -Kellett nekünk munkaerő, átcsaltuk őket a Kárpátok másik oldaláról. munkát adtunk nekik, templomokat építettünk és popát hoztunk nekik és most ez a hála-. Meglátod, eljön az idő, hogy tömegesen fellázadnak ellenünk, ha még egy szolgabírót is megtámadnak mondta Teréz. - A székelyföldön nem történik ilyesmi. Jól tette István hogy oda költözött. Közben nőttek az unokák, Eperjessy Károly lányából egy szép menyecske lett. Károly Kúriát épített Fodorházán lánya Róza már eladó menyecske lett. Egyik nap megáll egy hintó a kúria előtt, kinézek az ajtón, hogy ki az hát a nagybátyám volt Eperjessy Pál aki Ivánfalván szolgabíró és ő volta a tanú az Istvánék esküvőjén betessékeltem, megkínáltam itallal és étellel és meg kérdeztem, hogy mi járatban Fodorházán. - Désen voltam mondta ő, mert egy megbeszélés volt a főispánnál. A téma a lázangások voltak a nemesség ellen. Nálunk is történtek esetek mikor megtámadtak egy földbirtokost vagy a vagyont károsították meg. -Hallottam, hogy veled is megtörtént. És mit határoztatok? -Egyelőre még csak javaslatok vannak, aztán majd meglátjuk. - Hogy van a család kérdezte József ? -Jól vagyunk, felete Pál van, egy lányom Veronika ás egy fiam Domokos. Veronikát szentmiklósi és óvári Pongrácz István vette el feleségül van három gyerekük Ferenc, Béla és Antónia és Domokos. Őt már ismered ott voltak az István esküvőjén. -Te Pál Ivánfalva környékén Szászvárosban és Szebenben meg Déván lakik még Eperjesy család, de szászvárosi és totti előnevet használnak azok származásilag rokonok? -Természetes mind a Gyulafehárvri ágból erednek csak 1702-ben újra kérték a megnemesítést, mert elvesztették a régit és nem tudták igazolni nemességüket ezért fordultak Lipót császárhoz. Olvastam a kérelmet, amit beadtak így szól: Felséged trónja előtt térdre vetem magam. Igen alázatosan kérelmezve, hogy Szent Felségednek mindeddig állandó hűséggel megtett és a jövőben is hasonlóan buzgó hűséggel és állhatatossággal megtenni szándékozott szolgálataimat, figyelembe véve engem, Eperjesi Gergelyt és általam feleségemet, Fodor Krisztinát és fiaimat, Mihályt, Györgyöt, Gergelyt és Benjámint és Lászlót. Akik már eddig is nemesi előjogoknak örvendtünk, de mivel a nehéz idők miatt nemeslevelünket elveszítettük, nem kegyeskedtek felvenni minket Magyarország és a hozzá csatolt részek tiszta, valódi és kétségtelen nemeseinek soraiba mind a kétnemű, örökösünkkel és utódunkkal együtt, és még nem adományozták nekünk és fent említett örököseinknek az alább megfestett címert, mint valódi nemességünk jelét. A Gyulafehérvári és mihályfalvi Eperjesy családból erednek és újra nemességet kértek szászvárosi és totti előnévvel, általában katonák és Marosvásárhely környékén és Fűzkúton is megtalálod őket. Az évek teltek már Eperjessy József sem volt szolgabíró, a birtokokkal volt elfoglalva. Egy napon Eperjessy József mondta a feleségének, hogy el kéne menni Mihályfavai Eperjesy Mihály a főispánhoz, Erzsébetvárosban, meglátogatni mégis a nagybátyám. - Teréz egy kicsit huzakodott, hogy mesze van, de a végén beleegyezett. Erzsébetváros Medgyes és Segesvár között van, ők Segesvár felől közelítették meg. Ahogy közeledtek Segesvár felé mind nagyobb volt a forgalom szekerek jöttek mentek, mert vásár volt a városban. Megérkeztek Segesvárra, megnézték a vásárt, Teréz persze el kezdett vásárolni. Többnyire szászul beszéltek az emberek. Itt megaludtak, megpihentek a lovak, abrakot kaptak és másnap mentek tovább. Az úton megállítottak a csendőrök, mert valami tolvajokat, betörőket kerestek, akik kirabolták a főbíró lakását és étékes arany ékszereket vittek el. Végre megérkeztek Erzsébetvárosban. Elmentem a főispáni hivatalba hátha ott találom Mihályt. Ott volt az irodájában, mikor meglátott, megölelt és elkezdett érdeklődni a családról, aztán elmentünk hozzá haza. A felsége fogadott még nem találkoztuk soha, gróf Hidvégi Nemes Druzsina vagyok mondta. - Mihály elmondta, hogy van két fia Eperjesy János és Elek. mind a ketten katonának tanultak Szebenben. Már meg is nősültek. János feleség makfalvi Dózsa Bora, tudod, ebből a családból származik Dózsa György, aki nemes létére paraszt felkelést szervezett 1514-ben. - A másik fiam is megnősült a felesége puji Puj nemes asszony, ott már négy unokám van László, Mihály, György és Julianna. - Nagyon sok dolgom van, mint főispán alig várom, hogy nyugdíjba menjen. Készül, egy nemesi felkelés a nemesek nem tudják biztosítani a tőlük elvárt haderőket és ráadásul még külföldi csatában is be akarják vetni. Ez így van, most folyik a nemesi összeírás a vármegyében. - Hát akkor van dolgod elég. -A te családod hogy van érdeklődött Mihály? -Minden gyermekem megházasodott a birtokok jól mennek, csak ne lenne annyi jobbágyszökés. Beszélik, hogy hamarosan eltörlik a jobbágyságot, legalább megszűnnek a jobbágytelkek. Eperjessy Mihály György unokája megnősült elvett egy honosított német gróf Paar Juliát, Julianna unkája férjhez ment báró Kemény Sándorhoz. A László unokája elvette feleségül a szenttamási Szaláczy Klárát, akinek a családjáról tudom, hogy régi család és az apja főispán volt. Még sokáig beszélgettek, az asszonyoknak külön témájuk volt, aztán másnap haza indultak. Mikor hazaértünk nagy meglepetés várt reánk. A kúriát szétdúlva találtuk sok értékes holmi hiányzott, az állatok fele nem volt sehol, mint ha megéreztem volna Mihálynál a beszélgetés során. Rögtön elmentem a szolgabíróhoz jelenteni. Erre ő azt mondta, magánál is ez történt Eperjessy József úr, másoknál erdőt, szántót foglaltak le a parasztok és azt kiabálták, hogy vége az uraságnak, szétosztják a földeket hamarosan. - Azonnal hívattam a pópát. Meg is jött hamarosan hosszú fekete ruhájában, nagy szakállával. - Jó napot nagyúr miért hívattál? Te tudsz arról, hogy mi történt a kúriámmal kérdeztem. Hallotta, hogy ezek a parasztok feldúlták, de mást, semmit nem tudok. Hallom azt prédikálják más pópák, hogy Európában már meg is kezdődött a jobbágyság eltörlése. -Pópa mondta József komor arccal a kis megriadt szakálas emberkének-, azért tartalak téged, hogy istenfélelemre s alázatóságra tanítsd a népedet. -Dumnezeul sa ma iarta (az Isten bocsájtsa meg nekem) én ilyet nem prédikálok a híveimnek. -Gavrila pópa én elhozattalak Moldovából, tanítattam a fiadat, hogy diplomát szerezzen a saját pénzemen hát ez a hála? Ezt csináljátok ti! Templomot építetem, lakást kaptatok ahol a családotok lakjon ötven hold földet adtam, hogy legyen miből megélni hát ez a köszönet?

A pópa csak hallgatott, nem szólt semmit. Azonnal nézzél utána hogy ki a tettes. Megértettem uram és nagyokat hajolgatva elment. Természetesen a megtörténtek eljutott a főispánig Ő meg továbbította a fejedelemhez. Végül is a szolgabíró nyomozást rendelt el. Közben a szolgaírót megkértem, hogy rendeljen ki embereket a kúria védelmére s Teréz feleségemet leküldtem a Károly kúriájában aludni, mert félt. A nyomozás folytatódott, az ispánok felkutatták a környéket és végül Dése kapták el őket, éppen az égszereket próbálták értékesíteni egy ékszerboltban. 

A feleségem miután megtudta, hogy elkapták a tolvajokat visszatért a kúriában. Nemsokára Eperjessy József megbetegedett valami baj volt a szívével és hirtelen meghalt. Kászoni Teréz ott maradt özvegyen a kúriában. - Hát bizony, elment a vén József. Most már mehetek én is, nincs reám többé szükség mondta Teréz- - Eperjessy Antal a néhai József öccse, már hamarosan végez a jogi iskolában Kolozsváron. Letelepedett Keresztúrra Szolnok Doboka vármegyében. Megnősült, Ködi Farkas Antóniát vette el feleségül. A ködi Farkas család is beszármazott Doboka vármegyébe és egy családi ágat alapított Farkas János. Tanult emberek voltak, jogtanárok és egyéb tanárok. Az Antal is jogász volt, a Táblabíróságon gyakornokoskodott. Keresztúrra költöztek. Az apja Antóniának jogtanár volt, és egyik testvére bíró. A nemesi címet már 1580-ban kapták. Elődük Zemplén megyéből hol jelenleg is több ilye nevű család van, származott be Bethlen Gábor alatt, mint fejedelmi szolga Erdélybe, hol a család hazája Közép-Szolnok vármegye. Címeres nemes levelüket Farkas János kapja 1679. június 15-én, és az Közép-Szolnok megyének 1681. Július 4-én Sámsondon tartott közgyűlésében hirdettetett ki. Címerük a paizs ég szín kék mezejében egy vörösbe öltözött jobb kar kivont kardot tartva, melyre kígyó tekerődzik. A kar törzsén egy fehér gólya áll, és a kígyó fejét elnyeléssel fenyegeti. A paizs fölötti sisak koronája alul kétfelől leereszkedő foszladék ezüst és különbféle színekkel diszlik. Mint itt a metszvén mutatja.

                                                     Leszármazás                                       

Eperjessy László néhai József testvére is bejött Dobok vármegyébe itt nősült meg elvette felségül Sárosberkeszi Mósa Antóniát ás született egy lányuk Valéria. Már Valéria is férjhez ment Sombory Zsomborthoz.

