Hajdu Sándor:A búcsúzó fecskékhez
Hajdu Sándor – Versei
Bányász és költő: 5. oldal
A búcsúzó fecskékhez
Megjött az ősz s már útrakészen
Fecskék keringnek fenn a légben.
Néhány nap még és fényre vágyva
Elszállnak innen Dél-irányba.
Ilyenkor én is mindig messze,
Délebbre vágytam s Napkeletre,
De most, óh, jobb lesz nyugton lenni –
Nem is tudnék tán merre menni.
Bármerre nézek: ágyúk torka
Bömböl fel durván, lángot ontva,
S hajrától hangzik föld és tenger –
Eszét vesztette, jaj, az ember.
Ne keljetek most messzi útra
Ti se, kis fecskék! Isten tudja,
Mi vár a hosszú úton rátok –
Nálunk még békét, fényt találtok.
De hogyha egyszer Délre szállva
Elmentek innen: nem lesz bárka
Tenger felett, hol megpihentek,
Bármily fáradtak, gyöngék lesztek.
Mert távol, ott a tenger habja
Hadihajókkal lesz majd rakva,
Melyeken, óh, a kis madárka
Nem kaphat nyugtot éjszakára.
Maradjatok hát itt még nálunk!
Tiétek szívünk, csöppnyi házunk,
S minden, mit Isten nekünk rendel(t),
Vigyázunk rátok féltő szemmel.
Vagy talán jobb lesz, hogyha messze
Repültök mégis, vad vizekre,
Ahol majd ágyús, nagy hajókra
Leszálltok lármás víg rajokba’.
S ott majd a sok-sok ágyúszájba
Fészket kerestek éjszakára –
Aztán, ha mer, és Istent ismer:
Tüzeljen hát a büszke ember!