Címerhatározó/János címer
|
|
|
|
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a János családok címerével foglalkozik.
János király festő
[szerkesztés]
János festő 1371-es sírkövén a három üres pajzsos művészcímer jelenik meg. A feliratból megtudható, hogy az elhunyt királyi festő volt.
Irodalom:
Külső hivatkozások:
János íródeák
[szerkesztés]
Bonfini másolójának czímeres levele. Közli: DÉCSÉNYI GYULA. Magyar Könyv-Szemle 1891. 264-267. l.
E folyóirat legelső évfolyamainak egyikében [Magyar Könyv-Szemle, 1879. évf. 147—148. 1.] Csontosi János a magyarországi középkori könyvmásolók és betűfestők sorozatát állítva egybe, megemlékezik II. Ulászló király János nevű scriptoráról. a ki Bonfini magyar történelmi munkáját leirta és ezért a királytól magyar nemességet és czímert kapott Pray után. kitől az érdekes adatot kölcsönözte, közöl is a czímeres levélből annyit, a mennyit Praynak Diatribe in dissertationem historicam de sto Ladislao rege ezímű, Pozsonyban és Kassán 1772-ben kiadott értekezése ismertetett meg a tudományos világgal.
Az ekként közzétett töredék csak első részét tartalmazza a czímeres levélnek, a czímer leírása és a befejező formulák teljes elhagyásával. Hiányzott tehát a legérdekesebb rész, a melyből magát az adományozott czímert megismerhettük volna : s a mellett maga a közölt rész is — szerkezeti fogyatékosságaitól eltekintve — formuláiban s egész fogalmazásának menetében teljesen eltér e korszak hiteles czímeres leveleinek rendes formuláitól. Ugy. hogy a heraldikusnak ez adat hitelességének kérdésével szemközt legalább is fel kellett függesztenie Ítéletét, mindaddig, míg további adatok hiányában legalább a forrást nem ismeri, melyből Pray e közlését merítette. A véletlen kedvezése megőrizte számunkra ezt a forrást, egy XVI. századbeli formulagyüjteményben. mely a kassai premontrei rendház egyik tagjának tulajdonát képezi, s ez idő szerint a Magyar Tudományos Akadémiánál van letéve, hogy talán véglegesen is annak tulajdonába menjen át. E 215 levélre terjedő, egykorú bőrkötésű papirkézirat, a benne található feljegyzés szerint, egyszer Oláh Miklós tulajdona, a XVI. század első évtizedeiből származik s 215 levélnyi terjedelemben jobbára II. Ulászló kanczelláriájából származó oklevelek szövegét tartalmazza, többnyire a nevek és keltezés, valamint az ismertebb megszólítási és befejezési formulák mellőzésével. Ez oklevélgyűjteményben más hét czímeres-levéllel együtt meg van a kérdéses czímeres levél teljes szövege is, mely a keltezést és a neveket szintén mellőzi ugyan, de egész terjedelmében adja a czímer leirását s a befejező részt, s a mellett Pray közlésének említett szerkezeti hiányait is hibás olvasás és pontatlan másolás kifolyásává redukálja.
II. Ulászló korabeli czímeres-levelek czímü közleményemben a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság folyóiratának hasábjain «Turul*. 1891. 60. 1.] ismertetve e czímeres-leveleket, János Íródeák armáli-sával is foglalkoztam, és előrebocsátva az előzményeket, bemutattam szövegéből a czímerleirás részletét. Nem tartom azonban fölöslegesnek, hogy a hol Pray legelső közlése lőn 12 év előtt fölelevenítve és a "szakkörökkel megismertetve, a «Magyar Könyvszemle»-ben is helyet kérjek ez érdekes oklevél egész terjedelemben való közlésének, mely egy becses középkori bibliographiai adat értékében adja meg a provenientia hitelességének eddig nélkülözött bizonyítékát.