Eperjessy József néhai ősapám fia Eperjessy János Désre járt iskolában a másik fia Eperjessy Károly Kolozsvárra, még nem tudom, ha befejezik a liceumot mit szeretnénk csinálni. Ahogy teltek az évek kiderült, hogy Károly és János is szolgabíró akarnak lenni, ezért Jánosnak is el kellett menni Kolozsvárra és be kellet fejezni az szolgabírói iskolát. Az iskola befejezésével mind a ketten Szolgabírók lettek. Mikor már dolgoztak meg szerettek volna házasodni. Eperjessy Károly messziről hozott magának felséget. Egyszer Marosvásárhelyt hivatalos ügyben és ott ismerkedett Eperjessy Károly egy lánnyal szőkefalvi Szentmiklósy Terézzel megszerették egymást és feleségül vette. Eperjessy Károly és szőkefalvi Szentmiklósy Teréz házasságából és születettet egy lányuk Eperjessy Rozália 1812-ben. Történt egyszer, hogy az urak vadászni mentek az Eperjessy Károly közeli erdejébe. Ott volt az erdélyi arisztokrácia egy része. Az erdő tulajdonosa Károly fiam volt. Ott voltak gróf Wassék, gróf Béldi család. Egy tisztáson találkoztak. Az erdőben volt őz, vaddisznó és sok róka. Károly volt a főszervező. Elindult a vadászat egy idő után Károly az erdőben furcsa mozgásokat hallott mintha nem állatok mozgása lenne. Közbe a közelébe halk emberi hangokat és zörejt észlelt. Kik ezek az emberek, talán fát lopnak gondolta magába. a közelbe volt Wass Samu intet neki, hogy jöjjön közelebb előre haladtak az erdőbe a hangok irányában. Egyszer egy tisztásra értek. Valóban emberek voltak hárman egy kis kajiba előtt álltak és valamin vitatkoztak. Károly hangosan rájuk szolt. Kik vagytok, és mit csináltok az erdőmben, közben a vadászpuskát feléjük szegezte. Az egyik férfinál pisztoly volt, amit előrántott. - Azt kiabálta, hogy Eperjessy úr, ha nem hagy békésen elmenni lelövöm. Közben a zajra megjelentek a többi vadász barátaim a puskájukkal a kezükben és ők is rászegezték az ismeretlen emberekre. Erre ők futásnak eredtek mind valami riasztott vad. Na, látod Károly hogy megijedtek. Ezek ismernek engem és én is talán ráismerte Ilie Serbanra, akit egy éve keresik az embereim gyilkosságért. Most alkalmam lett volna elkapni és zárkába küldeni. Hallódtam én is erről az ügyről mondta Wass Samu, aki abban az időben Szolnok Doboka vármegye alispánja volt. Hát ilyen vadászt volt ez szerencsére Béldi Dénes lőtt egy rókát. A vadászat után lementünk Fodorházára a kúriába, mert nagyon éhesek voltunk. azután jött a bor saját bora volt Károlynak és beszélgettünk. gróf Wass Samu megkérdezte, hogy tudtával van egy lányom, de nem látta soha. Jön mindjárt ő szokta felügyelni a konyhát. Egyszer csak megjelent egy piros, hosszú ruhában gyönyörű és csinos fehér bőrű kék szemű a haja derékig ért. Mikor meglátta gróf Wass Sámuel csak ámult és bámult le sem vette a szemét róla. Kezet, csókot neki és csak bámulta mindvégig és csak csevegtek és csevegtek órákon keresztül. Elmondta Sámuel, hogy hamarosan lesz egy bál a czegei kastélyba és szívesen látja szüleit és őt. Miután elmentek a vendégek Róza megkérdezte az apjától, hogy ki az a Sámuel és mivel foglalkozik. - Károly az apja elmesélte, hogy most Dobokai főbíró, országgyűlési képviselő 1848-ban és 1879-ben, Kalifornia is lakott. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, Wass Imre gróf, Közép-Szolnok főispáni helytartójának és báró Jósika Rozáliának fia, nyolc évig volt a kolozsvári liceumnak tagja már az iskolában a magyar és román nyelven kívül jól tudott latinul, franciául és németül. Erre Róza kiment a kertben sétálni és virágot szedett, majd felment a szobájába. Egyszer a posta levelet hozott Károly kibontotta és egy szép díszes meghívót vett ki belőle. A Wass családtól jött és ez ált bene hogy: Tiszteletes Eperjessy Károly úr és az egész családja hivatalos a czegei nagy kastélyban e hét szombatján tartandó bálra. Róza majd kiugrott a bőréből, de Károly és Teréz is örült a nagy megtiszteltetésnek. Az anyja meg a Róza rögtön félrevonultak, hogy megtárgyalják milyen ruhát és ékszereket vegyenek fel, én meg elővettem egy kancsó bort és leültem és gondolkoztam. Mi történik, ha Samu el akarja venni feleségül a lányomat mégis egy gróf Wass Sámuelről, van szó művelt és gazdag, nagy beosztásban van a Magyar Akadémia tagja és főispán. Károly elgondolkodott, hogy mi lesz, ha Wass Samu megkéri a lánya kezét. Mégis csak egy elő kellő és gazdag család. - De hát én sem vagyok egy földönfutó kis nemes vagyonom is van. Most vettem egy birtokot és egy kúriát Magyaregregyen, az lehetne Róza hozománya, még van nyolcszáz hold földem. Közben az asszony és lányom közölte velem, hogy nincs egy rendes báli ruhájuk így hát holnap utaznak Désre ruhát venni vagy csináltatni. Van Désen egy úri szabó tőle vásárolnak vagy csináltatnak a gazdag hölgyek ruhákat. Közben eljött a szombat, befogattam a nagyobbik hintóba, a négy lovasba és elindultunk Czegére. Mikor odaértünk már elég sok hintó ált az udvaron, ahogy szokás az újonnan érkezett vendégeket a bejáratnál, bemutatták őket szokás szerint Károlyfehérvári Eperjessy család, erre mindenki bólintott. Fényűző bálterem volt. Ott volt Erdély arisztokráciájának a java, gróf Béldi György és családja, báró Bánffy Richard és családja, gróf Horváth-Tholdy György és családja, báró Josika család. Ezek, mint rokonok voltak, de voltak barátok és más meghívott is. Ott volt a francia származású báró Puteani Sándor is, akiről közismert volt, hogy szerényen és magányosan élt a kastélyában. A szokásos kézcsókok és üdvözlő kézfogások és italok után elkezdődött az ismerkedés. Egyszer csak megjelent Sámuel is szemeivel valakit keresett és végül megtalálta Rózát, aki a bál egyik legszebb kisasszonya volt. Fehér hosszú a nyakánál csipkézet és drágakövekkel díszített ruhában volt, a többi hölgyek irigykedve néztek rá, az ismeretlen kisasszony gróf Wass Sámuel kíséretével kimentek a balkonra beszélgetni. A gróf úr közölte, hogy ma este csak vele akar táncolni és hosszasan a szemébe nézett zavarban voltam egy erős kéz markolását éreztem a karomon és hallottam Róza hangját, ahogy a fülembe súgja. Támaszkodjon reám. Nagyszerűen táncolt, egész éjjel, a végén elfáradt. Mindenkivel megtörténik ez az első csárdás után. Kivezetett a tömegből, hátra a fák közé ahol egy pad volt. Sok ember volt a térségen, de azok se figyeltek reánk. Ültünk a padon, némán, szótlanul. Ez így is volt egész éjszaka. Mind, ahogy mondtam Sámuel az egyik legszínesebb egyénisége és a legjobb képű férfi tagja volt a Wass családnak. Még nem beszéltem mondta Róza nagyapámról az Eperjessy Józsefről és nagyanyámról Tolcsvai és Pacséri Kászoni Terézről, akik behozták a családot Szolnok Doboka vármegyében itt vásárolván birtokot Oláfodorházán mondta Róza. Az nagyapám sokat tett a faluért, megalapította az első romai katolikus egyházat, templomot és harangot csináltatott. Öregen mind járási szolgabíró vonult vissza és már meghalt. Az ő apja mondta tovább Róza és az egész Eperjessy család egészen Eperjesy András a nemei címszerzőig Gyulafehérváron éltek, de mikor a románok elűzték a városból a magyar lakóságot, mindenki menekül ahova tudott, a nemesek a vidéki birtokaira. Így került a család Magyarcsesztevére, Diósra, Mihályfalvára és Ivánfalvára. De térjünk vissza Fodorházára. Egy nap hintó közeledett a kúria felé behajtott az udvarra. A hintóból kiszállt gróf Wass Imre és fia Sámuel. Kissé meglepődtem, betessékeltem a kúriában leültettem és italt hoztam. Megkérdeztem, hogy mi járatba jöttek, erre gróf Wass Sámuel felállt, és megkérdezte, hogy Róza itthon van-e, de már akkor jött le a lépcsőn, felém fordult összecsapta a csizmáit, és így szolt hozzám: - Károly bátyám, azért jöttünk, hogy megkérjem leánya kezét! - - Róza felé fordultam és megkérdeztem, hogy te is akarod? - -Igen apám szeretem ezt a férfit- -Az asszony összecsapta a kezét örömébe-

Megitták az áldomást és Károly azt, hogy most lehet beszélni az anyagiakról. Róza megkapja a Magyaregregyi birtokot és az ottani kúriát. Imre rávágta, hogy Sámuel megkapja a czegei kelet birtokot hatszáz hold és a kúriát. Hát akkor megbeszéltük tisztességes ajánlat volt, erre megint megittak egy áldomást.  Az esküvő 1834 történt és így költözött gróf Wass Sámuel és Eperjessy Rozália Magyaregregyben és alapítottak családot. Négy gyerekük született gróf Wass Mária, gróf Wass Jenő, gróf Wass Emma és gróf Wass Jozefa.

Gróf Wass Mária férjhez ment Montbach Sándorhoz, gróf Wass Jenő elvette Hetei Bakó Irmát gróf Wass Emma férjhez ment báró Orczy Bodroghoz, és gróf Wass Jozefa férjhez ment Alapi Salamon Aladárhoz. Hetei Bakó Irma a búzai lovag Hete Bakó Károly lánya volt egy dúsgazdag fölbirtokos. Gróf Wass Sámuel végrendeletében Jenőre bízta a czegei kastély vezetését és Budapesten egy házat és nagy értékű kötvényeket örökölt az apjától. A négy gyereknek is születtek gyerekei. Gróf Wass Jenőnek: gróf Wass György felesége Signe Larsen, gróf Wass Emma férje Hiye Edmund, gróf Wass Erzsébet férje Blomberg Frigyes.

Aztán úgy adta a sors, hogy gróf czegei Wass Sámuel után meghalt Eperjessy Rozália is hetven éves korában 1884 –be.

                                                    A gróf Wass kúria

                                     A czegei gróf Wass kastély                                                                                                                    

A gróf Wass Sámuel és Eperjessy Róza ebben a kúriában lakott 2006-ban így nézett ki.

 Eperjessy János Eperjessy Károly testvére ősapám a házassága bonyolultabb volt kétszer nősült. Első, házassága Buzeskó Máriával kötötte egy örmény származású nemes lány volt, de sajnos ettől el kellett válnia. A második házasságát egy megözvegyült asszonnyal kötötte désfalvi Simon Jozefával, aki már volt az első házasságból egy lánya leményi Ilyés Júliánna, mert a néhai apját leményi Ilyés Józsefnek hívták.

