Irányítószám/Pécs/Névadói/Somogyi Béla

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Somogyi Béla

Somogyi Béla

Somogyi Béla, születési és 1890-ig használt nevén Steiner Béla[1] (Halastó, 1868. május 16. – Újpest, 1920. február 17.) magyar tanító, író, műfordító, újságíró, a Népszava szerkesztője, akit – a fehérterrort támadó cikkei miatt – szélsőjobboldali különítményesek gyilkoltak meg.
1903-tól a Népszava külső, majd az újság 1905-ös napilappá alakulása után annak belső munkatársa. Ugyanekkor megindította a tanítók szervezkedését, majd 1906-ban lapjukat, az Új Korszakot, amelyet maga szerkesztett, s az ugyanebben az évben megalakult Magyarországi Tanítók Szabad Egyesülete (MTSZE) elnökévé is megválasztották.
Közoktatásügyi államtitkár volt a polgári-szociáldemokrata koalíciós Károlyi Mihály-kormányban.
A fehérterrort bemutató cikkei miatt az Ostenburg-különítmény két tisztje elhurcolta. Társával, Bacsó Bélával együtt a Megyeri csárda és a Fővárosi Vízművek között meggyilkolták, holttestüket a Dunába dobták.
Bővebben: w:Somogyi Béla