Hajdu Sándor:Cséplés

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hajdu Sándor – Versei

Bányász és költő 23. oldal

Hajdu Sándor


Cséplés

Akárcsak mint egy jó nagy dongó,
Cséplőgép dobja zúg a forró
Nyárvégi napba, vígan zengve,
Boglyák között a szérűs kertbe.

Körötte izmos férfi-vállak
Zsákolnak könnyen, kévét hánynak,
S petrencés lányok rúdra vetve
Szalmát cipelnek szalmahegyre.

Elnézve hosszan, napnyugtáig,
E zengő munkát: most egy másik
Cséplőgép dobja búg fel messze,
Álommá szépült szérűs kertbe.

Búgása oly lágy, mint a drága
Kápolnák gyémánt orgonája,
Amely az élet-himnusz hangját
Zokogja lágyan, földi hálát.

S arany hegyek közt – mert az asztag
Az volt a szérűn – angyal-ajkak
Kísérik zengve, munka közbe,
A himnusz hangját, égbe törve.

Örök vidámság árad szerte
Mindenhol itt e szérűs kertbe –
S én is, ki ifjan köztük állok,
Boldog vagyok és hittel áldott.

Rég volt ez, rég, és már csak emlék
A múlt valója, drága szentkép,
Amelyet én a többi kép közt
Fogyó reménnyel féltve őrzök.

A sors szeszélye rímes tájra
Ütött ki engem hátba vágva,
És én az ének bús bolondja
Megyek, hogy merre: Isten tudja.

Megyek dalolva rongyra-vedlett
Ruhában, gazdag szérűk mellett,
Ahol nekem már mit sem adnak,
Ha még oly dús is ott az asztag.

Esztergom-Kertváros . 1942

* * *