Eperjessy Bálint, aki unokatestvére volt néhai Eperjessy Józsefnek Diódonon lakott, nemességet szerzett Barcsai Ákos erdélyi fejedelemtől hőstettei miatt. Ő maga ezredes volt a Barcsai Ákos hadseregében a erdélyi csapatok vezére. Eperjessy Bálint feleségét rabságban tartották a törökök. El kell menned, az Eperjessy Bálint szerelmes asszonyához el kell jutnod, felőlem neki hírt mondanod és a török fogságból hazahoznod. Hát az igen könnyen fog menni. - Nem olyan nagyon könnyen, mint gondolnád. Mert nem mehetsz ám könnyűszerrel. Mivelhogy ezt a turbát is magaddal kell vinned. Az a turba a régi háborús világban valami emberhátra felköthető vasládikó volt, kívül csikóbőrrel bevonva és vasrúddal lakatra bezárva. És van benne valami? - Van bizony. Tele van pénzzel. Fele arany, fele ezüst és ezzel a pénzel, próbáld meg rávenni a törököt, hogy engedje szabadon a feleségem. Nem tudom, hogy mennyi. Ezzel több terhe lesz a lovadnak, vagy pedig a hátadnak, ha gyalog maradsz. Márpedig a bundádat sem hagyhatod el, mert tél van, a puskádat is vinned kell, meg a pallosodat, aztán meg a fejszédet is, de meg egy egész kenyeret is kell cipelned az útra, meg egy darab szalonnát, hogy éhen ne halj. - Mind akad annak gazdája. - Mert látod, ha ez a pénz most itt marad nálam, amint a pogány török bennünket rabságra ejt, az azt rögtön elveszi, egy rézgombot, ami mirajtunk sem hagy. Ha pedig ezt a pénzt az én drágámnak, jó feleségemnek hazaviheted, hát ez jó lesz neki arra, hogy a váltságdíjat lerója belőle, amit a gonosz török a fejemre fog róni, akiről tudja, hogy vezér vagyok, még majd elég sem lesz reá. De akkor hát elviszem magammal. De ugyan vigyázz ám magadra, hogy meg ne fogdosson a török! Hát azért volna nekem ezermester a nevem, hogy még az ilyen rusnya törökön se tudjak kifogni? Birtalan pedig nem hiába volt büszke az ezermesteri nevére, mert valósággal az volt ő. Van annak annyi tudománya, hogy százezer török nem járna túl rajta. Mielőtt a futáshoz kezdett volna, hát legelébb is azt tette, hogy egy bádog szelencéből, amit magával hordott erre az alkalomra, bekente a saruja szárait jó erősen farkas hájjal. Ettől aztán a saját lova olyan gyors lett, mintha farkasokat érezne a hátában, míg ellenkezőleg a török, akik rögtön üldözőbe vették, amint látták, hogy szökni indul, el nem tudták gondolni, mi lelte a lovaikat? Amint azok közelbe érték Birtalant, mind visszafordultak, rúgtak, kapálóztak, lehányták a hátukról a gazdáikat, semmiképpen nem akartak nekimenni a megérzett farkas szimatnak. Birtalan csak úgy nevette őket. A törökök azonban, ha lovaikkal be nem érhették a futót, a nyilaikkal ugyan eltalálhatták. Birtalan csak egyre hallá, hogy ott sivít el a füle mellett egy-egy nyílvessző. Ez így nem jó lesz, vagy emberben, vagy állatban kár esik, és a bunda nyakába, hogy ez nemcsak őt magát, hanem a lova hátulját is egészen takarta. Az a vízbe mártott bunda pedig a csikorgó hidegben egyszerre jéggé fagyott: olyan lett az, mintha vaspáncél lett volna. A bolond török egyre nyilazott rá, de a nyílvessző mind lepattogott a birkabőr pajzsról, a jégen keresztül nem volt kedve a nyíl hegyének hatolni. - Megint csak ő nevetett. A törökök azonban nem maradtak el a sarkából. Egész csapat fogta üldözőbe, fertelmes kurjongatással. Meglátták a hátán a zsák, és azt már tudja a török, sok százados gyakorlatból, hogy abban a magyarok pénzüket tartják. Ez drága ember! Érdemes utána nyargalni. Birtalan tudta azt jól, hogy ez az ő két stratégiája csak addig használ, amíg a futása a hegyi szűk utakon, keskeny völgyekben tart. Ahol nem kerülhetnek eléje, de amint valami lapályra fog jutni, ahol a törökök eléje kerülhetnek, ott már szél ellenében nem fognak ijedezni a lovaik a háj szagától, az ő lova pedig a súlyosabb teher alatt hamarább kifárad, nem győzi az erőltetett versenyt, hát valami mást kell kigondolni. Egyszerre egy sűrű erdőbe érve, hirtelen utat vesztett, félrecsapott, mikor az üldözői nem látták, s elhagyva az ösvényt, leereszkedett az erdős hegyoldalon a mély völgybe. Ámde a törökök minden gonosz politikával el voltak készülve. Csúnya, kitanított vérebeket hordtak magukkal, amik az üldözött áldozatot, ha az el talált rejtőzni valami bozótban, menten felvadászták. Birtalan, mikor már egyszer egy csorgó mellett pihenőt tartott, és enni kezdene, csak hallja ám, hogy csaholnak az erdőben a törökök. Még bizony csúffá tennének, ha hagynám magamat. Hogy üvöltenek! Nem hiába kutyafejű török az ő nevük. Hanem hát egy ezermestert nem olyan könnyű elfogni. Birtalan, megismerve az új veszedelmet, maga is fordított a stratégiát. Leszedte a lováról a mindenféle cókmókot, belekötött mindent a bundájába egy nagy batyunak. Azt a saját hátára vetette. – No, most már édes lovam, eredj a magad esze után, amerre látsz! - monda, nagyot ütve a tenyerével a lova hátára. Az sem volt rest; amint a kötőféket kiakasztották a nyakából, nekifordult az erdőnek, és teher nélkül úgy elszaladt, mint egy szarvas. A törökök vérebei aztán szimatján csaholtak tovább. Birtalan hájas saruinak a nyomát semmi kedvük sem volt tovább üldözni. A farkast nem hajtja a kutya, már nem tudom, nemzetiségi rokonszenvből-e vagy testvérgyűlöletből, de kikerüli, ha lehet. Így aztán Birtalan csak nyert egy kis egérutat, és azt arra használta fel, hogy mind lejjebb ereszkedett a völgybe, gondolva, hogy talál majd ott egy mély hegyszakadékot, amin ha keresztülhatolhat, a lovas török nem kerülhet eléje. A túlsó oldalon aztán kap egy új mokánylovat, vagy jó pénzért, vagy egy jó fejbecsapásért. Talált ám, de nem hegyszakadékot, hanem egy tengerszemet a völgy mélyében: az a völgy is olyan gömbölyű volt, mint egy erdős hegyoldalakkal; nem volt abból semerre kimenekülés. A törökök pedig már észrevették, hogy üres paripa után szaladnak, az ember elbújt, nagy hamar visszatértek, barom sok nép volt, elállták az egész erdőt, csak úgy visszhangzott a rengeteg a kiáltozásaiktól: Áláh-Áláh.” Ami az ő szokott csatakiáltásuk. - Áláh ám az öregapád! - mondta Birtalan és szétnézett a terepen, mit lehetne itt csinálni? A tengerszem be volt fagyva. Hanem az ilyen tengerszemnek a mély vize mindig meleg, úgyhogy vastag jégkéreg nem támadhat rajta. Birtalan megpróbálta a balta fokával. Az bizony beszakadt egy ütésre - a jég elég vastag lett volna, hanem pallónak meg dobogó hídnak nagyon vékony volt. Csak ne ijedj meg - biztatta magát az ezermester: - Így van ez jól. Azzal szétnézett a parton. - Hevert ott rakásszámra a sok fiatal fenyő, amit a szél kitördelt. Birtalan hozzáfogott a baltájával, négy szál ilyen vékony dorongnak való fenyőből egy pár korcsolyát a maga két lábának, meg egy szánkót a batyunak összeeszkábálni. Nem történhetett ez meg nesz nélkül. A sok baltaütés egészen elárulta az üldözők előtt, hogy hol bujkál, akit keresnek. Minden oldalról csörtettek arrafelé. Csak ne törjétek magatokat olyan nagyon! - dörmögte Birtalan. - Még megizzadtok, és beteg leszek. Azok pedig csak jöttek közelebb, s folyvást szorosabbra zárult a kört a menekülő körül; már nagyon lehetett hallani a lovaik robaját a recsegő gallyak közt. Most mindjárt a nyakán lesznek. - Hát, hiszen én is mindjárt készen leszek! Mikor a legelső lovasok egy-két nyíllövésnyi távolban kibukkantak a fák közül, már akkor Birtalan a lábaira volt kötözve a fenyőfakorcsolya, még csak a szánkót rakta meg. A bunda, az itt maradhat, a nélkül is elég melege van az embernek, amikor kergetik, kenyér, szalonna se szaporítsa a terhet. Nem tett a szánkóra egyebet, mint a turbát meg a fegyvereit, a szánt odakötötte az övéhez, s aztán még egy hosszú, hegyes végű rudat fogott a kezébe, s azzal nekiszánkodott a vékony jegű tónak. Egészen helyes volt a matematikája. A vékony jégkéreg a hosszú fakorcsolyák alatt megbírta a gyorsan keresztüliramló embernyi terhet is, és sehol nem szakadt be alatta, úgy repült át a tavon. A szánkóval még csak meg sem reccsent alatta a jéghíd. Ordított, az üldöző had, amint meglátta a jég hátán a menekülőt, s aztán azt gondolták, hogy az a tó elnyeli, utána rúgtattak, amivel azt nyerték, hogy valami húszan, harmincan a bolondabbak közül beleszakadtak a jégbe: egynehányan azt is megpróbálták, hogy úsztatva áttörtessenek a túlsó partig, de pórul jártak vele, mert a vékony jég mind összevagdalta a lovak szügyét, hogy nem bírtak előrehatolni. Birtalan hátra sem pillantott addig, amíg a túlsó oldalon szárazra nem jutott: csak akkor nézett aztán vissza, nagy lelki nyugalommal látva, hogy milyen jól helybenhagyta gonosz üldözőit. Azok még akkor is vergődtek a jeges vízben, egynehány hegyes kucsma ott úszott már gazdátlanul, a parton állók pedig nagy csoportban káromkodtak, amit Birtalan nem hagyott viszonzatlanul. Jó szerencse, hogy egymás nyelvét nem értették; mert különben még összevesztek volna. A törökök mérgükben egész rajszámra repítek nyilakat Birtalan felé, de az egy sem jutott el hozzáig, széles volt az a tó! - Ejnye, nem szégyenlítek magatokat? Megálljatok, majd én is küldök nektek valamit. Azzal lefektette a puskáját egy dombra, és oda célzott, ahol legsűrűbben álltak a törökök. Azok látták, hogy micsoda rossz szándéka van, de csak csúfságot csináltak belőle. Tudták ők, puska messze elhord, csak hogy annak az elsütéséhez tüzes kanóc kell, az pedig az üldözött kezében nincs, - azt pedig még nem tudták, hogy kanóc nélkül is el lehet sütni a puskát, ha annak a hegyébe tűzkövet tesznek, és ezt már az ezermester régen kitalálták- Tanulják meg, hogy kivel van dolguk! Birtalan hasra feküdt a mohás parton, és úgy pihente ki magát, csendesen elnézve, hogy mit fundálnak mármost a törökök. Azt kivehette, hogy azok most abban törik a fejüket, hogy megkerüljék a tavat. Azt gondolják, hogy ők nem engem bekeríthetnek, holott nekem oda fel a hegytetőig csak egy fél kilométer kell átballagnom, nekik pedig fél nap. Azok vonítottak, mint a farkasok a malacpecsenyére! Az ezermester minden megerőltetés nélkül haladt egyenesen felfelé a túlsó hegyoldalon; még nem is igen sietett. Hanem aztán mikor felért a hegytetőre, akkor látta hüledezve, hogy micsoda átkozott helyre jutott. A túlsó oldala ennek a hegynek egy meredek sziklafal, alant rettenetes mélység, teledöntögetve óriási kődarabokkal. Semmiféle ösvény e lakatlan szakadékba sehonnan nem vezet. – No, Birtalan komám, innen szabadulj ki mostan, ha ezermester vagy! Erre számítottak bizonyosan a törökök, akiknek román vezetőik voltak, azok árulták el előttük, hogy amerre az üldözött menekült, arrafelé nincs a világnak kapuja. Szétnézett valami segítség után. Megtalálta. Egy szép, nagy, sudár, fiatal jegenyefenyő volt a keze ügyébe, azt kivágta a fejszéjével. Alul a vastag végére rákötözte egy sing magasságra a turbát, arra állítá a puskát, jól kiszámítva, hogy ami nehezebb, az megy lefelé estében előre, még felső ruháit is levetette, azokat is a körül, csavargatta. - Akkor aztán kikeresett egy pontot a hegyszakadék ormózatán, ahol a meredek szikla nemcsak függőlegesen áll a mélység felett, de még egy cseppet előre is hajlik. Mikor aztán a törökök jöttek minden oldalról az erdőből nagy rivalkodással feléje, hogy már most megfogják, akkor Birtalan ráült a levágott fára, mint a szánkóra, s aztán elkezdte azt a két sarkával előre csúsztatni a sziklapárkány felé, felsóhajtva az egekre. Végül is a törökök elveszették nyomát és Birtalan tovább ment a sziklás hegyeken keresztül egy meredekebb sziklán még látta az őt üldöző török hordát. akik egy tisztáson tanácskoztak, aztán megint eltűntek az erdőben. Birtalan folytatta az útját a turba ott volt nála és benne a pénz. Az út egy erdőn keresztül vezetett egy sűrű bozontos, melyben lépni is alig lehetett körülbelül egy óra út után idegen nyelvű ordítozásokat hallott az erdő felső részéről. Ahogy haladt tovább mind közelebbről hallotta megállt egy pillanatra és várt. Egy közeli fa mögül megjelent egy turbános török, Birtalan előhúzat a nagy bicskáját és hírtelen, meglepetés szerűen, ráugrott a törökre és a nyakához szegezte a bicskát. Na, kis hitetetlen, most elmondod szépen, hól van fogva tartva az a magyar asszony? A török úgy megijedt, hogy tört magyarsággal elkezdett rimánkodni. Nem ölni meg engem nagyúr, én megölni téged, elvágni a torkodat mind egy hízott libának mondta Birtalan. A töröknek alig jött ki egy mondat a száján „Áláh Áláh”tudtommal a nagy basánál lenni nyögte ki. Közben még megjelent még néhány katona és körbe zártak. Az egyik olyan főnökszerű, utasításokat osztott ki, a többiek előrántott kardokkal körbe fogtak. Te jönni velünk nagyfőnökhöz velünk. Ház elindultunk, mentünk erdőn, hegyeken keresztül, a törökök a szemüket le sem vették rólam. Egyszer egy nagy tisztás felé közeledtünk, ahol nagy sátrak volta felállítva, sok török katonával. A kísérőim. Elvezettek egy nagy sátorhoz ahol megálltunk és várakoztunk. Egyszer megnyílott a bejárat és bementünk, előttük egy nagy hasú török ült a földön, egy perzsaszőnyegen körülötte három mádik turbános török. Mi török szokás szerint térdre borulva meghajoltunk, aztán megkérdezte, hogy mi akarunk. Felséges uram –mondta Bertalan- én a vezérünk asszonyáért jöttem, aki itt raboskodik kegyelmednél. Hogy hívják az asszonyt? Kérdezte a török vezér. Sarolta feleltem én. Valamit mondott a mellette ülő töröknek, mert feláll és kiment. Pár perc múlva hozta az asszonyt, török ruhában és fátyolba az arcán. Ez az, akit keresel és felemelte a fátylat az arcáról? Igen mondtam én. Ajaj, ez az asszony a basa háremében van kijelölve, az pedig messze van. De nagyúr én kiváltanám sok arany és ezüstpénzért, nálam is van. Mutasd, mennyi van elővetettem az egészet-amennyit hoztam magammal, de ő csak csóválta a fejét. Ennyi nem lesz, elég mert nagyon szép és csinos az asszony mondta ő. Lehet szó róla, ha még ennyivel megtoldod. Birtalan nem tudta, hogy mitévő legyen. Hogyan értesítse Eperjessy Bálint urat? A végén kifundálta, hogy szerez egy lovat meg egy futárt, hogy elmenjen a pénzért Eperjessy Bálint úrhoz és addig ő ott várakozik, nehogy tovább álljon a török horda. Így is tett. Pár nap múlva megérkezett a futár és hozta a pénzt. Birtalan. Szerencsére a török vezér állta az ígértét és visszaadta az asszonyt.

Most beszélyünk egy kicsit Fodorházáról az Eperjessy család ősi fészkéről, románul Fodora. Oláh előnevét pedig lakosaitól kapta. Birtokosok Eperjessy Józsefné Kászoni Teréz ősszüleim, Eperjessy Károlyné Szentmiklósy Teréz, ősunokatestvérem, akiknek itt kúriája volt és Eperjessy Máriának egy-egy jobbágya. Béldi Dénes is rokonunk volt, Vajda Sándor, aki osztálytársa volt Józsefnek Kolozsváron. Eperjessy Vincze ükapám is birtokos volt. Az 1790-es években római katolikus leányegyházközség alakult meg benne. A dési római katolikus filiáját Eperjessy József és neje Kászoni Teréz alapította meg, Eperjessy József és neje Kászoni Teréz öntette feliratos harang hívta imára híveit.

Oláhfodorházi látogatásom. Oláfodorháza (Fodora) 28 km-re van, a Szamos mellet fekszik. 2006-ban elmentünk a feleségemmel. Az utazás céltudatos volt, mert a falut, az Eperjessy család birtokolta. Mikor megérkeztünk, az első utunk a temető felé vezetett, de kiderült, hogy a román temetőben járunk. Tudni kell, hogy Eperjessy Károlynak Kúriája volt ott. Kezdtünk érdeklődni a helybeliektől mit tudnak erről. Természetesen az ismert román mentalitással azt felelték, hogy fogalmuk nincs mi az a kúria és egyáltalán kik voltak azok, akiket keresünk. Egyedül egy idős bácsinak derengett valami, aki azt kérdezte, hogy nem volt-e azok közül, akiket keresünk egy Vince keresztnevű fiatalember. Megkérdeztem, hogy esetleg ismerte őt? Nem, felelte az öreg, de egy patak felé mutatott, amelyet még ma is a Vince pataknak hívnak. Különben is nem a román temetőben kellet volna keresni, mert van a faluban, magyar és zsidó temető is. Kíváncsian megkérdeztem hol van, erre ő azt felelte, éppen arra megy ásni a kertjébe és menjünk vele, mert megmutatja. Hát, amikor megláttam nem hittem a szememnek. Egy akácfa bokorban félig lesüllyedt sírköveket találtam. Később kiderült, hogy az Eperjessy sírkertben vagyok. Lekapartam a mohát a sírkövekről és egymásután az őseim neveit lehetett nehezen elolvasni. Az öreg bácsi konzultált más falusi emberrel és nagy nehezen elárulták, hogy a kúria területén vagyunk. Jelenleg kukoricaföld van a helyén, tehát észrevehetetlen. A feleségemmel úgy döntöttünk, hogy megkeressük az ortodox papot, hátha ő többet tud a kúriáról. Nagyon szívélyesen fogadott, de azt felelte, hogy ő még új a faluban, ezért a történetét nem ismeri, de van a szomszédban egy 85 éves öregasszony, hátha ő többet tudd. Át is mentünk hozzá és megkérdeztük, hogy mit tud a kúriáról. Az öregasszony erre azonnal mesélésbe kezdett. Drága jó emberek az én nagyanyám ott szolgált, mint cseléd a tekintetes és nemzetes Eperjessy Úrnál, sőt még egyszer el is vitt oda, amikor még kislány voltam. Bámulatos volt, amit ott láttam. Egyemeletes, nyolc szobás épület volt, körbe volt kerítve egy nagy fallal, egy boltíves kapun lehetett bemenni, gyönyörű park volt az épület előtt, melyet egy kertész rendezett. A bejárat előtt lépcsők egy nagy kilincses ajtóhoz vezettek, ha kijött a tekintetes úr, vagy a felesége. Előttük földig kellet meghajolni, így köszöntötték arrafelé az emberek a falu urát. A bejáratnál hatalmas csillár, cifrázott kanapé, gyönyörű perzsaszőnyeg, a falon sok nagy festmény és egy hatalmas kutya, mint gyerek féltem tőle, mert nagyon ugatott. Aztán átmentünk egy hatalmas konyhába, mert nagyanyám azt mondta, hogy más helyekre nem szabad bemenni. Kimentünk az élelmiszer raktárba annyi ételt soha életemben nem láttam. Hátrébb egy garázs volt sok lóval és szekerekkel. Volt két hintó azt már láttam, azelőtt mert a Tekintetes úr azon közlekedett a faluban és más helyeken, valami nagy főnök volt, aki döntött a falu és a környéken élők ügyeiről. A kúriában 1794-ben már megépült több generáció persze nem egy időben lakott Eperjessy Károly szolgabíró felesége Szentmiklósy Terézia, Eperjessy Vicze feleség Hulka Emilia, dédanyám Eperjessy Anna testvéreivel és nagyapám.

