Hajdu Sándor:Nem tud betelni

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hajdu Sándor – Versei

Bányász és költő:13. oldal

Hajdu Sándor


Nem tud betelni

Nem tud betelni most se lelkem
Attól, mit tegnap megcsodálva
Úgy elbámultam óraszámra.

Kiszáradt törzzsel, búsraverten
Halott barackfa állott két fal
Között az árnyban, s puszta karral
Jajdulva nyúlt a messzi égre,
Ahonnan, mintha áldást várna.

Meglátva ezt: a ház faláról
Vadszőlő szállt le és a távolt,
Amely még közte és a holt fa
Között tátongott, átugorta;
S jóságos szívvel átölelve
A száraz gallyat: élénk zöldre
Csókolta, úgy, hogy szinte élni
Látszott a holt fa, újra nyílni.

Oly furcsa érzés sírt fel bennem,
Ahogy a képen elmerengtem,
S szerettem volna minden embert,
Aki az útra arra ment el,
A fához hívni, megmutatni:
Önnön szívünkből hogy kell adni
A megkopottnak fényt és kedvet,
A bús reményre víg szerelmet,
Hogy még a rút is szépnek lásson,
A holt fa pedig muzsikáljon.

Esztergom-Kertváros, 1940-42..

* * *
* * *