Hajdu Sándor:Hunnia üzen Szilviának

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hajdu Sándor – Versei

Keletkezési ideje: 1980-as évek

Hajdu Sándor


Hunnia üzen Szilviának

Lányom, drága Szilvia,
Anyád szól hozzád, kínnal-fájón,
Sajnálja anyád, Hunnia,
Hogy nem segíthet rajtad, lányom.
Pedig hogy mennék, futnék hozzád,
Az Isten látja lelkemet,
Hogy letöröljem könnyes orcád,
Vigaszt kínáljak fel neked.
Bocsáss meg nekem, Szilvia,
Bocsásd meg, kérlek, gyöngeségem,
Anyád kér erre, Hunnia.

Kitépném érted szívemet,
S az égre dobnám nagy sikoltva –
Tán felriadna Napkelet
S Nyugat is szörnyű bánatunkra,
Megtennék mindent-mindent érted,
Amit egy anya megtehet,
De gúzsba kötve tart a végzet,
Rohannom hozzád nem lehet.
Lányom, drága Szilvia,
Melletted állok bánatodban,
Anyád üzeni, Hunnia.

Hiszen testemnek része vagy,
Lélekben pedig oszthatatlan,
Legyen fájdalmad bármi nagy,
Anyád osztozni akar abban.
Figyelő szemem rajtad tartom,
Vigyázom sorsod éberen,
S ha kell, én hozzád által nyújtom
Segítő, meleg két kezem.
Lányom vagy te, Szilvia,
Vérző szívemnek szép gyümölcse.
Én pedig anyád, Hunnia.

Aggódom érted s féltelek,
Hogy űzött, sebzett vaddá tesznek
Téged, kit egykor hercegek
Imádtak s büszke fejedelmek.
Ma pedig éhen, sírva bolyongsz,
Feldúlják ősi otthonod.
Az sincs, hol csendben imát mormolj,
Romokban hever templomod.
Bíznod kell mégis, Szilvia,
Bármily nehéz is most a sorsod,
Anyád kér erre, Hunnia.

Anyád most többet nem tehet,
Bárhogy sajog is érted lelkem.
Hazug törvényű istenek
Parancsa tiltja többet tennem.
Ne ródd fel, kérlek, gyöngeségem,
Hogy többet tenni nem tudok.
Nem az én bűnöm, hidd el nékem,
De erről jobb, ha hallgatok.
Bíznod kell bennem, Szilvia,
Ahogy anyád is bízik benned,
Üzeni néked Hunnia.

Esztergom-Kertváros, 1980-as évek.

* * *
* * *