Hajdu Sándor:Most látom csak

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hajdu Sándor – Versei

Bányász és költő 27. oldal

Hajdu Sándor


Most látom csak

Most látom csak hogy sebzett sorsom
Örökké hajrás, bús magánya
Másoktól itt az élet-úton
Mily messze űzött, más világba.

Félénk vadóccá lettem én már
S riadt lélekkel futni késztet,
Az ember-szájról hangos szó száll
Felém, vagy lármás utca-ének.

Mások világa százmérföldnyi
Távol van tőlem, tenger-messze,
S vígságuk nem tud felderítni,
Csak bússá tenni, kedvetlenre.

Sokat megpróbált harcok közben
Borongós éjek vadja lettem,
S nevetni vígan, önfeledten
Bizony már régen elfeledtem.

A sebzett lelkek bús szavára
Megállok még, hogy enyhet adjak,
De nincs a Földnek boldogsága,
Amely már nékem nyugtot adhat.

Űzött vadócként búsan járom
Magányos lelkem éji útját –
S talán majd egyszer megtalálom,
Hogy mért is éltem: sorsom titkát.

Esztergom-Kertváros . 1942

* * *
* * *