A formuláskönyv 99a lapjára Arma quedam per Antho-nium Bonfinis facta felirattal beigtatott oklevél teljes szövege következőkép hangzik:
Wladislaus etc. Cum nichil fidelibus obsequiis principi gratius esse debeat, solaque fides inter ceteras virtutes multum suo iure promereri videatur, nichilque a regia dignitate ipsa ingratitudine debeat esse magis alienum, idcirco decoris nostri exornande fide-litatis habendam duximus esse rationem. Nam cum summa Johannis t(alis) scriptoris et familiáris nostri fides et assiduitas, qui históriám Hungaricam ab Anthonio t(alis) editam fideliter rescripsit, nuperrime venisset in mentem, eius fidèles elegantes-que labores immunes preterire nequivimus, quos non tam alieno. quam nostro testimonio sat hactenus exploratos habuimus. Quare cum aliis virtutibus eius, tum probitatis fidelitatisque constantia conimoti, ab omni virium ignobilitate asserendum et in nobilitatis ordinem numerandum esse et iure, et sponte censuimus, quin etiam non modo t(alem), sed eius gratia t(alem) patrem suum, ceteros-que fratres eius et heredes omnes cum universa posteritate per-petuo hoc honore honestandos esse arbitremur. Proinde Johannem t(alem), patrem. fratres et heredes omnes cum universa posteritate in nobilium ordinem privilegio et auctoritate nostra ita creamus. ascribimus et annumeramus, ut ex hoc tempore in semper pro nobilibus habeantur, haud secus, atque si ex antiquo nobilique sanguine prodiissent, ut de nostris et externis viris, qui in nostro servitio versati sunt, eque benemeriti videanutr. Freterea hec arma et nobilitatis insignia concedimus et donamus, quem admodum in capite privilegii picta sunt, videlicet scutum celestini coloris semper, in ferius verő aurei et fortunatam coronam, (így, kétségkívül Fortunám coronatam helyett), in habitu purppureo volubili rothi (így) insidentem cum brevi in altera manu, cui scriptum sit: SOLI DEO ; in altera vero sceptrum ; insuper autem galeam coronatam cum paribus insignibus, dependentibus á tergo finibriis purpureis, celestinis et viridibus, que quidem galea pro militari crista habeatur; quin etiam ultro concedimus et mandamus, ut ceterorum more nobilium t(alis), pater et fratres eius heredesque et posteri omnes his nobilitatis insignibus, quibus ultro donavimus, ubique terrarum utantur, sive in preliis singularive certamine et equestri, sive in circumspectis certaminibus aliisque militaribus et generosis studiis his uti libuerit; preterea in obsignatoriis, annulis et sigillis. item domi militieque in velis aureis et tentoriis ac in omni denique expeditione pro eorum arbitrâtu et voluntate eos hec arma ceterorum ritu nobilium usque quaque gestare sponte nostra concedimus et iubemus. Hanc igitur immunitatem honoremque perpetuum itcirco eos sponte nostra concedimus et donamus ut viros bonos et fidèles pro dignitate honestemus et ad regnorum nostrorum decus et spiendorem eo magis imposterum nobilium numerus am-plificentur. et ceteri eo vehementius istorum exemplo succensi ad capescendam virtutem et invitanda fidelitatis obsequia certatim excitentur, quo uberiorem in principe remunerationem beneficen-tiamque cognoverint. In cuius rei fidem memóriám confirmatio-nemque perpetuam présentes litteras nostras fieri iussimus. manum propriam apposuimus, nostrique sigilli appensione munivimus. Datum.
Az oklevél leírása szerint János udvarnok és adományos társai, úgymint atyja és testvérei czímerűl felül kék és alul arany mezőben Fortuna istenasszonyt ábrázoló női alakot nyertek, mely bibor ruhában, koronával fején és kormánypálczával jobbjában, szárnyas kereken [a szerencse kereke, Sz. L.] ül s baljában SOLI DEÖ felirattal ellátott iratszalagot (brève) tart. Ugyanez alak ismétlődik oromdíszűl a sisakon, melyet bibor, kék és zöld foszlányok ékítenek.
E czímer felötlő heraldikai sajátságaival a maga helyén [Turul. i. h. 62. 1.] foglalkoztam; bibliográfiai folyóiratban minket az csakis arról az oldalról érdekel, hogy tudtunkkal a legelső hazai nemesi czímer, melyre megszerzője nem katonai vagy politikai működésével, hanem egyszerűen irótolla által szerzett érdemeket.
A nem mindennapi kitüntetést maga a hires udvari történetire eszközölte ki serény másolójának; erről tanúskodik az oklevél felirata s nem valószínűtlen, hogy ő fogalmazta is meg a czímeres levél szövegét, mely, mint fentebb említem, mindenben eltér az e korbeli armálisok szokásos szövegezésétől. Bonfini tudvalevőleg 1503 tavaszán halt meg. Munkájának lemásolásáról ugyan már az 1494-diki királyi számadásokban van szó. A formuláskönyv oklevelei közül azonban II. Ulászló oklevelei többnyire a XVI század elejéről származnak, s így e század első három évére tehetjük a kérdéses czimeradományozás keltét.
Magáról a czímerszerző scriptorról a restituait szöveg csak azt az uj adatot közli velünk, hogy a király familiarisai, udvarnokai közé tartozott.
Az oklevél scriptor et familiáris noster-nek nevezvén, vagy mint udvari könyvmásoló, vagy pedig mint a királyi kanczellária íródeákjainak egyike nyert a királyi udvarban állandó alkalmazást.
- Irodalom:
Décsényi Gyula: Bonfini másolójának czimeres levele. Magyar Könyvszemle 16. 1891/3-4. 264-267. [1]
- Külső hivatkozások:
Lásd még: