Ugrás a tartalomhoz

Hajdu Sándor:Az első hó

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Hajdu Sándor – Versei

Bányász és költő: 55. oldal

Hajdu Sándor


Az első hó


Reggelre kelve, szűz-fehéren,
Megjött a tél, a nem várt vendég.
Amerre elment, erdőn, réten
Szétszórta lágyan selymes leplét;
S minden faágra, házra, drótra
Angyal hullatta drága ékszert
Rakott fel jócskán megpakolva.
S akik a reggel elsiettek
Házunk előtt a kristály hóba,
Úgy mentek, mintha százszor szentelt
Fehér rózsákon jártak volna;
Titkolt boldogság ömlött széjjel
Mindenki arcán, ritka ünnep,
Áthatva mélyen égi fénnyel.
Nekem a tél csak börtönt hozhat,
Mivel betegség kínoz engem,
És mégis, lám, az első hónak,
Mint gyermek, én is, úgy örültem;
Egész nap át az ablak mellett
Állottam és ó néztem egyre,
Amíg csak késő este nem lett.
Örültem annak, hogy ma minden
Olyan szép, csendes, szűzi tiszta,
Amilyen szépnek egyszer régen
A költő lelke megálmodta;
Sehol sem láttam most a tarka
Világ ruháját, bűnét, szennyét –
Óh, jaj, ha mindig így maradna!

. Keletkezési idejét nem ismerjük.

* * *