Hajdu Sándor:Kóborlás közben

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hajdu Sándor – Versei

Bányász és költő 11. oldal

Hajdu Sándor


Kóborlás közben

Ha szomjas vággyal messze űz a
Kóbor poéták forró vére,
Botocskám fogva, vándorútra
Kelek és estig átbolyongok
Néhány falucskát, rétet, dombot.

Ilyenkor lelkem lepkeszárnyon
Csapong, és könnyű nótát zengek –
Pedig, hogy éjre hol lesz álmom:
Kunyhóba-e, vagy puszta földön,
Talány, de ezzel nem törődöm.

Vidám füttyszóval, mint a gyermek,
Megyek és közbe meg-megállva
A rám mosolygó kéklő mennyet
Csodálom meg és lenn a fű közt,
Virágtövén a huncut tücsköt.

Aztán, ha lábam meg-megfárad
S pihenni vágyok néhány percre,
Útszélen álló árnyas hársak
Tövére dőlve – édes álom
Himbál el engem tarka szárnyon.

S álmodtam én, a vándorköltő,
Egy árokparti kis virággal
Nászútra kelve – vígan zengő
Tücsökdal közt és nyári fényben –
A múltak árnyát széjjeltépem.

Esztergom-Kertváros . 1942

* * *
* * *