Irányítószám/Pécs/Névadói/Erkel Ferenc

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Erkel Ferenc

Erkel Ferenc

Erkel Ferenc (Németgyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.) magyar zeneszerző, karmester, zongoraművész és sakkmester, a Pesti Sakk-kör első elnöke.
1844-ben megnyerte a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt.
Bánk bán című operáját, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be. Közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál (1875), amelynek ezután tíz éven át igazgatója és zongoratanára volt. Az 1884-ben megnyíló operaház főzeneigazgatója lett. Erkel nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése.
Nyugati, elsősorban olasz és francia operai mintákra támaszkodva, a 19. századi magyar verbunkos zenének átélésével, kifejezési lehetőségeinek finomításával és kiszélesítésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében.
Neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör egyik alapítója volt.
Bővebben: w:Erkel Ferenc