Hajdu Sándor:A szeretet tékozlójának
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő 34. oldal
A szeretet tékozlójának
Óh, mennyi széppel tömhették meg
Lelkednek zengő kincsesházát,
Ha abból minden koldust, árvát
Oly bőven el tudsz látni fénnyel,
Jóságod tiszta-kék egével.
Pazarlásszámba megy már szinte
Ahogy te másnak eltékozlod
E drága kincset, égi jussot,
Amelyet egykor fenn az égben
Te sem kaphattál éppen ingyen.
Sokszor kellett már annak élni
A földi tájon, bajjal verve,
Ki lelke fényét könnyre, sebre
Így tudja másnak széjjelszórni
S a rútak rútját megcsókolni.
Krösus vagy testvér, hidd el nékem,
A lelki kincsek nagy királya,
És bár e kincset vékaszámra
Dobáld is széjjel, mindig másnak,
Ki nem űrül a kincsesházad.
A jóság sok-sok víg cselédje
Megrakja újra: jóval, széppel,
Hogy ismét adhass áldó kézzel,
Mert adni kell, hisz sorra várják
A csüggedt búsak, éji árvák.
Adj hát csak nékik, minél többet,
A szívzenére szomjas búsnak –
S ne bánd, hogy érte mitse hullat
A földi hála szűkös marka,
Nincsen is szükség néked arra.
Nem földi mérleg serpenyőjén
Mérik ki béred majdan, testvér,
A zengő szóért, csókért, fényért,
Hanem ott túl . . . .de mért is mondjam?
Tudod te úgyis, nálam jobban.