Ugrás a tartalomhoz

Hajdu Sándor:Az aknaszájnál

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Hajdu Sándor – Versei

Feltehetőleg 1946. után írta

Hajdu Sándor


Az aknaszájnál


Most szállnak éppen ki a kasból,
Csapzottan még a küzdelemtől.
Megtépett arcuk szörnyű harcról
Mesél – a mélység drágán adja
Kincsét, az alvó, holt virágot –
Hull is érette napról napra
Tengernyi gond és átok.


Szénportól kormos arcuk félve
Tekint a fénylő, nyári napba:
Fáj még nekik az éjek éje
Után a kéklő, tiszta mennybolt
Napfénytől zengő szép világa -
Pedig ott lenn a fény volt mindig
Szívüknek titkolt álma.


Elnézem őket hosszan, s érzem:
Szívemben régi emlék támad.
Ott látom őt, bár elment régen,
Halott apámat, súlyos terhet
Vonszol, mint mindig, most is vállán,
S nyomában lépked Ferikó is,
Még ifjan elhullt bátyám.


E sorból én is kimaradtam:
Gyerekként tört meg még a bánya,
De amíg élek, lázas ajkam
Megtörve is csak róluk zeng majd
Soha nem hallott hősit s szépet –
Az ő sorsukról zeng csak számon
Örökké már az ének.


Mert nincs a földön méltóbb arra,
Hogy költő róla énekeljen,
Ki útját mindig éjben járta
S mosolygó napfényt alig látott,
De neked mégis napra hozta
A zengő tűz-virágot.

Esztergom-Kertváros . 1946. után

* * *