                                        II. Fejezet

Eperjessy János ősapám, akiről már említést tettünk a könyvben befejezte tanulmányit Kolozsváron, szolgabíró lett Alparét felől. A Cserneken kúriája volt és az egyik szárnyában laktak feleségével, Désfalvi Simon Jozefa feleségével és az első házasságából született lányával lemhényi Ilyés Juliánnával. A tragédia, ami vele és családjával történ említést teszünk a könyvben. János ősapám minden nap Alparétben ment a szolgabíró teendőit elvégezni. Jánosnak az nap sok dolga volt hivatalban. Alparét határában dulakudni kezdett két nemes, mert az egyik szolgája belevágott a másik erdejében és úgy összevesztek mind két veszett kutya, jegyzőkönyvet kellet írni mind a két félt meghallgatni. Alig várta, hogy hazajöjjön. Leményi Julianna édesapja meghalt és Eperjessy János mostoha lánya volt. Férjhez ment gróf Szárhegyi Albert honvéd ezredeshez, (akiről azt mondják, hogy ott volt a Segesvár melletti csatában és látta Petőfi Sándor költőt, midőn leesett a lováról a harc közben). És született egy lányuk gróf Szárhegyi Lázár Lukrécia, kinek férje Sárospataki Pataki Dániel volt. A családdal azért lehet összefüggésbe hozni, mert az ők fiuk Dr. Sárospataki Pataki Albert Eperjessy Annát vette el feleségül. A család Cserneken élt egy szép kúriában. A kúriának az lett a sorsa hogy porig rombolták és csak a sírkert maradt meg. Több nemzedék élt bene sárospataki Pataki Dániel feleségével gróf szárhegyi Lázár Lukréciával. A kúria másik szárnyában a sepsiszentgyörgyi Szentiványi Gábor feleségével sárospataki Pataki Annával és kisfiával György és egy külön szobában gróf szárhegyi Alberté leményi Ilyés Julianna. Gróf szárhegyi Lázár Albert nem sokat törődött a családjával, lótenyésztéssel foglakozott és ritkán volt otthon. Katonaember volt- hol itt –hol ott harcolt. Amikor ott jártam személyesen egy öreg orvos elmesélte, hogy Dr. Pataki Albert volt a falu orvosa. A sok tragédia és az öreg gróf szárhegyi Lázár Albertné halála után a család elhagyta a falut és ismeretlen helyre költöztek. Leményi Ilyés Julianna 90 éves korában halt meg és az ükapám keresztanyja volt. A falu lakósága először raktárnak használták az épületet utána annyira tönkre ment, így lebontották. A gyászjelentés szerint 1884-ben halt meg. Mivel, Dr.Sárospataki Pataki Albert húga Sárospataki Pataki Anna Sepsiszetiványi Szentiványi Gáborné 24 éves korában váratlanul meghalt, rá nemsokára 5 éves korába a kis Szentiványi György a néhai Pataki Anna a kisfia is meghalt szintén Cserneken. Én a könyv szerzője személyesen voltam Cserneken és láttam a sírköveket melyek tanúsítják a tragédiát. A gyászjelentések is erről tanúskodnak.

Eperjessy János ősapám felesége el szeretett volna menni a dési vásárban. Ebéd után elindultak Désre a vásárban. Közben elfelejtettem megemlíteni, hogy volt egy fiuk azt is az is Eperjessy Jánosnak a hívták a szépapám, Désre járt iskolában és egyúttal őt is szerettük volna meglátogatni. Másodikos volt a katolikus liceumban és báró Diószeghy Istvánnál lakot, aki a násznagyuk volt János fiunk barátja és osztály társa volt. Megérkeztünk Désre, természetesen a feleségem és Báró Dióseghyné elmentek a vásárba én meg addig beszélgettem báró Diószeghy Istvánnal. Egy szép nagy polgári házban laktak. Az aktuális politikai helyzetről beszéltünk, hogy mi történik Európában és Erdélyben. Közben a fiaink jövőjéről is. Én elmondtam, hogy a fiamat Kolozsvárra szeretném küldeni tovább tanulni. Az ő fia is oda szeretne menni tanulni, de még nem döntötték el milyen szakra. Közben megérkeztek az asszonyok a vásárból teli kosárral. Még beszélgettünk Jánossal az iskoláról aztán hazajöttünk.

                                        III. Fejezet

Közben teltek-múltak az ével János fia elvégezte az iskolát Kolozsváron, és házasságom gondolkodott Désen megismerte Kotsis József adórovó leányát Kotsis Rozáliát, aki lány létére elvégezte a dési katolikus gimnáziumot és latinul is jól beszélt. Eperjessy János feleségül vette és ők voltak az szépszüleim.

                                                   Kotsis Rozália

Ebből a házasságból születet született három gyerek Rozália Vintze  és Lajos, lényegében az utolsó állandó lakói az Eperjessy Károly kúriának Oláfodorházán.
Az Eperjessy Vintze az ükapám földbirtokos volt és ő is tanult ember, egy ideig szolgabíró állát is betöltött. Sok birtoka nem volt, mert eladta a földjének egy részét és malmot vett belőle.

Vintze feleségül vette Hulka Emiliát aki Nagykárolyban született és egy gazdag kereskedőnek a lánya volt. Tasnádon éltek egy óriási házban ezen kívül a városban vendéglőjük, kávézójuk és szálódájuk volt.

                                        A Hulka szálloda, vendéglő és kávézó Tasnádon 

                    Hulka Emilia apja fiatalon
A malom jobban jövedelmezett, mint a föld.  

A malom elég rossz állapotban volt, de hamarosan helyre hozatta. Ezek után Lajos öccsével az egész falu és környékének ők őröltek. Jöttek is a szekerek búzával megrakva harmadik faluból. Később Eperjessy Vintze fiai Lényegében a malmot Vintze és az öccse Lajos üzemeltette. Munka közben történeteket mesélt Lajosnak. Ezt hallgasd meg- -Mondta Vincze- - Mikor gyerekek voltam egyszer elvitt apám vadászni a galgói erdőbe, hajtó voltam. Többen is voltunk, és elkezdődött a hajtás, volt az erdőben róka, nyúl, vaddisznó. Ott voltak a vadászaton a rokonok Uzoni Béldi Dénes, báró Diószeghy József, gróf Szárhegyi Lázár Albert és apánk. Gróf Szárhegyi Lázár Albert, eltalált egy nagy kan vaddisznót, de az nem terült el, hanem futásnak eredt. Az vadászsereg keresni kezdte egyszer csak megjelent a vérző kan, velük szembe rohant egyenest Béldi Dénes felé. Szerencséjére a többiek fejen lőtték és azonban kiterült. Apám a vadászat után ideadta a puskáját, galambokra lőni, de egyet sem találtam el. Engem mért nem vittek el? Mert túl kicsi voltál és anyád nem engedett el. Eperjessy Vintze ükapámnak öccse Lajos egyik nap azzal jött haza Désről, hogy megismerkedett ott egy lánnyal Alsócsernátoni Csernátoni Blankának hívják és Alsócsernátonon lakik. Meg szeretné látogatni, hogy a szüleivel is megismerkedjen. Egy nap elindult a kétlovas hintójával a hosszú útra. Két napot utazott mire megérkezett. A lány már hazaért Désről és várta, megismerkedett a szüleivel, nagyon kedvesen fogadták. A lány megmutatta környéket, a gyönyörű hegyes völgyes, fenyőfa erdőket hól a völgyekből kristálytiszta patakok folydogáltak. Leültek egy ezerszínű virágokkal teli tisztásra és órákig beszélgettek, egy csók is elcsattant közöttük és ezzel jelezvén, hogy egy szerelem kezdődött meg közöttük. Egy lovas szekér közeledett hozzájuk, arra felültek és így mentek haza. Lajos életében érezte először, hogy szerelmes egy lányban. Meg is kérte a kezét a szüleitől, azok egy kicsit meglepődve igent mondtak. A gyászjelentése Eperjessy Lajos a feleségével alsócsernátoni Csernátony Blanka testvérét.

   Uzoni Béldi Dénes
Eperjessy Rózát ükapám Eperjessy Vintze nővérét elvette feleségül Uzoni Béldi Dénes és Fodorházáról ahol birtokos volt átköltöztek Bezdédre. Bezdéd közel van Fodorházához és ott ő volt az egyetlen földbirtokos Dénes egy nagyon művelt ember volt. Megalapító tagja volt a magyar kulturális egyesületnek M.K. E körzeti szervezetét mely szervezet létezett az egész Magyarországon. Még Budapesten is volt nem is olyan régen létezett az M.K. E szálloda. Ebből a házasságból Született Mária aki Ikafalvi Dombi Lajosné lett református lelkész Gyulán, esperes, költő és országgyűlési képviselő volt. Anna aki Garzó Gyuláné református lelkész valamint Ikafalvi Dombi János felesége Mező- paniti Bodó Gizella lett. 

Eperjessy Vintze és Hulka Emilia házasságból született három gyerek Eperjessy Anna dédanyám Eperjessy József és Eperjessy Sándor déd nagybátyáim. Eperjessy József, aki iskolaigazgató, volt Désen felesége Timbus Mária. Timbus Mária Timbus József egyik lánya volt. Apai részről román nemes és földbirtokos, anyai részről Tasnádi Rozália és mg volt két testvére, aki májrákban halt meg és László (a családban Timbus Vaszilika-ként emlegették). Kétszer nősült. Az első felesége nevét nem tudni, de magyar volt. 2 lányuk volt: Irénke és Böske. Irénke románhoz ment férjhez, Kolozsváron volt főbíró, két teljesen román gyermeke, egy fiú és egy lány. Böske férje szintén román, Mihalca Dorin. Böske néni Bukarestben, a tanügy-minisztériumban volt nagy állásban, országos inspektor, férje jogász, szintén miniszteriális igazság ügyi ember volt. Két gyermekük: Dan és Monica. Teljesen románok. Második felesége Balogh Gizi néni, Zilah, apja táblabíró, Kodály-tanítvány, zongora-tanárnő, igazi úrinő. Timbus Vaszilika korán meghalt. Gizi néniék Kolozsváron éltek. Két lányuk volt: Mária és Éva. Mária férje Lukács, elváltak, lánya Lukács Marika, grafikus művésznő. Éva szintén férjnél volt rövid ideig, gyermek nem volt.

