Hajdu Sándor:Kőrösi Csoma Sándor

Hajdu Sándor – Versei

Bányász és költő: 30-31. oldal

Hajdu Sándor

Kőrösi Csoma Sándor

Az én bölcsőm is ott ringatták,

Ahonnan egykor zúgó sziklák

Közül te forró vággyal telve

Nagy útra keltél: Napkeletre.

Innen sodort el, vitt a sorsom,

Hogy túl a hágón, bércen, ormon

Vágyaktól űzve, ősi lázban

A nagy-nagy titkot megtaláljam.

De míg te Erdélyt messze hagyva

Magad mögött és hőbe, fagyba

Tibetnek mentél, én, a megtört

Alig léphettem egyet-kettőt.

De vágyam űzött, így is hajszolt:

„Meg kell találnom azt a titkot!”

Suttogtam egyre lázban égve –

S meg is találtam egyszer végre.

Amit te messze Ázsiában

Meddőn kerestél: megtaláltam

Kárpát ölében, síri mélyen:

A lelkek roppant tengerében.

Itt van elásva, mélyre dugva,

Az ősi hon, a magna terra –

S nem ott a lápos Volga mentén,

Se távol Kína puszta földjén.

Itt nyugszik lenn: a lélek-árban,

Mint Atlantis az óceánban,

Amely, hogy ismét nagy lehessen:

Búvár kell sok és szív a mellben.

Én bár a harcok vad tüzében

Félig-meddig már holtra égtem,

De van még bennem annyi lélek,

Hogy mással én is megmerüljek.

Hogy lenn a lélek tengeréből,

Ha vér is buggyan ajkamon föl,

A pulchra terrát megkísérlem

Felhozni én a régi fényben.

Hadd lássák mind a messze-vágyók,

Csomák és Fráter Juliánok,

Hogy nem volt meddő mégsem minden:

Áll már a hon, mint egykor régen.

. Feltehetőleg 1940 táján írta

* ^* *

***