Hajdu Sándor:Az alvó csavargó
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő 12. oldal
Az alvó csavargó
Szántóföld szélén, szikkadt fűben
Aludta álmát elmerülten
A vén csavargó.
Mellette botja s néhány apró
Cókmók feküdt egy rongyba kötve.
Viharvert arcán ujjnyi sörte
Nőtt már és két nagy lába-ujja
A régen elnyűtt rossz papucsból,
Ahogy egér az odvas lyukból,
Fejét kíváncsian napra dugta.
Honnan sodorta, mily világból
Vajon őt erre koldus-sorsa?
Kérdeztem én, a másik vándor,
Mellette hosszan elborongva.
S van-e családja, gyermeke, asszony,
Aki majd őt, ha őszi alkony
Borul a most még ifjú nyárra,
Valahol messze csókra várja?
Szerencse volt-e osztályrésze
Egykor, vagy mindig vándor volt csak,
Kinek erében Villon vére
Csörög, de ajka, mint a holtak,
Dalolni régen elfelejtett,
Örökre néma sírverem lett?
Őrizd meg titkod – szóltam csöndbe,
Miközben vissza még egy kurta
Pillantást dobtam elmenőbe;
És lelkem mélyén, Isten tudja
Miért, de úgy jött: ott a fűben
Magam aludtam rongyranyűtten.