Eperjessy Sándor (1876 Oláhfodorháza-1956 Szentes) üknagybátyáim feleségül vette nemes Ponner Máriát (1879-1963 Szentes) két lánya született Margit (1917 Hódmezővásárhely-2009 Budapest) és Teréz (1911 Dorozsma-2007 Budapest). Margit édesapját áthelyezték később Szentesre, ezért az általános, majd középiskolát már itt végezte. Margit házasságot 1938.-ban kötött Mócz Kálmán kereskedővel. Három fiuk született: Kálmán Gábor, András István és Árpád Elemér. Az üzlet 1952.-ben történt államosításáig, gyermekeik nevelésén kívül, férje mellett aktív üzletasszony. Az államosítást azonban nehéz évek követték, mindkettőjüknek foglalkozást kellett váltani. Férje az eredeti zenetanári tevékenységre váltott vissza, de amellett 1956-tól az Asztalos KTSz-ben is dolgozott, Ő pedig 1952-től könyvelőként helyezkedett el. Több munkahelyen dolgozott előbb Csongrádon, majd Szentesen könyvelőként a Nádgazdaságnál és az Asztalos KTSz-nél, majd iroda-vezetőként Járásbíróságon. Az utóbbi ugyan „kedvenc” munkahelyévé vált, azonban 1963.-ban megözvegyült és anyagi okok miatt, engedve a csábításnak visszament, az Asztalos KTSz-hez, hogy a még diák illetve egyetemi hallgató két fia taníttatását biztosítassa. Utolsó munkahelye a Termál MgTSz volt - ahonnan 1972.-ben ment nyugdíjba. Azonban nyugdíjasként sem tétlenkedett. Éveken keresztül a szentesi Katolikus Egyház (Szent Anna u.) plébánia hivatalának könyvelési- és elszámolási ügyeit intézte. Nyaranta pedig az unokáit fogadta egy kis „vidéki” nyaralásra, akik nagyon szerettek a Nagyinál lenni, mert ott a strand, régi játékok „kis-kocsi, nagy-kocsi” várták őket és még lovas-kocsit is lehetett látni. Nővérével Eperjessy Terézzel együtt foglalatoskodtak az Unokákkal, vigyázták épségüket és segítették testi-lelki fejlődésüket. 1982.-ben részlegesen felköltözött Budapestre, hogy unokáit istápolhassa és főzhesse-süthesse a „Nagyi-féle” specialitásokat, a „kedvenc” ételeket és süteményeket. Gyakorlatilag Ő vezette a háztartást András fiánál, mint Az általa készített baracklekvárt, paprikás csirkét és főleg a karamell krémesét az óta, is sűrűn emlegeti a család. A nyarakat azonban ezután is Szentesen „kellett” töltenie, mert jöttek az Unokák a már várva várt vidéki nyaralásra. Továbbra is a vállát nyomta a szentesi öreg ház minden gondja-baja, a kisebb javítások, régi holmik selejtezése, adminisztratív teendők, stb. Már az otthonba költözése előtt is rendbe akarta tenni, majd eladni a gyermekei nevén lévő öreg szentesi házat, hogy többé azzal ne legyen gond és költség. Mintegy két évig tartó munkával, amelyben sokat segítettek fiai és unokai is - apránként felszámolta a még függő szentesi ügyeket, majd 1998.-ban sor került a ház eladására is. Gyakran látogatta meg az 1982. óta családjával együtt Münchenben élő legkisebb fiát, Árpádot, hogy a távolabb lakó családot és az ottani három unokáját is láthassa. Ezekre az utakra többször elkísérte nővére - Eperjessy Teréz is. 1996-ban saját elhatározásából - de részben Nővére hatására is beköltözött a „Magyarok Nagyasszonya Társaság” által fenntartott „Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet” otthonba. Nővére már 1992.-ben az első „fecskék” egyikeként otthonra lelt ebben a kellemes és szép környezetben, így aztán a Testvérek már együtt lehettek. Itt is igyekezett magát hasznossá tenni, besegített az otthon teendőibe, erdélyi gyerekeknek takarókat kötött, kézimunkázott, bevásárolt az otthont már elhagyni nem képes idősebb társainak, és továbbra is szorgalmasan stoppolta a család zoknijait. Mindezeken felül postai úton még évekig intézte két vidéki plébánia elszámolási bizonylatainak rendbetételét, könyvelését és adóbevallásuk előkészítését. Továbbra is aktívan részt vett a család életében, gyakran meglátogatta fiait, unokáit. Eseményekben nem szűkölködő életét családjának és unokáinak szentelte. Feleségként, Anyaként és „Nagyiként” egyaránt teljes életet élt. A sors a betegségektől megkímélte, azonban élete utolsó két évében egészsége erősen megromlott, majd 2009. április 18.-án a földi világból örökre eltávozót. Gyászolják Fiai és családjaik: Mócz Kálmán Gábor és Neje Hegedűs Sára; Mócz András István és Neje dr. Keszthelyi Sarolta - és gyermekeik, dr. Mócz Krisztina és dr. Mócz András; Mócz Árpád Elemér és Neje Takács Judit - és gyermekeik dr.Mócz Adrienn, Mócz Olivér és Mócz Viktória. Unokatestvérei és azok leszármazottai: dr. Eperjessy Mária, Gruden Dezső, dr. Kövesdy Pál, dr. Ponner János, Sándor Helga és Sándor Viktor. Távolabbi rokonai és azok leszármazottai: dr. Marsal György, Mérei Katalin, Pajorné Kiss Edit, dr. Rabloczky Györgyné sz. Máder Mária, dr. Szűcs Judit. Kelt Budapesten, 2009. április hónapjában Volt egy nővére is Teréz: Aki született Kiskundorozsmán. Végzettség: általános iskolai tanár: magyar-történelem szak. Tanítóképző Intézet Kiskunfélegyháza jogutód: Eötvös J. Tanítóképző Főiskola, Baja. A jogutód Főiskola arany 50 év, gyémánt 60 év, vas- 65 év, végül rubin- 70 év oklevéllel ismerte el végzettsége kitüntetett évfordulói alkalmából. Állami Pedagógiai Főiskola 1952, Szeged; jogutód: SzTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar, Szeged. A jogutód Főiskolától végzettsége 50. évfordulóján arany-oklevelet kapott. Kiskunfélegyházán a Tanítóképző Intézetben végzett, azonban pályakezdése időszakára esett az 1930-as évek gazdasági világválsága illetve a kapcsolódó hazai munkanélküliség. Ezért a következő másfél évtizedben főképp Erdélyben, de másutt is főúri és arisztokrata családoknál „házi-nevelősködött”, egészen a II. világháború végéig. Ezt követően először „tanyai” iskolában kapott állást, ez volt a Szentes vekerháti ált. iskola, miközben elvégezte a szegedi Pedagógiai Főiskolát. Később Mindszenten, majd végre Szentesen taníthatott, és ettől kezdve ismét a Szüleivel együtt lakott. Szentesen először a berekháti, majd a Deák Ferenc utcai általános iskolában tanított magyar-történelem szakos tanárként és az utóbbiból ment nyugdíjba 1966-ban. Tanítványai, környezete és rokonai körében egyaránt híre volt igényességének és rendszeretetének. Az 1.-8. osztályos „tanyai” vekerháti iskoláját, ahol egyedül vagy legfeljebb másodmagával „vitte” az egész iskolát, az iskola-orvos dr. Kun Andor a tisztaság és rend példaképéül állította. Sok tanítványa végzett főiskolát vagy egyetemet. Nagyon igényesen öltözködött, szerette a minőséget, a jó és szép ruhákat, cipőket, mindezeket inkább a „gyomrán” megspórolva. Már nyugdíjazása előtt is viszonylag sokat utazott, főként a környező országokban, később azonban gyakorlatilag egész Európát beutazta, javarészt egyedül. Többször is meglátogatta a család kiterjedt erdélyi rokonságát, s eközben segített a rokon-gyerekek nevelésében. Néhányszor hónapokat töltött ismerős általában magyar származású svájci, stb. családoknál a gyermekeik felügyelete, nevelése, korrepetálása, ill. magyar nyelv- és történelem tudásuk fejlesztése céljából. Idős korára 1992-ben, azaz 81. életévében feladta szentesi lakását és Budapestre költözött. Itt élt testvérhúga Margit, az Ő gyermekei és az ifjabb generációt jelentő unokák. Budapesti lakóhelye a „Magyarok Nagyasszonya Társaság” által fenntartott „Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet” otthona lett, ahol élete utolsó 15 évét töltötte. Itt is igyekezett hasznossá tenni magát, az Otthon házi-kápolnájában tartott egyházi szertartásokon vagy egyéb módon. Mint már korábban, úgy ezen időszak alatt is kiterjedt, folyamatos és kölcsönös levelezést folytatott rokonaival, barátaival és egykori kedves tanítványaival belföldre és külföldre egyaránt egészen Ausztráliáig Kiterjedt levelezése és kapcsolattartása is eredményezte, hogy élete e késői szakaszában több tanítványa is meglátogatta az Otthonban, amely ténnyel aztán méltán büszkélkedhetett. Tágabb családi körben, testvére, unokaöccsei és azok gyermekei számára mindig emlékezetesek lesznek az együtt töltött családi összejövetelek. A Karácsony-estéken unokahúgával és öccsével - a már praktizáló orvos dr. Mócz Krisztinával és dr. Mócz Andrással együtt énekelték, az általa még gyerekkorukban betanított karácsonyi énekeket utoljára még 2005. Karácsonyán is! Néhányszor meglátogatta az 1982. óta kissé távolabb - Münchenben élő unokaöccsét és annak családját is: Mócz Árpád és Neje valamint három gyermekük. Egészsége főképp az utóbbi 2-3 évben fizikai értelemben leromlott ugyan, de szellemének épségét mindvégig megőrizhette. Halála napjának reggelén még részt vett a házi-kápolna szertartásán, ahol rosszul lett, összeesés közben „kapták el” majd felvitték a szobájába. Mire újra felmentek hozzá megáldoztatni, már reggelizett. Ezt követően délidőig csendben és örökre elszunnyadt életének 96. évében. Gyászolják: Testvére Mócz Kálmánné sz. Eperjessy Margit és annak három fia (az elhunyt unokaöccsei) és családjaik: Mócz Kálmán és Neje Hegedűs Sára, Mócz András és neje dr. Keszthelyi Sarolta és gyermekeik: dr. Mócz Krisztina és dr. Mócz András; Mócz Árpád és Neje Takács Judit és gyermekeik: dr. Mócz Adrienn, Mócz Olivér és Mócz Viktória. Unokatestvérei és azok leszármazottai: dr. Eperjessy Mária, Gruden Dezső, dr. Kövesdy Pál, dr. Ponner János, Sándor Helga és Sándor Viktor. Távolabbi rokonai és azok leszármazottai: dr. Marsal György, Pajorné Kiss Edit, dr. Rabloczky Györgyné sz. Máder Mária és dr. Szűcs Judit. Kelt Budapesten, 2007. február hónapjában Eperjessy József déd nagybátyám volt, aki Désen iskola igazgat volt felesége rózsapataki Timbus Mária. Ebből a házasságból három gyerek született Eperjessy Margit Kövesdy Lászlóné gyógyszerész, Dr. Eperjessy László belgyógyász szakorvos és Dr. Eperjessy Anna Kiss Árpádné egyetemi tanár Kiss árpád is egyetemi tanár volt. Gyermekük nem volt. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti egyetemen voltak egyetemi tanárok, a biokémiai tanszék vezetője volt Dr. Eperjessy Anna. Dr. Eperjessy László belgyógyásznak volt egy fia szintén László és Dr. Eperjessy Mária, aki az idén 2005-ben halt meg.

           Saját felvételem marosvásárhelyi katolikus temetőben

Eperjessy Anna dédanyám, Bolliák Jakab másodi férje, nagyapám és nővére.

 Á házasság anyakönyvi kivont szerint Eperjessy Anna férjhez ment Beczkay Emil jegyzőhöz és két gyereke született Beczkay János (nagyapám) és Beczkay Ilona a nővére. Beczkay Emil dédapám elhagyta Annát két gyerekkel, majd újra férjhez ment 40 éves korában nemes Bolliák Jakabhoz, aki gazdatiszt volt a Bánffy uradalomban. Nagyapám mesélte, hogy életében egyszer találkozott az édesapjával, egy vonaton utaztak ugyanabban a fülkében beszélgetni kezdtek. Az idősebb úr bemutatkozott, hogy Beczkay Emil, nagyapám meg válaszolt Beczkai János. Az édesapa saját fiának mutatkozott be, hiszen nem ismerték meg egymást. Nagyapám 18 éves volt és az apja fiát csecsemő korától nem látta. Tudtommal többet nem látták egymást Emil Tordavilmán volt jegyző. Szerintem nagyapám nem is tartott igényt, hogy újra találkozzanak.    

Amint már említettem Eperjessy Anna dédanyám Oláhfodorházán született 1871-ben, Anna a gyermekivel Szamosújváron lakott és ott negyven év után újra férjez ment Bolliák Jakabhoz. Közben a Szénásy család kérésére nagyapám Pánczélcsehre került, hogy megjavítsa a Szénásy uradalom gépeit, megismerte és elvette feleségül Dénes Klárát (a nagyanyámat). Így az egész család Pánczélcsehre költözött. Elég szerényen éltek, nagyanyámat mikor még gyerek volt és meghaltak a szülei átverte egy unokatestvére Dénes István, akinek egy emeletes kúriához hasonló háza volt, a részleteket nem tudom pontosan. Csak annyit hallottam, hogy a ház és a nagy teleknek fele nagyanyámnak járt volna. Ebből harag is lett sokáig nem is köszöntek egymásnak. A lényeg, hogy nagyapám és nagyanyám egy szerényebb falusi jellegű házban laktunk. A kertünk elég nagy volt a magyar temetőig tartott. A dédanyámék a család többi tagjával, Beczkay Ilona lányával és Bóliák Jakabbal, Pánczélcehre költöztek Szamosújvárról és vettek egy házat a Kovrig kelmefestő mellett. Boliák Jakab gazdatiszt volt a Bánffy uradalomban, Beczkay Ilona dédnagynéném varrónői műhelyt nyitott. Megtörtént, hogy a Kovrig kelmefestő testvére ült a ház előtti padom mikor egy részeg román csoport botorkázott a fő úton és az egyik félretolt kucsmás megállt a pad előtt és így üvöltött. -Ezekből a magyarokból mind szappant kéne csinálni- Kovrig Anti erre azt felete - áhá –csak én nem fogok habzani, a román legyintett egyet és tovább szédelgett a többi után. Megmondom, őszintén én nem sokat tudok a dédanyámról, a családban nem sokat meséltek róla, talán anyám többet tudott volna mesélni, de úgy látszik abban a világban mikor gyerek voltam nem akarták, hogy kitudodjon a származásom. Visszatérve a házra hól nagyapáék éltek, elég kicsi volt. Két szoba, ha annak lehet mondani, mert ott volt nagyapám munka asztala teli szerszámokkal és ott is ettünk. A másik szobát csak aludni használtunk. Különös volt miden, a vizet a paptól hoztuk, mert nekünk nem volt kutunk. A faluban csak bivalyokat tenyésztette, erősebb és igénytelenebbek voltak mid a tehén. Este jött haza a legelőről a csorda, féltünk is, mert a bivalybika rendkívüli veszélyes volt hamar neki ment az embereknek. Egy másik érdes dolog a kender feldolgozása volt, mikor levágták a kendert egy bizonyos ideig áztatni kellett a vilcsei patakba, nehéz súlyokat tettek rá hogy víz alatt maradjon és cölöpöket vertek a patakban, hogy ne vigye el a víz. Ott tartották egy bizonyos ideig aztán jött a szárítás. Az emberek a kerítésre támasztottá száradni, utána egy fa gilotinnal (kelepelő) széljel törtél a kender külső héját, átfésülték és kész fonal. Aztán mehetett az öreg Kovrig bácsihoz festeni. Utána jött a fonás. Ebből csinálták az emberek a ruhákat. Mikor Pánczélcsehre kerülten nagyon rosszul beszéltem románul, néha elmentem moziba. Az 1989 évet írtuk akkor volt Csehszlovákia megszállása a varsói szerződés államai által, kivéve Románát. Ezért elterjedt a hír hogy megtorlásként elcsatolják Erdély a Szovjetunió. Ahányszor moziba mentem a románok a film elején megkérdezték, hogy akarom Erdélyt? A bolond Kovrig bácsi azt mondta. -Te Jani, ha még egyszer megkérdezik, feleld azt –akarom, adjátok ide- Az első adódó alkalomkor mikor megkérdezték be dobtan. Ne tudd meg a film végén Hazáig vertek. Ahányszor hozzájuk mentem és köszöntem neki -Csókolom Lali bácsi- -Szervusz, Jani hogy vagy?- -Köszönöm szépen jól- -Ő azt felete szívesen- Nagyon humoros család volt. Visszatérve, Eperjessy Anna dédanyára hetvenegy-évesen halt meg és Szamosújváron van eltemetve. A Boliák Jakab öregségére bekerült az öregek házába Kolozsvárra és ott is halt meg, de kérésére Szamosújváron temették el. Beczkay Ilona dédnagynéném is Szamosújvárra költözött. Nagyapám jó viszonyban volt a Bánffy családdal, leveleztek és többször is meghívták Kolozsvárra.

                Nagyapám a széken ül.                                               Nagyapám

Nagyapámat elvitték az első világháborúban. Onnan sokáig nem jött még haza Ausztriában élt és magas rangú katona alezredes volt a császári udvarban. A háborúban sok kitüntetés kapott hősi tetteiért ezért Osztrák bárói rangra emelte IV Károly császár. Egy képeslapom melyen gróf Teleki Irma szerepel, a hátán a képeslapnak nagyapámat a képeslapon bárónak írja. Egyszer anyám mikor nagyapámék Marosvásárhelyen voltak és nagyapám olvasott a szobában, beszólt „báró úr kész az ebéd lehet jönni, ebédelni”Én akkor megkérdeztem anyámat, hogy nagytata tényleg báró? Anyám azt felelte, hogy igen, de erről nem szabad beszélni főleg Kis András nagybátyám előtt. Nagyon sajnálom most, hogy nem beszélgettem el vele. Szerintem nem volt szabad feszegetni ezt a témát. Az anyám pedagógus volt, az apám a Néptanácsnál dolgozott. Kis András magas rangú pártkatona volt. Egyébként az sem véletlen az én személyi okmányokban Beczkai néven szerepelek anyja leánykori neve. Anyám a születési és házassági anyakönyvekben Beczkay Ilonaként szerepel.

