Ugrás a tartalomhoz

Hajdu Sándor:Kőrösi Csoma Sándor

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Hajdu Sándor – Versei

Bányász és költő: 30-31. oldal

Hajdu Sándor


Kőrösi Csoma Sándor


Az én bölcsőm is ott ringatták,
Ahonnan egykor zúgó sziklák
Közül te forró vággyal telve
Nagy útra keltél: Napkeletre.
Innen sodort el, vitt a sorsom,
Hogy túl a hágón, bércen, ormon
Vágyaktól űzve, ősi lázban
A nagy-nagy titkot megtaláljam.
De míg te Erdélyt messze hagyva
Magad mögött és hőbe, fagyba
Tibetnek mentél, én, a megtört
Alig léphettem egyet-kettőt.
De vágyam űzött, így is hajszolt:
„Meg kell találnom azt a titkot!”
Suttogtam egyre lázban égve –
S meg is találtam egyszer végre.
Amit te messze Ázsiában
Meddőn kerestél: megtaláltam
Kárpát ölében, síri mélyen:
A lelkek roppant tengerében.
Itt van elásva, mélyre dugva,
Az ősi hon, a magna terra –
S nem ott a lápos Volga mentén,
Se távol Kína puszta földjén.
Itt nyugszik lenn: a lélek-árban,
Mint Atlantis az óceánban,
Amely, hogy ismét nagy lehessen:
Búvár kell sok és szív a mellben.
Én bár a harcok vad tüzében
Félig-meddig már holtra égtem,
De van még bennem annyi lélek,
Hogy mással én is megmerüljek.
Hogy lenn a lélek tengeréből,
Ha vér is buggyan ajkamon föl,
A pulchra terrát megkísérlem
Felhozni én a régi fényben.
Hadd lássák mind a messze-vágyók,
Csomák és Fráter Juliánok,
Hogy nem volt meddő mégsem minden:
Áll már a hon, mint egykor régen.

. Feltehetőleg 1940 táján írta

* * *


***