Irányítószám/Pécs/Névadói/Klebelsberg Kuno

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Klebelsberg Kuno

Klebelsberg Kuno

Gróf thumburgi Klebelsberg Kuno, teljes nevén Klebelsberg Kuno Imre Aurél Ferenc (Magyarpécska, Arad vármegye, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 11.)[1] magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, rövid ideig (1921–1922) belügy-, majd közel 10 évig (1922–1931) vallás- és közoktatásügyi miniszter. 1917-től 1932-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.
Az ifjúság sportoktatására is igen nagy hangsúlyt helyezett, megszervezte a Testnevelési Főiskolát. Ugyanakkor 1928-ban – német mintára – megszüntette a Magyar Olimpiai Bizottság önállóságát, hivatali apparátussá, az Országos Testnevelési Tanács egyik szakbizottságává alakította.
Klebelsberg a közoktatási minisztersége alatt az ún. „szellemtudományok” (bölcselet, teológia, jog, történelem) mellett felkarolta a természet- és műszaki tudományokat. 1926-ban a József Műegyetemen országos kongresszust szervezett, amelyen az orvosi, műszaki és mezőgazdasági, tehát a természettudományok kutatására munkaprogramot hoztak létre.
Szellemi nagyságát, hihetetlen munkabírását és államférfiúi erényeit kortársainak legjobbjai mind tisztelték, de még az ellene szólók sem tehettek mást.
Hirtelen bekövetkezett halála mélyen megérintette a vezető politikai elitet, s méltóképpen búcsúztak az ő nagy kultuszminiszterüktől. Klebelsberget is felravatalozták a Nemzeti Múzeumban, majd Szegedre kísérték, s a Fogadalmi templom altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Bővebben: w:Klebelsberg Kuno