Beczkay János nagyapám 15 évesen

Báró Bánffy Dénes levele nagyapámnak melyben meghívja karácsonyra.                            
 

                                          IV. Fejezet                                              

                                                       A Szénásy család

Több száz juhot, tehenet és sok lovat tartottak a Szénásy család. A gyerekeket úgy tanították, hogy dolgozzanak. András, aki a legnagyobb volt felküldték, hogy a juhokra vigyázzon a pakurárok mellé. Doboka megyében virágzott. Származását Szénásy Miklóstól hozzák le, ki 1526-ban Mohácsnál esett el.

IV. András kinek neje Alsó-Bora volt Doboka megyének szolgabírája volt. Fiai közül II. József már Nagyváradi előnévvel, adórovó 1800–10-ig, ennek fia III. József 1828-tól szintén adórovó. 1848-ban Magyar Köblösön a fellázadt oláhok megvérezték, és jobb keze egy ujját elvágták. Ez egy kis történet volt Szénásy Andrásról, akiből később Szolnok- Doboka vármegye alispánja lett és Alsó Borbála volt a felesége. Pánczélcsehen templomot építettek a románoknak, azzal a feltétellel, hogy ha meghal egy Szénásy kötelezően harangozni kell. Természetesen a református egyháznak is adományokat adott. A kis egyház, melynek külön álló tornya fából van építve, eredetileg a dési templomnak megfelelő góth stílus volt, két oldalablaka ugyanis teljesen megfelel a dési templom ablakdíszítésének, úgy, hogy a két egyházat ugyanazon építőmester műveinek tekinthetjük. Az épület, a mit ma látunk, a sok átépítés következtében eredeti tipusát elvesztette, a két csúcsíves ablakon kívül alig is mutat valami régiségére. Mint egy felirat jelzi, utolsó renoválása 1753-ban történt „Nemzetes Szénásy András és József és Nemzetes Alsó Borbála asszony költségén. Temploma a község közepén, kis emelkedésen fekszik, egykor hatalmas kőfallal volt körítve, a reformációt megelőző időben épült csúcsíves ízlésben. Azt tartják, hogy a tatárok égették fel; sőt már jóval előbb Básta idejében híveivel együtt ki volt pusztítva, felégetve. A kar 1753-ban épült. Felirata XXIX. 16. 17. vers után: „Az Isten házához való kegyes buzgóságtól indíttatván, építtették a maguk költségükön Nemzetes ifj. Szénásy András és József uraméi és Nemzetes Alsó Borbála asszony ő kegyelmek 1753 Karácsony havában.” A korona felirata: „Csináltatta Filep Éva ezen, koronát Filep Sámuel emlékezetére 1791. esztendőben Asztalos Lőrincz által. ” Az úrasztala terítőn: „Vette Rácz István és neje Szénásy Julianna 1857. április. 12 ” A szónoki szék takaróján. Adta Isten dicsőségére Dénes Jakab 1860.1681. július 5-én Apaffy Mihály fejedelem 7 ezer főből álló erdélyi hadserege e község határán 24 óráig tartózkodott, mely alkalommal a segítségül hívott és vitt moldvai vajda is jelen volt 3 ezer román és tatárral. A tatárok idevaló Birtokost Szénásy Andrást, a község egyik völgyében a táborban felkoncolták.

Eperjessy Jánosnak, szépapámnak még volt másik két testvér Eperjessy József és László Búzán voltak földbirtokosok és egy kúriában éltek. Eperjessy József birtokot vásárolt Pánczélcsehben és ott ismerte meg Szénásy Eszter feleségét. Két lánya született Anna és Róza gróf Lázár Albertnét Leményi Ilyés Júliánnát is testvérének tartotta. Eperjessy László a Buzai birtokosnak is volt felesége Kölcsei Kende Krisztina, aki korán halt meg. Gyerekük nem volt.

A családunkba még volt egy Eperjessy Károly, szép nagybátyám kinek felesége Albisi Bartos Mária, akiknek több gyerekük volt. Eperjessy János, és Mihály, akik sajnos fiatalon haltak meg (lásd a fenti gyászjelentéseket). Eperjessy János felesége Albisi Pánczél Lujza apja Albisi Pánczél János miután Lujza is meghalt, magához vette a fiatal unokáját Iduskát és együtt nevelték feleségévek Fojfalvi Rozáliával. Miután a felesége meghalt Pánczél János újranősült elvette Marienseei Manz Berthát magával vitte Idát és nála volt, amíg férjhez nem ment. Pánczél János Beszterce vármegye főjegyzője, később alispán, író és lapszerkesztő volt. „Abba az időben Magyarország és Bukovina között még nem voltak rendezve a határok és Bánffy Dénes megkért, hogy képviselje őt és közvetítsen a helyette. Erről készült egy jegyzőkönyv is felvették vármegye főjegyzője, mint báró Bánffy Dezső főispán úr Ő Méltósága képviselője. Jákob János, Besztercze-Naszód vármegye tiszti ügyésze és a vármegyei alispán képviselője. Bodó Kálmán, besenyői járási szolgabíró Besztercze-Naszód vármegyében. Varró Domokos magyar király mérnök. Bukovina részéről: Pavlovszky Antal császári király miniszteri biztos és építészeti főtanácsos Ortynszky Győző császári király kerületi kapitány Kimpolungból. Laleszkó Szilárd császári és király kapitány. Miután a kőlobor a bizottságban résztvett magyar-osztrák és romániai kormányok képviselői részéről felsőbb rendelet folytán DornaVátrán folytatta ”.

                                           Az erdélyi Szászvárosi ág így néz ki.
                                  
                                     V. Fejezet

Domby Lajos tanár, festőművész Kecskeméten 

     Domby Lajos                              Gallatz Paula  
                                                                       
                          Az Ikafalvi Dombi család címer

    Dombi családfa
                                         Az Ikafalvi Dombi család

               Uzoni Béldi Mária és a férje Dombi Lajos

A Gyulai helyi lapban így emlékeznek az egykori református lelkész és esperesről.

Dombi Lajos kinek felesége Uzoni Béldi Mária anyja üknagynéném Eperjessy Róza Szilágysámson, 1853. február 25. Gyula, 1920. dec. 23. református lelkész. A gimnáziumot Zilahon 1871-ben, a teológiát Debrecenben 1875-ben végezte. Ettől fogva káplán volt 1877-ig, amikor Somkerékre ment lelkésznek. 1879-ben Kémeren, 1884 tavaszán, Nagyváradon, 1889 tavaszán, Gyulán lett lelkész. A békésbánáti egyházmegye 1902 őszén esperesnek választotta és e hivatalt 1913 tavaszáig töltötte be. Művei: az egyházi lapokban közölt cikkein, számos versen és elbeszélésen kívül: Egyházi beszéd Nagyváradon ki búcsúzása alkalmából. Nagyvárad, 1889-ben Beszéd a nagybecskereki templom megnyitása alkalmával. Budapest, 1892. Egyházi beszéd 1896. március 15. Gyula, 1896. Ima és emlékbeszéd 1898. márc. 15-én Alkalmi beszéd. Templomszentelési beszéd. Ima Szabó János esperes síremlék-leleplezési ünnepélyén. Felvilágosítás Ünnepi beszéd reformáció és Rákóczy-emlékünnepén. Feyér Gyula életrajza és munkálkodása (Jónás Andrással Hosszúfalu, 1912. Garzó Gyula emlékezete. (Gyula, 1912-ben Esketési beszéd a gyomai templom százados emlékünnepén Másokkal együtt. (Mezőtúr, 1914.) Przemysl visszavételekor. Gyula, 1915. Esketési beszéd és ima. Fohász. Október 6. továbbá a Miskolczy Mihály (1886-ban, Jancsovics Pál 1894-ben, Rácz János (1897-be, Nuszbek Sándorné Balog Emmuska (1901-be, Szabó Jánosra 1903-ban. Emlékére utcát is neveztek el Gyulán.

.

A kecskeméti Hírős Naptár így megemlékezik Dombi Lajosról Domby Lajos festőművész, tanár 1879. május 26-án, Somkeréken született. 1723-ig visszamenőleg minden atyai őse református papként szolgált. Apja Ikafalvi Dombi Lajos békésbánáti esperes, ismert papköltő, anyja Uzoni Béldi Mária volt, utolsó sarja annak az erdélyi Béldi családnak, amely Jókai Mór Erdély aranykora című regényében is szerepel. A gyulai polgári iskola, majd a kisújszállási gimnázium elvégzése után a Ludovika Akadémiára került. A kolozsvári gyalogezrednél 1897-ben hadnaggyá avatták. Ezt követően egykori iskolájában tanítani kezdett, közben elvégezte a képzőművészet főiskolát. 1901-ben Benczúr Gyula, a mintarajziskola igazgatója tehetségét elöljárói figyelmébe ajánlotta. 1903-ban főhadnaggyá nevezték ki, azonban miután megnősült házassági tanúja Benczúr Gyula volt polgári pályát választott. Ősei lelkészek voltak, őt szülei katonai pályára küldték, de inkább rajztanár lett. Szoros kapcsolatban állt Benczúr Gyulával, aki tehetségét fölfedezte és Mende Valérral, akivel közösen készítették el a kecskeméti Új kollégium építési terveit. 1907-ben Ikafalvi Domby Lajos a kecskeméti református főgimnázium rajztanára lett. Piktúrája szépen fejlődött, három képe a Szépművészeti Múzeumba került. Nagy része volt a Kecskeméti Művésztelep létesítésében is. Mende Valérral közösen készítették el az Újkollégium terveit, amelyet a bírálóbizottság 1910-ben elfogadott. Dombi Lajos jól ismerte az ifjú építészt, hiszen sógorának féltestvére volt. A Luther-ház harmadik emeletén lévő lakásukat is, amely egyben a rajztanár műtermeként is funkcionált, Mende Valér tervezte. Az első világháború kitörésekor nyomban a szerb harctérre került és csaknem végig ott szolgált. Közben őrnaggyá léptették elő. 1917 novemberétől 1919 áprilisáig a soproni katonai főreáliskolában tanított. A forradalom idején az iskolából a tanárok hazamentek, egyedül ő maradt ott: a sok diákot nem akarta elhagyni. Ezért az ellenforradalmi kormány perbe fogta, de végül felmentették. Őrnagyi rangjáról lemondott és visszatért Kecskemétre a református gimnáziumba tanárnak. Szűk anyagi körülmények között éltek. Elhalt tanárokról, papokról, valamint Kada Elekről készített portréi, melyeket az egyház rendelt meg, jelentettek némi plusz bevételt a család számára. A tanítványai körében rendkívül népszerű tanár számos tanulmányi kirándulást szervezett, rajzversenyeket rendezett. Képeit kiállították a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban. Tanulmányai jelentek meg a gimnázium évkönyveiben. Nyolc éven keresztül, 1956-tól 1964-ig minden évben legalább ötször ünnepi megemlékezésre gyülekeztünk az iskola dísztermében. A nem túl izgalmas ünnepi beszédek közben érdekes témát nyújtott a színes üvegablakok látványa. Azóta is megfordultam egy párszor a teremben, ami idővel egyre kisebbnek tűnik, de csak most szeptember 17-én, a Kulturális Örökség Napján volt alkalmam alaposabban szemügyre venni egykori iskolám zegzugos épületét. Bán Magdolnának, a Református Könyvtár vezetőjének kíséretében bejártunk minden folyosót és termet az alagsortól a padlásszobákig; kimerítő tájékoztatást kaptunk az impozáns épület történetéről, építészeti értékeiről, a benne található kincsekről. Mende Valér és Domby Lajos tervei alapján éppen 100 évvel ezelőtt indult el a kivitelezés, amit a júliusi földrengés némileg hátráltatott. Az alapvető szecessziós stílus mellett jelentős az eltérés a szomszédos Cifrapalotához képest. Megtalálható itt az erdélyi népi építészet jellemzője, keveredve a Jugendstil északnémet hatással, gótikus formákat idézve. A felhasznált anyagok gazdag választéka – vörösesbarna tégla, szürke bádog, rusztikus terméskő, a Zsolnai-gyárban készült szürke pirogránit díszek, Az épület csúcsán, a kiemelt tetőgerincen kiképzett huszártorony Kecskemét főterének. A református gimnázium rajztanáraként Domby Lajos társadalmi tevékenysége is igen sokrétű volt. Igazgatótanácsi tagsága mellett a Rajztanárok Országos Egyesületének vidéki alelnöke, a Nemzeti Szalonalapító, művész tagja, a Magyar Képzőművészetek Szövetségének rendes tagja, a Kecskeméti Műpártoló Egyesület választmányi és bíráló tagja is volt. 1934-ben a gimnázium helyettes igazgatójává nevezték ki. E tisztséget azonban csak rövid ideig töltötte be. Néhány hónappal később megbetegedett. Influenzás lett, amelynek szövődménye, az agyhártyagyulladás elvitte. 75 éve, 1935 áprilisában.

