Hajdu Sándor:Bányász ars poetica

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hajdu Sándor – Versei

Feltehetőleg 1946 után keletkezett

Hajdu Sándor


Bányász ars poética

Amíg a szépség vágya él
e földön, addig Iliász
örökké szép lesz – élni fog
a sok-sok költött óriás,
a győző és az elbukott.

Soha nem múló szép madár
a latin tájak kék egén
a szárnyas ódák, eclogák
költője – zengő messzi fényt
áraszt két ezredéven át.

Zsong még a szent középkor is
a katedrálisok alatt,
s e bűnben vajúdó világ
örökké, újra szüli majd
a Divina Comediát.

Ifjú szívekben most is él,
és élni fog még Capua –
s míg él a földön elnyomott:
Petőfi, Puskin ércszava
a föld alól is zúgni fog.

Csodásan zengő égi fényt
sugároz mind az éj felett –
s mégis, ó, bárhogy bámulom
e messze fénylő sok tüzet,
másfajta dalra szomjazom.

Fajtám, a bányász életét
szeretném messzi zengni én,
kinek szép, hősi tetteit
ódásan szálló költemény
nem őrzi még, sem eposz itt.

Pedig az élet nélküle
nem szépült volna meg soha.
A sűrű, árnyas éj alatt
földünk sok fénylő városa
sötét kőkripta lenne csak.

Vakon bolyongna most is itt
útján az ember, s még gyalog,
nem szállna autó és vonat,
s nem szelnék fényes, nagy hajók
a ringó Óceánokat.

Rablók tanyája lenne csak
e földön minden út-sarok:
nem gyúlna fény, s az éjszakák
elnyelnék mind a támadók
bűnét és véres lábnyomát.

E kor Prométeusza lesz,
a bányász-versem dísze majd,
ki nem az irigy istenek
tüzét, hanem a poklokat,
magát a Sátánt lopta meg…

Esztergom-Kertváros, 1946. után .

* * *
* * *