Hajdu Sándor:Kőrösi Csoma Sándor
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő: 30-31. oldal
Kőrösi Csoma Sándor
- Az én bölcsőm is ott ringatták,
- Ahonnan egykor zúgó sziklák
- Közül te forró vággyal telve
- Nagy útra keltél: Napkeletre.
- Innen sodort el, vitt a sorsom,
- Hogy túl a hágón, bércen, ormon
- Vágyaktól űzve, ősi lázban
- A nagy-nagy titkot megtaláljam.
- De míg te Erdélyt messze hagyva
- Magad mögött és hőbe, fagyba
- Tibetnek mentél, én, a megtört
- Alig léphettem egyet-kettőt.
- De vágyam űzött, így is hajszolt:
- „Meg kell találnom azt a titkot!”
- Suttogtam egyre lázban égve –
- S meg is találtam egyszer végre.
- Amit te messze Ázsiában
- Meddőn kerestél: megtaláltam
- Kárpát ölében, síri mélyen:
- A lelkek roppant tengerében.
- Itt van elásva, mélyre dugva,
- Az ősi hon, a magna terra –
- S nem ott a lápos Volga mentén,
- Se távol Kína puszta földjén.
- Itt nyugszik lenn: a lélek-árban,
- Mint Atlantis az óceánban,
- Amely, hogy ismét nagy lehessen:
- Búvár kell sok és szív a mellben.
- Én bár a harcok vad tüzében
- Félig-meddig már holtra égtem,
- De van még bennem annyi lélek,
- Hogy mással én is megmerüljek.
- Hogy lenn a lélek tengeréből,
- Ha vér is buggyan ajkamon föl,
- A pulchra terrát megkísérlem
- Felhozni én a régi fényben.
- Hadd lássák mind a messze-vágyók,
- Csomák és Fráter Juliánok,
- Hogy nem volt meddő mégsem minden:
- Áll már a hon, mint egykor régen.
* * *