Irányítószám/Pécs/Névadói/Várkonyi Nándor

1928-ban

Várkonyi Nándor

Várkonyi Nándor (Pécs, 1896. május 19. – Pécs, 1975. március 11.) magyar író, irodalomszervező, szerkesztő, könyvtáros, irodalom- és kultúrtörténész.

Nyitrán érettségizett 1914-ben. A család ezután Budára költözött. Várkonyi Budapesten tanult bölcsészetet, magyar–francia szakon, illetve orientalisztikát hallgatott Mahler Ede professzornál. 1916-tól katona volt az első világháborúban, 1917-ben leszerelték betegsége miatt, mely későbbi halláskárosodását okozta. 1918-tól egy évig Révay József gróf házitanítója volt. 1921-ben teljesen elvesztette hallását. A tanári pályáról le kellett mondania.

Pécsre költözött. Süketsége miatt tanári oklevelet nem szerezhetett, ezért 1918-tól 1924-ig fizikai munkával, (szőnyegszövés, könyvkötés) részben könyvfordítással tartotta fenn magát. Számos francia, német, angol és olasz írótól jelentek meg fordításai. 1926-ban például két újabb regény fordítását adják ki: Honoré de Balzac: Sivatagi kaland és Edgar Allan Poe: Az aranybogár című művét.

Saját bevallása szerint beszédszintű nyelvismerete volt francia és német nyelvekből, ezek mellett olvasási szinten tudta még az angolt, az olaszt, valamint a latint és a görögöt, de értette a spanyol, a portugál, a holland szövegeket is.[7] A doktori szigorlatot süketen tette le a pécsi egyetem bölcsészeti karán 1929-ben, magyar-francia-német irodalomtörténetből, summa cum laude minősítéssel.

A Janus Pannonius Irodalmi Társaságnak 1931-ben alapító tagja, 1941-től alelnöke, a Batsányi János Irodalmi Társaságnak 1945–1948 között elnöke. Tagja volt a Szent István akadémiának, a Dunántúli Írók Munkaközösségének, a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak, a Magyar Írók Szövetségének, a PEN Clubnak. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt Baranya megyei elnökévé választották meg és tanított a parasztpárt „népfőiskolai tanfolyamain, pl.: Pécsen, Harkányban, Balatonbogláron. A baloldali támadások miatt elnökségéről 1948-ban lemondott. Világirodalmi-történeti doktorátusát 1929-ben szerezte meg a pécsi egyetemen. 1933-ban a bölcsészkaron magántanárrá habilitálták. 1941-től 1948-ig, annak megszűnéséig szerkesztette a Sorsunk című lapot. A két világháború között Hamvas Bélával és Kodolányi Jánossal együtt ők alkották a nagy szellemi triumvirátust, műveiknek szabad, csonkítatlan megjelenése azonban csak 1989 után vált lehetségessé. 1963-ban munkatársa lett a Magyar irodalmi lexikon szerkesztőségének, majd 1970-ben a Világirodalmi lexikon szerkesztőségének.

Az 1970-es években, még életében kitüntették a Munka Érdemrend ezüst fokozatával és az Elnöki Tanácstól megkapta a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet. 1998-ban posztumusz kitüntették a Magyar Örökség díjjal.

Bővebben: w:Várkonyi Nándor