Hajdu Sándor:Bányász ars poetica
Hajdu Sándor – Versei
Feltehetőleg 1946 után keletkezett
Bányász ars poética
Amíg a szépség vágya él
e földön, addig Iliász
örökké szép lesz – élni fog
a sok-sok költött óriás,
a győző és az elbukott.
Soha nem múló szép madár
a latin tájak kék egén
a szárnyas ódák, eclogák
költője – zengő messzi fényt
áraszt két ezredéven át.
Zsong még a szent középkor is
a katedrálisok alatt,
s e bűnben vajúdó világ
örökké, újra szüli majd
a Divina Comediát.
Ifjú szívekben most is él,
és élni fog még Capua –
s míg él a földön elnyomott:
Petőfi, Puskin ércszava
a föld alól is zúgni fog.
Csodásan zengő égi fényt
sugároz mind az éj felett –
s mégis, ó, bárhogy bámulom
e messze fénylő sok tüzet,
másfajta dalra szomjazom.
Fajtám, a bányász életét
szeretném messzi zengni én,
kinek szép, hősi tetteit
ódásan szálló költemény
nem őrzi még, sem eposz itt.
Pedig az élet nélküle
nem szépült volna meg soha.
A sűrű, árnyas éj alatt
földünk sok fénylő városa
sötét kőkripta lenne csak.
Vakon bolyongna most is itt
útján az ember, s még gyalog,
nem szállna autó és vonat,
s nem szelnék fényes, nagy hajók
a ringó Óceánokat.
Rablók tanyája lenne csak
e földön minden út-sarok:
nem gyúlna fény, s az éjszakák
elnyelnék mind a támadók
bűnét és véres lábnyomát.
E kor Prométeusza lesz,
a bányász-versem dísze majd,
ki nem az irigy istenek
tüzét, hanem a poklokat,
magát a Sátánt lopta meg…