Róla utcát is neveztek el Kecskeméten

                                             VI. Fejezet

                                                              Felvidék
                                                               Bártfa

Nem véletlenül választottam ki ezt a Felvidéki várost, hiszen hozzá kötődik a felmenőim egy része. Szlovákul: Bardejov. Az Eperjesi kerület Bártfai járásának székhelye. Eperjestől 38 km-re. Mint ahogy említettem a családomba szerepel felvidéki ág a Folkusházy Antónia ükanyám,(nyolc testvére volt) aki Beczkay Istvánnal kötött házasságot. Amit el szeretnék mondani, hogy a mai napig nem tudom megfejteni Beczkay István és folkusfalvi Folkusházy Antónia hogyan találkoztak, Désen vagy Bártfán? Vagy talán egy harmadik helyen? Hiszen a két város között több száz km van, de figyelembe vesszük, hogy a szépapám Folkusházy Károly kereskedő volt elképzelhető hogy az üzleti ügyeivel bejárhatta az egész Magyarországot és vitte magával Antóniát is. Vagy Beczkay István, aki a dési sókamara egyik vezetője volt só eladás ügyletekben találkozott Folkusházy Károlyal. Az biztos, hogy a találkozás és a házasság megtörtént Désen 1851-én. Folkusházy Károlynak a nyolc gyereke közül, volt egy Folkusházy Pál fia aki Kalliger Zsuzsánnát vette el feleségül és az ők gyerekük volt Folkusházy Nándor. Folkusházy Nándor feleségül vette Márton Karolint ás született három gyerekük kik közül Folkusházy Lajos Budapest Alpolgármestere lett. Folkusházy családban volt egy Lajos, aki a Magyar csendőrség főparancsnoka volt. Mikor meghalt így búcsúztatták az akkori csendőrségi lap:

Búcsúztatatás

Folkusfalvi Folkusházy Lajos altábornagytól. Katonaember elöljárót nem dicsérhet, mert a katonaszótárban ilyen szavak nincsenek Folkusfalvi Folkusházy Lajos altábornagyot nemcsak a katonasors forrasztotta egybe a csendőrséggel. Új világ, új feladatkör tárult itt a szeme elé, amikor a rendőrség élére állott s aztán mégis tiszta szemmel látta a mi világunkat, problémáinkat, értékeinket és gyarlóságainkat, egyeseket és összességet egyaránt, az új feladatkörnek pedig ura lett úgy, hogy másfél esztendő multán, azaz érzésünk, mintha a próbaszolgálat óta eltelt évtizedeken át együtt rótta volna. Ha talán búcsú- parancsa előtt soha nem mondotta volna, mi mindig éreztük: megszerette a csendőrséget. Nemcsak értékelte a józan bírálat tárgyilagosságával, hanem az érzéseivel, ösztönével is szerette és ragaszkodott, és mint látjuk, továbbra is ragaszkodik hozzá. Nem tagadjuk, hogy erre a megtisztelő ragaszkodásra mi igen büszkék vagyunk, mert ragaszkodni csak értékhez lehet. A csendőrség népes bajtársi családja hálás szeretettel viszonozza távozó parancsnokának azt a teljes odaadását, amivel a parancsnoki tisztet fölöttünk betöltötte. Feljegyezzük ide is, mindenkorra szóló köszönetül, hogy nem ismert fáradságot és önérdeket, amikor a csendőrség ügyeit kellett, vagy lehetett előbbrevinnie. Szívvel-lélekkel állt nemcsak fölöttünk, hanem mellettünk is. Küldetését erős katonakézzel és meleg emberi szívvel töltötte be. A magyar királyi csendőrség végtelen életében másfél esztendő nem nagy idő, de a mostani időkben ennyi is egy-egy darab történelem. Távozó felügyelőnk birtokában volt mindhárom erénynek s így ő maga jegyezte be munkáját és nevét nemcsak a ma élők szeretetébe és tiszteletébe, hanem a jövendő idők hálájába és emlékezetébe is. Meleg érzésekkel, mély tisztelettel, szerény, de tudatos értékeléssel és a kiváló parancsnokot, emberséges szívű embert megillető hálával tisztelgünk távozó felügyelőnk előtt. Szívből kívánjuk: Isten éltesse egészségben sokáig és kérjük, fogadja el tőlünk búcsúzóul az ígéretet: a csendőr hűséges bajtárs marad. mindig!

Folkusházy Károly felesége Kéler Karolina voltak az én szépszüleim. A két család között szoros kapcsolat volt, hiszen az én ősszüleim is ez bizonyítják. Károly apja Folkusházy Sámuel Kéler Rebeccát vette feleségül. Most egy kicsit kitérek Folkusházy Sámuelre. Evangélikus lelkész volt Bártfán. A Bártfai szlovák evangélikus anyakönyvek első lapján latinul egy felirat. Természetesen kíváncsi voltam, hogy mi van a szövegbe. Ezért utána néztem a magyarországi evangélikus intézetben hogy létezett ilyen lelkész, a választ meg is kaptam magyarra lefordítva, mely így szól. Folkusházy Sámuel ősapám (1741-1836), bejegyzése az ordinációs könyvben a 126-os oldalon az adatok szerepelnek, amit a bártfai anyakönyvben már láttunk. A családi adatok után az iskolázás, pályája első része Bártfára kerüléséig "Ego Sámuel Folkusházy Folkusfalva Thurocziensis, patre nobili Johanne, Matre vero Nobili Susanna Sluch, Ao 1755de o.1. May Folkusfalva in lucem editus sum.” azaz én Folkusházy Sámuel, nemes Johannes apától, nemes Susanna Sluch nemes anyától, 17május 1-én szültettem a Túróc megyei Folkusfalván. Először szülőfalujának iskolájába járt két évig, aztán a necpáli iskolába, 1767-ben pedig Körmöcbányára, ahol két évet volt.1769-ben a késmárki gimnáziumba vitték, majd onnan 1771-ben egy évre Eperjesre, majd A NÉMETORSZÁGI (WÜRRTTEMBERGI) TÜBINGENI EGYETEMRE KERÜLT, AHOL KÉT ÉS FÉL ÉVET TANULT. HAZATÉRVE MAGÁNTANÍTÓ LETT A PULSZKY SÁMUEL ÉS TOPERCZER ZSIGMONDNÁL. 1782-BEN KERÜLT MÁRIÁSSY FERENC UDVARÁBA BATIZFALVÁRA (SZEPES M.). ITT ÉRTE A BÁRTFAI SZLÁV EGYHÁZ MEGHÍVÁSA. AKIK LELKÉSZÜKNEK KÉRTÉK FEL. EZ A RÖVID ÉLETRAJZA, MERT SAJNOS 1831-BEN A NAGY KOLERA JÁRVÁNY ŐT SE KERÜLTE EL ÉS MEGHALT. Nem lenne illő megfeledkezni Folkusfalváról ahonnan származnak a Folkusházy családok, mikor az anyakönyveket nézegettem nagyon sok Folkusházy családdal találkoztam, de a legnagyobb része elhagyta a falut és más helyre költözött és ott birtokokat vásároltak. Az én családom nemesek voltak, de civil foglalkozást választottak, papok. szolgabírók, ügyvédek volTAK. A KÉLER CSALÁD IS NEMES VOLT, DE ŐK IS CIVIL FOGLALKOZÁSOKAT VÁLASZTOTTAK. Kéler Zsigmond, Bártfa bírája, ennek fia Zsigmond, Jakab, Pál és Márton, és leányai Erzsébet, Anna és Mária 1699 dec. 11-én I. Lipót királytól nyertek címeres nemeslevelet, melyet 1700 nov. 20-án hirdettek ki Sáros megyében. E családhoz tartozik az 1885-ben elhalt Béla, volt híres zeneművész és zeneszerző, Kéler Ilona színművésznő Kolozsváron, Kéler Zsigmond császári és királyi altábornagy. E családnak sarja Ákos, Torontál vármegye főügyésze, kinek fia, Béla miniszteri segédfogalmazó, Torontál megyei főispáni titkár és Tasziló császári és királyi tüzér-hadnagy Kapták. Címer: Négyelt pajzs, 1. és 4. kékben egy-egy pirosodó szőlőfürt, a 2. és 3. aranyszínű mező üres. Sisakdísz: kiemelkedő lombos platánfa. Takarók: kékarany-bíborezüst.

                                                Kéler címer
                                        

Feltétlenül meg kell, említsem Kéler Zsigmond és Krajovai és Topolyai Kray Anna, családfabeli ősszüleimet. Kray Anna rajta van a családfámon, mint egyenes felmenőim között. Annának volt egy testvére Kray Jakab, aki beírta magát felvidék és az egész Magyarország történelmébe. miniszterekkel. A városok gravamenjei. A városok sérelmeinek részben való orvoslása. Késmárk privilégiális oklevele a várkastély és tartozékai örökös jogon való megszerzéséről 1703. évi április hó 29-én. Birtokbeiktatás és kihirdetés. Késmárk hálája Kray Jakabbal szemben. Kray Jakab Késmárk székes királyi város főbírája.

Kray Jakab II. Rákóczi Ferenc szolgálatában. Kray Jakab vértanúsága. Kray Jakab. A lengyel és porosz orientáció lelkes híve. 1706-tól Kray Jakab teljesen II. Rákóczi Ferenc diplomáciai szolgálatába lépett. Kray Jakab I. Frigyes porosz király udvarában. Kray Jakab közvetítő szerepe de Bonac, a fejedelemasszony, II. Rákóczi Ferenc és a porosz király között. A porosz király fiának magyar trón-jelöltsége. Titkos megállapodás a sziléziai hadjárat tárgyá-ban. A trencséni csata megsemmisíti a tervet. Kray Jakab 1709. december. elején II. Rákóczi Ferenc táborába siet a computus megejtése végett. Lubomirszky Tivadar herceget eleinte visszatartja Sieniawski Ádám herceg, belzi vojvoda (palatínus) attól, hogy a császári csapatokhoz csatlakozzon. Késmárk eleste 1709. december. 13-án. Kray Jakab és vértanú társainak kivégeztetése 1709. december. hó 16-án. Heister S. Elkoboztatja Kray Jakab vagyonát. A fejedelem részvéte és gondoskodása Kray árváiról. Kray Jakab tragikuma és mondaköre. Jókai Mór. „Az apja fia" c. regénye történelmi hátterének kritikai megvilágítása.

A Kray család is azon családok egyike, mely jóllehet idegen eredetű, mégis a magyar nemzettel asszimilálódva, annak hasznos és jeles honfiakat adott. A család eredetét a morvaországi Prerauban kell keresnünk, ahol Kray Tamás a város tanácsnoka volt. Kray Tamás Podhorszky Dorottyával kötött házasságot és e házasságból született az 1624. évben január hó 1-én Pál fiuk, aki a Magyarországba áttelepített Kray család ősatyja. Pál szülői, ámbár hithű evangélikusok, mégis kénytelenek voltak őt 1657-ig a jezsuiták iskolájába adni, minthogy Morvaországban a fehérhegyi csata óta az evangélikusok vallásszabadságát erősen megnyirbálták. Az ev. hitükhöz erősen ragaszkodó szülők gyermekük hitét féltve, legcélszerűbbnek látták, ha fiukat Magyarországba küldik, ahol a protestáns iskolák, ha szűkös anyagi viszonyokkal küzdöttek is, mégis élénkek. 

Kray Jakab (Bártfa, 1661. ápr. 24. – Késmárk, 1709. dec. 16.) Késmárk város főbírája, kuruc diplomata. Apja evangélikus. prédikátor, Morvaországból bevándorolt család sarja, aki 1662-ben magyar nemességet szerzett. Iskoláit Eperjesen és Debrecenben végezte. 1685-től Késmárk főjegyzője; éveken át egyik fő irányítója a város perének az elkobzott Thököly-birtokokat megszerző Rueber Család ellen. Rákóczihoz csatlakozott. 1705. májtól 1709. áprilisig kisebb megszakításokkal a fejedelem megbízottja, diplomáciai megbízatásokon kívül fő feladata a franciaországi segélypénznek adminisztrálása, a kuruc hadsereg számára fegyver, lőszer és ruházat beszerzése. 1709. december 13-án Heister császári tábornagy Késmárkon elfogatta, hadbíróság előállíttatta és harmadmagával kivégeztette.

Fia, ifjabb Kray Jakab a vértanú sírjánál esküt tesz, hogy megbosszulja apja halálát. Bécsbe kerül, ott megismerkedik egy katonatiszttel, aki elfecsegi, hogy rá volt bízva a császári kegyelemlevél, amelyet Késmárkra kellett volna vinnie. De cselt vetettek neki: Kray ellenségei pénzzel kenyerezték le, és így készakarva későn érkezett Késmárkra, amikor Kray, a városbíró, már kiszenvedett. Ifjabb Kray párbajra hívja ki a meg nem nevezett katonatisztet, megöli, azután elmenekül. Más néven beáll katonának, kitűnteti magát, felfedi kilétét és kegyelmet nyert. Sáros vármegyei eredetű család, melyből Kray Pál Wittenbergben tanulván, onnan 1655-ben érkezett haza. Ennek valószínűleg fia I. Jakab, ki Szepes vármegyébe Késmárkra telepedett, és ott a város bírája lett. 1709-ben Heister császári tábornok, mint Rákóczi párthívét gyanúból ártatlanul lefejezték. Mire egyik fia II. Jakab (szül. Késmárkon 1686. nov. 27-én) sírja fölött fogadást tesz, hogy atyja nevéről e gyanú szennyét a legnemesebb törekedés által lemossa, és azt megbosszulja. Bécsbe megy, ott véletlenül egy tiszttel találkozik, ki séta alkalmával, a nélkül hogy tudná, kivel beszél, eldicsekszik, hogy ő oka annak, miszerint Kray Jakab késmárki bíró lefejeztetett, mert az adott királyi kegyelemmel a fogoly ellenségeinek megvesztegetése folytán A harmadik testvér Pál a mérnökkarnál alezredességig ment. Meghalt 1720-ban. Készített a Szepességről egy corographiai térképet, mely Bel által is felhasználtatott. II. Jakabnak két fia maradt: 1. Sándor, ki 1742. jún. 17-én született; öt évig mind király testőr. Végre őrnagyi ranggal nyugalomba lépett. Pál szül. 1735-ben. Szintén katonává lett, és itt esze és bátorsága által a legmagasabb polcig emelkedett. Nagyrészt vett a Horea Kloska féle Oláh lázadás lecsendesítésében is. Ezután ismét a török elleni háborúban aratott babérokat. A Dunán átmenvén Krajovát is bevette. Innen egyik előneve: Krajovai. Ez évben nyerte a Mária-Terézia rendét; midőn már tárborszernagy volt. Nem sokára nyugalomba lépve, Pestre vonult. 1792-ben báróságra került. 1803-ban Bács megyében kapta királyi adományban Topolyát Meghalt 1804. január 19-én.

