Középiskolai dolgozatok/Zrínyi Miklós munkássága

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


Középiskolai dolgozatok

Zrínyi Miklós munkássága
(Dolgozatszöveg)


A költőt valószínűleg egy ifjúkori szerelem (1643) indította meg; első – fennmaradt – költeménye Esterházy Júliához szól: „Volt egy kis méhecském...”. Kapcsolatuk megszakadásával Mária Euzébia iránt kezd érdeklődni. Hozzá címezve születnek a Viola-versek. Ezekben őszinte és tiszta hangon szól a szerelemről, kétségről, lemondásról, öröméről és boldogságáról is. 1645-ben keltek frigyre, s Viola-versek még házasságuk alatt is születnek. Egyik legkorábbi Violához szóló írása ez:
„Az tigris nem örül ugy véres prédában,
Mint te, oh kegyetlen, lölköm fájdalmában,
Gyönyörködöl szívem szaggatásában:
O, te vadnál vadabb s kegyetlenebb magadban!”
Eme versből leszűrhetően a leány (akkor még 14-15 éves) a tigris; egy későbbi versében viszont már a törékeny asszonyt látta benne.
Költészetét széleskörű műveltsége alapozta meg: katolikus neveltetés, egyetemi végzettség, itáliai körút, olvasottság (mind az antik, mind a reneszánsz irodalomból merítve) és hadi tapasztalatai (a csatajelenetek ábrázolásánál vehető észre).
Amíg a versek viszonylag rövid idő alatt megszületnek, addig egy-egy komolyabb mű évekig készül. Amennyire tudjuk, Zrínyi telente – amikor szüneteltek a határvillongások – szakított időt az írás számára.
Nagy művét, a Szigeti veszedelmet is „egy télben történt véghez vinnem munkámat...” sorral kezdi; bár ez valószínűleg csak retorikai túlzás. (A források eltérően ítélik ezt meg: Tüskés :Tibor igaznak véli, Mohácsy Károly szerint viszont 47/48 telén fejezhette be művét). Témaként dédapja 1566-os szigetvári várvédelmét dolgozza fel barokk stílusban. Maga a mű célja valószínűleg a példakép-teremtés: dédapját mint Krisztus katonáját mutatja be; őt és seregét a történelmi tények ellenére győztesként tünteti fel. A történelmi paradoxon feloldására áldozza a mű nagy részét. Ennek eleme az erkölcsi fölény.
A Szigeti veszedelem maga 15 énekbe csoportosítva 1568 strófa. Ebből kettő számozatlan, az így létrejövő 1566 versszak jelzés értékű. Az egyes elkülönülő szakaszok megfelelnek az ókori eposzi szabályoknak: az eposzi kellékek nagy rész megtalálható a műben. „Az eposz az epika műnemébe tartozó, nagy terjedelmű elbeszélő költemény; rendkívüli képességekkel rendelkező hőse természetfeletti lényektől is támogatva – de nem varázserő révén – nagy, egy egész közösség sorsára nézve jelentős tetteket visz véghez.” A Szigeti Veszedelem az első magyar nyelvű ebben a műfajban.
Az első szerkezeti elem a dedikáció: „dedikálom ezt a munkámat a magyar nemességnek: adja az Isten, hogy véremet utolsó csöppig neki dedikálhassam”.
A második szerkezeti elem (az I. szakasz) szerepe az előkészítés. Nagyjából az 1566. június-július havi események feldolgozása, az ostrom előkészületeinek bemutatása. Erre a szakaszra hárul a magyarok erkölcsi fölényének megteremtése is. Az Aeneis' hatására írt első versszakot a propozíciós második követi (témamegjelölés). A 3-6. versszakokban a Szűz Máriához mint múzsához való könyörgés kap helyet (invokáció). A jeremiádok stílusában írva felsorolja a magyarokkal történt emlékezetes eseményeket, melyeket Istentől származtat. A XVI. századi katasztrofális magyar állapotokat a hálátlanság miatt haragra gyúlt Isten csapásai okozták. A műben a törökök szájából hangzik el a magyarok bűneinek felsorolása.
A harc elkerülhetetlenségét, egyértelmű végkifejletét sejteti, hogy az alvilág Isten parancsára szít haragot Szulejmánban a magyarok ellen: az eredetileg Eger ellen induló törökök – tudomást szerezve Zrínyi rajtaütéseiről – Szigetvár felé veszik az irányt. A védőseregnek – készülvén az ostromra – Zrínyi mond szózatot (5. ének). Itt is megjelenik a sokszor használt felsorolás mint szerkezeti elem, mely itt a megnyert magyar-török ütközetek lajstromba vételével igyekszik oszlatni a törökök legyőzhetetlenségének mítoszát. A magyar seregszemle (enumeráció) meggyőzi az olvasót a harcosok szívósságáról, összetartásáról és kapitányuk felé táplált szeretetük őszinteségéről. A török seregszemle már egy széteső, aljas (alvilághoz tartozó), tekintélyelvű hadsereget mutat be, melynek ereje katonáinak mennyiségében és nem minőségében rejlik.
A középső rész (7-13. ének) a ostrom menetét ismerteti (1566. augusztus). Itt szerepelnek a vár körüli harcok és rohamok. Zrínyi hadjártassága itt tűnik ki igazán a csatajelenetek ábrázolásában (por, füst, stb.), de a döntő ütközetet már a halál csendje lengi körül:
„Mind ennyi között is egyjajagatás nincsen,
Mert nagy igazsággal s örömmel hal minden.
Az mely helyen állnak, ugyanazon helyben
Bocsátják lölköket Isten eleiben.”
A 13. énekre nyilvánvalóvá válik a törökök veresége, amikor már elvonulni készülnek, jön csak a sorsfordító pillanat: a törökök elfogják a magyar postagalambot. (Zrínyi ezzel kanyarodik vissza a történelmi valósághoz.)
Így kerül sor a végső ütközetre (14-15. ének), mely Zrínyi kirohanását és Szulejmán halálát beszéli el. Ebbe a harcba már a pokolbeliek és az angyallégiók is beszállnak. A halottak előtt már a Földön megnyílik a Mennyország kapuja:
„Ahon nyitva látom Istennek országát... ”

Kézírásban[szerkesztés]