                    Kéler Ilona színművésznő Kolozsváron

 

A báró Kray Pál a végrendelet szerzője, báró krajovai és topolyai Kray Pál táborszernagy (1735- 1804) egyike a magyar és az európai történelem egykor világhírű, mára azonban elfelejtett szereplőinek. Kray Pál a Francia Köztársaság ellen vívott háborúk egyik legsikeresebb császári hadvezére volt, akit a kortársak Károly főherceg mellett tartottak számon. Kray sikerei és megbecsültsége azért is nagyobb figyelmet érdemel, mert a császári-királyi hadseregben a magyar származás, és Kray esetében az inkább polgári, mint nemesi háttér nem a legjobb ajánlólevelet jelentette az előrejutáshoz. Mindezek ellenére, Kray Pál a legmagasabb beosztásokban szolgált, így 1799-ben az itáliai fronton ideiglenes főparancsnok volt, míg 1800-ban, pályafutása csúcsán, Németországban négy hónapig teljhatalmú fővezérként vezethette a császári királyi erőket. Már 1789-ben elnyerte a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztjét, majd a parancsnoki keresztet. I. Ferenc király „krajovai" predikátummal magyar báróságra emelte. 1800-ban, további hadi érdemeiért Kray megvásárolhatta a topolyai kamarabirtokot. Ugyanezen év végére az uralkodó a „topolyai" prediká¬tumot adományozta számára. A Kray család ezzel a magyar arisztokrácia soraiba emelkedett. Pest szabad királyi városban, ahol ugyancsak rendelkezett házzal, Kray Pál 1804. január 19-én, 69 éves korában hunyt el. Leányunokái, Franciska a Marich, Borbála a Festetics, Mária pedig a Zichy családba házasodott be a család bárói ága 1852-ben kihalt, de a Kray Pál nagybátyjától, Jakabtól származó nemesi ágat, Kray István (1850-1932) személyében IV. Károly (1916-1918) 1918-ban báróságra emelte, szintén krajovai és topolyai predikátummal.3 a topolyai uradalom azonban 1913-ban Kray Mária (gróf Zichy Jánosné) halálával a Zichy családra szállt. Kray Pál végrendelete, a Magyar Országos Levéltár P szekciójában, a Szögyény Manch család iratai között maradt fent. A hagyaték Kray Pál vagyonjogi iratait, 1801 és 1804 közötti levelezését, gazdasági jellegű iratait, magánfeljegyzéseit és az ínyenc Kray Itáliában ellesett ételreceptjeit tartalmazza, E töredékeken kívül a táborszernagy Sándor öccsével folytatott levelezése a bécsi családi levéltár gondozásában jelent meg. A Kray család a morvaországi I'rcrau városából származik család az 1630-as években került Késmárkra. Kray Tamás sógora, Klösz Jakab réven 1662-ben kapott nemesi levelet. Kray nagyapja, Jakab a város főbírája lett, majd Rákóczi bizalmas embere, császári a fejedelem hűséges támogatója. 1709-ben a Késmárkra bevonuló tábornagy lefejeztette. Pál atyja, ifj. Kray Jakab azonban visszaszerezte az elveszett családi birtokokat. Mindhárom fiát a császár szolgálatába, katonai pályára adta. Kray Pál katonai pályájának legújabb összefoglalásait. A Baján kelt végrendelet két példányban is fennmaradt. Itt a végrehajtási záradékkal ellátott másolati példányt közlöm, illetve egy, Kray halála előtt két nappal keletkezett codiállust, vagyis fiókvégrendeletet, amely azonban csak részleteiben módosította az eredeti testamentumot. A végrendelet általános örököse Kray Ferenc nyugalmazott őrnagy, Kray egyetlen, őt túlélt fia. Legidősebb gyermeke, Kray Antal főhadnagy 1789-ben hunyt el, Ferenc öccse, János, szintén katonatiszt, a rauzcni ütközetben esett el 1796-ban. A topolyai uradalom új gazdája sem sokkal élte túl apját: 1805-ben a családi birtokon vadászbalesetben halt meg. Kray Pál végakaratának végrehajtója öccse, Kray Sándor, akt egyben a táborszernagy bizalmas barátja is volt, 1817-ben hunyt el Eperjesen. A végrendeletből jól kivehető Kray Pál számos olyan jellemvonása, amelyek kortársai és beosztott katonái körében, de még a harctéren vele szemben álló francia parancsnokok között is népszerűvé tették. Katonai pályafutása során Kray szívén viselte beosztottjainak sorsát, így végrendeletében sem felejtett el megemlékezni tisztiszolgáiról és házvezetőnőjéről. A táborszernagy végakaratának utolsó bekezdésében — saját életének példáját felmutatva - az Istennel, a királlyal és embertársainkkal szembeni legszentebb kötelességeink teljesítésére hívta fel fia és örököse figyelmét. Kray Pál hosszú és küzdelmes pályafutása során ezeket a kötelességeket mindig szem előtt tartotta. Báró krajovai és topolyai Kray Pál nagyszabású síremléke a budapesti Belvárosi Plébániatemplomban található.

                                            Kray Pál

                                      A felvidéki családfám      

„ Azzal kezdtem, hogy sírtam”Tehát megszülettem 1955. március 6-án, Marosvásárhelyen. A szülészetről a szüleim első lakában az úgynevezett „Tranzi” bérházba vittek mit rossz állapota miatt lebontottak és helyére épült a Trasilvánia szálloda, nem sokáig laktunk ott, mert apám kapott egy szoba, konyhás lakást a Kossuth Lajos utca 58 szám alatt. Mikor még kicsi voltam és megkérdezték hól lakom azt feleltem, hogy „Kossth Lajos éppen nyolc” szám alatt. Egy óriási zöld kapun kellet bemenni egy belső udvarra. A lakásban illemhely és fürdőszoba nem volt, csak kint az udvaron volt egy pár illemhely, amit közösen használtunk. Az apám abban az időben tanársegéd volt az Orvosi és gyógyszerészet egyetemen, filozófiát, ami a korban Marxsmust és Lenininizmust jelentett, ugyanakkor a Tudományos ismeretek társaság főtitkára (T.I.T) Maros Magyar Autonóm Tartomány volt. Anyám óvónő volt, a párt napköziben. Most gondolják át milyen politikai kényszer uralkodott a családban, ráadásul nagybátyám, anyám húgának a férje nagy KISZ beosztásban volt. A családunkban nem volt karácson a karácsonyfát szilveszterkor díszítettük és úgy hívták, hogy télifa, az ajándékot nem a Jézuska, hanem a télapó hozta. Egy pár év múlva mikor apám csalódott a kommunizmusban, akkor már volt karácson, húsvét. Mindezekhez hozzájárult egy könyv, amit hárman szerette volna írni, az lett volna címe, hogy „Maros Magyar Autonóm Tartomány monográfiája”a szekulitate a nyomdából szedte ki a kéziratot és ebből nagy ügy lett. Összehívták a pártértekezletet, azzal vádolták őket, hogy úgy állították be a könyvet mind, ha egy külön ország lenne és börtönnel is megfenyegették. A végén az ügy úgy fejeződött be, hogy az egyik szerző elismerte, hogy hibáztak és kirúgták őket az egyetemről. De térjek vissza a születésem utáni időszakra. Még egy éves sem voltam, de még a fejemet nem tudtam egyenesen tartani, jóval soványabb voltam mit a velem egykorú gyerekek. Egyszer eljött nagyanyám Pánczélcsehről és meglátott, hogy nézek ki azt mondta –Ilonka én ezt a gyermeket elviszem Pnczélcsehbe ha nem akarod, hogy meghaljon-. Nagy nehezen elengedet. Így kerültem a nagyanyám kezelése alá, minden nap bivalytej és egyéb háziasan elkészített ételeket ittam és ettem. Egy pár hónap után csattantam ki az egészségtől. Ezek után minden nyarat Pánczélcsehen töltöttem. Ahogy nőttem kezdtem megtanulni románul is, először románul káromkodni és rosszabb és rosszabb gyerek lettem, de erre majd még kitérek. Visszatérve Marosvásárhelyre, a Kossuth utcára. Meghalt Sós Jóska a vásárhelyi Román munkáspárt első titkára. Nagy temetést rendeztek neki a koporsóját egy feldíszített teherautón vitték át a város főutcáin és zenével több ezer ember kísérte fel a temetőig. Mi is ott voltunk apám, anyám és én. Aztán egyszer a kapunk előtt hasonló zenés temetés volt egy cigányt temettek, én azt hittem, hogy megint Sós Jóskát temetik, szépen beálltam és elkísértem a temetőben. Közben anyám órákig keresett minden hól, de nem talált. Nagyon megrémült, hogy mi történ és bejelentette a rendőrségre az eltűnésemet. Az egész városi rendőrség engem keresett. Lehettem vagy őt éves. Aztán egyszer megnyílt a nagykapu és beléptem az udvarra nagy ártatlanul. Mikor anyám meglátott nem tudta, hogy megverjen vagy megöleljen. Hát ilyen voltam én. Egy napon aztán megszületett a testvérem Károly mi midig is öcsinek hívtuk. Mint minden családban elkezdődött a féltékenység az új jövevényre. Ha az apám felvette az ölébe és kedvesen hozzá szólt, hogy te drága kicsi fiám, rögtön ott voltam és megkérdeztem, hogy „én nem vagyok kicsi drága? „ha sírt valamiért idegesen közben szóltam, hogy dobjuk ki az ablakon vagy a Marosban. Aztán szép lassan megszoktam, hogy ő is ott van és kezdtem családtagnak elfogadni. Aztán elkezdődött az iskola, a Lenin utcai általános iskolában kezdtem el közepesen tanultam, néha az éltanulok tábláján szerepeltem, de legtöbbször nem. A legkínosabb volt a hegedűtanulásom, mert apám mindig azt mondta, hogy művelt ember, ha van hajlama a zenéhez meg kell, tanuljon egy hangszeren játszani. Ö úgy vélte, hogy nekem van és ezt megerősítette egy hegedű tanár Petruca bácsi. A családban volt egy feles hegedű és ezek után heti kétszer hegedű órára jártam Petruca bácsihoz a Szakszervezetek házában. Mikor jött a hegedűóra nap nagyon ideges voltam az óra előtt gyomor idegen volt, nem gyakoroltam eleget így nem is fejlődtem. Apám minden év elejém megkérdezte, hogy akarok tovább hegedülni és szégyeltem azt mondani, hogy nem. Azért némi eredményt elértem Bach D- moll hegedű versenyének első tételét le tudtam játszani. Két osztályt végeztem el abban az iskolában, de közben elköltöztünk a Babits Mihály, később Argesului utcává változatták iskolát is változtatta, az Uneria iskolában folytattam a tanulást. Természetese a hegedűtanulás itt is folytatódott, de egyszer közöltem apámmal abba hagyom. Engem a gitár vonzott, meg is tanultam, úgy- ahogy de soha sem lett belőlem egy jó gitáros. A nyári vakáció rendszeresen Pánczélcsehen töltöttem a nagyszüleimnél. Ott éreztem jól magam. Falusi környezet, szabadság és barátok. Pánczélcseh, amint már említettem a könyvben egy román falu volt alig öt-hat magyar család lakott benne. A barátaim a Kovrig örmény kelmefestő fiai, Miki ás az öccse Lalika volt, de voltak román barátaim is barátain nagyra értékelték a gitártudásomat, és szívesen hallgatták az előadott magyar és angol számaimat. Egyszer Kovrig bácsi megtudta, hogy megjelent a konkurencia, egy mási k család is foglalkozik kelmefestéssel ezen kívül, zöldségeket és is árult. Az öreg Kovrig bácsit a kelmefestés érdekelte, meg akarta tudni, hogy mennyit fest milyen színekbe, ezért szolt nekem, hogy menjek el kémkedni mind ha vinétét (padlizsán) vennék. A nagyszüleimnek három gyerekük volt, az anyám Beczkay Ilona, Beczkay Margit a húga és Beczkay József az öccse. Margit néném férjez ment Kis Andráshoz és született két lánya Ildikó és Enikő. Ildikó lánya sajnos meghalt, amit már említettem, Enikő is férjhez ment Ambrus Árpádhoz és született két fia Levente és Lóránt. József bátyám Kolozsváron maradt és ott alapított családot, megnősült elvette feleségül Zima Gizellát és született két lánya Gizella és Klára. Anyám Tanítóképzőt végzett Kolozsváron, de óvónő lett és kihelyezték Nyárádgálfalvára. Ott ismerte meg apámat, hiszen apám nyárádgálfavi volt. Margit néném, anyám után jött Marosvásárhelyre. A férje Kis András Kalotaszentkirályi származású volt, de Kolozsvárom ismerkedtek meg, mert ott jártak iskolában. Kis András nagybátyám egy nagyon ambiciózus ember volt mozdonyvezetői iskolában járt. Miután elvégezte Marosvásárhelyen a CFR mozdonyvezetőjeként dolgozott és szolgálati lakást is kapott az állomáson. Mikor nagybátyám éjjel dolgozott néném egyedül félt a lakásban és estére levittek hozzá aludni. Már délután ott voltam és nagyon rossz gyerek voltam ott is kimutattam a „fogam fehérjét” azzal szórakoztam, hogy a parkoló gőzmozdonyok színes jelzőlámpáit betörtem, mert tetszett, hogy színesek voltak. Visszatérve Kis András nagybátyámra a származása miatt, de a határozottsága miatt hamar is kiemelték a KISZ-be. Ott mind nagyobb és nagyobb funkciókat kapott és végül a kommunista pártban töltött be funkciókat, a végén központi bizottságnak tagjaja lett. Vett a pártól egy fekete Volga autót melynek a rendszáma 1-MS-108 volt. Aki ott élt abban az időben tudta, hogy ilyen rendszámú autó csak magasrangú pártembereknek jár. Egyszer csak beütött a tragédia a családban. Margit nagynéném nagyobbik lánya beteg lett a májával és hiába szereztek nagybátyám kapcsolatain keresztül speciális külföldi gyógyszereket tizenhét éves korban meghalt. Egy pár év múlva meghalt Margit néném negyvenhét évesen szívrohamban. Kis András elé hamar újranősült és elvett egy brassói román nőt. Ezek után szakadt meg a kapcsolatom vele. Nem volt harag, de még a kisebbik lánya Enikő sem szerette. Aztán egy pár évre rá elég fiatalon nagybátyám is meghalt. Még annyi magamról hogy elvégeztem a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazda szakot, közben megnősültem és született két gyermekem Franciska és Tamás. Az öcsém Károly menősült elvette Palatkás Annát és született egy fia Botond, aki festőművész. Mind a ketten átköltöztünk 1990-ben Magyarországra, de nekem sajnos a feleségem 2009-ben meghalt emlő rákban. A Franciska lányom német tanárnő a fiam jogász én meg betegnyugdíjas. Tatabányán élek.

                 A néhai feleségem a szőke egyetemi évfolyam társával

                  A néhai feleségem 2009-ben halt meg

                     A fiam eskűtétele a diploma osztón

            A lányom, fiam és én Keresztesi János a könyv szerzője

                        A lányom középen Lóránd unokatestvér és a fiam    

                                Keresztesi János a könyv szerzője